Totális demográfiai összeomlás
Boldogok a meddők, és a méhek, amik nem szülnek, és az emlők, melyek nem szoptatnak!
– Emlékeztet minket Jézus Krisztus a végidők menthetetlenül beteljesülésre ítélt folyamataira. Mégis úgy bámulnak korunk álkeresztény-kamukonzervatív államhatalmai a működésükből logikusan következő eseményekre, mint borjú az új kapura.
Immár a hatalom lakosság elleni hadjáratának, a meddő és lélekgyilkos munka diktatúrájának és a közvetlen családtagok, rokonok bullyingoló terrorjának hála a fiatalság ha nagyon akarna se tudna az ismerkedéssel, házasságkötéssel és gyerekvállalással foglalkozni, hiszen minden ez irányú erőfeszítéseit a hatalom lenullázza. Ha mindenkit egyetlen kimaradt munkanap választ el az éhhaláltól és egyetlen befizetetlen csekk a hajléktalanságtól, egy ilyen világba egyszerűen merő öngyilkosság gyereket pottyantani.
Az életellenes szisztéma életet adni ugyan nem képes, annál inkább kioltja azt. Immár a randizás, házasságkötés és gyerekvállalás egyaránt a kihalt szokások listáját gyarapítja. Aki mégis merészelne jelen körülmények közepette újabb, a rendszer oltárán feláldozható purgyék összehozatalán munkálkodni, azok törekvéseit a férfiak rohamosan zuhanó spermaszáma és a nők radikálisan felfutó terméketlensége tántorít el jó esetben örök életre a meggondolatlan cselekedetei végrehajtásától.
A nők kétségbeesve loholnak spermadonorok meg lombikok után, halálfélelemben vergődvén, hogy „jaj mi lesz, ha kifutok az időből és 35 éves koromig sem jön meg a baba?” És a hazug álkeresztény-kamukonzervatívok ezt amplifikálják, mivel nem ismerik az írásokat, sem Istennek a hatalmát.
Sára példázata mutatja, hogy az életkor szinte semmi szerepet nem játszik az Isten által jóvá hagyott szaporodási ütemben. Annál inkább a hatalom ténykedése, amely gyermekeinket vágómarhákként, biorobotokként és dolgozó agyhalottakként veszi számításba, kiknek semmi egyéb funkciójuk nem lehet az életben.
Miért meddők és terméketlenek immár a fiatalok is? Mert rabszolgákat akarnak megszülni, akikre aztán ráoktrojálhatják erőszakkal az ő megoldatlan és rendszerrel szemben jóvátételre kötelezhetetlen sérelmeiket, traumáikat, megvalósítatlan gyerekkori álmaikat. Azért akarnak utódokat világa hozni, hogy azok egyből feláldozhatók legyenek a Baál és Moloch oltárán.
Isten pedig nem adja jóváhagyását efféle aberrált cselekedetekre. És mivel a pártállam a tavaly érzékelt demográfiai katasztrófa után lelkiismeret növesztése helyett még harsányabban fújja a gyerekgyártás propagandáját, még inkább büntetgeti és lehetetlenítgeti CSOK-jaival meg babahitelivel a természetes, organikus szaporodást kívánó lakosságot, ennél fogva a következő évek során totálisan összeomlik a gyereknemzés üteme.
A hivatalos kereszténység végnapjai
Kiváltképp a végeláthatatlan pedofilbotrányok végett eleddig sem állt túl fényesen a katolikus egyház szénája, de most aztán végső ítéletét szenvedi el a babiloni parázna egyház, mely a földi hatalommal összefeküdvén az uralkodó osztály feltétlen szolgálatára készteti heveny sötétségben tartott híveit.
A modern egyház feladata, hogy a magunk teste, lelke, elméje és nemi szervei feletti kontroll jogát a sátáni hatalom markai közé irányítsa, miközben önfeledten hallelujázgatunk az éterbe a bombabiztos és szabadulhatatlan kárhozatunk örömittas konstatálása nyomán.
A Biblia, kiváltképp Jézus Krisztus tanításai tanúbizonyságot tesznek arról, hogy a pogány hatalomnak és az Isten gyermekeinek kasztja két külön kategóriát képez, melyek nem vegyülhetnek egymással. A földi karhatalom nem rendelkezik isteni jogokkal az életünkbe való közvetlen beavatkozásra, hogy merre járjunk, hol dolgozzunk, melyik ártatlan embertársunkat kötelességünk vezényszóra agyonpuffantani. Krisztus követőinek kötelessége kizárólag az erkölcsi parancsolatok betartása, nem pedig a vérszomjas hierarchia imádata.
Immár a szellemi sötétség bűvkörében tartott kereszténység is kezdi szép lassan sejtegetni, hogy valami nagyon nem stimmel az állítólagosan oly istenfélő egyházakkal, amikor azok képviselői rendre egymás segge után loholván kilincselgetnek a hatalomnál busás állami apanázsokért, keresztény-konzervatív propaganda feltekeréséért, iskolák és földi intézmények egyházi kézbe helyezéséért.
Közben egyes „rosszmájú” hangok immár a Vatikán csődjéről pletykálkodnak, melynek folyamatát az egyházi kincstár 2022-es központosítása nyilvánvalóan előre jelezte.
Tavaly kiderült, hogy a vérkatolikus Dél-Amerika immár nem támogatja többé a Vatikánt és a helyi egyházakat adományaival, ez szintén előbbre hozza a várható összeomlás időpontját. Végül a kegyelmi botrány nyomán a protestáns egyház szintén elszenvedi a maga jogos csapásait.
2025-27 között megérhetjük annak folyamatát, hogy a fenevad (a karhatalmi rendszer) leveti magáról az érdekeit többé nem szolgáló babiloni parázna egyházat, hiszen a sátánnak semmi szüksége egy hitelét vesztett pénznyelő parazita-gépezet fenntartására, amely nem képes többé kellő számú feldolgozható nyersanyagot szállítani a hatalom istenség asztalára.
A pszichológia és pszichiátria csődje
A tudomány bukása alaposan földbe állította az ún. nem egzakt tudományok körébe tartozó pszichológia és pszichiátria renoméját, melyek a replikációs krízis végett soha nem látott válságban agonizálnak.
A replikációs krízis azt jelenti, hogy a tudatunk befolyásolására hivatott pszichoterápiai módszerek nagyja egyáltalán nem hozza ama eredményeket, melyeket a jobbára kútfőből kitalált kutatási eredmények nyomán elvárnánk. Magyarán szart se ér a pszichologizálás, az ilyen Csernus-kaliberű sarlatánoknak leginkább a szél lobogtatja a száját, de nem képesek valóban hatásos és az egyének részéről is sikerrel alkalmazható módszereket tálalni az emberi élet jobbítására a férgesült egyéni felelősség mantrákon kívül.
Tavaly két igencsak fontosnak számító pszichológiai iskola lehelte ki végleg a lelkét: örök búcsút inthetünk a pozitív pszichológia tanának, mely szerint optimista attidűd kifejlesztésével túllendülhetünk az életünket mételyező nehézségeken. Ennek mellékszálaként sarjadzott ki az ilyen manifesztáció, gondolat teremtő ereje, titok meg egyéb baromságok tömkelege, melyek a hamis optimizmus erőszakával életek millióit döntötték romba. Ugyanígy nagyot bukott az önfejlesztés is, mivel a rendszer hót belefosik a mi emberi minőségünkbe, amennyiben annak jobbítása nem szolgálja közvetlenül az ő uradalmának további bebetonozását.
A pszichoterápiák és pszichiátriai kezelések örök kárhozatra vannak ítélve, mert kizárólag egészséges, lelkiismeretes elméket vonnak a hentes és mészáros doktorok kezelés alá. A pszichopaták és nárcisztikusok soha a büdös életben nem fognak önként jelentkezni gyógyításra, egy tényleges skizofrénnek meg nem lesz soha magától betegségtudata.
Társadalmi szinten az emberiség egyre súlyosabb elmagányosodásának lehetünk szemtanúi. Egyre kevesebb időt töltenek az emberek a barátaikkal, szociális tevékenységekkel. Amióta az individuálpszichológia, a kommunikációs trénerek, a testbeszéd coach-ok, az álláskeresési tanácsadók ellepték a világot, azóta megfékezhetetlen lejtmenetbe kapcsolt az emberiség egymással való összerázódásának szintje.
Ennek az oka pedig, hogy a pszichológia egy igencsak hathatósan leplezett erőszakterror-motívumot rejteget magában, miszerint mindennemű interakció előre determinált és száz százalékosan kalkulálható eredményeket von maga után. Olyan nincs, hogy ha te megfelelően tagolod az önéletrajzodat, akkor a HR-es fruska automatikusan belevesse azt a szemétbe. Nem létezik, hogy a másik erőszakának én az ártatlan elszenvedője vagyok, hanem toll és papír nélkül is automatikus speciális írásbeli hozzájárulásomat adom bántalmazóimnak, hogy halálra bullyingoljanak vagy összeverjenek az utcán.
Hatalmas tévedés, hogy a létfenntartás kényszere majd vissza fogja vezetni a fiatalságot a szocializáció felé. A társadalmi exklúziót nem ők maguk választják, hanem rájuk oktrojálják. A fiataloknak (nyilván nagy átlagról beszélek) nincsen pénzük eljárni szórakozni, méregdrága és zéró megtérülésű randik után kuncsorogni. Családtagjaik általi megszégyenítésüknek és lefelé mobilitási kényszereiknek hála szégyellnek azokkal beszédet kezdeményezni, akik szerintük többre vitték náluk, mivel a rendszer kizárólagosan a fővesztés terhe mellett való gyilkos versengés követelményét plántálja a fiatalok lelkébe hosszú évtizedek vagy évszázadok óta.
A fiatalok tehát nem fognak visszatérni a valós, analóg ismerkedésbe. Annál inkább fogják a következő években keserűségüket ráönteni a világra, ami az ő létjogosultságukat erőszakkal megvonja. A Z-generáció egyedei nyakló nélkül teregetik ki személyes kis titkaikat ország-világ elé bárminemű szégyenérzet nélkül, és a gyilkos pszichiáterek diktátuma ellenében keserű sorsukért többé nem okolják kizárólagos érvénnyel saját magukat.
Érdekes pszichológiai paradoxonra figyeltek fel az utóbbi 1-2 évben szemfüles emberek: a fiatalok individuális szinten egyre boldogabbak és elégedettebbek az életükkel, a világot mégis egyre depresszívebb pokolnak látják. Ez egyértelmű bizonyítéka a csernusi sarlatán pszichológia csődjének.
Aki volt már depressziós, az jól tudhatja, miért oly abszurd szemlátomást e ténymegállapítás. A depressziós személy ugyan láthatja a világot pokolnak, ám az ő személyes tragédiája rendre mindig az, hogy szemlátomást tökéletesen ok nélkül szenved, míg hozzá képest mindenki boldogabb, elégedettebb. Azaz a depressziós egyén elméjében összebékíthetetlen ellentét feszül az ő belső pokla és az ahhoz képest mindenképp édenibbnek látszó külvilág között.
Ilyen paradoxon, hogy az emberek mindennemű nélkülözés, kitaszítottság, szegénység, gyász, partvonalra vetettség ellenére majdhogynem tökéletes rendben vannak saját magukkal, miközben a rendszert, a világot, a többi embert elviselhetetlennek tartják, ilyent legfeljebb egyes flúgos drámaírók vagy filozófusok tudtak elképzelni száz évekkel ezelőtt (lásd Sartre: a pokol a többi ember).
Tehát az egyének nagyjának fejében abszolúte rend van, az igazi kupleráj és hányás ama külvilág, mely rendre megpróbál a maga mentális erőszakával uradalma alá gyűrni minket.
A pszichológia és pszichiátria így végső haláltusáját vívja, mert örökre befürdött az „egyéni változások sokasága majd meghozza a világ változását” ostoba tana. S mindebből logikusan, egyértelműen következik:
Az egyéni felelősségvállalás vége
Az egyéni felelősség tömeggyilkos diktátuma napjaink földi nemzedékeinek minden egyes tagját halálra mételyezte. Amióta ennek doktrínájával házalnak a sarlatán pszichiáterek, trénerek, bizniszmenek, azóta a karhatalmi pszichopátia soha nem látott kiterjesztésének lehetünk szemtanúi, hiszen én egy magatehetetlen és a rendszer kénye-kedvének messze menőkig kiszolgáltatott egyénként nyilván egymagam döntök az életemet erőszak által befolyásoló mindennemű tényezőről.
A nemlétező egyéni felelősség diktátumának hála a komplett emberiség a kihalás felé zakatol, egyszersmind olyan diktatúrát hívván létre, amelyben az ember az azonnali elhalálozás elkerülésére kizárólag a feltétel nélküli, egyirányú és egyoldalú automatikus behódolás „lehetőségét” választhatja.
Immár a lakosság mindennemű szükségletei feletti kontroll központi kezekben összpontosul, így aki nem kizárólag a császár szájából eredő utasításokat teljesíti kifogástalan eleganciával és befogott pofával, annak nem marad jogosultsága az életben maradásra. Csakhogy nem kizárólag a teendőinket diktálja önkényesen a hatalom, de annak teljesítési módját is. Így aztán tömegeknek, immár az összemberiség abszolút többségének a puszta esélye sincs ezen aberrált követeléseket teljesíteni, mert mindennemű ehhez szükséges eszközt is kiütnek a kezeik közül. Magyarán a rendszer hatalmasai szubjektív és személyválogató módon kizárólag azok részére engedélyeznek létjogosultságot, kiknek életben maradásához a maguk-kénye kedve mentén személyes érdekük fűződik (lásd a teddimacis példázatot a Csernus-cikkemben).
