FIGYELEM: jelen írás 2021. június 30-án keletkezett, ám csak később került beszerkesztésre. A benne foglaltatott egyes információk elavultak lehetnek.

A mérgező kísérleti oltások halálos veszélyei egész sok figyelmet kapnak, ugyanakkor a maszkhordás kockázatai jobbára feledésbe merültek. Ez bizony nagy hiba. Amennyiben a vakcinák nem nyírják ki a zombikat, nagy eséllyel a maszkok végzik majd el a piszkos munkát.

Lenyűgöző, hogy semmiféle hosszú távú vizsgálat nem zajlott a maszkhordás hatásosságának feltárására. Így a maszkviselés, akár csak a COVID-19 vakcina, egy tömegkísérlet. Mindezek ellenére a maszkhordás, akárcsak a távolságtartás, a kontaktkutatás és tesztelés, a lezárások, a határellenőrzések és a kézfertőtlenítés követelménye, állandósítva lett. Valójában az elejétől fogva mondtam, hogy így lesz. A maszkoknak természetesen semmi közük a fertőzéssel szembeni védelemhez – a kontrollról, az engedelmesség kisajtolásáról szólnak.

Ezért sem meglepetés, hogy a kormányzati tanácsadók időről időre figyelmeztetnek minket, hogy a maszkok biza maradnak. Akár örökre.

Az egyik nap valami Susan Michie nevezető nőszemély említette, hogy a maszkhordást – vele minden mást – permanenssé kell tenni az egészség megőrzése érdekében. Ahogy minden pontifikáló, aki ezekről beszél, úgy természetesen ő sem doktor, hanem pszichológus, valamint „viselkedési megfelelés” szakértő. Azt hiszem, ez mindent elmond, amit tudnunk kell.

pexels-cottonbro-3951619

Michie a maszkhordást az autókban található biztonsági övhöz hasonlította. Én meg úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb ostobaság, amit hallottam, mióta Devi Sridhar kinyitotta nagy száját, és elmondta a BBC-nek, hogy a vakcinák 100%-ban biztonságosak. A biztonsági öveknek csak előnyük van, hátrányuk nagyon kevés. A maszkoknak kizárólag hátrányuk van, előny nélkül.

Sridhar tette megbocsáthatatlan, hiszen tudnia kéne, hogy soha nem született még 100%-os biztonságú gyógyszeripari termék. A BBC-ből valakinek csak meg kellett volna csörgetnie egy tetszőleges doktort, hogy erről bizonyságot nyerjenek.

Az elmúlt több mint egy évben alaposan tanulmányoztam a maszkviselés tudományát, és azt kell mondjam, hogy roppant rémisztő. A hosszú távú maszkhordás halálos, és az orvosok sem javasolják.

Michie-nek és konspirátor társainak talán el kellett volna olvasnia az ingyenes könyvemet arról, hogy a maszkok több kárt hoznak, mint hasznot – dugig van tudományos bizonyítékokkal a maszkok masszív ártalmairól és haszontalanságukról.

stay-at-home-5094607

Professzionális ítéletem, mely az elérhető bizonyítékok alapos tanulmányozásán alapul, hogy akik mindennap maszkot hordanak, amennyiben túlélik a kísérleti vakcinák hatásait, tíz éven belül halottak vagy súlyos szellemi leépülésen átesettek lesznek a maszkviselés következtében. Egyébként nem minden sebész hord maszkot, amennyiben mégis, azt kétóránként cserélik és csak megfelelő klimatikus viszonyokkal rendelkező helyiségekben dolgoznak benne.

Orvosdoktorként és klinikai kutatásokban, mellékhatás-vizsgálatokban, valamint egészségügyi kockázatok elemzésben végzett évtizedes tapasztalataim nyomán úgy hiszem, az én független, elfogulatlan ítéletem felsőbbrendű a kormányzati tanácsadók és újságírók tömegeinél bárhol a világban – akik nézeteim szerint, csakúgy, mint Michie, papagáj módjára ismétlik a politikailag jóváhagyott nonszensz ostobaságot. Az egészségügyi kockázatok terén végzett munkásságom felülmúlhatatlan. A vernoncoleman.com webcímen az elmúlt fél évszázad során publikált figyelmeztetéseim és előrejelzéseim jó része megtalálható.

