Mialatt a magyar kormány a digitális állampolgárság nedves vágyálmával bőszíti a lakosságot, Indiában bő tíz éve üzemel egy ugyanilyen jellegű szisztéma.

Az Aadhaar nevű helyi digitális igazolványt 2012-ben vezette be az ország aktuálisan regnáló kormánya. Ez a szisztéma jelenleg a legnagyobb a világon, ugyanis a mintegy 1,4 milliárd főt kitevő indiai lakosság létét teljes körűen igazgatja.

Érdemes tudni Indiáról, hogy az önkormányzati területeken kívül élő vidéki népesség nagy része a digitális ID bevezetéséig nem rendelkezett személyi igazolvánnyal, így az Aadhaar egyben a legelső azonosítószámot jelképezi, melyet ezen „elkallódott” lakosok megkaptak.

Ahogy minden trójai faló, úgy az Aadhaar is szép fokozatosan került bevezetésre, melyet évről évre újabb funkciókkal látott el az államhatalom. Első körben egy 12 számjegyű egyedi kód lett gyakorlatilag minden indiai polgár jussa. Ezt az azonosítót a digitális infrastruktúra hiányosságai és az internethez való hozzáférés egyenlőtlenségei végett kártya formájában adták ki a jónépnek.

Ai Writer2

Ezzel a kártyával először csak a szociális segélyekhez való hozzáférés jogosságát volt szükséges igazolni. A kártya által hordozott adatok listája aztán folyamatosan újabbakkal bővült.

Az évek alatt az egészségügyi ellátást, bankszámlanyitást és nyugdíj-kifizetéseket egyaránt digitális azonosító meglétéhez kötötték feltételül.

A 2023-ban aktuális állapot szerint a kártyához rendelt azonosítókat képezi a felhasználó teljes neve, apja neve, telefonszáma, alternatív telefonszáma, útlevél-azonosítója, kora, neve, címe és PIN-kódja. A kártya mögött zakatoló adatbázis magában foglalja továbbá a lakosság biometrikus azonosítóit, név szerint tíz ujjlenyomatot (!), két retinafotót és egy profilképet.

Az Aadhaar rendkívül pozitív visszajelzésre lelt a Szilícium-völgy fontoskodó agytrösztjei részéről. Bill Gates egyenesen világmegváltó megoldásnak hívta a szisztémát, mely első körben tette láthatóvá India láthatatlan embereit és látta el őket egyedi sorszámmal. Azt is állította, hogy a digitális identitás szisztéma az égvilágon semminemű biztonsági kockázatot nem hordoz magában.

Finance World

A Worldcoin globalista szervezet, mely a világ minden polgárát el kívánja látni univerzális azonosítóval és digitális pénztárcával, egyenesen az Aadhaar-ból merítette az ihletet ugyanezen szisztéma globális kiexportálására. A ChatGPT-t kifejlesztő OpenAI igazgatója szerint a jövőben mindenki íriszmintájával igazolja jogosultságát a közszolgáltatásokhoz való hozzáféréshez.

A harmadik felek által üzembe állított temérdek szolgáltatás azonban jelentősen megnövelte az Aadhaar biztonsági kockázatainak számát. Mindez nem szegte kedvét a kormányzatnak. 2016-ban újabb fokozatra kapcsolták a rendszert, amikor első körben vezették be a UPI kódnévre hallgató digitális pénzt. A művelettel párhuzamosan a forgalomban lévő rúpia érmék és papírpénzek 84%-át kivonták a forgalomból.

2019-re ködös felhők kezdtek gyülekezni az Aadhaar felett, mivel civil és globalista szervek jelentése szerint eddigre több alkalommal is feltörték hackerek annak rendszerét, s személyes adatok sokaságát lopták el maguknak, melyeket aztán Dark Weben is elkezdtek árulni.

Mindez nem szegte a 2014 óta regnáló széljobboldali Modi-kormányzat kedvét, inkább igyekeztek magas térdemelésekkel a szisztéma regnumának minél intenzívebb felfokozására.

Total Control

A COVID-járvány előtt kiszivárgott Wikileaks-re az Aadhaar többszöri feltörésének és adatlopásának híre, természetesen részletes forrásokkal alátámasztva. A felhasználói adatok egy része az amerikai CIA asztalán landolt. Ugyanebben az évben a World Economic Forum a maga Global Risks jelentésében szintén megerősítette, hogy Narendra Modi mindennemű tagadó hadjárata ellenére az Aadhaar az elmúlt években temérdek hackertámadás előtt térdelt le, és a kiberbűnözők potenciálisan 1,1 milliárd indiai állampolgár személyes adatait lophatták el. A Biometric Update technológiai publikáció szerkesztősége szintén felhívta India figyelmét, hogy az appon át folyamatosan szivárognak kifele az indiai lakosság pótolhatatlan biometrikus adatai – ellentétben egy szimpla jelszóval, azok nem cserélhetők le csak úgy egy másikra.

