Miről csacsogtak Davosban a világgazdasági fórum résztvevői?

0

Ahogy minden évben, úgy idén is lezajlott a választatlan képviselők hobbiszakköre, melynek keretében eldöntik helyettünk, miféle gazdasági diktátumokhoz legyen kötelező alkalmazkodnunk az elkövetkezőkben.

Ugyan nem szívesen tudósítok eme összejövetelről, ugyanakkor a világszerte nagy felháborodást keltett „nagy újraindítás” ideológiája, meg persze a gazdaság porba lökése érdekében bevezetett globális COVIDiktatúra fényében a korábbi éveknél is fokozottabb figyelem terelődött a háttérhatalom szokásos éves gyűlésére. Még a fősodratú propagandamédia orgánumai is tudósítottak a május 22–26. között zajlott eseményről.

Azt is kénytelen vagyok tényezőként megemlíteni, hogy idehaza a médiamunkások továbbra sem teszik a dolgukat, hanem fantom-rémhírterjesztőkkel foglalatoskodván ignorálják a rendezvényről való hiteles tudósítást.

Lássuk hát, miről beszélgettek ezek a kimért mondatokat akadozva és darálva, hangsúlyozás nélkül szónokló androidok a zárt ajtók mögött.

Magánrendőrség és mesterlövészek őrizték a helyszínt

A háttérhatalom nagygyűlésére szegeződött nemzetközi figyelemnek hála idén első ízben foganatosítottak komoly biztonsági intézkedéseket a Davos-i konferencia helyszínén és annak környékén.

Nem is akármilyent: magánrendőrséget fogadott fel Klaus Schwab stábja, hogy a konferencia békés lefolyását biztosítsák. Ám ez még mindig nem minden: lencsevégre kapott felvételek alapján egyes háztetőkről mesterlövészek is ügyeltek a háttérhatalmi kesztyűbábok testi épségére.

Kiváltképp nagy figyelem szegeződött Kijev polgármesterének, az egykori bokszoló Vitalij Klicskónak a biztonságára, kinek bevonulását a WEF épületkomplexumába a mesterlövészek mellett állig felfegyverzett őrsereg is kísérte.

COVID, mint minden idők legprofitábilisabb terméke

Mi más lehetett volna a dzsembori legnagyobb port kavart témája, mint maga a COVIDiktatúra, benne a gusztustalan vakcinagyártók önfelszopó bazsalygásaival?

Örömük azért nem feltétlenül volt felhőtlen. A Moderna képviselője például lelombozódva tudatta a nagyérdeműt, hogy 30 millió vakcinájukat kellett kidobni a szemétbe, miután ezen meg nem rendelt termékek a kutyának sem kellettek. Mindez összhangban van a néhány nappal ezelőtt keletkezett tudósításommal, mely szerint világszerte akár milliárdnyi, adófizetői pénzen vásárolt vakcinát kellett vagy kell hamarosan végleg leselejtezni. Persze a cehhet utolsó fillérig a szorgos, dolgozó, adófizető polgárok állják.

Na azért nem kell félteni a bukott gyógyszaripart. Egy másik előadó szerint a COVID minden idők legprofitábilisabb termékének (!) bizonyult az egészségügyi vállalatok részéről, utalván ezzel ama tényre, hogy a COVID egy laborban gyártott, mesterségesen megmérnökölt, majd az emberiség leigázására szélnek eresztett járvány volt.

A női előadó feltárta a valóságot, hogy a vakcinagyártók az emberek fájdalmából szedték meg magukat alaposan a „járvány” idején, valamint amiatt is üdvrivalgását fejezte ki, hogy a lezárásoknak köszönhetően földönfutóvá tett, depresszióba, illetve öngyilkosságba kergetett kis -és középvállalkozók kiesett jövedelmét felszívták az online házhoz szállítást is vállalni képes monopolvállalatok. E folyamatnak köszönhetően minden egyes nap egy új milliárdosnak örvendhettünk – sok ezer hajléktalanná lett és vakcina-mellékhatásokban szenvedő áldozat mellé.

A Pfizer CEO-ja egy különálló panelben folytatta a megkezdett témát. Tudtunkra adta, hogy újabb meg újabb kísérleti vakcinák, illetve gyógyszerek kifejlesztésébe fogtak a részükre államilag kiutalt luxusprofitokból.

