Kína
A kínai Peking a 2008-as nyári, majd a 2022-es téli olimpia szervezésébe is belefogott, 2010-ben pedig Shanghai-ban zajlott minden idők legimpozánsabb és legnagyobb költségeket felemésztő világkiállítása.
Kína hangyányit más helyzetben van Oroszországhoz és Brazíliához képest, mivel másfél milliárdos lakosságukkal vannak olyan helyzetben, hogy az elszálló költségek ellenére se álljon teljesen földbe az ország gazdasága. Arról nem is beszélve, hogy határokon belül is annyian vannak, ahány emberrel maradéktalanul feltölthető az összes stadion nézőközönséggel, nem szorulnak rá annyira kétségbeesetten a külföldi turisták bevonzására, mint Brazília vagy Oroszország, pláne Katar.
Mindezek fényében nem véletlen, hogy Kína az egyetlen autoriter hatalommal felvértezett ország, ami kifejezetten pozitívan jött ki mind az olimpiai játékok, mind a világkiállítás szervezéséből. Pénzügyileg a rendezvények minimális rést ütöttek az ország büdzséjében, a helyi lakosság pedig minden korábbit meghaladó hévvel imádta nemzetét és a Kínai Kommunista Pártot, akik lehetővé tették a nyugati kapitalista események látványvilágát és költségvetési terveit is megszégyenítő impozáns játékok elhívását az országba.
Természetesen a helyi propagandagépezet is megkapta a neki járó 15 perc hírnevet. A 2022-es téli olimpia fáklyavivőjének egy ujgur atlétát választották ki. Az ujgurok Kína muszlim kisebbségét alkotják, kiknek autonómiáját folyamatosan számolja fel a pártállam. A közösség tagjait átnevelőtáborokba küldik, hogy Allah helyett a Kínai Kommunista Pártnak fogadjanak örök hűséget.
Magyarország
Zárjuk ezt a szeánszot szeretett kis hazánkkal.
Magyarország kifejezetten sikertelennek mutatkozott eleddig akár olimpia, akár foci VB rendezésére (ez az egy szerencsénk van), kisebb szeánszok szempontjából viszont lakosságunk lélekszáma és gazdasági teljesítményünk arányában egyazon szinten vagyunk az orosz medvével és a brazil favellával.
Trianont követően egy ideig a jelentéktelenség posványában vergődtünk, turisztikai potenciálunk pedig alulról szaglászta Zsolti a béka fenekét. E tény eredendő nyomorúsága a 2000-es évekre igazán depresszív közeget teremtett.
Magyarország határait három tenger mosta,
mégse jött a turista akkor se meg most se.
Amennyiben a tizedfordulóra nem válnak a pesti romkocsmák csóró brit huszonévesek millióit ide vonzó szenzációvá, már rég csődbe mentünk volna.
Meglepő, de a változások szelét első körben a késő Kádár-rendszer hozta el népünk körébe, mikor – az akkor még a vasfüggöny két oldalán fekvő – Magyarország és Ausztria kormánya úgy ítélte, ildomos volna világkiállítást szervezni. Az ötlet mögött nem pusztán a két blokk egymáshoz közeledésének szándéka állt, hanem a demonstráció vágya, hogy az ekkoriban már erősen megtépázott renoméjú szocializmus is képes nagy dolgokat végrehajtani.
Az Expo 1995 mögött volt azért némi ráció, mert a frissen újraélesztett világkiállítás-koncepció első fecskéje, az 1992-es spanyol Expo óriási sikerrel végződött, s pénzügyileg is hozta az elvárt teljesítményt (magyarán nem vitte csődbe a szervező Sevilla városát).
Ahogy azonban a vasfüggöny eltűnt, s a rendszerváltás lezajlott, az osztrák fél hirtelen kifarolt az alkuból, miután Bécs lakossága megszavazta, hogy nem szeretne egy bizonytalan pénzügyi kimenetellel kecsegtető expót szervezni.
Magyarország azonban kezdetben nem adta fel vágyait, s egy év csúszást belebegtetvén ugyan, de megkezdődött az eddigre Expo ’96 nevet felvevő budapesti világkiállítás szervezése. Ennek helyszínéül a lágymányosi Duna két oldalát szemelték ki a szakértők, ami ekkor még egy beépítetlen dzsumbuj volt. A Tüskecsarnok és az ELTE lágymányosi campusa mind a világkiállításra készültek volna, ahogy a (jelenleg Rákóczi hídként ismert) Lágymányosi híd is.
Tudjuk aztán, mi történt. Elfuserált rendszerváltás, korrupció, olajszőkítés, alulfinanszírozottság, államcsőd folyamatos veszélye, Bokros-csomag. Az Expo ’96-ot végül elkaszálták. Mondjuk ki, egyáltalán nem kár érte, mivel a szervezés színvonala mindvégig rendkívül alacsony volt, a kiállításon való részvételt pedig alig 25 állam igazolta vissza biztosra, ami gyakorlatilag a semmivel egyenértékű.
Az Expo ’96 helyén így üres lyuk tátongott a naptárban, majd 2000-ben a hannoveri világkiállítás mutatta meg, milyen jól is jártunk a visszamondással – az ugyanis óriási bukásnak minősült a 92-es spanyol expóhoz képest.
Egy ideig meg bírtunk ülni a seggünkön, majd a világ egyik legelhízottabb népe sportnemzetté avanzsálásának ötletével a sportminiszterként, utána miniszterelnökként pózoló Gyurcsány kezdett újból kacérkodni.