A COVID-karantén időszaka alatt nagy csend honolt az Aadhaar körül, hiszen a lezárásoknak hála megakadályozható volt az azzal kapcsolatos információk kiszivárgása. Az viszont tudható, hogy a digitális igazolványt felhasználták PCR-teszt adatok nyilvántartására és az oltatlan indiaiak diszkriminációjára egyaránt.

2023 novemberében aztán robbant a bomba. A Resecurity biztonságtechnológiai szervezet 400 ezer személyes adatbejegyzéshez fért hozzá, melyek kapcsán megtették ama fáradtságot, hogy az áldozatokkal azok kiszivárgott adatai nyomán felvették a kapcsolatot. A kontaktszemélyek gyakorlatilag mindegyike visszaigazolta, hogy a beszerzett adatbázisban szereplő adatok tökéletesen helytállóak, sőt, jobbára aktuálisak is. Az áldozatok mindegyike azt felelte, hogy soha életükben nem kaptak tájékoztatást semmiféle hackertámadásról, így arról sem tudnak, hogy mindennemű azonosítójuk szabadon elérhető némi ellenszolgáltatás fejében a dark weben.

Digitized Humanity

Ezt követően egy névtelen hacker jelentette be, hogy feltöltésre került 815 millió indiai személy adatcsomagja, melyek a személyes rekordokon felül az egyedi biometrikus azonosítókat is tartalmazzák. Ez a szivárogtatás India népessége 60%-ának, a globális lakosság 10%-ának megfeleltethető egyedi, és tökéletesen személyes azonosítók nyilvánosságát jelenti. A Hindustan Times jelentése szerint a komplett adatbázist 80 ezer dollárért viheti bárki, aki hajlandó kicsengetni a hacker által igényelt pénzösszeget.

A Biometric Update szerint mindez azt jelenti, hogy emberek százmillióinak megmásíthatatlan és lecserélhetetlen tulajdonságai kerültek bűnözők kezére, akik ezen információk birtokában gyakorlatilag azt tesznek az emberekkel, amit csak akarnak. Az ujjlenyomatokkal, íriszmintákkal vagy örök életen át bárki visszaélhet, vagy a hatalomnak muszáj lesz lelőnie a digitális ID szisztémát és visszatérni a korábban bevált megoldásokhoz.

Az ország bankjai már reagáltak is az eseményre: azt kérik a lakosságtól, hogy zároljanak mindennemű ujjlenyomat és íriszminta azonosítás által igénybe vett szolgáltatást, és váltsanak át PIN-kódra.

Mint kiderült a Wikileaks-szivárogtatásokból és az azt követő hackertámadások nyomán, hogy ahogy az lenni szokott, az Aadhaar olyan jellegű információk gyűjtését is serényen végezte, melyeket a Modi-kormányzat nem kötött a nép orrára.

Iris Scan

A gyakorlatilag kémappként működő szoftver, vagy egyedi RFID azonosítót kibocsátó kártya birtokosainak mindennemű mozgolódási adatát nyilvántartotta, egyes üzletek vásárlási nyugtáit eltárolta, továbbá a népesség tagjainak foglalkoztatási státuszát is bejegyezte, holott erre vonatkozóan nem kért engedélyt az állam az Aadhaar appon keresztül. Mindezek mellett egy közelgő szociáliskredit-szisztéma bevezetésének jelei is fellelhetők az appban, ami megmagyarázza, miért szükséges a népesség háta mögött, az ő engedélyük nélkül mozgási és foglalkoztatási adatokat gyűjteni.

Aki megvásárolja az adatbázist, a 815 millió személy gyakorlatilag bármelyikének leporszívózhatja bankszámláját, elkövethet velük adóvisszatérítési csalást, teljesíthet online befizetéseket azok által, akik még nem tették meg óvintézkedéseiket a digitális ID elvetésére.

Heveny iróniája a sorsnak, hogy a minden eddiginél nagyobb adatszivárgás állítólag az indiai egészségkutató tanács COVID-teszt nyilvántartásában rejlő biztonsági résnek köszönhetően következhetett be, melyet balga módon összekötöttek a COVID-bohózat résztvevőinek Aadhaar-azonosítóival.

India és protofasiszta kormányának példája minden jóérzésű embert lázadásra kell serkentsen a szerte a világon egyre több diktátor és viktátor nedves vágyálmában szereplő digitális jogosultság-szisztémával szemben.

Ai Generated 8262922

Ezek az appok nemhogy nem biztonságosak, de oly léptékű elnyomást és terrort üthet át általuk a fejünk felett a karhatalom, ami behívja életünkbe a magam részéről temérdek alkalommal elemzett egyoldalú diktatúra és szigorúan egyirányú engedelmesség szisztémáját. Amikor mi minden parancsát a hatalomnak alanyi jogon végrehajtjuk, az viszont a kisujját sem mozdítja a maga kötelezvényeinek teljesítésére.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás