Idézetek az államról, törvényről és jogról

0

Az állam az együgyű pórnép szemében azért létezik, hogy az ő kegyeikért harcolva teljesítsék minden vágyukat a rájuk helyezett iksz jövőbeli helyét bebiztosítandó, és gondoskodjon alapvető szükségleteikről. A lóvá tett proletár népség akkor ocsúdik fel a felé suhintó penge látványától, mikor már késő. Újabb generáció lett a pártállami hazugságtenger vágásérett áldozata.

Mi hát az állam, és mi volna a feladata, amennyiben látszólag nem az igazságos apuka szerepére kényszerülne, aki cukorkát osztogat a jó kisgyereknek, ki becsületes állampolgár révén egész életét beszolgáltatja a bürokratikus elnyomásgépezet prése alá, aki aztán kifacsart zombiként mehessen a süllyesztőbe?

Lássuk korabeli bölcseink véleményét a témáról.

“Az erdő folyamatosan zsugorodott, ám a fák rendre a baltára szavaztak, mivel a nyele fából készült, így azt hitték, ő is közülük való.”
– török mondás

riot-5141888

“Korunk találmánya a kötelező lelkesedés, a hatóságilag intézményesített forradalom és az elnyomók lázadása az elnyomottak ellen.”
– Weöres Sándor

“Az emberek, akik korrupt politikusokat, imposztorokat, tolvajokat és árulókat szavaznak meg, nem áldozatok, hanem bűnrészesek.”
– George Orwell

“Ha betartod a kisebb szabályokat, megszegheted a nagyobbakat.”
– George Orwell

“A politikusokat és pelenkát gyakran kell cserélni, pontosan ugyanazon okból.”
– Mark Twain

tuntike

“A politikus a következő választásra gondol; az államférfi a következő nemzedékre. Az emberek a legjobb politikusokra szavaznak, aztán csodálkoznak, hogy rossz államférfiakat kaptak.”
– Szent-Györgyi Albert

“Ha egy törvény igazságtalan, az embernek nem pusztán joga, hanem kötelessége azt megszegni.”
– Thomas Jefferson

“Egyik következménye a politikában való részvétel megtagadásának, hogy náladnál alsóbbrendűek kormányoznak téged.”
– Platón

“A felelősségérzet eltűnése a legmélyrehatóbb következménye a hatalomnak való engedelmességnek.”
– Stanley Milgram

france-4212403

“A globalizáció kabaréjában az állam sztriptíztáncosnak öltözve ráz le magáról mindent, mígnem egyetlen nélkülözhetetlen ruhadarab marad rajta: az elnyomó erő.”
– Subcomandante Marcos

“Ha van tízezer szabályod, minden tiszteletet elveszítesz a törvény iránt.”
– Winston Churchill

“A törvények felőrlik a szegényeket, a gazdagok uralják a törvényeket.”
– Oliver Goldsmith

“A rendőr dolga csak rendőrállamban könnyű.”
– Charlton Heston

insect-3341970

“A törvény olyan, mint a pókháló. Elkaphatja a kisebb legyeket, de a darazsak és lódarazsak áttörnek rajta.”
– Jonathan Smith

“Hibázni emberi dolog. Másra kenni politika.”
– Hubert H. Humphrey

“A politikusok mind egyformák. Hidakat ígérnek oda, ahol nincs is folyó.”
– Nikita Khrushchev

“Jó embereknek nincs szükségük törvényekre a helyes cselekvéshez, míg a rossz emberek megtalálják a kerülőutakat.”
– Platón

kiegett_1

“A törvény, fenséges egyenlőségében, egyformán tiltja gazdagnak és szegénynek a híd alatt alvást, utcán kéregetést, kenyérlopást.”
– Anatole France

“Kinél a törvény, annál a többség.”
– Calvin Coolidge

“Egy országnyi birka egy kormánnyi farkast nemz.”
– Edward R. Murrow