HIVATALOS: nem pusztán felesleges, de életveszélyes a tartós maszkhordás

0

Kezdhetik lassacskán tollba mondani végrendeletüket, akik a hivatalos ukáz nyomására éveken át maszkot hordtak. A maszkok szélsőségen egészségpusztító hatásáról, mint fulladásos halál, tüdőrák és ökológiai katasztrófa előidézése értekeztem már korábban, ám azóta is folyamatosan érkeznek be az újabb meg újabb bizonyítékok, melyek a gyilkos doktorok és alantas celebvirológusok által erőszakolt fosos pelenkák újabb meg újabb hátrányairól rántják le a leplet.

A Daily Mail szemlézte ama tudományos kutatást, mely szerint a maszkviselés közvetlen előidézője lehet (a vakcinák mellett) az egyre inkább felfutóban lévő koraszüléseknek, születési rendellenességeknek, kismamák szén-dioxid mérgezésének. Mindezen tények ellenére a COVID-ármány alatt rendre maszkot parancsoltak a népirtó nővérek a vajúdó kismamák arcára. A maszkban fuldokolva vajúdó asszonyok magzatai garantáltan nem jönnek épen és egészségesen a világra.

A racionális konklúzió levonásához több tucat állatkísérletet elemeztek a doktorok (élő kismamákon hasonló jellegű vizsgálatot végezni szigorúan tilos). Ezek mindegyikében egyértelműen bizonyított tény, hogy a maszkhordás súlyos egészségpusztító hatással bír, ám a kismamák szervezetében a szabványnál is súlyosabb leépülést visz véghez a felelőtlen akció.

A maszkhordás és a tömeggyilkos COVID-vakcinák végeredményeképp 2022-ben beindult a születésszám drasztikus visszaesése a nagyvilág gyakorlatilag minden országában, melyek a vérmes karhatalmi terror által érintve voltak.

beteg_labadozik

A tanulmány szerint a maszkviselés 2,5-3 százalékra növeli a belélegzett szén-dioxid szintjét a normálnak számító 0,5-1 százalékos arányról. Négy órán át tartó intenzív maszkhordás hatására a férfiak spermaszáma zuhanórepülést vesz, termékenyítő szerveik sejtjei pedig heves pusztulásnak indulnak. Három százalékos szén-dioxid koncentráció mellett a várandós patkányok mind halva vagy súlyos defektusokkal születő utódokat nyögtek világra.

Összevetvén mindezt a pandémia alatt tapasztalt spontán vetélések garmadájával, nehéz letagadni, hogy a terhesség alatt való maszkhordás fatális következményei lettek a 30 százaléknál is nagyobb mértékben felfutó arányszámok.

Az anya felelőtlen viselkedését szerencsésen túlélő lurkók oly jellegű kondícióktól szenvedhetnek egész életük során, mint kognitív képességek és intelligencia radikális leépülése, szorongás és pánikbetegség felfutása, illetve idegrendszeri, fejlődésbeli rendellenességek. Mindez egyetlen rongydarab miatt.

A tanulmány mögött álló német akadémikusok kifejtik, hogy az emberek arcára erőszakolt maszkok egy holt teret (beszédes kifejezés) keletkeztetnek az áldozatok szája és a maszk szövetanyaga között, ami csapdába ejti, majd felgyülemlésre készteti a kilégzett szén-dioxidot.

masked_up_bikers

A maszkhordás természetesen nem csak a várandós nős szervezetét vágja tönkre végleg, férfiaknál szintén kognitív leépülést, továbbá hereműködési zavarokat idéznek elő.

Dr. Vernon Coleman, ki egyik napról a másikra vált köztiszteletben álló nyugdíjazott orvosból konteós rémhírterjesztővé, már két évvel korábban figyelmeztetett minket, hogy a tartósan maszkot hordó személyek nem élnek tovább 10 évnél, de addig is esztendőről esztendőre temérdek IQ-pont vesztéssel „gazdagodnak”.

Ugyan a maszkhordás feleslegességét hangsúlyozó kutatások korábban is tömegével láttak napvilágot, forradalmi eredmény annak visszaigazolása, hogy a hatalom nem pusztán egy hamis erénydemonstrációul szolgáló felesleges ruhadarabot kényszerített az arcunkra, hanem szánt szándékkal építették le szervezetünket és védekezőképességünket, hogy a további COVID-intézkedésekkel, illetve a vakcináztatási követelményekkel szemben még engedelmesebbé váljunk.