Végzetül, szintén a Pfizer igazgatója mikrochippel ellátott gyógyszerekkel riogatott minket, melynek révén száz százalék bizonysággal ellenőrizhető, hogy beszedte-e a kemikáliák révén zombisorban tartandó áldozat a tablettát:

Képzeljük el az engedelmesség mértékét

– jelentette ki nagy bölcsen a Pfizer-főfejes.

Computer Network Digital Connection Technology Concept

Arcfelismerés, lekövetés és digitális cenzúra a biztonságunk fenntartása nevében

A chippelést nem kizárólag tablettákra, hanem emberekre is be szándékozik vezetni a háttérhatalom. Mintegy 35 éve készülnek erre.

Bár az emberek teste feletti totalitárius kontroll könnyedén megvalósítható volna – csak meg kell nekik mondani, hogy nem lehetnek többé rabszolgák egy munkahelyen a nanorobotos oltások beinjektálása nélkül –, az internet és az azon keresztül virágzó szabad média leleplezte és romba döntötte a globalista diktátorok és a pártállami propagandisták Új Világrend-tervét.

Nem meglepetés tehát, hogy a következő időszakban a szabad és független sajtó ellehetetlenítése érdekében tesznek meg radikális lépéseket.

Mindehhez kitűnő szolgálatot tesz a „digitális biztonság” nevezetű intézkedéscsomag, melynek több pillérre épülő modellje alapján digitális igazolványok révén totalitárius módon ellenőrzötté és cenzúrázottá tennék a komplett internetet. Biometrikus adatgyűjtést eszközölnének annak érdekében, hogy a szólásszabadságuktól megfosztott áldozatok örökké kitilthatók legyenek a létezés jogából. Az okostelefonokat sem mint zsebben hordható eszközöket képzelik el, hanem lenyomnák azokat a torkunkon. 2030-ra vizionálják, hogy a telefonok, laptopok és egyéb informatikai eszközök gyártása megszűnik, helyettük 6G jeladókkal felszerelt, testünkbe épített „okoseszközök” foglalják el a terepet, melyek által a totalitárius megfigyelés előli menekülés lehetősége végérvényesen megszűnik.

A fentiek mellett külön kiemelt figyelmet osztottak az elitek a Zuckerberg-féle Metaverzum ajnározására, melynek roppant ingerszegény virtuális világába kívánják bezárni a mindennemű szabadságát és önrendelkezési jogát vesztett emberiséget.

Klaus Schwab bánkódik amiatt, hogy őt a világ egy Bond-főgonosznak látja

Klaus Schwab, a World Economic Forum fejese, aki egyébként jobbára társadalomtól elvonultan él, egy interjúval örvendeztette meg a Neue Zürcher Zeitung olvasóit, melyből a The Daily Sceptic fordított le szemelvényeket. Ebben kifejtette, hogy ő, a szegény, szerencsétlen, magatehetetlen milliárdos kisember összeesküvés-elméletek nyomán felhergelődött lincselő tömegek áldozata lett. Nagy szerencséjére egyik médiamunkás ismerőse ragyogó tanácsot adott neki, mely szerint elegendő, ha az ötleteit ellenzők helyett kizárólag ama 60%-kal igyekszik megértésre törekedni, akik ugyan nem istenítik, sem nem ellenzik vehemensen az ő ötleteit, hanem legfeljebb enyhe-közepes mértékű szkepticizmust felmutatván, még inkább passzívan sodródva a hatalmi terror árjában némi meggyőzést követően elfogadják, bármit is akarjanak átütni rajtuk.

Megfogalmazta továbbá, hogy az őt ért igaztalan rágalmakkal szemben legutolsó reményét a szakmunkás „fact checkerek” intézményébe veti, akik leleplezik, valamint bélyegükkel ellátják a Klaus Schwab személye körül terjengő rémhíreket és konteókat.

Összefoglaló

Az alábbi mintegy 5 perc hosszúságú videó zanzásítva tartalmazza a legaberráltabb gondolatokat, melyek megfogalmazódtak a háttérhatalmi uralkodók elméjében.

Akinek még mindig nem elég a „jóból”, az a WEF saját weboldalán is olvashat bejegyzéseket a konferencia témaköreiről.

Persze nyugodtan mondogassák a fősodratú média firkászai továbbra is, hogy a gyakorlatilag teljesen nyilvánosan operáló WEF narratívája, melyet ők maguk szintúgy narratívának vagy agendának neveznek, pusztán álhír és konteó.