A 2010-es évek elején elterjedt az egyébként jobbára igaz mondás, hogy a hagyományos mérnök és informatikus képzések egyszerűen képtelenek a munkaerőpiac által igényelt mennyiségű és minőségű programozóhadat kiköpni magukból. Még inkább tetézi a bajt a tananyag eszméletlen terjengős és megjegyezhetetlen mennyisége, a gyakorlati képzés hanyagolása az elméleti javára, valamint az informatika folyamatos fejlődésének tudomásul nem vétele totálisan elavult tudás fejekbe plántálásával.

A sors tragédiája, hogy a diagnózis messze menőkig megállja a helyét. Csakhogy a varázslatos magántőke által kifundált megoldás ugyanolyan rossznak és használhatatlannak bizonyult, mint a forráskódot soha életében nem látott, de legalább buktatós tárgyakkal agyonterhelt taláros diákhad agóniája az IT-vállalatok irodáiban.

A gyorstalpaló programozóképzések megváltást ígértek az egyre fojtóbb munkaerőhiány terhelte informatikus szektorba. Bő egy évtized után kijelenthetjük, hogy a kísérlet elbukott. A nebulók egyebet nem nyertek a bizniszen, mint dugába dőlt álmokat, meg persze több millió forint semmire elszórt pénzt vagy tetemes adósságot.

Íme a HVG cikke a kóderakadémiák haláláról:

Laptop Girl Colleagues

Nemcsak a munkavállalókat, de a informatikus képzéseket ajánló, eddig hazánkban is rendkívül népszerű bootcampeket is érinti az IT-piac tavaly év vége óta tartó zsugorodása, és a csökkenő kereslet. Hétfőn jelentette be a CodeBerry School, hogy nyolc év működés után márciusban végleg bezárnak.

…Korábban arról is beszámoltunk, hogy a Green Fox Academy is lehúzta a rolót, szintén nyolc év működés után. Decemberben azt írták, a magas infláció és egyéb gazdasági nehézségek indokolták a bezárást.

Milliós tandíjak mellett gazdasági nehézségek? Itt valami nem stimmel. Mintha ez a fránya szabad piac nem kezelné oly felelősen a maga pénzügyeit, mint amilyen pedáns fegyelmet várnak a bér -és bérletrabszolgaságban tengődő minimálbéres jobbágyoktól, kiket a gazdasági blogok szerzői meg azok kommentelői rendre tücsköknek gúnyolnak.

Utóbbiaknál száz forint meggondolatlan kiadás igazságos és jogos érv az örök hajléktalanságra, ezeknél a burzsuj intézményeknél meg százmilliók elherdálása is a szokásos napi rutin része. Elvégre ezek a közpénzen és vállalati filantrópián hizlalt intézmények amint elvesztik minden vagyonukat, máris pótolja azt az állam vagy a kockázati tőke a lakosság zsebéből kihúzott pénzen. Alanyi jogon.

Money Falling

De hiába a permanens és instant visszatőkésítés, ha egyszer az átvert áldozatok nem jelentkeznek többé a pilótajátékba.

A nyilatkozó szakértők szerint a korábbinál itthon is sokkal nehezebben kapnak állást az IT-szakemberek, márpedig a szektorról szóló hírekben nem ezt szoktuk meg. A fejlesztések magyarországi visszaesése a hazai IT-piacon is alapjaiban új helyzetet hozott, és ebben szerepet játszhat a kínai technológiával szembeni nyitottságunk is.

Azt hitték a programozók, örök istenekként trónolhatnak a munkaerőpiac csúcsán.

Ugyanezt eljátszották a 80-as években a bölcsészekkel, 90-es években a jogászokkal, 2000-es években a kommunikáció és marketing-szakosokkal, 2010-esben pedig a turizmussal (helló, CoVID!). Most pedig az informatikusokon a sor, hogy megtapasztalják az éhezés és nélkülözés szemfelnyitogató dimenzióit.

Telítve van az informatikus pálya temérdek önellentmondással, amiket a magam részéről programozó-paradoxonoknak hívok.

