Albert Biderman 1923-ban született társadalomtudós térképezte fel a hidegháború idején a pusztán agymosás néven ismert szovjet elmemanipulációs törekvéseket. A „kommunista” rezsim olyan új embertípust szeretett volna létrehozni, amely bármiféle megfontolás, hezitálás, morális kételyek nélkül teljesíti a felülről kiadott parancsokat. Akár saját barátai, rokonai, családtagjai ellen. Ehhez – szerintük – nem elegendő egy pusztán fenyítéseket alkalmazó parancsuralmi rendszer, mint Hitler idején: az ember agyát, egész személyiségét át kell alakítani a feltétlen engedelmességre való alkalmasság létrehozatala érdekében.

Az agymosási kísérletek feltárását követően kapott kedvet az amerikai CIA is saját programja, az MKUltra néven elhíresült elmekontroll-kísérletek beindítására.

Végül mindkét projekt kudarccal végződött, miután nem sikerült a kísérleti alanyokból kitörölt emlékképek, valamint személyiségjegyek helyébe újakat ültetni veszélyes komplikációk nélkül.

Mindezek ellenére a szovjet rezsim élesben is alkalmazta az agymosás technikáját, például az ország területére betolakodó imperialista kémekkel, titkosszolgálati ügynökökkel szemben. Módszerük volt, hogy a fogságba ejtett katona fizikai, mentális, valamint lelki ellenállását hosszas idő befektetésével letörték, oly mértékű kínzásokkal illetvén őt, hogy végül könnyedén lehetett – akár teljesen hamis – vallomásra rávenni.

Az agymosás mibenlétének feltérképezését Biderman vette szárnyai alá, aki egy 8 különböző módszerből álló tárcsát (vallatáskerék) alkotott meg a módszertan látványos bemutatására. A tárcsa központjában (céljában) a hatalomra és irányításra való törekvés áll, a kínzás, gyötrés, mentális terror minden létező eszközének bevetése révén. A cél nyilván nem a tortúra alá helyezett áldozat megölése volt. Kínosan ügyeltek arra, hogy az alkalmazott eszközök ne hozzanak létre fatális szervi katasztrófát. A cél a minél tovább tartó gyötrés és terror.

A tortúra-kézikönyv végül 1956. november 13-án látott napvilágot a New York Academy of Medicine folyóiratában. A tárcsába vagy táblázatba szedett kínzási útmutató önálló életre kelt, azt sikerrel felhasználta a kriminalisztika a kínzáson alapuló bűncselekmények, valamint családon belüli erőszak pszichológiai dinamikájának feltérképezésére. Az 1973-as Report on torture (jelentés a kínzásról) című könyv, mely az Amnesty International weboldaláról letölthető, szintén megemlékezik a szovjet blokkban feltárt vallatásos-kínzásos esetekről (53. oldal).

Hogy mi köze mindennek a koronavírus-járványhoz? Nos, amennyiben az utóbbi két év során hozott intézkedések sokaságát beillesztjük a megfelelő rubrikákba, pontosan a tortúra-útmutató alapján hozott rendelkezésekkel találkozunk. Szinte minden szabály, előírás, hatósági gyakorlat pontosan azt a célt szolgálta, hogy a társadalmat, illetve annak bizonyos csoportjait meggyötörje, tönkre tegye, kínozza és a hatalom mindennemű intézkedéseivel szemben térdre kényszerítse.

homeless_on_the_street

Bár a vallatáskerék egyéni tortúrák feltárására lett életre hívva, miért is ne alkalmazhatná azt a csődbe jutott kapitalizmus révén bajba került világhatalom össztársadalmi törekvései végrehajtására?

Lássuk csak, mi a hatalom célja a koronavírus-járvánnyal, amennyiben szeretne ötösre vizsgázni a világ leigázásából. Alább a vallatáskerék 8 pontjának megnevezése, illetve kívánt hatásuk leírása szerepel, majd a célok elérése érdekében alkalmazott eszközök felsorolásához példaként beillesztjük a megfelelő COVID-intézkedéseket. A mai korszellemből adódó környezeti tényezőket is beillesztem a felsorolásba, melyek megkönnyítették a hatalom dolgát a leigázásunkra.

