Mialatt az óriási égésként elkönyvelt katari foci VB cikk kapcsán gyűjtöttem az alapanyagokat, belefutottam egy érdekes fogalomba, mely a mindenféle vébéket és olimpiákat vásárolgató autoriter hatalmak úgymond trendibbé tételének szándékáról szól. Ennek nagytestvérét, a zöldre mosást vígan alkalmazza minden bolygópusztító vállalat a maga környezettudatosságának visszaigazolására, kiváltképp a több éven át egyhuzamban a világ legszennyezőbb cégének megválasztott Coca-Cola.
Ismerkedjünk most kicsit a modern diktatúrák legkedvesebb szokásával, a sportosra mosással.
A fogalom olyan viselkedést jelöl, amikor egy, a nemzetközi színtéren autoriterként elkönyvelt államhatalom elkezd mindenféle sportrendezvényeket, akár atlétikai bajnokságot, akár vizes VB-t, akár valami ezeknél is nagyobb horderejű rendezvényt, mint foci VB vagy olimpiai játékok megszervezni. Oldalágon szintén a sportosra mosás keretei közé tartoznak a diktatórikus hatalmak által milliárd dollárokkal megtámogatott nemzetközi fociklubok és sportegyletek is.
A sportosra mosás jelensége nem új keletű, ugyanakkor most első ízben alkalmazzák azt egyes hatalmak kifejezetten a maguk nemzetközi megítélésének jobbítására, illetve turizmusuk felfuttatására. Nem titkolt szándéka volt a roppant jelentéktelen és gyakorlatilag egybefüggő homoktengernek számító Katar vezetőségének, hogy egy jól szervezett futballvébé nyomán meglódítsa a turizmus szekerét – más kérdés, hogy a látható-tapasztalható tények fényében az végül valahol egy láthatatlan fenekű sziklahasadék mélyében fog landolni.
A sportosra mosás, mint zabolázatlan propaganda lefolytatására való lehetőség első körben a hitleri Németországot érte utol az 1936-os olimpiai játékok alkalmával. Mentségére szóljon az olimpiai bizottságnak, hogy a berlini olimpia rendezésének jogát 1931-ben nyerte el az ország, bő két évvel Hitler hatalomra jutása előtt.
Eztán a második világháború, majd a hidegháború folyamatos feszültsége hosszú évtizedekre jegelte a sport által egymásra találó nemzetek szentimentális ideáját – egészen az 1980-as moszkvai olimpia megnyitójáig.
A bomladozó Szovjetuniónak kiváltképp nagy szüksége volt a maga renoméjának helyreállítására. Ehhez szemlátomást kiváló lehetőségül szolgált az Olimpia. Csakhogy míg a nyugati demokráciák pénzügyi szempontból közelítik meg az események rendezését, addig a diktatúrák tetemes veszteségek halmozását is felvállalják, csak kerülhessen megrendezésre a sportünnepély.
Ahogy azt a későbbiek során is folyamatosan tapasztalhatták az autoriter államok, a szovjet olimpia nem hozta közelebb a keleti tömböt a nyugatihoz. A moszkvai játékokat Amerika és Kanada mellett Nyugat-Németország is bojkottálta, majd 1984-ben ugyanezt a bánásmódot kapta Los Angeles a keleti blokk nemzeteitől. Mindez nem általános szabály persze. Furcsaság, hogy 1980-ban nem képviseltette magát az állítólagosan kommunista Kína, viszont 1984-ben igen.
A lényegi különbség a liberális és autokratikus államok között a rendezvények pénzügyeinek kezelésében rejlik. Míg nyugaton törekednek az esemény rentábilitására és profitabilitására (ez sem mindig sikerül amúgy), addig egy autokráciának a maga értékítélete szerint pusztán a békés és rendezett állam képének propagálása végett megéri egy ilyen rendezvényt megtartani. Az utána következő gazdasági válsággal meg csőddel bajlódjanak szépen az elnyomott polgárok.
Az elmúlt 50 év során rendezett olimpiai játékok, valamint foci VB-k rendre gazdasági katasztrófát okoztak az autokratikus államokban, ám a kapitalista országok sem mindig profitálhattak belőlük. Ahogy a minden idők leghatalmasabb költségvetését felemésztő 2014-es szocsi téli olimpia, a katari rendezvény előtt legdrágábbnak számító 2018-as orosz foci VB, a korrupcióba fullasztott 2014-16-os brazil foci VB és olimpia mind csődközeli helyzetet idéztek elő a szervező országok pénzügyeiben, úgy az 1976-os montreali vagy 2004-es athéni olimpiák is köztudottan földbe állították a szervezést felvállaló városokat. Athén 2004-es pénzügyi Hirosimája megágyazott a tíz évvel későbbi görög hitelválságnak, Montreal pedig 2006-ig, tehát 30 éven át törlesztette az olimpiai játékok szervezése végett felhalmozott adósságait.
Képzelhetjük, miféle hatása volna a méretét és anyagi lehetőségeit tekintve egyaránt töpörtyűnek számító Magyarországra egy budapesti olimpiának.
A sorolt tények ellenére a piacpárti demokráciák rendre csak pénzt és létszínvonalat veszítenek, viszont – ahogy például a katari vébé szervezésének tényanyagaiból megtudhatjuk – a despota országok emberéleteket, valamint komplett állami vagyont vetnek oda a jeles esemény megrendezésének jogáért. Katarnak mindkettő sikerült, hiszen 6500 halálos áldozat mellett 200 milliárd dollár is elveszett, ami – hogy érzékeltessem ennek nagyságrendjét – magasabb összeg, mint az 1930 óta megrendezésre került foci VB-k költségvetése együttvéve!
A gazdasági katasztrófa mellett a társadalomra mért hatásukban is jelentős különbségek mutatkoznak eme játékoknak a szabadságpárti és autoriter nemzetállamok között.
Amennyiben sikerül elintézni, a profitabilitást úgy éri el egy jól szervezett olimpia vagy foci VB, hogy az eseményekhez felújított vagy épített stadionokat átadják a lakosságnak, valamint egy hosszú távú stratégia keretében a későbbiekben is elhívnak különféle kisebb horderejű világbajnokságokat a szervező országokba. Ha veszteséggel is zárul az olimpia (Londont például nullszaldóra, Sydney-t jelentős pénzügyi bukásra sikerült kihozni), tizen-huszonévek leforgása alatt a lakosság jelentős előnyöket és éltminőség-javulást élvezhet a rendezvények kedvéért felhúzott építmények által.
A tekintélyelvű rendszerekből mindez hiányzik. Pusztán a csinnadratta kedvéért felhúzatják a komplett infrastruktúrát nulláról, mely folyamatban az emberélet sem számít, majd az ünnepély végeztével az egészet úgy ahogy van, hagyják megrohadni.
A lakosságot nem bevonják a szervezésbe, hanem felülről megmondják, kinek lehet jogosultsága annak folyamatában részt venni. A szegényeket kilakoltatják a tervezett helyszín körzetéből, a nyomornegyedeket elfalaztatják a turisták elől. Hogyhogynem a magukat rendre szocialistának vagy nemzeti érdekeket előtérbe helyezőnek hívó hatalmak kétosztatú társadalmat hoznak létre, amelyben azok kemény munkájából, emberáldozatából és levont adójából építik fel a parádé elemeit, melynek élvezetétől aztán megfosztják őket.
Abban a 2-4 hétben, míg a „dicsőséges” ünnepély zajlik, mindenki egy emberként vonul utcára vigadni, a dzsembori végeztével pedig marad ugyanaz az elnyomás, nyomor és depresszió, ami az olimpia városba érkezte előtt megszokott volt. A sportkomplexumok elsorvadnak, hiszen nincs szinte senki a lakosság köreiből, aki meg tudná fizetni ezek bérleti díját.
A sportosra mosás imázsnövelő jellege egy meglehetősen kérdőjeles tulajdonsága eme eseményeknek. Eddig egyetlen országnak sem sikerült elérnie a turizmusának olimpiai játékokat vagy foci VB-t követő tartós fellendülését. Pár hónapig megy előre a szekér, majd ahogy kiosztják az érmeket, úgy takarodnak is el a vendégek az országból, és soha nem néznek vissza.
Lássuk részletesebben is kibontva a magukat sportnemzetté avanzsáló autokráciák jellemzőit a náluk vendégeskedő események fényében.
Szovjet-Oroszország
Szovjet-Oroszország 1980-ban (moszkvai olimpia), 2014-ben (szocsi téli olimpia), 2018-ban (orosz VB), majd 2020-ban (világkiállítás, melyet végül Dubai rendezhetett meg Oroszország ellenében) is vért izzadt a nemzetközi megítélésének jobbításával. Olyannyira igyekeztek ezen, hogy a foci vébé, majd a világkiállítás promóciójába maga Putyin is beszállt, ki a rideg, számító, novicsokos KGB ügynök szerepéből visszavedlett egy szerethető nagybácsivá, aki alig várja már, hogy a sport újból összehozza az embereket.
A parádét követően a FIFA képviselői oda meg vissza voltak a szovjet szervezés profizmusától (hiszen a költséggazdálkodás mit sem számított), Putyin pedig örömmel jelentette ki, hogy örökre megváltozott a világ attitűdje Oroszországgal szemben. Láthatta mindenki a saját szemével, hogy mennyire békés, biztonságos és vendégszerető ország vagyunk!
A néhány héten át kitartó szentimentális varázslatot követően azonban Oroszország megítélése mit sem változott a világ szemében. Ehhez persze hozzá tartoznak ama tények is, hogy a szocsi olimpia lezárultát követően Putyin annektálta Krímet, idén pedig tudjuk mi történt, miután kvázi az egész világot bezárták két évre, s immár névleg is megszűnt a focivébék meg olimpiai játékok közösségteremtő mágikus ereje.
Az ukrán invázió ellenére Oroszország pályázni szándékozik a 2036-os olimpia és a 2030-as világkiállítás megrendezésére, de az előzmények fényében annyi esélye van ezek elnyerésére, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán.
Brazília
Brazília ugyan demokratikus országnak számít, ugyanakkor a korrupció és bandaharcok melegágyának is. Mind a 2014-es foci VB-t, mind a 2016-os olimpiát gazdagon mételyezte a túlszámlázás és költségkeret-túllépés átka. Az olimpia becsléstől függően 15-25 milliárd dollárjába került az államnak, ám mindössze 3-5 milliárdot hozott vissza eladott jegyek és a közvetítési jogok értékesítése formájában.
Amíg az esemény zajlott, a brazil polgárok gyakorlatilag képtelenek voltak időben eljutni a munkahelyükre. A város egyik végéből a másikba tartó ingázás időtartama két órára növekedett, emellett az olimpia időszaka során növelt áron adták a tömegközlekedési bérleteket – azoknak is, akik egyáltalán nem voltak kíváncsiak az olimpiára, csak szerették volna élni a maguk kis életét.
Az infrastruktúra éppen hogy elkészült időre, azonban oly alacsony színvonalat képviselt annak minősége, hogy az olimpiai falu több helyszínén nem volt biztosított a víz -és áramellátás, a szállások pedig annyira kezdetlegesek voltak, hogy több nemzet csapata megtagadta a beköltözést. A tengervíz minősége, ahol az úszó és vitorlázó számokat tartották, több helyütt a veszélyesnek számító tartomány milliószororosában tartalmazott veszélyes vegyszer, baktérium és vírusmintákat. A tengerpart és annak vizének tisztításával nem készültek el időben, így az olimpikonoknak kvázi szennyvízben kellett úszniuk.
Az már csak hab a tortán, hogy az események előtt, alatt és után is folyamatosan zajlottak a favelaháborúk, melyek terjedését, karöltve a megalomán olimpiai játékok elleni tüntetésekkel, megfélemlítés által kívánták eliminálni. A brazil rendőrség és katonaság számtalan korszerű kézifegyvert, harcjárművet kapott, de még helikoptert is beszereztek a favellákban lakó népek megfélemlítésére és kordában tartására.