Tons Of Computers

Példának okáért a programozás alapvetően kreatív pálya kéne legyen, mert egy valamire való szoftver vagy webfejlesztő munkájának gyümölcse egy új termék, amely – amennyiben a felhasználói szempontokat is figyelembe vesszük – igazán ergonomikus felülettel és esztétikus megjelenéssel kell bírjon. Ennek ellenére a modern kóderszakma hogyhogynem rendre a képzelőerő és fantázia nélkül való autistákat vonzza, mert csak ők képesek keresztül verekedni magukat egy embertelen követelményeket támasztó informatikus szakon.

Aki merészelné alkotóvágyát kibontakoztatni egy programozói környezetben, az csakhamar az egyetem kapuin kívül találja magát, mert a totális agyi leépülésig tartó meddő magolás követelménye nem enged részére semmiféle valós fejlődési képességet kibontakoztatni.

A másik paradoxon, hogy bár eredendő autizmusuk végett a szabvány programozók szellemi szinten nem különbek egy szalagsor mellett összeszerelő munkát végző proletárnál, ennek ellenére ők maguk mégis tetemes arányban képzelik magukat a szabad piac uralkodó elitjének, és bizony elsöprő többséget élvez köreikben a széljobboldali vagy libertárius ideológiai beállítottságú személyek aránya.

Harmadik paradoxon, hogy bár a számítógép rendkívül primitív formájában leképezi az isteni működés rendjét (ugye a programozás lényegileg nem egyéb, mint utasítások kiadása: legyen így, legyen úgy – és lészen így, meg lészen úgy; tehát a teremtő tevékenység gyakorlása), ennek ellenére szinte minden informatikus ateista. Pedig ott van kezükben a spirituális dimenziók kulcsa, mégsem méltóztatnak azt használni.

It Spirituality

Megállapíthatjuk, hogy voltaképpen a programozók a kreativitás proletárjai. Ennek köszönhetően sem a tőkés, sem a független önellátó réteg magját nem képezik, hanem a munkás réteg képviselői, így a munkaerőpiac machinációinak következményei bizony őket is érintik. Az eddigi állapotok voltak abnormálisak.

Miközben az informatikusok lenézik a szerintük alsóbbrendű munkát végzőket, lusta és tanulni nem hajlandó szemeteknek láttatván őket, kik kizárólag maguknak köszönhetik sanyarú sorsukat, ők egy ideig jaszkarizhattak azzal, hogy sokszorosát keresik egy szabvány szakmunkásnak, és a leépítések következményeitől is jobbára védve voltak. A munkaerőhiányról nem is beszélve, aminek köszönhetően akár diktálhatták is az igényelt bérszínvonalat.

Na ennek van most vége. Persze hogy temérdek próbálkozást tett a tőke a fojtó informatikushiány enyhítésére, hiszen e szektorban is le kívánták törni végre a béreket. S mivel a programozó krém proletár helyett elitnek képzelte be magát, vak maradt a folyamatra, hogy a saját szakmájuk automatizációja (algoritmusok) és leváltása (mesterséges intelligencia) által voltaképpen önmagukat selejtezik le és helyezik a munkaerőpiac alsóbb polcaira. Ott, ahol az általuk tücsköknek becézett szerencsétlenek vergődnek totál nihilizmusban.

Ide vezet az oktalan piacimádat, meg a láthatatlan kéz istenséggé emelése. A valós határ a proli és elit rétegek közt a tőkés-munkás tengely mentén húzódik, nem az iskolai végzettség terén.

Nehogy azt higgyétek, kizárólag magyar fenomén a programozó akadémiák bukása. Amerikából ugyanilyen hírek jönnek. Már maguk a bootcamp CEO-k lamentálnak, hogy a programozósulik regnumának vége. A végzettek elhelyezési rátája átlagosan 20 százalék körül alakul, holott a milliós tandíjú intézmények 100%-os elhelyezést ígértek mindenki számára.

Egy szabvány kapitalista sikersztorinak lehetünk tehát szemtanúi: milliárdos pénzügyi csalás busásan megtérülő befektetésként csomagolva. Aminek árát éveken át nyöghetik az áldozatok.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás