A munka haláltusája
Napjainkban a kemény és alázatos munka közvetlen kiváltó oka a nyomorúságnak, szegénységnek, háborúnak, éhínségnek. A munka önmagában nem értékteremtő tevékenység, és a kemény munka nem keletkeztet megélhetést. A munka azért létezik, hogy az ember a központi kontroll alá vont szükségletei által automatikusan örök életre láncra vert rabszolgájává váljon a rendszernek és hatalomnak. Anélkül, hogy az áldozatok milliárdjai ez ellen bármit is tehetnének, ellenállhatnának, esetleg nyílt erőszakot kelljen alkalmazni velük szemben.
Napjaink leggonoszabb és legsátánibb instrumentumai nem a derűs romantika korából ismert kéjgyilkosságok, rablások, lopások, erőszakos bűncselekmények, házasságtörések, még csak nem is a politikai indíttatású leszámolások. Napjaink leghalálosabb és leggyilkosabb mételye maga a munka világa. Ahol napjainkban az embereket negatív jövedelem melletti rabigáskodásra kényszerítik (a létfenntartásuk költségei meghaladják a jövedelmüket), majd a kieső megélhetést busás kamatokkal tarkított, vagy a szükségleteket még elérhetetlenebb árszínvonalra srófoló, támogatásnak álcázott pénzügyi szabadrablásokkal tömködik be.
Amennyiben az ember – mert nem tehet mást – hitelt vesz fel akár lakásvásárlásra, akár gyerekvállalásra, az profánul annyit jelent, hogy az ő szükségleteinek árszínvonala sokszorosára emelkedik, magyarán nominálértékben is többet kényszerül költeni a mindennemű igényük árát zsebből kipengető gazdagokhoz képest. Így a társadalmi különbségek felfutása még sebesebb gyorsulás mentén garantálható.
Napjaink imperialista szisztémája a kapitálfasizmus korszakába lépett, ami azt jelenti, hogy az embereket központi karhatalmi és tőkehatalmi eszközökkel kényszerítik szükségtelen termékek és szolgáltatások fogyasztására, melyek mindennemű költségeit az áldozatok kötelesek viselni anélkül, hogy az általuk igénybe vett, súlyos pénzeket felemésztő instrumentumok választásába bárminemű beleszólásuk volna.
Az alanyi jogon érvényesített és végrehajtott költések elősegítésére hathatós segédkezet nyújt a számlapénzek és digitális valuták erőszakolása, melyeknek hála a távolból is elrabolhatják tőlünk uralkodóink a szükségtelen szolgáltatásaik árát, mint számlavezetési díjak, kötelező előfizetések, TB-járulékok. A karhatalom egy összegben leemelheti teljes bevételünket, éhen döglésre kárhoztatván minket, miközben a készpénzben kapott jövedelmek fosztogatására legalább vonatkoznak bizonyos korlátok.
A dolgozó ember nem azért kényszerül szükségleteinél többet költeni, mert az ő személyes komfortja mindennél fontosabb, hanem hogy a következő hónapra esedékes éhen döglés és halálra fagyás kárhozatát újabb hónappal elhalassza. Nem azért van az embernek autója, BKV-bérlete, bankszámlája, telefon -és internet-előfizetése, öltöny-nyakkendője, végez mindenféle hasztalan és lehúzó OKJ-képzéseket, egyetemi szakokat, mert ő maga ennyire sokszínű és érdeklődő típus, hanem mert a puszta foglalkoztathatósága, vagyis hogy hagyják egyáltalán életben maradni a rabszolgatartói, eme függőség-instrumentumok többszörös bebiztosításától függ.
Senkit nem hagynak az „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” bölcsesség érvényesítésére – noha alávaló mocskos állati módon rendre hivatkoznak erre. Ha nincs internet-előfizetésed, nem kaphatsz legalább minimális nívójú állást sehol, a kiküldött önéletrajzaidat nem fogadják be, ha nem utasíthat vissza három másodperc leforgásán belül egy AI-chatbot. Munkaidődön kívüli telefonos zaklatás lehetősége nélkül csakhamar útilaput kötnek a talpadra.