Az igazság, hogy az egész maszkviselési gyakorlat egy riogató kampány része, mely ama célból került megrendezésre, hogy kellőképp megrémítsék a lakosságot egy fasiszta társadalmi rend elfogadásához és fogadják el a mérgező kísérleti oltásokat a szabadság felé vezető egyetlen útként.

Nem én vagyok az egyetlen, aki a maszkhordást veszélyes és haszontalan tevékenységnek tartja. Amikor a COVID-kamu megkezdődött, a hatóságok világszerte kijelentették, hogy a maszkhordás felesleges és a szakemberek is egyetértettek abban, hogy valószínűleg több kárt okoz, mint hasznot.

propaganda_parodia

Az Egészségügyi Világszervezett támogatta eme általános nézetet, mely összhangban volt minden ismert tudományos bizonyítékkal. Az egészségügyi tanácsadók világszerte egyet értettek, hogy nincs szükség maszkviselésre.

2020 márciusában Whitty Professzor, az Egyesült Királyság főorvosa kijelentette, hogy a maszkhordásnak szinte semmi hatása nincs a COVID-19 fertőzés elkerülésében, és szintén nem javasolta a kötelező maszkviselés bevezetését.

Szintén 2020-ban egy Fehér Ház-beli tanácsadó állította, hogy az arc takarása nem lassítja a koronavírus terjedését. Posztját azóta eltávolították a Twitter-ről.

Az év későbbi részében a narratíva megváltozott.

Bár nem bukkant fel újabb tudományos bizonyíték egy effajta drasztikus változásra, a WHO egyszercsak elkezdte támogatni a maszkhordást, és az államok szinte egyik napról a másikra kötelező érvénnyel elrendelték azt.

people-5219705

A váltást senki nem indokolta. Az orvosi és tudományos bizonyítékok nyilvánvalóan nem indokolták a pálfordulást, így egyedül azt tudom elképzelni, hogy a váltás politikai célból történt.

Soha a történelem folyamán nem volt az emberiség ily erővel kényszerítve a maszkhordásra. A hosszú távú fizikai, valamint pszichológiai következmények nem ismertek, pedig akik elrendelik a kötelező maszkhordást, tisztában kellett lenniük a rendkívüli kockázatokkal és azzal, hogy e módszerrel elnyomott és leigázott lakosságot nyerhetnek.

A nagy hazugság, melyet a WHO és a kormányok mindenhol át kívánnak ütni, hogy a maszkhordás feltétlenül szükséges a COVID-19 fertőzés kordában tartásához.

Tényleg?

A „University of East Anglia” tanulmányából kiderül, hogy a maszkhordás semmiféle előnnyel nem jár, sőt mi több, fokozhatja a fertőzés kockázatát. Légúti megbetegedéseket kutató szakértők az Illinois-i Egyetemről elmagyarázták, hogy a mindennapi életben semmi haszna a maszkoknak – sem önvédelem, sem mások védelme szempontjából. Az „Annals of Internal Medicine” szakfolyóiratban publikált egyik tanulmány konklúziója, hogy sem a kézzel készített, sem a sebészi maszkok nem állják útját a fertőzés tovább adásának köhögés útján. A „New England Journal of Medicine” következtetése, hogy a maszkok nagyon kevés vagy egyáltalán semmiféle védelmet nem biztosítanak, és a kötelező maszkhordás kierőszakolása egy irracionális félelemreflex. Egy német tanulmány kimutatta, hogy a maszkok nincsenek hatással a fertőzési számokra. 2020-ban Dr. Fauci, az amerikai COVID-atyaúristen valós kételyeket fogalmazott meg a maszkokkal szemben. 2020. május 28-án elismerte, hogy a maszkoknak legfeljebb szimbolikus értelmük van. Erénydemonstráció. A szintén amerikai CDC által közölt influenza-metakutatás alapján szintén semmitérőek a maszkok.

