A kapitalizmusban a tőkés befektetéseket csakis és kizárólag a potenciálisan abszolválható profit szintje mozgatja, s a társadalmi szükségletek mit sem számítanak az egyéni aktorokra bízott befektetési döntések mérlegelésénél. Azonban az önmaga farkába harapó kígyó filozófiájának megfelelően a kapitalizmus kezdi lassacskán végleg felemészteni a maga profitforrásait, mely folyamat jeles bizonyítéka a globális magántőke-alapok igencsak siralmas pénzügyi állapota.
A csökkenő profitráta tendenciája, mivel marxista terminológia, csak a termelő és szolgáltató gazdaság profitjainak hanyatlására szolgál hiteles magyarázatként, nem ismerhette viszont Marx a fiktív tőke, majd a financializáció és a virtuális gazdaság elburjánzásának következményeit a gazdaságra nézvést.
Most hát vizsgáljuk meg, miképp hat a klasszikus kizsákmányolást, aztán iparosítást, majd fiktív tőkét és financializációt követően a totálisan illuzórikus vagyoneszközök bevezetése a kapitalizmus rendre újból meg újból elszabaduló válságaira.
A bankszektor 2008-as összeomlásakor csak az amerikai nagybankok 700 milliárd dollár lakosság zsebéből kihalászott ingyen pénzt kaptak az államtól (akkor még nem létezett a QE, azt csak két évvel később vezették be). 2019-ben a rendszer urai által totálisan eltitkolt nagy szeptemberi repo-krízis alkalmával már állítólag 4 billió dollárnyi semmiből frissen teremtett pénzhez jutottak a bankok, miután nem voltak hajlandóak a napi szintű működési költségeik fedezésére szolgáló összegeket egymásnak meghitelezni. 2025 októberének végén hivatalosan bevallottan is legalább 50 milliárd dollárnyi likviditás került ismét beinjektálásra a bankrendszerbe.
A hagyományos bankrendszer összeomlása azonban horderejében sehol nincsen a 2008-as válság során is már temérdek fejfájást, nyomort és gyászt keletkeztető láthatatlan árnyékbank-szisztéma lappangó pusztulásához képest.
Szinte tömegek reszketnek kocsonyaként, mikor meghallják a Blackrock, Vanguard, State Street vagy valamely globális nagybank tőkealapjának, mint a Softbank Vision Fund-nak nevét. Annak ellenére, hogy ezen tőkeportfólió-vállalatok dollárbilliókat mozgatnak meg az árnyékpiacokon és olykor komplett gazdasági szektorok pénzügyi tevékenységét kontrollálják, vagy teszik elérhetetlenné az emberek lakhatását, a nullák sorával bőszen inflált sejtelmes számhalmazok mögött valami igazán másféle jellegű realitás képe búvik meg, mint amit ezen tőkepiaci uralkodó aktorok magukról alkotott képként vetíteni kívánnak.
Nevezett cégek a globális árnyékbankrendszer rettegett képviselői, melyek leegyszerűsített magyarázattal élve úgy működnek, hogy a hagyományos kereskedelmi bankok részéről kibocsájtható (semmiből előállítható) pénzt globális befektetések százainak megtételével (mint egy rulettkeréken) cégekbe, startup vállalatokba, értékpapírokba, részvényekbe, kölcsönökbe és pénzügyi ügyletekbe (mint devizakonverzió) helyezik. Ezek a tőkealapok csak oda mozgatják a pénzt, ahol azt a lehető legmagasabb potenciálisan abszolválható profit mentén tudják befektetni, magyarán semmi, lakosság részéről ténylegesen hasznosnak ítélhető termékbe vagy szolgáltatásba nem invesztálnak tőkét.
Az árnyékbank-szisztéma 2022 legvégén 63 billió (millió millió) dollár összértékű pénzügyi eszközt mozgatott meg, miközben a hagyományos bankszektorból zsebeikbe juttatott kölcsönök és befektetések értéke 2024-ben átlépte az 1 billió dollárt.
