Úgy gondoltam, a remélhetőleg hamarosan záporozó új olvasók kedvéért összegyűjtöm a legütősebb 2021-es cikkeket, melyek a koronavírussal foglalkoznak. Ezek nyilván teljes mértékben elütnek a fősodratú média, illetve pártállami propaganda által szajkózott hazugságáradattól, és a hivatalos megtévesztő narratíva leleplezése mellett az általa elhallgatott, lepel mögött megbúvó valóságra is több helyütt felhívtam a figyelmet.

A COVID hírekkel ellentétben ezek a cikkek gyakorlatilag örök érvényűnek számítanak egészen a COVID-riogatás végérvényes porba hulltáig, utána pedig történelmi mementóul szolgálnak okulásul az utókor részére. Tehát amennyiben csak most olvassátok ezeket az 1-12 hónapos cikkeket, akkor is érdemes őket megosztani, illetve tovább adni, mert csak nagyon kevés elavult információ fedezhető fel bennük, az írások java része ugyanúgy aktuális most, mint volt keletkezésük napján.

COVIDiktatúra, propaganda, média:

Tudósítottam arról, hogy hivatalosan elismerten is hazugság a koronavírus nedves piacokról való származásának propaganda által szajkózott elmélete.

Februárban a Facebook nyílt diktatúrát vezetett be az igazság ellen. Ugyanebben a cikkben a hivatásos tudósok ostobaságáról és alsórendűségéről is értekeztem kicsit.

pcr_teszt

Egy kutatás alapján felfedtem, hogy aki a hivatalos médiából származó COVID hírekkel foglalkozik, az előbb-utóbb elmebeteggé válik.

Létrejött a COVID újbeszél szótára, melyben a jövőbeli új világrend érkeztére való felkészítésképp a hatalom elkezdte átírni a szavak jelentését, az akadémia a tudományos kifejezések definícióját, valamint a totalitárius terror vált az új szabadságeszménnyé.

A koronavírus-járvány kitörését szimuláló Event 101 második évfordulója alkalmából megírtam, hogyan készítették elő az új járvány bevetését, valamint a COVIDiktatúra kiépítését.

Végül a totalitárius terrorra való példaként felhoztam Litvánia esetét, melynek belső működéséről és néppusztító rendelkezéseiről egy helyi lakos állított össze meglehetősen részletes és színvonalas beszámolót.

Gazdaság:

collapsing_system

Miközben tavasz során roppant lanyha érdeklődés mutatkozott a kísérleti COVID-oltásokra a delta variánssal való riogatás megérkeztéig, a gazdaság végleg beleállt a földbe.

Kétségbe vontam, hogy a gazdaság vérkeringéséből erőszakkal kizárt egészséges lakosság ellenében majd a vírusrettegésben, maszkhordásban, oltakozásban, propagandamédiában agonizáló lakosság fogja újraindítani a földbe állt gazdaságot.

Egészséges embernek nincs is maradása az elnyomó ültetvényen, érdemes inkább mielőbb örökre elhagyni azt.

A nyárra már tökéletesen kulminálódtak az általam felvázolt folyamatok, és első körben Amerikában megindult a munkaerő nagy elvándorlása az ültetvényekről. Sokan a vírusrettegés végett menekültek el, az exodus által érintett munkaerő második fele viszont pont hogy a vakcinamandátum, a maszkhordás munkahelyen belüli követelménye, a PCR tesztelés és a rendszeres karantén erőszakos érvényesítése végett hagyta ott végleg a munkatáborokat, vagy vált legalábbis home office-dolgozóvá.

Oltás:

covid_pass_valid

A vakcinagyártók a fél világot átverték a „95%-os hatásosság” propaganda-mantrájával. Leleplező cikkemben felderítettem, hogyan hazudtak a világnak a kísérleti oltások hatékonyságáról és miféle statisztikai csalások vezettek az „igazoltan” 95%-os eredményesség kihirdetéséhez.

Kamu (mind a mai napig), hogy hivatalos engedélyt kapott volna a Pfizer vakcina. A cikkben annak lehetőségeit is felfedem, mitévő legyen valaki, amennyiben munkáltatója kötelezné őt az oltásra.

Az oltottak természetesen ugyanúgy terjesztik a koronavírust, mint az egészséges oltatlanok. Semmi lényegi különbség nincs köztük.

Sőt, az oltottak 13-szor fogékonyabbak egy új variánssal való megbetegedésre az oltatlanoknál, hiszen az oltások hozzák létre az új, ellenálló vírusmutációkat.

vaccine-6109246

Mivel roppant rosszul áll a vakcinagyártók szénája, elterelő hadműveletként a Pfizer vezérigazgatója bűnözőkként bélyegezte meg a veszélyes kísérleti vakcinák hatásosságát, valamint eltitkolt mellékhatásait firtató független gondolkodókat. Cikkemből a Pfizer múltban elkövetett, bírsággal honorált szélhámosságaira is fény derül.

Az amerikai egészségügyi minisztérium kiszivárogtatott titkos felvételekkel bukott le, melyek szerint bár tudnak a kísérleti vakcinák hatástalanságáról és súlyos veszélyeiről, mégis fasiszta módon erőltetik tovább azok felvételét. A mellékhatások kapacitáshiány miatt nem kerülnek be az oltásmellékhatás-bejelentő VAERS rendszerébe.