The new normal greeting elbow bump at an outdoors park

Az elérhető bizonyítékok világosan mutatják, hogy a maszkok nem működnek, viszont megvan bennük a potenciál egy rakás egészségügyi probléma létrehozatalára – kezdve a rövid távú hatásoktól, mint légszomj, folytatva a hosszú távú következményekkel, mint bakteriális tüdőgyulladás, agypusztulás és halál. Mindezek ellenére a különféle hatóságok javasolják, hogy a maszkhordás és szociális távolságtartás követelményét állandósítsák. Hogy a maszkokat legyen kötelező otthon, meg kinn a szabadban is hordani. A szkeptikus elme lehetetlennek tartja ama konklúzió elhessegetését, hogy több is van a maszkhordásban (és annak kötelezővé tételében), mint ami szemmel érzékelhető.

Ami a lényeg, hogy abszolút nem létezik tudományos bizonyíték a maszkhordás értelmére. A COVID-19 kamu egy IQ-teszt. Bárki, aki továbbra is maszkot visel, miután áttanulmányozta a bizonyítékokat, elbukott a teszten.

Amennyiben szeretne többet tudni, kérem, olvassa el ingyenes Ebook-omat, melyben bebizonyítom, hogy a maszkok többet ártanak, mint használnak.

Jóslatom, hogy a maszkviselők évről évre 5 és 10 közötti IQ-pontot veszítenek, amennyiben folytatják a maszkviselés szokását. Órákon át maszkot hordani minden egyes nap drasztikusan megnöveli a szén-dioxid, valamint veszélyes mértékben csökkenti az oxigén szintjét a vérerekben. Akik annyira ostobák, hogy két maszkot is hordanak egymáson, kötve hiszem, hogy tíz évnél tovább életben maradnak.

mask_wearing_woman_metro

Bárki, aki azt állítja, hogy a maszkok biztonságosak és emellett fékezik a fertőzés terjedését, vagy hülye, vagy hazudik. Aki maszkot erőszakol a gyermekekre, azt börtönbe kéne vetni gyerekbántalmazásért.

Jegyezzék meg: a hosszú távú maszkhordás kísérleti tevékenység. Soha nem volt bizonyított sem biztonságossága, sem hasznossága, de a rövid távú maszkviselés bizonyítottan veszélyes.

Emlékezzenek, hogy a „Kester Disability Rights” segített fogyatékkal élő nőknek megnyerni az első maszk-diszkriminációs pert. Egy asszonyt nem engedtek be valami helyre, mert állapotánál fogva nem volt képes maszkot tenni az arcára, és a hallatlan diszkrimináció következményeként 7000 angol font kártérítést kapott.

Tudják meg, hogy a maszkgyártásnak abszolút semmiféle biztonsági előírása nem létezik – a gyártósoron szennyeződések, veszélyes anyagok sokasága tapad rájuk (megj. sokan ezek közül a maszkgyártás melléktermékei). Egy kórházban láttam egy doboznyi csomagolatlan maszkot, melyeket a látogatóknak fel kellett venni. Ezekre simán ráköhöghet egy TBC-s beteg.

dathazs_vadok

Egy frissen publikált kutatás felfedte, hogy a veszélyes mikrobák belégzése fejlett stádiumú rákot idézhet elő felnőtteknél. Ismeretes, hogy a tartósan hordott (nem cserélt) maszk veszélyes kórokozók sokaságát tenyészti ki, valamint tökéletes, nedves-nyirkos táptalajt biztosít a mikrobák részére, melyek aztán a belégzés nyomán a tüdőbe kerülnek. E baktériumkultúrák jelenléte kapcsolatban áll az alacsonyabb túlélési eséllyel, valamint a fejlett tumornövekedéssel stádiumtól függetlenül.