Az árnyékbankok csakis és kizárólag pénzügyi műveletek megtételével foglalkoznak, az általuk rendszerbe folyatott likviditás pedig legkisebb mértékben sem hagyományos tőkeeszközökben nyilvánul meg, mint munkaeszközök, gépek, iparüzemek, földterületek, infrastruktúra, arany, vagy akár technológiai szabadalmak, védjegyek, részvények, kötvények.
Az árnyék-intézmények olyan fogadásokat tesznek, melyekben az ő befektetéseik megtérülése vagy épp azok hiánya a fiktív tőkeeszközök értékéhez kötött derivatívaként. Ha mondjuk az általuk fogadásba foglalt részvények vételi értéke nő, a szerencsés fogadók pénzt nyernek, ha csökken, akkor pedig természetesen veszítenek. E vállalatok kibocsájthatnak kötvényeket működésük fedezésére, ám azok után súlyos kamatot kell fizetniük a finanszírozóiknak. Ebből az adósságból úgy szükséges sáfárkodniuk, hogy befektetéseikből több pénzt nyerjenek vissza, mint a kibocsájtott kötvények kamatokkal együtt visszafizetendő összege. Az adósság mellett milliárdos magánszemélyek és vállalati befektetők is pakolhatnak közvetlenül pénzt e vállalatokba fialtatás céljából, ekkor természetesen semmi ígérvényt nem kapnak a megtérülésre.
Mindezek mellett a jegybanki alapkamat szintén nagyban befolyásolja az illuzórikus tőke megtérülési rátáját: 0 százalékos alapkamatnál, mint volt az a 2010-es években, valóságos profitbonanzát tartanak a milliárdosok, magas kamatok mellett viszont a legtöbb ilyen kockázati bankintézmény elvérzik, a gazdagok pedig jelentős vagyont vesztenek (persze még mindig nem annyit, mint a szegények).
Foglalkoznak emellett a magántőke-alapok kockázati befektetésekkel, mint milliárd dollár feletti piaci érték potenciálját magukban hordozó unikornis startupok felkutatásával és pénzelésével, biztosítási ügyletek kötésével, illetve privát hitelezéssel.
A biztosítások lényege egyértelmű, a kockázati tőke és privát hitelezés bővebb fejtegetést igényel. Kezdjük is az elemzést az elsővel.
A kockázati tőkepiacok csődje
A kockatőke olyan vállalatokba pakol pénzt, amelyekben az úgymond villámgyors növekedés potenciálja felfedezhető. Ezek a jobbára lelkes (és persze kellően gazdag apukát-anyukát hátuk mögött tudó) fiatalok gründolta startup-vállalatok újabban szinte kivétel nélkül mind az online technológiák terében rajtolnak.
A kockázati tőke szigorú formális protokoll követése mentén igyekezik elnyerni a befektetők bizalmát. A lelkes startup-vezetőknek egy, a tőkések fülét csiklandoztató előadás (szakszlengben elevator pitch) keretében meg kell győzniük azokat, hogy itt és most rátaláltak a következő dollármilliárdos piaci kapitalizáció potenciáljával felvértezett világmegváltó ötletre.
Ha sikerül a kedves befektetők bugyiját alaposan megnedvesítenünk, következik a pénzinjekció, és vele természetesen a szükséges rossz résztulajdonok felosztása és papírmunkák végzése. Eztán a mi kis szeretettel istápolgatott startupunk papíron a befektető (csak a példa kedvéért mondjuk, hogy a Blackrock) fennhatósága alá kerül.
Ennél a pontnál ugrik a majom a vízbe. Az új cukrosbácsi feltett célja, hogy vállalatunk becsült piaci értékét addig növelje, hogy minimum 1 milliárd dolláros felvásárlási árat kérhessen el a rendelkezési idő leforgásán belül, ami ideálisan 18-36 hónapot jelent, de újabban több esetben akár 4-5 évet is áldoznak szeretett kis csemeténk istápolgatására.
