Aktuális webszemlénk alanya két, az EconomX-re átkeresztelt egykori Napi.hu-ról származó iromány. Ezek ketten témájukban és üzenetükben egyaránt tökéletesen összepasszolnak, bár mindkettő más perspektívából igyekszik ugyanazt elénk tárni.

Szóban forgó cikkek üzenete, hogy olyan technológiai változások előtt áll világunk, melyeket a lemaradók nemhogy kiaknázni nem tudnak majd, de örökre bezárulnak a „tudatlanok” előtt a földi mennyországot reprezentálni hivatott munkaerőpiac kapui.

Az első már címében is roppant figyelemfelkeltő: „Aki nem tanul, annak nem lesz munkája”. Nem igazán értem ennek nyomán, mire is gondolhatott a költő. Tényleg az iskolarendszer ellen szólal fel (amivel mellesleg mélyen egyetértek), hiszen aki nem tanul, annak nem kell többé dolgoznia, vagy pedig megint a szolgaságot mint privilégiumot és minden világok legjobbikát kívánják elfogadtatni velünk a beszélő fejek?

Előre bocsájtom, hogy a Nobel-díj közgazdász berkekben egy fosztóképző. Michael Hudson és Steve Keen – akik tényleg korunk legkiválóbb közgazdászai közé tartoznak – kifejti, hogy a Nobel-díj e formája az ideológiai agymosásért jár. Kizárólag a neoliberális agenda hirdetői kaphatják meg azt és az egyes számú kritérium a díj megkaparintásánál, hogy az illető személy se történelmi ismeretekkel ne rendelkezzen, se alternatív közgazdasági iskolák látásmódját ne ismerje meg.

Alternative Money

A legnagyobb Nobej-díjas szélhámos a világon Paul Krugman, aki rendre felsül gazdasági előrejelzéseivel – pl. mikor azt jósolta, az internet nem bizonyul nagyobb hatással a társadalomra a faxgépnél –, ugyanakkor Michael Hudson szerint azért nyerhette el a közgazász Nobel-díjat, mert nem tudja, mi az a pénz. Utalva ezzel a jelenségre, hogy a neoliberális közgazdászok makacsul fenntartott téveszménye szerint a bankok a betétesek pénzét helyezik ki hitelre, nem pedig a hitelfelvétel keletkezteti a pénzt a semmiből.

Ennek fényében szemlézzük hát a Nobel-díjas Chris Pissarides jóslatait.

Sok a kérdőjel a mesterséges intelligencia körül, azt azonban biztosan tudjuk, hogy minden állást érint, csak a legfelső vezetői munkaköröket nem.

Milyen érdekes, hogy az irányító elit pozíciói soha nem inognak meg, legyen az uralkodó osztály akármilyen maradi (munka szentségének további erőszakolása), belterjes szaporulat, degenerált, totalitárius elmebeteg pszichopata. Ezek az aberrált agyalágyultak valahogy mindig versenyképesek maradnak a személyes diktátumaikra szabott „versenyben”. Melyen ők eleve a célvonalról rajtolnak.

Merit Girl Boss

Kizárólag a kiszolgáltatott rabszolgákat lehet napi szinten az életük, vagy legalább megélhetésük elvételével fenyegetni.

Továbbá mindig azoknak kötelező mindenhez alkalmazkodni, akiknek nincs beleszólásuk a rendszerfolyamatokba és azok „fejlődési” irányvonalába, tehát semmi közük a rendszer működéséhez.

A jelenlegi, negyedik ipari forradalom a digitális technológiákra, különösen a mesterséges intelligenciára és robotikára összpontosít. Pissarides szerint ezek a technológiák nemcsak új munkahelyeket teremtenek, hanem hatalmas hatással vannak a meglévő munkakörökre is, különösen a gyártóiparban.

Most akkor teremtenek, vagy elvesznek? Értelmiségiéknél kötelező a skizofrénia?

Főként a nőket szabadította fel az otthoni munka alól a mosógépek, a porszívók, a hűtőszekrények és társaik megjelenése…

Overwork

Aztán belökte őket a munkahelyekre, még totalitáriusabb és szabadulhatatlanabb rabságba, mint volt annak előtte.

Garantálom, hogy lesznek munkahelyek, de a megfelelő készségekre van szükség, ha jól akarunk boldogulni – hangsúlyozta Pissarides, felsorolva, hogy milyen készségeket keresnek a munkáltatók a jövőben a dolgozóikban: informatikai jártasság; adatfeldolgozás; üzemeltetés; logisztika; mérnöki skillek.

Eddig is ugyanezeket a skilleket keresték a munkáltatók. Aztán a hajunkra kenhettük őket, mert a főnök az unokahúgát vagy a barátnője bátyját ültette a betöltendő pozícióba, a dolgos és joviális szakembernek meg maradt a három másik helyett elvégzendő kulimunka. Persze neki is csak akkor, ha önéletrajza szerencsés kihúzásra került a felvételi lottósorsoláson, majd megtanulta meghúzni magát, lelkesen hízelegni a főnök úrnak és nem posztolni a vezetőség munkaszervezési hatékonyságát kritizáló bejegyzést Facebookra vagy LinkedInre.