Autóddal nem oda mész és akkor, ahova és amikor csak akarsz, hanem kizárólagos kötelességed az ültetvényre eljutni minden egyes nap precíz időpontokban. A magad által finanszírozott és további súlyos költségekkel, adókkal sápolt járművedet kizárólag akkor, úgy és arra használhatod, ahogy a rabszolgatartód a maga önérdeke szerint megengedi és diktálja. Ha nem, akkor munkanélkülivé tesz, elveszi járművedet és többé nem maradhatsz életben. Aki nem rabszolga, annak nem lehet autója.
Bankszámla és digitális állampolgárság nélkül nemlétezőnek számítasz, milliós árszínvonalú hasznavehetetlen képzések abszolválása meg elegáns öltöny-nyakkendő hordása nélkül pedig sok sikert a további karrieredhez az aluljáróban.
Az embert létfenntartási eszközeivel tartják totális rabszolgaságban, de akadnak immár olyan országok is, melyekben a rabszolgák kötelesek gondoskodni a láncra verésükhöz szükséges kezdőtőkéről!
Summa summarum: az ember mindennemű költése kizárólag az ő rabszolgaként való tartásának többszörös bebiztosítása céljából abszolválódhat, nem pedig az ő létszínvonala vagy kényelme jobbításáért. Munka nélkül az ember létfenntartási költségei elenyésző mértékűre redukálódnak.
A kötelező érvényű költekezéssel szavatolható, hogy az ember egyetlen és kizárólagos választási lehetősége halála beálltáig az agyhalott zombi módra való zötykölődés és munkavégzés maradjon, amely által nem a maga szükségleteit elégíti ki, hanem a hatalom törekvéseit a totális kontroll-szisztéma és dollármilliárdos uradalmi hegemónia örök bebetonozására.
Miután a keményen dolgozó kisemberek lobotomizált aggyal elvégzik a rájuk bízott feladataikat, megkezdődhet a tömeges leselejtezésük, ahogy az zajlik jelenleg is a hatalmas felsőbbrendűség-tudattal felvértezett informatikusokkal.
Az egyéni kezdeményezés, kreativitás, tudás és józan megfontolás mostanra teljesen eltűnt a rendszerből, mert a kapitalisták ezek önkényes kisajátításával abszolválták a maguk totalitárius dollármilliárdos uradalmát. Ezért a modern munka világa kizárólag a legalávalóbb, legértelempusztítóbb, legmocskosabb állattá tevő állások közti válogatást engedi meg, ahol egyik másodpercről a másikra nullázzák le milliárdok hosszú évekre nyúló feláldozott idejét, életerejét és kevéske kuporgatott pénzét mindenféle százkörös interjúkkal, elhülyítő szakmányokkal, a rabigáskodás magasztos jogának privilégiummá tételével.
Az utóbbi években tökéletesen beigazolódott, hogy az ember minél keményebben dolgozik, minél többet teljesít, annál inkább elszegényedik, annál kiszolgáltatottabbá válik, annál közelebb somfordál személyéhez a kaszás, hogy egyetlen suhintásával magával ragadja őt a másvilágra.
A hatalom ódivatú nézőpontja szerint azért kell az emberiséget kemény munka követelménye mentén anyagi nyomorban tartani, hogy jobban dolgozzanak, illetve ne költsenek létpusztító szerekre. A jobban dolgozás kívánalma negatív megtérülés mentén bizony igencsak ingatag talajon áll. A kábítószer-fogyasztás visszaszorításából eredő mentális javulás doktrínájának csődje pedig a Z-generáció állapotán mérhető fel leginkább, kik körében bár a dohányzás, alkoholizmus és kemény drogok fogyasztásának mértéke száz évek óta nem látott módon a padlót verdesi, mégsem volt egyetlen megelőző nemzedék köreiben ennyi depressziós és a munka világából örökre kicsatlakozni szándékozó ember.
A hülye hatalom nem képes felfogni, hogy a leépült mentális állapot és kábítószer-függőség egyenesen létfeltétele az örökkön örökké tartó szolgasors elfogadásának, ezen függőségek nélkül a fiatalság elkerülhetetlenül eszmél rá a modern munkakultusz depresszív és lélekgyilkos valóságára.