Hogy ezt miért teszik, annak indokhálózata rendkívül bonyolult. A kockázati tőke, mint nevében is szerepel, kockáztat. Mégpedig vagyont. Olyan milliárdos magánszemélyek, cégek, szervezetek, államok, vagy hogy valami szörnyűbbet mondjak: nyugdíjalapok és takarékszövetkezetek pénzét, akik bizodalmukat helyezik ezen tőkealapok kezelőinek szakértelmébe, és az ígéretükbe, hogy a biztonságos befektetéseket jelképező bankbetétek, állami kötvények vagy stabil profitabilitást felmutatni képes, de lassan növekvő vállalatok ellenében ők töredék idő leforgásán belül megsokasítják az ember pénzét.
Egyetlen nüansznyi probléma akad ezzel a konstrukcióval: a várható nyereség mértékével nemhogy egyenes, de majdhogynem exponenciális arányban növekszik a bukás és a csőd esélye! Minden tíz vállalatból, melyek kockázati befektetéseket nyernek, 7 vagy 8 soha nem éri el a vágyott exit-et, amikor a befektetők a berakott pénzükkel együtt nyereséget is kivehetnek.
A kockatőke a következő módon istápolgatja a startupokat. A befektető berak mondjuk 250 millió dollárt. Ennek kapcsán a bróker azt ígéri, hogy 3 év leforgásán belül mágikus módon 1 milliárd dollár válik belőle. Hogyan teszi? A befektetett pénz lekötött, úgymond illikvid vagyonná válik a futamidő alatt, amit kivenni az exit pontjáig nem lehet. Exit három módon következhet be:
– A startup az előirányzott határidőn belül magától eléri az 1 milliárd dollár bevételt, és profitot is termel (ez ritka, mint a fehér holló).
– A startup minimum 1 milliárd dollár előirányzott piaci kapitalizáció mellett bevezetésre kerül a tőzsdén.
– A startupot felvásárolja egy nagyvállalat, mondjuk a Google, legalább 1 milliárd dollár vételáron.
Amíg a három feltételből az egyik nem teljesül, a befektető nem kapja vissza a pénzét, vagy ami még rosszabb, elkezdi azt több évnyi hiábavaló várakozás után visszakövetelni. Ekkor történik az igazán nagy baj, mert ha egy cégben több személy eszközöl befektetést, talán még megegyezhetnek egymással az exit határidejének kitolásáról, de egyetlen befektetőt maga mögött tudó startup annak kiszállásával biztosan csődbe megy.
Ekkor a befektető a likvidálási eljárás lefolytatása után vagyonának akár teljes összegét elveszti, mert a veszteségek fedezése után még magát a felszámolást is meg kell ejteni, ideértve a vállalati vagyon árverezését. Ha nőtt ugyan valamennyit a cég, de nem érte el határidőn belül az 1 milliárdos vágyott küszöböt, akkor azt licit alá helyezvén a felajánlott legmagasabb árért eladják, és a befektető csak pénze töredékét kapja vissza, hasznot pedig semmit nem lát.
A kockázati tőke megtérülése 2017 óta lefelé zuhanó trendet mutat. 2017-ben a 100 millió dollár feletti összeg befektetését megkívánó startupok pénzügyi teljesítmény szempontjából felső 10%-ba tartozó TVPI-je (tőkemegtérülés mutatója) 3,27x-es értéket vett fel, azaz minden 100 millió dollár kockatőkébe helyezésével átlagosan 327 millió dollárt kaphatott vissza a szerencsés nyertes az exit alkalmával. 2021-ben, a COVID csúcsán (ennek még jelentősége lesz) ez az érték 1,51-re zuhant, 2024-ben pedig 1,2-re, miközben a befektetések háromnegyede immár veszteséggel zárult. Mostanra tehát a legjobban tejelő startupok sem hoznak a betett pénz plusz húsz százaléknál többet a konyhára, ami igencsak lehangoló eredmény.
2025-ben a startup cég méretétől és befektetett pénzmagtól függetlenül az ember örülhetett, ha egyáltalán a berakott összeget visszakapta.
Ez még hagyján, de az „ígéretes víziókra” vadászgató kockatőke vállalatoknál hangyányit jobban értesült érett nagyvállalatok (akikre az exit alkalmával e startupokat rá lehetne sózni) megneszelték a pánikot és a megtérülések hiányát, így 2025-ben mindössze 1117 exitet sikeredett Amerikában eszközölni, szemben a 2024-es 2100-as számmal.
A legrosszabb még csak nem is ez a siralmas adat, hanem hogy az új cégek tőzsdére vezetésének nedves vágyképe egyre csak távolodik ábrándos tőkéseink szemeitől. A pandémia előtt nagy átlagban 100-120 IPO-t (tőzsdére vezetést) voltak képesek a kockatőkések eszközölni. 2021-ben, a kockatőke buborék-korszakának csúcsán ez a szám 311-re nőtt, majd 2023 után 50-60-ra zuhant.
2022-ben a kockatőke fedezte startupok 70%-ából szálltak ki a befektetők veszteséggel, míg 2017-ben csaknem kivétel nélkül minden ilyen vállalkozás pozitív mérleggel zárult még a legrosszabbul teljesítő alsó hányadban is!
Említettem a COVID-ot, mint csúcsidőszakot a tőkés kockázati befektetések szempontjából, hát most elemezzük ki ezt is, mert itt van a kutya elásva.
Ugye a világ voltaképp lezárásra került, a reálgazdasági szereplők pedig, kik a lakossági szereplők szükségleteit meg igényeit rendezik (kiemelt tekintettel az éttermekre, kisboltokra, rendezvényterekre és turisztikai intézményekre) lehúzták rolóikat. Ott maradtak a kapitalisták temérdek kihasználatlan vagyonnal, amit nem tudtak mibe forgatni, mert nem volt elégséges termelés.
Mit volt mit tenni, megrohamozták ezek az alkalmi kockatőkésekké avanzsált dilettánsok az árnyékbankrendszer szereplőit, benne a kockatőke-alapokkal.
Mivel a kockatőke vállalatok fejeseinek igencsak dagadt a májuk a 2010-es évek során rájuk mosolygó szerencsehullámnak hála, biztosították a befektetési lehetőség nélkül maradt vagyonuk sorsáért aggódó milliárdosokat, hogy ha törik, ha szakad, keresnek annyi újdonsült unikornist, hogy mindenki pénze lekötésre és bőséges fialtatásra kerüljön.
Ezért aztán fogták magukat az ilyen Blackrock-ok meg Softbank-ek, és hihetetlen pénzeket toltak ilyen WeWork kaliberű financiális csalásokba, mondván a pandémiát követő nagy visszarendeződés után dugig lesznek majd az irodaházak (nem lettek), és ismét hatalmas igény mutatkozik a személyes találkozókat megkövetelő munkaterekre, ahol az irodák telítettsége végett a kezdő és lelkes vállalkozók majd idő alapon bérelgetnek maguknak ideiglenes irodahelyiségeket (micsoda ostoba ötlet).
A WeWork mellett alaposan felpumpolták a Clubhouse nevű, ma már a kutya se tudja mi az közösségi platformot, melyet a karantén kezdetén Elon Musk a haverjaival ellepett, ebből azt feltételezték, ez lesz a következő nagy durranás a szociálismédia-sikersztorik sorában. Végül a kínai TikTok lett az.
Még mindig nem fogyott el a fölösben kiszórható fiktív digitális számjel, így a kockatőkések teleszórták pénzzel az ilyen csőd szélén vergődő Modernákat és Theranosokat (naná, hogy a Pfizer-nek is jutott bőséggel a szajréból), Peloton-okat (felhőtárhelyhez és előfizetési csomaghoz kötött otthoni fitneszgépek, melyek díját ha nem tejeled, azon nyomban átlényegülnek méregdrága ruhafogasokká, de edzeni nem fogsz velük), elektromosautó-vállalatokat (majdnem kivétel nélkül mindegyik amerikai startup tönkre ment, tessék szemezgetni, néhányról ezek közül magam is tudósítottam: Fisker, Proterra, Lordstown Motors, Nikola, ElectraMeccanica, Canoo, Mullen).
