A randiappokon is bevezették a sárga csillagos apartheidet

0

A Biden-kormány támogatásával valósul meg a reklámkampány, melynek keretében az egyes dugóappokon ama szűrő mentén kereshetünk partnert a magunk részére, hogy az illető be lett-e oltva vagy sem. Annak feladatát is felvállalják, hogy a sárga csillaggal megjelöletlen polgárokat kedélyesen elirányítják a legközelebbi lágerba, ahol felvehetik a profilképükön megfelelő helyre kerülő kitűzőt.

A nyilván busás állami támogatásokkal kitömött hadjárathoz egy rakás randiapp csatlakozott, mint a Tinder, az OKCupid, a Hinge, a Match, a BLK, a Chispa, a Badoo, illetve a Plenty of Fish. Az újítással azt kívánják elérni, hogy az ismerkedés első témaköre az oltás legyen, mint egyetlen univerzális beszédtémája a saját fajától is totálisan elidegenült nemzedékeknek.

Aki gyorsan, a funkciók május 24-ei bevezetését követő 48 órán belül felvállalja az akciót, automatikusan előrébb kerül a megfelelő jelöltre várakozók sorában. Ugyanakkor a késve trendiskedők részére is jut némi sikerélmény, mivel az előzetes felmérések szerint az oltott párkeresők mintegy 15 százalékkal több lájkot, illetve találatot kapnak profiljukra.

Az oltási jelvények (és még mindig nem fogják az iróniát) révén a rettegő és mentális problémák sokaságával terhelt oltottak akár ki is szűrhetik az egészséges és életvidám oltatlanokat találati esélyeik közül, így hárítván el a legutolsó esélyét is annak, hogy valaha észhez térjenek az alukáló zombi létből.

pexels-vjapratama-935789

Andy Slavitt, a Fehér Ház dugóapp-tanácsadója kínos mód trendiskedő beszédet fogalmazott meg az új apartheid üdvözlésére:

… Komolyra fordítva a szót, az embereket más dolgok is érdeklik a vakcinán kívül (tényleg?). Miközben vidám beszédtéma, az igazság, hogy az emberek vissza akarnak térni a normális életükbe. Részemről üdvözlöm ezen cégek kezdeményezését.

Ugye akinek egy szaros vakcina az első és talán egyetlen beszédtémája, azt máris nem lehet párkapcsolatra megfelelő alanynak mondani. De még tetézik is hülyeségüket azzal, hogy vissza kívánnak térni abba az elmebeteg normalitásba, ami végső soron a mostani őrjöngő pánikhadjáratot is keletkeztette. Vissza a pusztulásba, mókuskerékbe, rabszolgaságba, antidepresszáns-kapkodásba, korai elhalálozásba.

Ám a legförtelmesebb ökörségeknek még itt sincs vége. Egyesek képesek még tovább fokozni a mentális retardációt eredeti állapotukhoz képest is.

pexels-life-of-pix-3540

A Buzzfeed egyik cikkének előrejelzése szerint „az oltott lányok nyara” oly mértékű szexuális kicsapongást hoz majd el a mintegy másfél éven át tartó kényszeredett türtőztetés után, ami nemi úton terjedő betegségek komplett repertoárját ajándékozza az oltástól megrészegült fiatalok részére. Többek között vírusokat, baktériumos, illetve gombás fertőzéseket, beleértve akár krónikus vagy életveszélyes betegségeket is, mint a szifilisz, vagy az AIDS.

Mint látható, a genetikai lottón vesztesként kikerülő oltottak az agyműködés legutolsó maradék jeleit is felszámolták magukban. Miután erőszakos globális terrort követeltek a komplett emberiségre őrjöngő rettegéseik közepette, a szinte semmire nem jó, viszont legalább veszélyes oltás felvétele után visszamennek a koronavírusnál sokszorosan veszedelmesebb betegségeket begyűjteni, meg gyártatni a kimérákat a hozzájuk hasonlatos előszűrt mentális roncsokkal.

Egyébként a COVID-ot megelőző 2019-es évben minden rekordot megdöntött a szexuális úton terjedő betegségek aránya az USA-ban, világelső helyre repítvén az újkori Szodomát.

Vidám döglődésükben ezek az élőhalottak még azzal sem törődnek, mennyire világosan leleplezik magukat: nem valamiféle láthatatlan betegség elkerülése meg a nagymama védelme a valós ideológiájuk, hanem hogy a pszichopata elit által pátyolgatott söpredék végre átvehesse a hatalmat a világ felett és húzzák a legutolsó férgekhez sem méltó ösztönállati ostobaságuk mentén az egész emberiséget a kipusztulásba.

pucer_csaj1

Ha ily mértékű rothadást, züllést követően sem jön el a világvége vagy legalább indul meg a Föld a Nap felé, akkor minden remény elveszett, ez a faj lehúzhatja a rolót.