A kábítószer tartotta az embereket az ültetvényeken. Egy mentálisan beteg ember ugyan nem tud keményen dolgozni, egy egészséges viszont már nem is akar.
Mostanra az emberek a negatív jövedelem melletti produktivitásra kényszerítés végett immár túl szegények ahhoz, hogy dolgozni járjanak, míg hatékony munkavégzésüket szavatoló legutolsó szalmaszálak, mint a kávé, tea, dohánytermékek, inzulinok és antidepesszánsok árszínvonala kezdi a megfizethetetlenség határait verdesni. Mindezen folyamatok akaratukon kívül is egyre többeket ébresztenek mesterséges kómájukból, hogy feltegyék az egyetlen, valóban józan kérdést: miért is dolgozzuk mi halálra magunkat a negatív megtérülésért, hogy a mi elszipkázott vérünkön és verejtékünkön tőlünk idegen fajták szedjék meg magunkat, akik még a puszta életben maradásunk iránt sem viseltetnek semminemű érdekkel?
Elkezdte továbbá megsarcolni a fenevad az ő alázatos szolgáit az egyre pofátlanabb számlavezetési díjakkal és digitális állampolgárság appokkal, mert Isten gyermekeitől többet nem tudnak elvenni. Hamarosan pedig totálisan magába roskad a kemény munka társadalma.
Tekintély és hierarchia porba hullása
A rabszolgatársadalom elhalásának logikus következménye, hogy az ennek követelményét erőszakos rémuradalma által bebetonozó terrorhatalom, vele a tekintély és hierarchia romba dőlése elkerülhetetlenné válik.
A hatalom élet-halál ura velünk szemben. Amennyiben nem tűpontos precizitással az ő kívánságai szerint cselekednénk, három percen belül kivégezhet minket, ahogy azt láthattuk a COVID-riogatás idején tett főpróbáján, amikor a levegővételünk jogát is önkényes erőszak-kontrollja alá vonta.
Immár tökéletesen nyilvánvaló, hogy a hatalom mindannyiunkat meg akar ölni. Kérdem én: mit érdemes az a bűnös, aki a halál struktúráját teljes erejéből szolgálja? Hát nem hajszál pontosan ugyanazt, amit ő maga építget a saját két kezével, tehát halált?
Az igazságtalan ítélkezés, ártatlanok rágalmazása, totális egzisztenciális kiszolgáltatottságba taszítás immár a hatalom működésének szerves részét képezi. A rendszer nem törődik az egyének erkölcsi-morális érzékével, kizárólag a maga szubjektív követelményei mentén vet ki jutalmakat és büntetéseket az áldozataira. Ennél fogva egyértelmű, hogy a hatalom semminemű morális, pláne keresztényi minőséget nem tudhat magáénak, noha folyton folyvást erre hivatkozik.
Miközben a kapitálfasizmus regnuma tombol, a politika világa egy agyatlan valóságshow-vá vált, ahol immár TikTok-influencerek is hivatalos sajtóakkreditációt nyerhetnek a Fehér Házba, Trump beszédeire.
Speciális béklyót jelent az öregek terrorja, kik hamis bölcsességükre és semmirevaló „élettapasztalataikra” való hivatkozások sorával akadályozzák a világ jobbításához szükséges változások véghez vitelét.
Az öregek ellehetetlenítik az önállósodást, fenntarthatatlan nyugdíjrendszerükkel halálra fojtják a fiatalokat, miközben kényszerítenének minket a halálos munkára és az agyvelőnk kiloccsantására a lövészárokban. Továbbá azt a mesét járatják fogyatékos elméjükben, hogy ők maguk már keményen megdolgoztak ama busás nyugdíjért, amit kapnak. Holott ilyenről szó nincs!
Ők a kemény munkájukkal kétszer is majdnem csődbe vitték az országot, egyszer a rendszerváltáskor, másodszor meg a 2008-as válság idején. Az a pénz, amiért úgymond „megdolgoztak”, nem létezik a nyugdíjkasszában, hanem az aktív fiataloknak kell kitermelni azt. Ezért azok nem tudnak önálló családot alapítani és gyereket vállalni, mert az elvonások mértéke kinyírja őket, az adósrabszolgaságba taszításuk pedig örök lakatot ver a szabadságuk kapujára.
