Adakozz, hogy mi is adhassunk!

gift_society

Ugrás az adakozási felületre

A Revolife gyakorlatilag 0 tőkéből, teljes ellenszélben született. A weboldalt, annak minden tartalmával, működtetéssel, háttérbeli adminisztrációs és szerkesztési teendőkkel egy ember hozta létre.

Küldetésünk, hogy az olykor magasztos, máskor lelombozó vagy egyenesen felháborító igazságot nyakló és korlátok nélkül hirdessük. Az igazság megismerésétől nem kell félni, épp ellenkezőleg: az abban való lét végeredménye a mókuskereket végkimerülésig forgatók által hőn áhított szabadság. Amit hiába is keresnének a labirintuson belül.

Ez a szabadság a média, a politika, valamint elnyomó családtagok / rokonok állításaival ellentétben bárki számára elérhető. Eme út felfedése a célunk, melyhez lelkes, önálló és a világot előrelendítő, vagy legalább hasonló létállapot elérésére törekvő embertársaink segítségére, támogatására is számítunk. Emeljük fel együtt az emberiséget, hogy már holnap egy szebb világra ébredjünk!

Hogy mire vállalkozik a Revolife, és miféle segítséget igénylünk? Magazinunk részletesebb ismertetését bemutatkozó cikkünk tartalmazza, ahol részleteiben is tájékozódhatsz céljainkról.

Örömmel veszünk bármilyen segítséget, ami közös ügyünket, vagy legalább egyedi céljaink kapcsolódó pontjait előre lendíti. Akár magad is részt vehetsz tartalmaink bővítésében. Ugyanígy, engedékeny szerzői jogi feltételeinknek köszönhetően bárki átvehet tőlünk írásokat és terjesztheti azokat a neki tetsző módon, amennyiben betartja a kevés számú feltételt.

Amire viszont igazán égető szükségünk van, az kedves olvasóink adománya. A Revolife ötlettől a végeredményig sok ezer munkaórányi áldozatot követelt meg, mindez bármiféle haszon elvárása nélkül, szívből és örömből valósult meg („az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű”).

A kor emberiségének nem pótcselekvésre, pillanatok alatt múló örömökre, elnyomásra, rabszolgamunkára volna szüksége, hanem belső indíttatásból végzett teremtésre, mely nem a hierarchikus elnyomás által valósul meg. Az elkövetkező időkben remélhetőleg mindenki megérzi az idők hívó szavát, és rádöbben arra, mennyivel magasztosabb cél egy maradandó szellemi termék létrehozatala a hétköznapi taposómalomnál. Ma még egyelőre túl nagy az ellenállás, ám a regnáló világrend folyamatosan pusztul, hanyatlik.

Az új világ eljövetelekor nem lesz szükség többé pénzre, hierarchiára, elnyomásra, főnöki óbégatásra. Jelen átmeneti időszak alatt egyelőre kénytelenek vagyunk a pénzgazdaság diktálta keretek közt működni.

Ezért fordulunk most hozzátok, hogy adományotokkal járuljatok hozzá missziónkhoz. Ez a küldetés messze nem egy emberes meló: bárki lehet egyenjogú résztvevő az aranykori Föld megteremtésében. Mi pusztán kijelölünk egy utat, melyre bárki, szabad akaratából és együttműködési hajlandóságból ráléphet. A felemelkedésnek ezernyi keskeny útja van, míg a társadalmilag kijelölt széles sztráda a veszedelembe visz.

Adományokat jelenleg négyféleképpen tudunk fogadni. Rendszeres vagy rendszertelen támogatást állíthatsz be Paypal-on keresztül, egyszeri vagy rendszertelen utalást indíthatsz bankszámládról, de két, igazán innovatív kriptovalutában, az abszolút biztonságos, anonim és lenyomozhatatlan Monero-ban, valamint a szintén hasonló elveken működő Bitcoin Cash-ben is örömmel várjuk adakozásod.

 


Rendszeres vagy rendszertelen támogatás Paypal-on keresztül:

 

KÖZVETLEN TÁMOGATÁS PAYPAL RÉVÉN

A közvetlen támogatás küldése saját Paypal fiókról, bankkártyával és bankszámláról egyaránt lehetséges!

Támogatási összegek: 500, 1000, 1500 Ft, vagy bármilyen más összeg!

A “Make this a monthly donation” mező bejelölésével rendszeres havi utalás indítható.

 


Egyszeri vagy rendszertelen támogatás banki átutalással:

Számlaszám: 10403916-83515148-48551008

IBAN: HU65 1040 3916 8351 5148 4855 1008

Név: Mózer Dániel

Bank: K&H Bank


Biztonságos és anonim támogatás Monero-val:

monero_qr424gZf9mpTp4NNCJvRtzEcVB8jF74M5688y
QdAUdgvbJ4RnnMY1EYZ31VRAYSc5bqsfFFg
XfH7B6fCGGB59WGeH38HspaL5

(kérjük, a sortöréseket távolítsd el)

 


Biztonságos és anonim támogatás Bitcoin Cash-sel:

bitcoin_cash_qr
bitcoincash:qqm3yughadj9uce0
jn9ys05pzngx8p8z7qv9zpgq49

(Kérjük, a sortörést távolítsd el)