Tele van a nagyvilág meglehetősen fura COVID-hírekkel, melyekkel egyenként nem volna érdemes foglalkozni olyan, elsősorban életmóddal foglalkozó magazinoknak, mint a Revolife. Viszont a fősodratú média féknyúzterjesztő aspiránsai nem hogy nem szemlézik, hanem egyenesen igyekeznek megakadályozni a lakosság részére a valóban releváns és hiteles információk felbukkanását.

Ezért úgy döntöttem, hogy amíg ez a szánalmas pandémia-színház zajlik, néhány naponta összegyűjtöm a magyar propagandasajtó által eltussolt információkat és híreket, melyek alapján a békésen zombuló lakosság visszanyerhet valamennyit a pártállami terror és vérmes propaganda által legyilkolt agysejtjeiből és felfoghatja végre, e szánalmas nátha talaján miféle álságos, terrorisztikus világuralmi rend bevezetése zajlik fokozatosan napról napra.

Eme rövidke hírek tovább finomítják azon – immár kétszáznál több – tudományos és gondolatébresztő cikk üzenetét, melyek az utóbbi hónapok során a Revolife-on napvilágot láttak, és ahol talán az országban egyedüliként – folyamatosan fenyegetett állapotban – taglalom a keserű és mielőbbi radikális megváltoztatásra szoruló valóságot.

A két héttel ezelőtti hírözön után most egy kisebb megtorpanást tapasztalhattunk a beérkező hírek mennyiségében – a rettenetesen unalmas napi szintű rettegtetéstől eltekintve persze. Senkit nem érdekel többé a kamuháború, a kamunavírus, a himlővel meg foglalkozzanak a majmok.

monkeyparade_r

Mivel az okkultista varázslás ereje szerte foszlott, nem sokakat lehet ezután a média rémhírterjesztő propagandistái révén ráolvasással betegségben és oltakozásban tartani. A hatalom persze nem nézi jó szemmel tervei dugába dőlését: igyekezik totális gazdasági összeomlást generálni, hogy a keletkeztetett nagy nyomorúság révén rá lehessen erőszakolni az éh -és fagyhalál küszöbére sodort emberiségre a tényleges, fizikai fenevad bélyegét. Ennek volt előszobája a kísérleti COVID vakcina, melynek felvétele nélkül senki nem vehet, sem el nem adhat semmit, s persze kicsinyekre és nagyokra, szabadokra és szolgákra egyaránt vonatkozik az univerzális diktátum.

A mai hírcsokor oroszlánrészét a vakcinákkal kapcsolatos hírek, botrányok alkotják – ezekből minden nap érkezik valami újdonság –, egyéb tekintetben uborkaszezont tapasztalhattunk meg.

Tartalomjegyzék:

Globális vakcinaútlevelet vezetne be az OECD, Afrikában tesztelik a degenerált szisztémát

Az ember DNS-e mellett a nők menstruációs ciklusát is megváltoztatják a kísérleti vakcinák

Kanada egészségügyi minisztere: örökké tartó oltakozásra erőszakoljuk a lakosságot

Annyian oltatták magukat Új-Zélandon, hogy újabb járványhullám robbant be

Leszavazta a francia parlament a vakcinaútlevél érvényességének meghosszabbítását

Azt hazudozza az álhírterjesztő propagandamédia, hogy augusztusig bezárólag minden időpont betelt a kísérleti vakcinák felvételére

Fejvesztve menekülnek világgá a NIH és CDC alkalmazottak, köszönhetően az ideológiai alapon érvényesített, tudományellenes vakcinafasizmusnak

Értelmesebbek a gyerekek, mint a szüleik: nem akarják oltatni magukat a 18 éven aluliak

62 ezer amerikai katona utasította vissza a kötelező oltásra vonatkozó parancsot, akiknek nem utalnak többé fizetést

Globális vakcinaútlevelet vezetne be az OECD, Afrikában tesztelik a degenerált szisztémát

covid_pass_valid

Ibizán gyűlt össze a „fejlett országokat” tömörítő OECD tanácsa, hogy belefogjanak egy globális vakcina-útlevél szisztéma kidolgozásába. Az intézményt hogyhogynem nem saját, bátor ellenállást tanúsító népeiken kezdik el megvalósítani, hanem a gyarmati sorban sínylődő afrikai országokban, melyek diktátorai készen állnak a globális vakcinaútlevél bevezetésére. Legalábbis 21 állam a kontinens 54 nemzetéből, kiknek elnökei aláírták a vonatkozó deklarátumot.