Nagy divat lett megint az új világrend kiépülése elől vidékre költözni. Holott falun évszázadok óta bombabiztosan regnál az új világrend szisztémája: egyetlen polgármester, mint a komplett népesség központi adattároló szervere hótbiztosan tudja, ki hol dolgozik, mikor és mit csinál. A falu népe meg egymás megfigyelésével és feljelentgetésével tartja sakkban egymást.
Nagy tévedésben vannak továbbá az önfenntartás-hívő peonok, kiknek körében még mindig „ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik” színvonalú mantrák járatódnak, holott amennyiben a hatalom megvonja tőlük a jogot a totális rendszerszolgaság alóli kivonulásra, egyből pucér seggel az árokparton halnak éhen és fagynak halálra. Az önfenntartás meséje egy ócska mítosz, a munka -és pénzuradalom világában egyenesen totál abszurditás.
A helyes mantra így hangzik:”Ha az úr nem szarik, a paraszt nem eszik!”. Az ételhez jutás jogát az kontrollálja, ki törvénykönyvvel, bírságtömbbel és köteg bankókkal házalván a létfenntartás jogát közvetlen kontrollálja. A rendszer romba döntése és felszámolása nélkül a puszta esélye sem teremtődik meg soha az emberiség felszabadulásának.
A lakosság totális elhülyülése
Az emberiség fatális elzüllése nem önmagában az oktatás összeomlásából következik, bár a kettő párhuzamosan megy végbe. Az elhülyülés gyökéroka, hogy az ösztönállati tömegek erőszakkal követelik a totalitárius pártállami terror és munkadiktatúra kibontakoztatását, mindezt azonban kizárólag önös és önző érdekekből művelik.
Miközben fröcsögő pofával neisegyékeznek a nyakló nélkül taposott áldozataik felé, ugyanezen lakossági aktorok asztalcsapkodva követelik a maguk részére a busás nyugdíjazást, betegségük és leépülésük esetén a feltétel nélküli egészségügyi gondoskodást. Hogy a maguk által nyakló nélkül gyötört gyermekeik és unokáik ne mehessenek el mellőlük, mindenféle aberrált nemzeti szólamok mellett kényszerítik őket az örök rabszolgaságra és gyötrelemre.
Bár megakadályozzák az önálló fedélhez jutás esélyét, akik nem képesek alanyi jogon abszolválni eme lehetetlen követelményt, azok szerintük élősködők, hikikomorik, mamahoteles lúzerek.
A hatalmi skizofrénia lassan a komplett emberiséget pszichotikus állatokká teszi, akik büszkén hangoztatják önellentmondásos baromságaikat anélkül, hogy a logikus gondolkodás halovány szikrája felcsillanna bennük.
Ugyanígy tökéletesen lehetetlen egy mai nyugdíjasnak elképzelnie, hogy az állam által kiutalt busás javadalmazásaiért ő soha a büdös életben nem dolgozott meg, mivel a többség befizetései messze alatta maradnak ama összegeknek, amelyet kiutalt nyugdíjaik nyomán élvezhetnek. Ehelyett az egyre fogyatkozó számú, egyre vastagabb rabláncra vert, kényszerek és kötelező költések rángatta fiatalságra oktrojálják az aktuális idős nemzedék eltartásának kötelességét, amibe azok lassacskán belerokkannak.
Tökéletesen egyértelmű, hogy napjainkban létünk minden egyes mozzanatát hülyék diktálják, kiknek uralkodó módszere nem a józan és világos értelemmel alátámasztott bölcs vezetés, hanem a hörgő ösztönállati erőszak.
