Új tanulmány leplezi le a virológusok hazugságait: az oltottak ugyanúgy terjesztik a vírust, mint az oltatlanok!

0

Immár másfél éve élnek velünk az ócska celebvirológusok hazudozásai. Förtelmes hülyeségeiket csak az képes felismerni és leleplezni, akiben az évtizedek óta zajló rendszerszintű züllesztés és hülyítés ellenére működik a „józan paraszti ész” névre keresztelt, immár kihalófélben lévő logikai szűrő.

A legundorítóbb propagandaduma a kísérleti COVID-vakcinákkal kapcsolatban, hogy azok úgymond megállítják a fertőzést, így hát a vakcinakampány esetleges sikertelensége és bukása kizárólag az egészséges embereknek lesz köszönhető, akik nem oltatják be magukat a méreganyaggal.

A valós tényállás eddig sem mutatott mást, mint hogy az oltás egy humbug barbatrükk, melyet viszont tényleg meg lehet etetni a hozzá nem értőkkel. Ezért is fontos a virológus celebek részére, hogy napról napra hangsúlyozzák saját intellektuális felsőbbrendűségüket, kvázi atyaúristenségüket, valamint tudományelleneseknek, vírustagadóknak bélyegezzék azon érdeklődő szemléletű csoportokat, vagy akár 50 éven keresztül praktizáló PHD-s orvosokat, akik merészelnek önállóan utánanézni a kísérleti vakcinák mibenlétének és – a rendelkezésre álló tényadatok alapján – kérdőre vonni az őrjöngő diktátorok fasizmusát.

A sötétben tartott tömeg feltétel nélkül elhiszi a nagy gyógyszarbiznisz által megvásárolt propagandisták hazudozásait, pusztán ama tényező mentén, hogy rendelkeznek beseggelt, majd két hét alatt elfelejtett felesleges információömleny befogadása által nyert recés budipapírral, melynek nyomán ők kizárólagos urai lehetnek a teljes lakosságnak, beleértve a testük feletti kontroll átvételére való jogosultságot is.

contemplative-doctor-in-uniform-reading-clinical-records-4173239

Ami eddig is nyilvánvaló volt a COVID vakcinákkal szemben, hogy azok sem a „fertőzés” megszerzését, sem annak tovább adását nem gátolják meg. Igazából a látványszintű tüneti kezeléstől eltekintve semmiféle értékelhető hatásuk nincs.

Ehhez most hiteles visszaigazolásképp egy igencsak ambiciózus kutatás társult, melyet 700 ezer brit polgár bevonásával vitt véghez az Oxford University, az Astrazeneca vakcina kifejlesztője. Ők az első oltás beadása óta nyomon követik az angol lakosságot, hogy feltérképezzék a kísérleti vakcinák hatásosságát.

Frissen publikált eredményeik szerint, bár eleinte biztató eredményekről számoltak be, az újonnan berobbant delta -és lambda variánsokkal szemben a vakcinák oly mértékben hatástalanok, hogy az oltott emberek pontosan ugyanakkora virális terhelésnek vannak kitéve, amennyiben elkapják a betegséget, mint az oltatlanok.

Sőt mi több, ennél rosszabb a helyzet: mivel tüneti szinten továbbra is csillapítják a betegséget az oltások, a fertőző, felelőtlen oltottak, kiváltképp az államhatalomtól nyert speciális privilégiumaik fényében a nagyvilágban szabadon járván-kelvén mindenhova elvihetik a szervezetükben békésen gyarapodó-sokasodó, Földet benépesítő vírust, és szórhatják azt szét extrém dózisban minden boldog és boldogtalan, egészséges meg egészségtelen ember között!

terjeszto1

Ne feledjük, hogy egy oltatlan két okból kifolyólag sem képes ekkora mértékű pusztítást véghez vinni: egyrészt megfosztották őket minden lehetőségüktől, hogy oda menjenek, ahova szeretnének, másrészt a szerzett betegség ledönti őket a lábukról és az ágyat kell nyomniuk egy héten keresztül. Mindez meggátolja, hogy felelőtlenül és semmivel sem törődve, kicsapongva terjesszék a betegséget, ráadásul extrém dózisban, ahogy azt az oltottak teszik.

Az sem volt titok korábban, hogy a mutáns vírusok az oltásoknak köszönhetően keletkeznek (épp ezért nem oltottak régebben soha aktív járvány idején, hanem megvárták, míg az esetszámok minimálisra csökkennek). Mindezen tényállás ellenére a hazudozó virológusok a delta variáns berobbanásának, valamint az újabb elszabaduló vakcinamutánsok megjelenésének terhét is az egészséges oltatlanokra varrják, vehemens gyűlöletet gerjesztvén velük szemben!

Az Oxford kutatói szerint a vakcinák hatástalanságának, valamint veszélyességének ténye nem a betiltásuk, hanem a harmadik ún. emlékeztető dózis felvételének szükségét vetítik előre. Hadd szülessen még több, egészségesekre oktrojálható vakcinamutáns, és fogyjunk ki a görög ábécéből!

Az összeomló narratíva törmelékei alatt immár a megvett propagandisták és betegségügyi hivatalok sem ragaszkodnak feltétlen a vakcinák által megmentett emberiség nedves vágyálmához. Nemrég például a CDC igazgatója, Dr. Walenksy ismerte be nyilvánosan az oltások kísérleti telepéül kijelölt Izraelből érkezett hírek fényében, hogy egyes jelentések alapján a vakcinák nem hogy csökkentenék, hanem egyenesen növelik a súlyos betegséggel kórházba kerülő áldozatok számát!

Az ehhez csapódó további fiaskók, mint a vakcinák által elérhető nyájimmunitás gyermekmeséje, az egészséges emberek fenyegetése és létezéstől való eltiltása, valamint a terrorhatalom vérmes túlkapásai egyértelműen lehullajtották a leplet erről az alantas, moslék új világrend doktrínáról, melyet a maszkok leple alatt kívánt átütni a világon a pszichopata elit. De erről majd egy másik cikk szól.