1Elkülönítés

Hatás:

Az áldozat minden társadalmi támogatását elveszti az ellenállásra; Az önmarcangolás, önhibáztatás állapotába sodorja az áldozatot (a magánynak köszönhetően); Függőséget alakít ki az áldozatban (az elnyomó személytől / hatalomtól kezd függeni)

Eszközök:

Teljes egyéni elzárás

– Hatósági karantén
– Rémhírterjesztés és egyéb vádakból következő elhurcolás

Teljes vagy részleges izoláció

– Önkéntes izoláció
– Kötelező távolságtartás
– Orvosok telefonos rendelése (nyugdíjasok izolációja)

Csoportizoláció

– Gyülekezés tilalma
– Speciális intézményi izoláció: idősotthonok, kórházak, börtönök, bentlakásos intézmények látogatási tilalma
– Elkülönítő táborok (Ausztrália, Kanada, Németország)

2Az észlelés monopolizációja

Hatás:

Az áldozat figyelmét saját szorult helyzetére tereli; Megakadályozza a követelések teljesítéséhez hozzá nem járuló, valamint a doktrínával versengő információk áramlását; Bünteti a független gondolatokat és az ellenállást

Eszközök:

Fizikai elkülönítés (az információáramlástól)

– Az izolált intézményekbe kizárólag a tévé, illetve a főáramú sajtó által közölt információk juthatnak
– Közösségi beszélgetések, diskurzus, pletyka, konferencia, vita helyett otthoni tévénézés és egyéb tömegmédiák propagálása, ahol egyetlen hivatalos hangot hall az ember
– Cenzúra a közösségi médiában: Twitter, Facebook, YouTube „fact check”-ek

Sötétség, vagy túl erős fény

– Egyes zárt intézményekben meghatározott világítási rend van, hol túl erős világítással, hol sötétséggel (pl. kórházak)
– A végrehajtások biztosan meggyarapodnak, bárkinél kikapcsolhatják az áramot válság alatt is
– Közösségi média és okostelefonok, melyeket leginkább éjjel, sötétben böngésznek a fiatalok

Puritán környezet

– A mai világban sokan nem rendezik be lakásukat, mivel a rengeteg túlmunka, ill. gyakori költözések révén az nem számít otthonnak.
– A négy fal közé szorultság elősegíti, hogy az egyetlen interaktív eszközre (TV / Rádió / laptop) terelődjön az emberek figyelme (propaganda erősítése)

Mozgás szabadságának korlátozása

– Nyári időszakban is négy fal közé szorítás, hogy az emberek ne töltekezhessenek fel D-vitaminnal (növelik a megbetegedés esélyét a további riogatás elősegítésére)
– Bizonyos helyekre csak maszkban, vagy ellenőrzött (pl. lázmérés, teszt) módon lehet belépni, ahol korábban szabad volt a ki-be járás
– Szigorú utazási korlátozások
– Kijárási tilalom

Ingerszegény étrend

– Éttermek bezárása
– Egyes alapvető élelmiszerek hiánya a boltokban (élesztő, liszt, tej, búzadara)
– Tápanyaghiányt idézhet elő, mely az információfeldolgozás és gondolkodás képességét beszűkíti

3Megalázás és lealacsonyítás

Hatás:

Megnehezíti az ellenállást a behódolással szemben; A szorult helyzetből adódó állati ösztönöket (harcolj vagy menekülj) tanult tehetetlenséggé alakítja át

Eszközök:

Személyes higiénia gátlása

– Passzív-agresszív követelőzés: mosd véresre a kezed, ne piszkáld az arcod, stb. (higiéniára való törekvés meggyűlöltetése)
– Lehetetlen a maszkot 24/7-ben helyesen hordani, nem is arra lettek tervezve. Koszolódnak, szennyeződnek, fullasztanak, végül a bacillusok is elszaporodnak rajtuk
– Az ápolásra szoruló személyek élete még inkább megnehezül

Megalázó büntetések

– Félmilliós bírság kisnyugdíjasoknak és minimálbéreseknek helytelen maszkviselésért
– Elhurcolás és médiapitbullok általi szétmarcangolás véleménynyilvánításért
– Vállalkozások működését ellehetetlenítő szankciók

Inzultusok és csúfolódások

– Vírustagadó!
– Tudományellenes!
– Anti-vaxxer!
– Gődényista!