Horvátországgal közösen jól meg is pályáztuk a 2012-es foci EB rendezési jogát. Az első fordulóban jól alakult a szavazás, majd a második fordulóban szégyenszemre az UEFA bizottságának egyik tagja sem szavazott mellettünk.
Annak ideája, hogy Budapest olimpiát rendezzen abszolút nem új keletű. Budapest, akkoriban még az Osztrák-Magyar Monarchia részeként megpályázta az 1916-os olimpia rendezésének jogát, melyet végül Berlin nyert el. 1920-ban ugyanígy Antwerpennel szemben veszített Budapest. Végül az 1916-os olimpia elmaradt a világháború miatt, 1920-ban pedig Magyarországot a részvétel jogából is kizárták, miután a Monarchia felbomlását követően Ausztriával közösen voltunk kénytelenek viselni a bűnrészességet.
1936-ban szintén veszítettünk Berlinnel szemben, majd 1944-ben megint a végül szintúgy elmaradt eseménynek otthont adni szándékozott London javára. 1960-ban Róma ellenében maradtunk alul.
Eztán hosszú időre felhagytunk az olimpia rendezésének vágyával, mígnem 2006-ban ismét előkerült az ötlet a fiókból – akkoriban a 2020-as nyári olimpiai játékokra való pályázat előkészületeképp.
Amennyiben valami csodával határos módon nyertünk volna Tokióval szemben, mi rendezhettük volna minden idők legkatasztrofálisabb olimpiáját, a legalább részleges anyagi megtérülés mindennemű reménye nélkül. Idén már kannibál módjára ennék egymást az emberek az utcán. A tokiói olimpia ugyan rendkívül nyomorúságos volt, mégis áll mögötte egy akkora gazdasági erővel bíró ország, ami a szörnyű bukás terhét képes elviselni. Mi azonnali hatállyal csődbe mentünk volna.
Hatalmas szerencsénkre a gyurcsányi elqrásnak és az ország gazdasági hanyatlásának hála visszakerült a tervezet oda, ahova való – hogy aztán újabb 9 év elteltével megújult erővel és vehemenciával vegye azt elő ismét az Orbán rezsim.
2015-ben már a 2024-es olimpiára nyújtottunk volna be pályázatot. Minden olajozottan működött, amíg nem jött a Momentum, hogy aláírásgyűjtésével szétverje a nedves karhatalmi vágyálmot – újfent hála az égnek. Míg a 2006-ból származó tervezet meglehetősen tetemes, ugyanakkor reális költségekkel számol (5000 milliárd Forint), 2015-re hogyhogynem sikerült ezt az összeget valahova 1500 milliárd környékére leszurkolni. Mégis hogyan? Ja, csak a szokásos: behazudjuk, hogy mindössze ennyibe kerül, a lakosság ráharap a csalira, majd egész véletlen elszáll a költségvetés, miután az ország már nem táncolhat ki a szervezés mögül. A költségvetési tervezet annyira irracionálisan szűkmarkú volt, hogy az ezredforduló óta nem létezett Olimpia, melyet ebből az 1500 milliárd Forintból ki lehetett volna gazdálkodni.
Ha már nem lophatja el a NER egyszerre az ország pénzét, hát megteszi azt apránként a lassú víz partot mos módszerrel.
Kezdetben a 4-es metró ára szállt el alaposan a tervezett 200 milliárd Forintról csaknem 500 milliárdra – mentségére szóljon az Orbán-kormánynak, hogy ezt még az előző rezsimtől örökölték.
Viszont amely beruházásokba maguktól fogtak bele, mind gazdasági katasztrófának bizonyult. A Puskás Aréna a 2011-ben tervezett 35 milliárd Forint helyett 190 milliárdért épült meg. A 2023-as atlétikai VB-re felállítandó atlétikai stadion költsége öt év leforgása alatt 100 milliárdról 240 milliárd Forintra nőtt. A 2017-es vizes VB-re felhúzott Duna Aréna ára 8 milliárdról 43 milliárd Forintra emelkedett alig 3 éven belül!
És ez még csak az olimpiai játékokhoz szükséges infrastruktúra töredék része, hol vagyunk a tényleges szervezési költségektől?
A jövő évi atlétikai bajnokság mellett Budapest szervezhette meg a 2017-es és 22-es vizes vébét is. Ennek második kiadásával szerencsénk volt, mivel rendelkezésre állt a szükséges infrastruktúra, így a hivatalos adatok szerint meg is állt a dolog 30 milliárd Forintban. Ugyanakkor az öt évvel korábbi első szeánszra szintén ugyanekkora költségkeretet osztottak ki, a kiadások mégis 130 milliárd Forintnál álltak meg. Az első vizes VB még annak lezárulta után három évvel is drágult még néhány milliárd forinttal. Ez a 130 milliárd egyébként ötször magasabb költség, mint a megelőző vizes VB-k átlaga!
Akárhányszor kíván az autokrácia sporteseményt szervezni, a mantra mindig ugyanaz: a nemzet örül a csődhelyzetet előidéző pénzszórásnak, akinek mindez nem tetszik, az irigy és nem szeretné, hogy a népnek öröme legyen.
A valóság mindezzel szemben: az olimpia és a foci VB varázsereje egy hónap alatt elszáll, míg a törlesztendő számlák akár évtizedeken át velünk maradnak.
Az is megérne egy külön misét, hogy saját magától, megalomán képzelgések nélkül vajon miért nincs öröme az efféle szisztémák béklyója alatt sínylődő lakosságnak?