Az egyéni felelősség doktrínája elvezetett minket odáig, hogy minden hajdanvolt diktatúránál szabadulhatatlanabb és elviselhetetlenebb elnyomás alatt sínylődünk.
2025 a tömeges felelősség-levetés éve lesz, ahogy azt megmondtam. Definíciószerűen nem lehetünk felelősek olyan dolgokért, amelyek kontrolljába nem rendelkezünk közvetlen beleszólási joggal. Így aztán nem vagyunk felelősek a magunk külső kényszerek totalitása igazgatta életvitelünkért, a hatalom ukázainak való makulátlan megfelelésért, a rendszer fenntartásáért, a hatalom önkénye osztogatta random büntetgetések lehajtott fővel való elviseléséért és ledolgozásáért. Nem fogunk bírságot fizetni, ha igaztalanul büntetnek meg.
Mindezek mellett legutolsó generációként nem vagyunk felelősek és pláne kötelesek újabb kifosztható rabszolgahadat a világra nyögni, akikre aztán erőszakkal rálőcsölhetjük ugyanezt a gyilkos feltételrendszert, amelybe mi magunk beleszülettünk, s amelyből önerőből szabadulni képtelenek vagyunk.
Ahogy azt Jézus Krisztus megfogalmazta, az élethez az út egyetlen keskeny ösvényen vezet, mégpedig a rendszeren kívülre. Ahol nincs hazug egyéni felelősség, hanem kizárólag békesség és szent lélektől való öröm.
Az egyéni felelősség diktátuma bele fogja taszítani az emberiséget a végső kihalásba.
Mostantól, ha a rendszer a terrorisztikus intézkedéseivel sanyargatna minket, háborúba akar taszigálni, bírságokat kivetni, padlóra vetvén magát hisztizik a munka alapú társadalom további erőszakolásáért, szépen húzzuk ki magunkat és jelentsük ki ellentmondást nem tűrően, hogy:
Nem az én problémám!
Érvényesítsük elnyomóinkon a vissza a feladónak elvet. Ha halálra akar minket büntetgetni, gondoskodjunk róla, hogy semmiképp ne adjuk alá a lovat, igyekezzünk háromszor visszaverni rajtuk a kirótt büntetést. Amennyiben pedig erőszakos végrehajtásra kerülne sor, inkább semmisítsünk meg mindent, amit el akarnak tőlünk rabolni, vagy eszközöljük, hogy a végrehajtás költségei jelentősen múlják felül a zsákmány értékét.
Nincs olyan Esőné Kadnár mariannai duma a valóságban, hogy együttműködünk a hatalommal. Vagy alárendelődünk, és akkor élet-halál ura lesz velünk szemben, vagy nem, akkor pedig automatikusan megfoszt minket a létezéshez való jogunktól. Épp ezért a rendszeren belül nincsen élet, az egyéni felelősségvállalás halálos diktátuma a legalantasabb mocskos állati húzás a rendszer hatalmasainak eszköztárában. Ha mindenben makulátlanul megfelelsz az igényeiknek, akkor is megtehetik, hogy kiütik a szád elől a falatot vagy elviszik a feled fölül a házat, mert ők rendelkeznek az életben maradásodhoz szükséges eszközök közvetlen kontrollja fölött!
Amíg a létjogosultságunk mindennemű tényezője hatalmi kézben van, addig nincs egyéni felelősségvállalás. Ha megtiltja és / vagy ellehetetleníti a hatalom a megélhetésünket, akkor a létszükségletek alanyi jogon és ingyen járnak, tehát elvehetjük az életben maradásunkhoz nélkülözhetetlen élelmet, ruházatot és fedelet.
Nem vagyunk felelősek a saját sorsunkért, mert eleve nem engedi a rendszer, hogy bárminemű beleszólásunk lehessen a saját életünkbe. Kizárólag azt, úgy és olyan feltételek mentén tehetjük, amit és ahogyan a rendszer engedélyez. És ezek a feltételek a hatalom részéről lehetnek akár adott élethelyzetünkben tökéletesen teljesíthetetlenek, az sem érdekli őket.