Magánélettől való megfosztás

– Digitális pénzre való átállás forszírozása (minden tranzakció lekövethető a hatóságok által)
– Kötelező ellenőrző app és rendszeres vegzálás a hatósági karanténba kényszerített személyeknek, telefonok titkos lekövetése
– A nyilvános tereken és épületekben állandó megfigyelés, spicliskedés, őrjáratot végző drónok

4Kifárasztás

Hatás:

Az ellenállásra való mentális és fizikai képesség letörése

Eszközök:

Éhezés-közeli állapot előidézése

– ENSZ: 130 millió embernek nem lesz mit enni a már meglévő 690 millió éhező (nagy részük gyerek) mellé.
– 2022-ben mesterségesen előidézett élelmiszerhiány, éhhalál-közeli állapot

Alvásmegvonás

– Kattogó agy: Miből élek meg a következő hónapban?
– Kattogó agy: Vajon a nagymama életben lesz még, mire véget ér a járvány?
– A gyerek otthon tanul: vele is többet kell foglalkozni

Hosszan tartó vallatás (jelen esetben: eljárások elnyújtása)

– A rendkívüli állapot állandó kiterjesztése
– A karantén rendszeres meghosszabbítása
– Hétköznapi ügyintézések megnehezítése (pl. munkanélküli ellátás, igazolványok kiállítása)

Túlterhelés

– Ha az emberek szabályszerűen cserélnék rendszeresen maszkjaikat, az elviselhetetlen anyagi terhet róna a családokra
– Még több túlóra, még több kötelezettség egyes szektorokban, mint kiskereskedelem, egészségügy

Sérülékenységek kiaknázása

– A válság alatt kevesebben hagyhatják ott méltatlan munka -és életkörülményeiket
– Idős szeretteink, rokonaink veszélyben lévő egészségére való apellálás

Betegségek előidézése

Vitaminhiány és egyéb hiánybetegségek létrehozatala
Mentális zavarok (szorongás, depresszió) elősegítése a hiánybetegségekkel, izolációval, bizonytalansággal, halálozási statisztikák mantrázásával és büntetésekkel
– A koronavírus elleni védekezésből adódó mellékhatások: légzőszervi bántalmak, bakteriális fertőződések, allergia a maszk-használat következtében, maszk-száj (fogak kirohadása és kellemetlen szájszag a maszkhordástól)
– Vakcináztatásból eredő hosszú COVID és életminőséget rontó mellékhatások

5Fenyegetés

Hatás:

Szorongás és félelem keltése; Megerősíti az engedetlenség negatív következményeit

Eszközök:

Halálfenyegetés (jelen szituációban mások halálával)

– Aki nem hord maszkot, az gyilkos!
– Aki felszólal az elmebeteg korlátozások ellen, tömegek haláláért felel!
– Ma is rekordot döntött a koronavírus miatt elhunytak száma.