A kísérlet célja, hogy előbb kontinens-szinten vezessék be a fenevad bélyegét, majd amennyiben az működőképesnek bizonyul és a kezdeti gyermekbetegségeit is kinövi a rendszer, szép lassan a bolygó egész területén élesítésre kerülhet a szisztéma az államok által kifejlesztett oltásellenőrző applikációk összehangolása révén.

A vakcinaútlevél-szisztéma busás megtérülést ígérő húsosfazékjához máris odasereglettek a globális nagyvállalati keselyűk: a Microsoft, az Amazon, az Oracle, a Sales Force, a Mayo Clinic, a Mastercard és a Rockefeller Foundation egyaránt epekedve várják a totalitárius terrordiktatúra beköszöntét.

Az afrikai digitális vakcina-útlevél rendszer bevezetéséhez szükséges hardver -és szoftverhálózatot nem más szállítja, mint a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom, kik az európai uniós vakcinaútlevél-rendszer karbantartásáért egyaránt felelnek, hasonlóképp a náci hadsereget egyenruhákkal ellátó Hugo Boss-hoz, vagy a Hitler hadseregét pénzelő New York-i bankkartellhez.

pexels-michael-steinberg-342943

A gusztustalan degeneráltak természetesen a valóság szöges ellentétével indokolják a tömeggyilkos szisztéma bevezetésének szükségességét. Szerintük az emberek mozgását és egyik országból a másikba utazását ellehetetlenítő vakcinaútlevél-rendszer révén szavatolható a lakosság szabad áramlása, a totalitárius kontroll és ellenőrzés révén pedig a szabad piaci kapitalizmus további regnálása. Mely utópia megvalósulásáért mindent meg is tesznek az aberrált magánvállalatok vezetői.

Az ember DNS-e mellett a nők menstruációs ciklusát is megváltoztatják a kísérleti vakcinák

Aki továbbra is a tudósok szavára hallgat, arra hamarosan több lapát föld kerül elterítésre.

Mint kiderült, a kísérleti genetikai terápiák az ótvar celebvirológusok hazudozásaival ellentétben képesek átírni az emberek DNS-ét, ám az oltakozás biztosította „előnyök” nem állnak meg ennél a pontnál.

Egy új tanulmányból, melyet roppant impozáns, közel 40 ezer fős mintán vezettek le kiderül, hogy a kísérleti COVID vakcinák a nők 42%-ának menstruációs ciklusát is megváltoztatják, mégpedig heveny vérzésre kényszerítik a tönkre tett áldozatot.

menses_1

A tudósok szerint persze a krónikus tápanyaghiányok korában semmi aggódnivaló nincs azon, ha egy nő jóval több vért veszít a megszokottnál, annak ellenére is, hogy fogamzásgátlót szed vagy genderváltoztató hormonkezelésen esik át éppen.

Mint említettem az „Így írják át a kísérleti COVID vakcinák az ember DNS-ét” c. cikkben, az oltások egy új kiméra fajt hoznak létre, akik nem nevezhetők többé embernek. Teljesen reális következmény tehát, hogy ez a módosított faj másfajta biológiai órával és hormonális tulajdonságokkal rendelkezik az embernél.

Kanada egészségügyi minisztere: örökké tartó oltakozásra erőszakoljuk a lakosságot

Többször értekeztem már arról, hogy a létezés jogát mint előfizetéses szerződéshez kötött konstrukciót kívánják részünkre biztosítani a pszichopaták, és íme, itt az élő bizonyíték.

Jean-Yves Duclos, Kanada egészségügyi minisztere fellebbentette a fátylat az örök életen át tartó oltakozási program nedves vágyálmáról. Az Antikrisztus degenerált szisztémájának a lényege, hogy a lakosságnak fanatikusan – és persze totál egyoldalúan – bizonyítania kell hűségét a tömeggyilkos rendszer felé, s ennek érdekében átengedni a kontrollt teste és elméje felett a pszichopata réteg számára, akik a maguk érdekei és életellenes agendája mentén gondoskodnak az agyunk konstans átmosásáról és a bármikor levágható háziállatként történő ellátásunkról.

disabled_old_man

Az emberiség konstans szoftverfrissítésének szükségét elménkbe plántáló pszichopata elit minden hiszékeny vadbarmot a totális függőség állapotába taszít, akiket aztán a halálveszély folyamatos lebegtetése mentén meg lehet szabadítani a gondolkodási képességük és emberi minőségük utolsó csökevényes maradványaitól is.