Az igazi atomlöket azonban 2021-ben csapódott a kockázati tőke piacába, amikor derék kis vízió nélküli vizionáriusaink elkezdték felfedezni maguknak a kriptovalutákat, NFT-ket, s – mily kegyetlen sorscsapás – Zuck bácsi bejelentését a Metaverzum létrehozataláról. Előbbi nemhogy fiktív, de illuzórikus vagyoneszközökben ki tudja hány milliárd dollár felemésztett vagyon tűnt el, utóbbinál Zuckerberg elárulta, hogy 77 milliárd dollárnyi pénzeszköz folyt le bárminemű érdemi pozitív eredmény nélkül a lefolyón.
A kétéves extrém túlköltekezés kovásza 2022 végére az egész kenyeret megkelesztette, és akkora pénzügyi lufi robbant fel a tőkepiacokon, melyek a 2008-as válság szintjét is messze meghaladó szintű tőkeeszköz-megsemmisülést idéztek elő a gazdagok körében. Szintén ugyanezen évben az S&P500 teljesítménye 1970 óta nem látott mélyponton vergődött, a SaaS piac pedig a karantén feloldását követő visszarendeződések alkalmával radikálisan bezuhant. A kapitalisták COVID-korszak alatti nagy tétjei a virtuális vagyoneszközökre gyakorlatilag maradéktalanul a ház nyerésével végződtek. Az NFT-k elértéktelenődtek, a kriptók több mint 90%-a lenullázódott, és a rájuk építő brókerek, mint a Three Arrows Capital, FTX, Terraform Labs becsődöltek.
Igen ám, de jól tudjuk, miképp működnek a szerencsejáték-addikciótól szenvedők: amikor nagy pénzt vesztenek, addig nem nyugosznak, míg mindet vissza nem nyerik. Így addig játszanak, folyamatosan egyre magasabb tétekkel, egyre több és több tőkét vesztvén, mígnem pucér seggel kihajításra nem kerülnek a kaszinóból.
2022 legvégére az újfent csődbe juttatott kapitalizmusuk látványától nagy hirtelenjében felocsúdó milliárdos nagytőkések már csak valami isteni csodában reménykedhettek, hogy teljességgel a hiábavalóság oltárán felemésztett vagyonukat valaha még viszont láthatják.
És akkor leereszkedett az égből a heveny nihilizmusban vergődő pénzszektor szereplőinek portájára a megváltó messiás Jézus Krisztus.
A mesterséges intelligencia virtuális atomcsapása
Nem teljességgel új találmány a mesterséges intelligencia, hiszen már 1967-ben megszületett ennek első prototípusa a virtuális terapeuta ELIZA képében. Ám mint annyi minden téren, derék innovatív istenembereink néhány évtizeddel le vannak maradva az események mögött.
Ezért a 2022 novemberében napvilágot látott ChatGPT-re a komplett kapitalista világ úgy vetette magát, mint gyöngytyúk a takonyra. Ez a szoftver beszél a felhasználójához, képes annak kérdéseire komplett egész mondatokkal reagálni, vagy személyükkel akár soha véget nem érő csevejt folytatni. S ha mindez nem elég, kreatív késztetéseit is nagy sikerrel fitogtatja az általa faragott novellák és költemények, művészi igényességű képek, s újabban már kereskedelmi minőségű zenék és videók generálásával.
„Ez kell nekünk!” – kurjantottak fel nagy boldogan a kockatőke menedzserei, s azon nyomban minden rendelkezésükre álló pénzforrást betoltak a mesterséges intelligenciába. „No questions asked!” – rikkantották nagy önfeledten, heveny kétségbeesettségük tényét elfedendő.
Pedig érdemes lett volna kérdezgetni egy kicsit, és akkor talán elkerülhető lett volna a mesterséges intelligencia immár cár-bombába illő pusztítást végző lufijának ily katasztrofális mértékű felfúvódása.
Mivel szereztem már egy ragyogó (sőt mi több, rekord terjedelmű) esszét az AI-zeppelin kidurranását kísérő totális gazdasági Hirosimáról, most csupán ennek logikus hatását elemezném a kapitalista rendszer AI-on kívül eső szellemi szektoraira, állami igazgatásaira és termelő gazdaságára nézvést. Merthogy a pénzügyi összeomlás nem áll meg a virtuális és valódi világ határvonalánál.
