Egyetlen suhintással padlóra küldte, majd meg is bukfenceztette ellenfelét egy magyar...
Úgy tűnik, lenyúlták az amcsik a ruszki pofozolimpia ötletét, ugyanis immár bajnokságot is rendeznek a tengerentúlon ebben a műfajban. A magyar származású Sheena Bathory (valódi neve: Szabó Franciska)...
A legjobb spirituális írások Weöres Sándortól
Weöres Sándort általában véve a versei révén utáltuk meg mindannyian az iskolában, amikor a mindenféle perverz szadizmussal felvértezett tanarak jó párat bemagoltattak közülük. Ennek köszönhetően felnőttként leginkább...
Idézetek az államról, törvényről és jogról
Az állam az együgyű pórnép szemében azért létezik, hogy az ő kegyeikért harcolva teljesítsék minden vágyukat a rájuk helyezett iksz jövőbeli helyét bebiztosítandó, és gondoskodjon alapvető szükségleteikről....
A legsokkolóbb meghallgatások és meghökkentő tehetségek a Got Talent műsorokban –...
A legnagyobb felfedezett tehetségek után lássunk néhány olyan példát is, akik a különféle Got Talent vetélkedők meghallgatásain alaposan lenyűgözték a zsűrit, valamint a közönségüket. A különbség a...
Hivatalosan is elérkezett a fenevad bélyegének kora
Eleddig különféle főpróbák és nemzetállami szintű kísérletezések folytak az univerzális világdiktatúra finomhangolására. Mivel az emberiség nem ocsúdott fel a rá mért terrorisztikus rendelkezések hatására, elérkeztünk a jelenések...
Ezek a szibériai bennszülöttek igazán tudják, hogyan csapjanak emlékezetes bulit a...
Akad egy Isten háta mögötti faluban székelő törzs, kikhez a déli harangszó délután 2-kor ér oda, s a modern civilizációról legfeljebb regéket meg mondákat hallottak, ám saját...
A Got Talent műsorok legnagyobb felfedezett tehetségei – ezektől eláll a...
FIGYELEM: Az eredetileg beillesztett klipek nagy részét törölte a YouTube, ezért helyettesítő videók kerültek kiválasztásra. Ezek nem feltétlen felelnek meg a szöveges ajánlóban szereplő paramétereknek. Ez a cikk...
Film-nem-ajánló: Tomb Raider
Negyedszázados létezésük ideje alatt annyira le lettek járatódva a videójátékok alapján készült filmek, hogy a legújabb, sok viszontagságot megélt Tomb Raider mozira már csak legyintettem. Bár a...
A Holnap Háborúja: a ma szcientifista propagandája
Soha nem érkezhetett volna a háttérhatalom részére ideálisabb időben egy olyan film, mely a magasságos tudomány által biztosított bámulatos és csodás jövőképet festi elénk izgalmas akciójelenetek, valamint...
Egy perc tanmese: A skorpió és a teknős
A skorpió a hatalmas folyó partjára érve tanácstalanul szemlélődött. Hívogatta a túlsó part, ott várta a boldogság, ezt nagyon jól tudta. Teljesen elveszettnek érezte magát, egészen addig,...
Most megláthatod, hogyan lehetséges egyedülálló fiatalként 8 négyzetméteren élni
Furcsa rákfenéje a modernitásnak, hogy miközben a túlnépesedés paradoxonaként vidéken folyamatosan nagyobb és nagyobb területek maradnak parlagon, benépesítetlenül, az egyre terjedelmesebb diaszpórákat alkotó metropoliszokban családi házak pincéjének...
A Star Wars premierjekor még használatban volt a guillotine
A guillotine mint rettegett megtorlóeszköz épült be a köztudatba, pedig megalkotója, Dr. Joseph-Ignace Guillotin épp ellenkező céllal hozta azt létre. Élete későbbi éveiben már bánta is, hogy...
Íme a 2023-as America’s Got Talent legnagyobb felfedezett tehetségei!
Lassan akár hagyománynak is lehet hívni a szokást, hogy évről évre összeszedem és bemutatom az aktuális évadhoz tartozó Got Talent vetélkedők legkiválóbb nevezőit. Sajnos az idei évben kénytelen...
Sok a savad a kávétól? Tedd ezt, és megnyugszik a gyomrod!
Többeknek okozhat valódi dilemmát, pláne a szorongóbb típusoknak és az éjjeli baglyoknak, vajon hogyan is egyeztessék össze az ébredéshez számukra nélkülözhetetlen kávé fogyasztását a kávé által fellépő...
Idézetek, melyek kegyetlenül lerántják a leplet a mai világ állapotáról
Miféle világban élünk? Hogy jutottunk ide? Ezek azok a kérdések, melyekre válaszképp legfeljebb heveny hümmögést kaphatunk, esetleg fröcsögő pofával előadott vérmes gyűlölködést, hogy igenis ez a totalitárius...
Fű alatt gyűjtik be és tartóztatják le az internetes szólásszabadság mellett...