Az első generációs értelmiségi fiatalok, kiknek szüleiknél magasabb nívójú diploma vagy legalább OKJ szakma abszolválására futotta, igazán depresszív hangulatban konstatálják ama magányt és kitaszítottságot, melyet a szüleikhez és közeli rokonaikhoz képest áthidalhatatlan különbségek képeznek a gondolkodásban és mentalitásban. Első kézből is mondhatom, hogy az értelem és intelligencia jelenléte a leghalálosabb sorscsapás ebben a világban, ugyanis az ösztönállati retardáltak pusztán fizikai vagy mentális agressziójuk által önhatalmúlag felülbírálnak mindennemű értelmes és világos meglátást a világ működési módja kapcsán.
Az ilyeneknek aztán nem is marad egyéb fogalmuk az életről, mint az erőszakterror által érvényesített munkatársadalom, amelyben szétrothadt aggyal diktálják a fogyatékosok, hogyan kötelező produktívnak lenni, mit kell és mit nem szabad gondolni, kontrollálják közvetve a fedélhez és falathoz jutásunk lehetőségének kizárólagos módjait.
Napjainkban a bárminemű értelemmel felvértezett egyedek a társadalom legmagányosabb kitaszított páriái, akik hiába szállítják az immár tökéletesen egyértelmű és a retardáltak vaksi szemeit kiszúró bizonyítékokat azok nem létező gondolkodásmódjának helytelenségére, ők csak azért is a szakadék felé taszigálnak magukkal együtt minket is erőszakkal.
50 éve talán még léteztek innovatív vállalkozók, mostanra csak dúsgazdag fogyatékos burzsoá-fattyak csattogtatják az ostort a náluk értelmesebb, viszont mélyszegénységben tartott áldozataik fölött. Korunk kapitalistái az égvilágon semmit nem tudnak kitalálni, fejleszteni vagy innoválni. Ehelyett a tudás és vállalkozása fenntartásának követelményeit kiszervezik alkalmazottaikra, kikkel szemben akár saját maguk által abszolválhatatlan követelményeket is támaszthatnak.
A kapitalista munkahelyeken egyre inkább zombikként kóvályognak az emberek, kiknek 85 százaléka semminemű viszonyt nem táplál a végzett munkájával. Csak azért robotol, hogy hó végén juthasson az asztalra kábítószer, melyből újabb egy hónapon át táplálja élőholt lelke megmaradt cafatait.
Amennyiben az össznépi tébolyda és értelmi fogyatékosság bűvkörében vonagló népességtől kicsit kijjebb tekintjük, láthatjuk a „tudás hatalom” színvonalú okkultista mantrák érvényének totális csődjét. A tudás nem hatalmat ad a kezünkbe, hanem soha nem látott nyomort, szenvedést és kínt. A tudás nem konvertálható át hatalommá, viszont az ostobasággal átitatott szociopátia nagyon is (lásd Sztálin, Mao Cetung felesége, Ceausescu, Fidel Castro és illiberális demokrácia). A modern világ szervezőelve tehát nem az értelem és intelligencia, hanem az ösztönállati követelőzés és a projektált valóságkép megkérdőjelezésének hiánya. Ezért tarthatók milliárdok örökké bent a mókuskerékben, miközben végzett tevékenységük értelme a semmit is messze alulmúlja.
Lassacskán a diploma is csak a még fatálisabb elhülyülést szolgálja, amióta glorifikált szakmunkásképzőkké züllesztették őket, a nyelvtanulás diktátuma pedig lassan minden országban a fatális bukdácsolás jeleit mutatja. 2024-ben rekord számú egyetem ment csődbe az egyre megfizethetetlenebb tandíjak ellenére.
Az alfa generáció lassacskán elfelejt beszélni és olvasni. Immár fiatal felnőttek körében is megfigyelték, hogy mintegy 20 százalékuk legfeljebb alsó tagozatos szinten képes szöveget értelmezni. A magyar fiatalok alig 6 százaléka képes hosszú és összetett szövegeket értelmezni.
Tavalyelőtt első ízben fedeztek fel tinédzser korú alzheimeres áldozatot a tudósok.
A butító, züllesztő oktatás, a fogyatékos, agyhalott zombi munkatársadalom, illetve az erőszakos, retardált hierarchia hármasa a következő évek során végső elsüllyedésre kárhoztatja a humán értelmet. A nagy tömegek a tudattalanban elmerülvén bevégzik földi pályafutásukat.