Ismerjék meg a tényt, hogy becslések szerint 129 milliárd arcmaszk és 65 milliárd kesztyű kerül világszerte használatba és kidobásra havi átlagban. A legtöbb szemét hulladéklerakóban, folyókban vagy az óceánban végzi, melynek káros hatása van az állatvilágra, kiváltképp a vízi élőlényekre. Az eldobandó maszkok, melyek olyan műanyagokból készülnek, mint a polipropilén, 450 év alatt bomlanak le, így a műanyag zacskókhoz hasonló mértékű szennyezést okoznak.

Lássák meg a temérdek bizonyítékot, hogy a politikusok, akik maszkhordásra utasítják önöket, világszerte komoly anyagi előnyre tettek szert. Példának okáért az Egyesült Királyság audit-irodája (National Audit Office) felfedezte, hogy a parlamenti képviselők és miniszterek ismerősi körében működtetett cégek kapták a védőfelszerelések többségére a megrendelést.

Végül, de nem utolsósorban, az angol kormány hivatalos egészségügyi tanácsadó weboldala (e cikk írásának pillanatában) szerint nem kell maszkot hordania, amennyiben:

covid_rettego

– 11 év alatti

– fizikai, vagy mentális sérülés következtében nem képes maszkját fel, vagy levenni

– a maszk hordása, fel vagy levétele súlyos szorongást okoz

– amennyiben beszédet tart vagy segítséget nyújt olyan embernek, akinek szájról olvasásra, tisztán hallható beszédre, vagy egyértelmű arckifejezésekre van szüksége a kommunikációhoz

– ha szeretné elkerülni az ártalmat vagy balesetet, esetleg annak esélyét – ideértve, amikor a maszk viselése hátrányosan érintené önt edzés alatt vagy megerőltető tevékenység végzése közben

– amennyiben ön rendőrségi vagy veszélyelhárítói munkakörökben dolgozik, és a maszkhordás akadályozná a munkavégzését.

police_state1

Az Egyesült Királyság kormányának weboldala mindehhez hozzáteszi, hogy amennyiben életkori, egészségügyi, fogyatékossági okokból nem viselne maszkot, akkor önnek nem kell rendre írásos bizonyítékot nyújtania erről, vagy a kivételes állapotát bizonyító igazolványt felmutatnia. Nem kell továbbá hivatalos ajánlást vagy orvosi igazolást igényelnie a maszkviselés mellőzésének okáról.

Amennyiben szeretné elkerülni az idióta konfrontációt, akár saját kezűleg is gyárthat kártyát vagy viselhet valamilyen kitűzőt, ha valaki ezek jelenlétét kéri számon.

De mindezen mentességet igazoló tárgyak opcionálisak, és törvény szerint nem kötelezők. És senki nem jogosult öntől igazolást követelni – de még megkérdezni önt a maszkhordás elmulasztásának miértjéről is annyi joguk van, mint számon kérni a tiszta alsógatyát.

A kormány engedélyezi, hogy elküldje őket a francba, amennyiben vegzálnák. Jó, igazából nem mondják ezt ki, de nyugodtan ignorálhatja őket.

covid_seconddose

Jegyezzék meg, hogy legalábbis az Egyesült Királyságban nem kell viselniük a maszkot, amennyiben azt kényelmetlennek vagy egyenesen pánikot gerjesztőnek tartják. És nem kell akármilyen hatóság által kiállított belépőkártyát sem a nyakukban hordaniuk, ahogy sárga csillagot sem varrathatnak fel a kabátjukra.

Ismétlem: Az Egyesült Krályságban még a rendőrfőnöknek sincs joga magukra parancsolni a maszkot, vagy megkérdezni, hogy miért nem hordják azt.

A fenti írás a Dr. Vernon Coleman – „Most Mask Wearers will be Dead or Demented in Ten Years” c. cikk magyar nyelvű fordítása.