A nagy oltakozási kedvnek aztán meg is lett a tényleges, tapasztalható eredménye: sorra esnek össze és halnak meg fiatal sportolók, atléták a veszélyes vakcinák beinjektálását követően.

Spiritualitás:

A „vigyázzunk egymásra három méter távolságból, maszkkal az arcunkon” gusztustalan nyálkás mantrája mögött valójában az empátia fogalmának meghamisítása áll, melynek semmi köze a valódi törődéshez és együttérzéshez.

idosgondozas1

Az aberrált, kiforgatott empátia-mantrának hála az idős emberek tömegével távoznak el az élők sorából, ám a valódi oka mindennek nem valamiféle COVID-fertőzés.

Sajnos nem hivatkozhatunk arra, hogy tudatlanul vettük fel a kísérleti COVID-vakcinákat, hiszen különféle spirituális tanítok már száz évvel előre figyelmeztettek bennünket arra, hogy készülőben vannak olyan vakcinák, melyekkel az emberiség elméje feletti uralmat kívánja átvenni a pszichopata hatalom.

Hála az iskolabezárásoknak, akár örök életen át tartó lelki-mentális sérüléseket szerezhettek a kisgyerekek. Újabb pont a kovidista empátia számlájára.

Semelyik fiatal, ki végül mellőzi a kísérleti vakcinák felvételét nem veszít semmit, még akkor sem, amennyiben a fesztiválok és szórakozóhelyek látogatásából kizárják őket. Rövid távon és látszólagosan persze rosszul járnak, ám csakhamar fordul a kocka, melynek jelei mostanra már kezdenek is megmutatkozni.

legtutibb_vidam_2022jan

Végezetül: aki a számtalan jószándékú figyelmeztetés ellenére mégis az oltás felvétele mellett döntött, az nyugodtan vegye fel a második dózis vakcináját is, majd a harmadikat, aztán a negyediket se felejtse ki a teendői listájából.

További fontos írások:

A következő cikkek ugyan nem tartoznak a leglényegesebbek közé, mégis roppant fontos kiegészítéseit biztosítják a fenti nagy témakörök alá tartozó írásoknak. Ezeket azok böngésszék át, akiknek van idejük rá, mert szintén sok új ismeretet nyerhetnek belőlük. Ugyanakkor időhiány esetén inkább a fentebbi felsorolásokat részesítsük előnyben.

A maszkhordás szükségére hivatkozva hirtelen megszűnt problémának lenni a milliárdnyi eldobált arcmaszk végett létrehozott környezetszennyezés.

Az angol kormány előre tudta, megírta és publikálta, hogy a COVID-fertőzöttek és halottak következő (harmadik) hullámát az oltottak gerjesztik majd, és a kísérleti vakcináknak lesz köszönhető a felfutás.

covid_oltott_1

A Tinder és az egyéb randiappok elkezdték megjelölni a párkeresők oltottsági státuszát, sőt mi több, keresési feltételként is beállíthatóvá tették, hogy egy oltott kizárólag másik oltott társkeresőket kapjon találatként. A propagandamédia által „oltott lányok nyarának” elnevezett mozgalom szerint 2021 nyarán az elmaradt 2020-as örömöket pótolandó oly mértékű kicsapongás várható a fiatalok részéről, mely nemi betegségek valóságos járványának ágyaz majd meg. És még mindig elhitetik velünk egyesek, hogy az egészségünk érdekében vesszük fel a méregvakcinákat…

Betiltotta a YouTube az mRNS oltások feltalálójának tartalmait, miután Robert W. Malone nyíltan bevallotta, hogy óriási hibát vétettek a kísérleti vakcinák idejekorán való bevetésével. Olyan jellegű hiba került a gépezetbe, mely szavatolja, hogy az oltottak közül akár több év leforgása után is rengetegen fognak meghalni.

Aki a fősodratú propagandamédia szólamaiban bízik, tudatlanabb marad a COVID-dal kapcsolatban, mint aki mondjuk az alternatív médiából kívánja megismerni az igazságot.

Olyannyira életveszélyes a koronavírus, hogy akár pár percnyi napsütés is a földdel egyenlővé teszi – pont ezért kellett az embereket karanténba szorítani, és a négy fel közé zárni?

StockSnap_1ZE1EIMIUU

Sajnos többé nem áll helyre a magyar turizmus, kiváltképp Budapesten, hiszen az áruló vendéglátósok az engedelmeskedést választották a felkeléssel szemben. Ebből kifolyólag vállalkozásaik szépen elvéreznek, hoteljeik, panzióik és szórakozóhelyeik pedig a NER-oligarchia zsebében landolnak bagóért.

Az oltatlanokat is befogadó EXIT fesztiválon az utánkövetés során 0 új COVID-fertőzöttet sikerült találni. Ezzel szemben a holland Verknipt fesztiválon, ahova csak kétszer oltott, vakcinaigazolványt lobogtató fiatalokat engedtek be, ezernél is több pozitív COVID-tesztet produkált a felelőtlen közönség.

Végezetül, egy pszichológiai értekezés keretében lelepleztem, hogyan is működik a COVID-hívők elméje.