Elhagyatással, vissza nem téréssel való fenyegetés (úgyse hiányzol majd senkinek)

– Nyilvánosság elérésének megakadályozása a felszólalás jogával élő személyeknél
– A felszólaló orvosok szakmai ellehetetlenítéssel fenyegetése
– Új normalitás, új világrend, nagy újraindítás (great reset)

Családdal való fenyegetés

– Gyerek(ek) elvétele, ha nem alkalmazkodnak a követendő új rendhez
– Ha a kenyérkereső kiesik a családból, mindenki szenvedni fog
– Bírságok nyomán a család létfenntartása ellehetetlenül

Bizonytalan büntetések

– Milliós bírsággal és börtönnel fenyegetünk, de ha jól viselkedsz a biztos úrral, csak néhány tízezres büntetést kapsz
– Magánszemélyek meghurcoltatása kamu rémhírterjesztés-vádakkal Facebook-posztokért, majd elengedésük

Követhetetlen változások a bánásmódban

– A maszkok nem védenek –> hamis védettségérzetet biztosítanak –> védenek –> kötelező → büntetjük azokat, akik nem hordanak maszkot → oltás után is kötelező maszkot hordani → egyes országokban a kötelező dupla maszkolást is bevezették!
– Idősek vásárlási idősávja: van idősáv → nincs idősáv → van idősáv → nincs idősáv
– Oltások: megakadályozzák a betegség megszerzését → nem akadályozzák meg, de 95%-os védelmet biztosítanak → nem biztosítanak 95%-os védelmet, de megvédenek az ágynak dőléstől → nem védenek meg az ágynak dőléstől, de enyhítik a betegség lefolyását → nem enyhítik a betegség lefolyását, de elkerülhető a kórházi kezelés szüksége → nem kerülhető el a kórházi kezelés szüksége, de a halálozás igen → a halálozás sem

6Alkalmankénti engedékenység

Hatás:

Pozitív megerősítés engedelmesség esetén; Késlelteti az elvonásokba való rezignált belenyugvást

Eszközök:

Időnkénti engedmények

– Lehet stadionban meccset nézni (egy ideig)
– Tilos kijárni 8 után, de kutyát sétáltatni lehet
– Hiteltörlesztési moratórium (ám annak végéig nem ér véget a válság)
– Ehetsz maszk nélkül, ha helyben fogyasztod az ételt
– Oltási igazolással mehetsz rendezvényekre

Jutalmak rész-teljesítésekért

– Stimulus-pénz belebegtetése a koronavírus-oltás beadatásáért (USA)
– Kapjon 100.000 Ft-ot, aki beoltatja magát (Fekete-Győr)
– A lakosság szabálykövető viselkedésének köszönhetően tavaly nyáron kinyithattak a kisebb szórakozóhelyek és vendéglátó helyiségek
popcornkóla, vakcinalottó, ingyen marihuána az oltakozóknak

Ígérvények

– Nemsokára véget ér a karantén! (nemsokára… 24 hónapon át)
– Hamarosan itt a vakcina, és akkor mindenki szabad lehet!
– A tudomány segítségével legyőzzük a vírust!

7A mindenhatóság demonstrációja

Hatás:

Megerősíti az ellenállás reménytelenségét, a kiszolgáltatottságot

Eszközök:

Szembesítés (a hatalom nagyságának és ellenállás hiábavalóságának demonstrációja)

– Zárjunk le egész szektorokat: turizmus, légi közlekedés, rendezvényipar
– Hozzunk létre pénzt a semmiből, adjunk időnként stimulus-csekket, munkahelyvédelmi kedvezményeket, raktárkoncerteket a lakosságnak (totális függőség a hatalom által juttatott alamizsnától)
– Hadsereg bevetése az utcákon

Az áldozat(ok) teste feletti totális kontroll

– Ki -és beutazások tiltása, hatósági akadályoztatás
– Immunitást igazoló útlevél, mikrochip, 5G

8Egyszerű igények megkövetelése

Hatás:

Megkönnyíti az alkalmazkodást, megerősíti az elnyomó személy / hatalom helyzetét

Eszközök:

Apró „Szabályok” betartatása

– Maradj otthon!
– Kellő távolságra felfestett körökbe álljunk a pénztárnál
– Minden nap nézzük meg, hányan haltak meg, és hány új fertőzött van
– Hallgassuk Nyunyóka néni bölcs tanácsait
– Tanuljuk meg helyesen viselni a maszkot
– Jelentsük a szabálytalankodó embereket