A többségen meg 300 kiküldött önéletrajz sem segít, tökmindegy, milyen skillekkel bírnak.

Zsakutca Munka

Ezenkívül a munkáltatók olyan embereket keresnek, akik megbízhatósággal, önfegyelemmel, kreativitással, kritikus gondolkodással, valamint jó vezetői képességekkel, emberekkel való bánásmóddal, fejlett kommunikációs és tárgyalási készségekkel rendelkeznek.

Az ilyenek vagy mesékben léteznek, vagy nem mennek el alkalmazottnak, mert az efféle készségeket csak szavak szintjén keresik a munkáltatók. Merjél akárcsak egy kicsit is kreatívkodni, csakhamar kapun kívül találhatod magad. Kritizáld a főnök irányítási stílusát, s egyből feketelistára pakolnak téged, ami által te a városodban többé munkát sehol nem kapsz.

„A siker titka az, amikor új technológia jön, hogy szeretni kell az új technológiát. Ne próbálj meg harcolni, mert veszíteni fogsz” – mondta előadását zárva a Nobel-díjas közgazdász.

Nem elég tisztelni a Nagy Testvért, szeretni kell a Nagy Testvért.

Igazán förtelmes és önmagának is rendre ellentmondó apologetikát közöl ez az agyonnobeldíjazott muksó, ám meglepő módon az általa istenített disztópia sehol nincs az emberiségre mért romlás szempontjából a jóformán még meg sem született alfa generáció látásmódjához képest.

Tablet Learning Children

Az alfa generáció a 2010-2025 közt születettek táborát képezi, tehát legidősebb egyedeik január 1-től töltik be a 14-et. A legkisebbek meg talán még tervben sincsenek anyjuk és apjuk által, de már most arról álmodoznak a kapitalisták, hogy micsoda forradalmi változásokat hoznak majd ők el a munkahelyekre.

Már nem elég a cégvezetőknek, hogy rabszolgává válsz felnőtt korodra, rögtön szüless is annak! Talán még a bányában csillét tologató meg füstös gyáregységekben görbe lábbal gépeket kezelő gyerekmunkásokat is könnyes nosztalgiával emelik vissza a kapitalisták a köztudatba, hiszen mint az alább mindjárt kiderül, az alfa generáció jelentős része 13 éves korára saját keresettel bír.

Ez igen. Újabb nemzedék, akik feltétel nélkül éltetik a tökéletes körforgás rendszerét. S még van pofájuk azt hazudni a „negyedik ipari forradalom” szószólóinak, hogy van új a Nap alatt.

Az Alfa generációs gyerekek (a 2010 és 2025 között születettek vagy születendők) egy sokkal zökkenőmentesebb, kényelmesebb világot képzelnek el, amely átalakíthatja a helyi közösségeket, megváltoztathatja a városok, és a gazdaságok működését.

Elites Planning

Milyen fura, hogy az alfa generációs gyerekek elképzelései tökéletesen egybe csengenek a média által születésüktől fogva elméjükbe plántált vágyképekkel, mint okosvárosok, digitális identitás, negyedik ipari forradalom, great reset, semmid nem lesz, és boldog leszel.

A 8–14 éves gyerekek: több mint háromnegyede saját vállalkozást szeretne alapítani, és fő vagy mellékállásban működtetni azt; 6 százalékuk mondta azt, hogy szívesen dolgozna másoknak. Ha minden az elképzeléseiknek megfelelően alakul, az Alfa generáció teljesen át fogja alakítani a vállalkozások és közösségek működését a következő öt-tíz évben…

Mi is ugyanígy indultunk, aztán a kapitalizmus lehúzott bennünket a vécén.

Egy központi hierarchiában nincs önálló gondolkodás, ötletelés. Csak bérrabszolgaság, bullshit munkák, válaszra sem méltatott önéletrajzok sokasága, lusta disznózás, munkakerülőzés. Majd megtanulják ők is a rendet. Ha nem tetszik, hát elmehetnek, van száz másik a helyükre. Csak nehogy elfelejtsen kinyílni előttük a vasúti kocsi ajtaja, mikor migrálnának Amszterdamba, mert nem sikerült elegendő szociális kreditet gyűjteniük az utazás jogának elnyeréséért.

A magyar Alfa generáció 55 százaléka keresett pénzt az elmúlt 12 hónapban…

Lots Of Cash

A legidősebbek közülük még be sem töltötték a 14-et. Van még valakinek kétsége afelől, hogy itt a gyerekmunka visszavezetése folyik?

Az igazán depresszív disztópia azonban nem is ez, hanem ahogy ezek a szegény, szerencsétlen, megvezetett, szeretet és valódi szülői gondoskodás nélkül felnőni kénytelen kölykök álmodoznak a jövőről. Mert csak olyant tudnak elképzelni, amit a fenevad képe mint vágyképet beplántál a fejükbe.