Annyian oltatták magukat Új-Zélandon, hogy újabb járványhullám robbant be

Eddig mindenhol, ahol alaposan fellendült az oltakozási kedv, a korábbiaknál is hevesebb járványhullámok robbantak be. Nincs ez másképp Új-Zéland esetében sem.

A 84%-os átoltottságot magáénak tudó szigetország a nyár (ott tél) legintenzívebb COVID-hullámát kénytelen elszenvedni, köszönhetően a lakosság feltétel nélküli engedelmességének.

Természetesen mi mást is tudnának kitalálni a „véletlen baleset” következményeinek csillapítására, mint visszavezetni a bukott és milliók halálát előidéző lezárásokat, maszkviselést és távolságtartást.

fillout_form

Feltaláltuk az ultimate megoldást az alkoholmérgezés elkerülésére: nyakalj be még fél liter vodkát!

Leszavazta a francia parlament a vakcinaútlevél érvényességének meghosszabbítását

Emmanuel Macron liberálfasiszta kormánya ugyan az idén megnyerte a választást, viszont kénytelen kisebbségi kormányzás révén átvészelni a következő négy éves időszakot, ami azt jelenti, hogy nem végezhetnek népirtást csak úgy, ellenállás nélkül, mint tették az előző évben.

Legutóbb például a francia vakcinaútlevél érvényességének meghosszabbításáról szavaztak a parlamentben, melyet – hihetetlen fordulat – a széljobb és a szélbal koalícióba tömörülve leszavazott! A despotikus terror felszámolását lelkes taps és üdvrivalgás kísérte.

A – leírni is fájdalmas, pedig ez az igazság – józan nacionalisták és szocialisták összefogása ama tény mentén szavazta le az elmebeteg intézményt, hogy a vakcinaútlevél az emberek egészségére és szabadságára való hivatkozással bújtatottan kikényszerített (kísérleti) oltakozást jelent. Egészséges oltatlanok nem léphettek be Franciaország területére, országhatárokon belül pedig az éttermek és bevásárlóközpontok látogatásától tiltották el az oltatlan lakosságot. Eközben a testileg és mentálisan egyaránt beteg oltottak nyugodtan járhattak-kelhettek és fertőzhették át egymást a vakcinák révén legyengített immunrendszerüknek hála, hogy az így felfutott esetszámokra hivatkozva újabb jogfosztásokat rendelhessenek el az egészségesekre.

Ugyan több vendéglátó helyiség visszautasította a sárga csillag meglétének kikövetelését, a leleményes fiatalság pedig útszéli piknikezéssel és polgári ellenállás bevetésével röhögte ki a diktátumot, a neoliberális „majd megunják, aztán hazamennek” doktrína mentén előbb-utóbb kénytelen volt a többség beadni derekát a diktatúrának, mivel a lelki üdvösség feletti aggodalmat csakhamar átvette a „mit eszünk holnap” testi függőségekből eredő félelme.

Azt hazudozza az álhírterjesztő propagandamédia, hogy augusztusig bezárólag minden időpont betelt a kísérleti vakcinák felvételére

Nem feltétlen kell virtuálisan külföldre utaznunk a napi betevő röhögőgörcs kiváltásáért, olykor a hazai sajtó is szolgáltat részünkre heveny hahotát kiváltó izgalmakat.

too_much_work

Most épp a HVG hozott le egy fabrikált álhírt, mely szerint újfent akkora érdeklődés mutatkozik a COVID oltásokra, hogy az előjegyzések mind júliusra, mind augusztusra beteltek. Úgyhogy aki lemaradt a „nem mindennapi lehetőségről”, most foghatja a fejét, hogyan lesz képes boldogan és egészségesen elviselni a következő „járványhullámot”?

Természetesen azért némi megnyugtató információt is közöl a HVG zugfirkásza: előjegyzés nélkül is nyugodtan lehet menni a rendelőkbe ingujjat felhajtani, hiszen a kórházakban, háziorvosi rendelőkben és gyerekorvosnál egyaránt szívélyes örömmel vállalják a vakcina beinjektálását az önként jelentkező laborpatkányok testébe.

Fejvesztve menekülnek világgá a NIH és CDC alkalmazottak, köszönhetően az ideológiai alapon érvényesített, tudományellenes vakcinafasizmusnak

A béka feneke alá süllyedt a morál a NIH és a CDC köreiben, kik annak ellenére engedélyezték a gyermekek oltását, hogy sem annak szüksége, sem biztonságossága visszaigazolására nem zajlottak hitelt érdemlő előzetes kutatások. Felsővezetői körökben tömegével mondanak fel, kiknek pótlására hiába publikálnak minden elérhető platformon álláshirdetéseket, a fogyatkozás mértéke nagyobbnak bizonyul az üres helyek feltöltésének tempójánál.

no_more_work

A Pfizer és Moderna vakcinái úgy kaptak zöld utat, hogy a mindössze 1000 kisgyereken végzett Pfizer tanulmány semmiféle adatot nem tartalmazott a vakcinák hatásosságáról, a 6000 fős minta bevonásával végrehajtott Moderna kutatás pedig kemény 4%-os(!) hatásfokot mutatott ki a koronavírus-fertőzés elkerülésében. Gyakorlatilag a semmire alapozva engedélyezte a hatalom a gyermekek univerzális laborpatkányként való alkalmazását.

Ugyanezen gyermekek most tömegével szenvednek maradandó krónikus betegségekben, tíz éven belül szinte biztos halálhoz vezető szívgyulladásban.

A CDC bűnei nem állnak meg a világ fiatalságának Moloch elé vetésében. 2020 elején az ő diktátumaikra hivatkozva vezették be a világ kormányai – vagy kormánytól függetlenül az iskolák igazgatói – az iskolabezárásokat, melyeknek köszönhetően a hátrányos helyzetű gyermekek végleg lemaradtak a tananyag követésében, valamint napi egyszeri meleg élelemhez sem juthattak a kantinok bezárásának hála.

Miután hónapokon át tartották zárva az iskolákat, az újranyitást követően egész napokon át tartó maszkhordásra és távolságtartásra kötelezték a szerencsétlen lurkókat, kik a bullyingoló terrornak köszönhetően tömegével váltak szorongókká, depressziósakká, öngyilkossági késztetésekkel elárasztottakká akár 6 éves kortól kezdve.

maszkos_kislany1

Igazi tömegpusztítást vitt véghez a CDC a diákok körében, meg persze ama tanári kar elméjében, akik feltétel nélkül hallgattak a senki által meg nem választott terrorszervezet ukázaira.

Értelmesebbek a gyerekek, mint a szüleik: nem akarják oltatni magukat a 18 éven aluliak

Újfent bebizonyosodott, hogy a társadalom által kívánatosnak számító ún. felnőtt lét nem szabadságot és felelős döntéseket, hanem mentális leépülést és szellemi degenerációt hoz magával.

Kétségbeesetten lamentálnak az amerikai háziorvosok, hogy a 18 éven aluliak nem járulnak elegendő számban felvenni a szívgyulladásképző vakcinákat. Olyannyira keserves a helyzet, hogy az 5-11 évesen körében a teljes országban alig 36%-ot ért el az oltakozási kedv. A lemaradó Alabamában, valamint Mississippi-ben még kevesebb, mindössze 16%-nyi szülő volt hajlandó átadni gyermekeit a Moloch részére.

Kawsar Talaat vakcina-szakértő szerint természetesen az államba, a közegészségügybe és a tudományba vetett bizalom megsemmisülése az oltakozási kedv elmaradozásának oka, nem pedig az állam, a közegészségügy és a tudomány képviselőinek hitvány és aberrált féreg volta, melyek aztán előidézték a nevezett intézmények presztízsvesztését.

scientist_woman_1

62 ezer amerikai katona utasította vissza a kötelező oltásra vonatkozó parancsot, akiknek nem utalnak többé fizetést

A nemzeti őrsereg 40 ezer bakája, valamint 22 ezer tartalékosa tanúsított több mint egy éven át bátor kitartást a kötelező oltás diktátumával szemben, akiket most fizetés nélküli szabadságra küldenek.

Nagyon kilóg a lóláb, hiszen ennyi erőből ki is rúghatták volna őket, s toborozhattak volna az igényeiknek megfelelő oltott állományt. Hogy miért nem ezt teszik mégsem? Talán mert a vakcina-diktatúrájuk révén oly messzire üldözték a korábban bármikor kelepcébe csalható diákhitel-adósokat, hogy az idei év során a tervezettnél 60%-kal kevesebb újoncot sikerült a kaszárnyák felé irányítani.

Tényleg beképzelték maguknak ezek az aberrált diktátorok, hogy a terrorista viselkedésük még jutalmazásra is kerül.

Az amerikai hadseregben egy év elteltével a teljes állomány mintegy 12%-a számít oltatlannak. E létszám kényszer-leszerelése, karöltve az újonnan jelentkező ágyútöltelékek hiányával nem jósol fényes jövőt a világ legmagasabb költségvetéséből üzemelő hadállomány részére.