Ide vezet, ha a nők CSOK-ért meg babahitelért szülnek gyermeket, s nem a férfi és nő szerelmének gyümölcseként fogannak azok meg.

A következőkről ábrándozik az alfa generáció:

lesz egy robotváltozatom, amelyik munkába jár, hogy én közben otthon maradhassak, pihenhessek és szórakozhassak;

Ugyanezeket az előttetek álló generációk is rendre megálmodták, nyilván a kor technikai lehetőségeihez mérten. Azt állították, a háztartási gépek megszabadítják a nőket a nehéz házimunkától. Erre fel még többet kell hajtaniuk lélekgyilkos munkahelyeken, s amíg az 50-s évekig bezárólag a férfi kenyérkereső képes volt eltartani egy családot akár 3-4 gyerekkel együtt, a 80-as évektől már nem lehetőség, hanem kényszer a nők munkavállalása.

Ihavetoworkbuticant

Akik otthon maradtak háztartásbeliként, azok sem jártak jobban. A mesterségesen felhúzott külvárosban elidegenítő körülmények között kellett élniük az amerikai háziasszonyoknak, valódi családjuk és gyerekkori barátaik társasága nélkül. Ezért opioid-válságba süllyedtek, miután nem maradt elegendő házimunka, ami a gondolataikat egész napra lefoglalja.

Továbbá ne higgyétek, hogy ha lesz egy robotváltozatotok, aki eljár dolgozni, az nem jár majd együtt a ti leselejtezésetekkel. Elvégre a munkáltatók simán megtehetik, hogy elvégeztetik a feladataitokat a robotokkal kvázi ingyen. Miért volna szükséges egy felesleges, otthon TikTokozó parazitát rácsatlakoztatni a vállalati bérszámfejtés hálózatára, amikor a robotnak önmagában véve is hasznát veszik, neked pedig nem?

Vegyétek már végre észre, hogy a munka halálra ítélt szisztémája felszámolásának egyetlen lehetséges útja a munkakultusz és kapitalizmus megdöntése. Nem össze-vissza kibúvók keresése, melyeket a kapitalisták beépítenek a maguk rendszerébe, ti meg tökéletes komfortban halhattok éhen.

a mesterséges intelligencia segítségével olvashatok az emberek gondolataiban;

Ettől mentsen meg minket a jóisten. Ha még tudtok olvasni, lapozzátok fel szépen Orwell 1984-ét és keressétek meg benne a „gondolatbűn” kifejezést.

Robobrain

kérdezhetek a gyűrűmtől, mint a mesterséges intelligenciától például, hogy mennyi 8×9;

Mert magadtól nem tudod. Minek neked agy? Mi van, ha azt mondja neked a gyűrűd, hogy 2+2=5? Tíz perc múlva meg 22? Elhiszed? Mert egy élettelen tárgy ezt mondja neked?

az ujjlenyomatomhoz regisztrált lesz a bankkártya;

Hogy egyszerre lophassák el mindkettőt, vagy örök életre kizárásra kerülhess a megélhetés jogából az ujjlenyomatod fekete listára helyezése által.

rendőr leszek és lesz egy VR-szemüvegem, ami elárulja, hogy kik vannak körülöttem;

Vegyétek észre, hogy csaknem minden egyes pontban egyirányú viszonyrendszert követeltek. Ti láthassatok mindent, tudjátok meg, mások mire gondolnak, de ahhoz már nem fűlne a fogatok, hogy mások is ugyanilyen jogokat nyerjenek veletek szemben.

Vr Magic

Tehát ha ti ilyen szemüveget akartok, akkor majd nekem is lesz egy VR szemüvegem, ami elárulja, ki az álruhás rendőr, meg ami majd interferál a szemüvegetekbe épített wifi antennával, hogy ne tudjatok felismerni.

lesz egy telefon, ami mindent megcsinál, amire szükségem lehet: ajtót nyit, ajtót zár, bekapcsol, így csak erre lesz szükségem;

Kizár téged a lakásodból. Lekapcsol, ha nem fizeted a telefonod bérleti díját. Ha elhagyod, eltörik vagy elromlik, vége az életednek. Közben a telefonodat feltörő bűnözők másodperc pontossággal képesek lekövetni, mikor mész el otthonról és mikor térsz haza.

lesz egy olyan szoftver, ami megérti, hogy mire gondolnak igazából az emberek, amikor mondanak valamit;

És kizárhatók lesznek a társadalomból, akiknek van bárminemű önálló gondolatuk vagy mondandójuk.

Gossipping Colleagues

egy bármilyen nyelven beszélő fordító lesz a fejedben;

Te meg elfelejtesz beszélni.

Látható az alfa generáció vágylistája nyomán, mi határozza meg mindennemű gondolatukat. Zéró fantázia, önálló elképzelés. Materializmus totalitása, Istentelenség univerzalitása. Efelé haladunk.

Az emberiségnek vége van. Legalábbis ama részének mindenképp, akik ilyen depresszív, élhetetlen, elviselhetetlen, csendes gyilkos rendszerben szeretnének a megváltó kaszás érkeztéig agonizálni.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás