A közhiedelemmel ellentétben messze nem új keletű hóbortjai a különféle államhatalmaknak a szaporító szerveink feletti kontroll átvételére irányuló törekvések. A történészek akár ötezer évre visszamenőleg képesek példákat citálni a múlt sötét esztendeiből, amikor az emberek szélsőséges szaporításával, máskor a gyarapodás meggátlásával tört az uralkodó osztály a maga perszonális terveinek abszolválására.
Eme intézkedések rendre minden érában egy végletekig mechanisztikus és materialista létfelfogás keretein belül kerültek bevezetésre, vagy legalábbis felvázolásra.
Az ókori militarista uralkodók daliás fiúgyermekek sorozat-pottyantását kívánták meg az asszonyoktól, akiket erőszakos hódító háborúkba lehet küldeni. A nőket gyerekgyárosokká, a férfiakat brutális katonákká formálni kívánó korai despotizmusok (melyek maradványai egészen a XX. század végéig felfedezhetők) az ellenség asszonyainak halomra erőszakolását rendre férfiúi erkölcsi kötelességnek állították be.
Napóleon megfogalmazása szerint az asszonyok gyerekgyártó gépek, kiknek egyetlen hasznos funkciója az újabb meg újabb ágyútöltelékek kipottyantása magukból.
A Lebensraum-elmélet abszolválása érdekében Hitler az árja anyák szellemi felmagasztalásával kívánta a germán születésszámokat égbe lövellni, nehogy az alsóbbrendű népfajok nyerjék a szaporulati és így a földterületért vívott versenyt.
Kínában a kulturális forradalom rekord mennyiségű dolgos kezet követelt, majd miután ennek politikája befürdött, s Mao Ce-tung uradalma lehanyatlott, a hatalom szigorú egykepolitika bevezetésével inkább a materiális létszínvonal jobbítására törekedett. Mit sem törődtek viszont az intézkedés következményeivel: az egygyerekes politika végett egyrészt kötelező abortusszal traumatizálták asszonyok százmillióit, másrészt a családok igyekeztek inkább anyagi hasznot termelő fiúgyermekek megszületését forszírozni a lányok ellenében, így a 90-es évektől több tízmillió férfi maradt társ és az anyagi világban abszolválható létcél nélkül. Ők most a rendszer stabilitását veszélyeztetik.
Ami ennél még rosszabb, hogy a hatalom amolyan hamis bűntudat tanúsítása jeléül a túlkompenzáció taktikáját választván a 2000-es évek elejétől fogva fiatal lányok és nők tízmillióit emelte ki faluról, hogy nagyvárosi kozmopolitákká és a későbbi tiktokker generáció ünnepelt influencerjeivé tegye őket. Ennek köszönhetően még több megkeseredett magányos férfi keletkezett a zord vidéken, de a városok leányai sem jártak jobban: kiderült, hogy a puszta látszódás és TikTok-filterek váltogatása semminemű pozitív anyagi perspektívával nem kecsegteti őket. Így a túltelített influencer-piacon mindennemű természetes közösségüktől elszakított, túlkoros, gyerektelen, diákhitellel leláncolt, örök szingli és patkánylyuk-albérletekben nyomorgó (olykor azokban éhen is haló) munkanélküli-had keletkezett.
Indiában a 80-as / 90-es években is végeztek még nyugati környezetvédelmi és népesedéspolitikai think tank-ek által támogatott erőszakos sterilizálási programokat. A nőket saját maguk és családjuk akarata ellenére is elhurcolták a klinikákba, hogy ott különféle műtétekkel vagy kémiai szerek bevetésével meddőkké tegyék őket.
Újabban pedig minden nyugati hatalom a népességfogyás riogató mantráival házal, miközben különféle családpolitikai intézkedésekkel, melyek legtöbb esetben pénzügyi redisztribúciót jelentenek igyekeznek visszafordítani a demográfiai hanyatlást, ideálisan legalább a népesség szintjének fenntartását szavatolni képes 2,1-es szintre.
A CSOK, babahitel és egyéb pártállami ostobaságok eszménye szerte a világon megbolondította a valósággal immár semminemű viszonyt nem ápoló államhatalmakat. Magyarországon a három vagy többgyermekesek radikális jövedelemadó-kedvezménye és eltörölt diákhitele, Oroszországban a legalább tíz utódot megszülő nők Putyin bácsi által osztogatott “Hősi anya” érdemérme, Koreában, Olaszországban és Görögországban busás bababónuszok, Japánban a termékenység-ipar korai utódnemzést forszírozó kampányai igyekeznek szinte nulla siker mentén jobb belátásra téríteni az asszonyokat.
Nehogy azt higgyük, a példás pártállami szigor majd magától visszafordítja a hanyatlás folyamatát: a fogamzásgátlókat betiltó Iránban 1,69-et mutat a reprodukciós ráta, míg a Roe V. Wade törvénycsomagot hatályon kívül helyező Amerikai Egyesült Államok abortusz-tilalma újabb negatív lökettel jutalmazta meg a születésszámokat.
Egyedül Afrikában szaporodik továbbra is nyakló nélkül a népesség, aminek egyik oka a szakértők szerint, hogy a férfi populáció babonás félelemmel viseltetik az ondóvezetékek elkötése (vaszektómia) iránt.
Ugyan roppant hosszú utat jártunk be a nyakló nélküli szaporodás nemi erőszakok tömkelege által automatikusan beteljesülő kívánalmától a gyerekvállalás erkölcsi és morális kötelességként leírt, busás állami juttatásokkal körbebástyázott szellemi ukázáig, de az egyre finomabb módszerekkel elleplezett kívánalom mögött meghúzódó vékonyka ideológiai szál totál ugyanaz maradt.
Mi sokan kell legyünk, különben az ellenségeinkből lesz több. Erőszakossá kell válnunk, mert az ellenség leigáz minket. Eme aktorok jellege azonban egyre inkább észrevétlenül eltolódott a kívülről létünkre törő barbár hordák fenyegetésétől a belső társadalom fennmaradását, kiváltképp az idősek és munkaképtelenek ellátását veszélyeztető absztrakt gazdasági és politikai faktorok felé.
Újabban tehát a gazdaság szélsebes felpörgetése és a halottak, valamint haldoklók beígért busás nyugellátásának abszolválása érdekében szükséges asszonyainknak minél több csecsemőt a világba pottyantani, hogy azok rögvest megkezdjék bölcsőtől a koporsóig tartó dicső menetelésüket a sátán ukáza alatt.
A valós helyzet talán az évtizedekkel ezelőtti állapotoknál is szörnyűbb képet mutat, mert a felváltva nemi erőszakoláson és sterilizációs programokon alapuló állami népesedéspolitika kezd egyre inkább globális szintekre eszkalálódni, míg az egyes “szuverén államhatalmak” eugenicista húrokat pengetvén a szelektív népességfenntartás agendáját hirdetik: szaporodjon a mi népünk, de benne csak azok, akik bizonyos tól-ig tartományba helyezhető bőrszínnel, edukációs szinttel, jövedelemmel és származási történettel bírnak.
Mit is jelent mindez a valóság talaján? Az ENSZ-ben hosszú évtizedek óta heves kardcsörtetések zajlanak a globális populáció megrendszabályozásának szükségességéről, s ami igazán csodálatos, hogy kezd két, egymással homlokegyenest ellentétes agendát pufogtató tábor verbuválódni.
Az egyik szerint globális populációcsökkentésre van szükség, kiemelt figyelemmel a fogamzásgátlást és tudatos családtervezést forszírozó programok mélyszegény országokra való kiterjesztésére. Ők úgy gondolkodnak, hogy önmagában véve az emberi populáció elszaporodása keletkezteti a Föld súlyos ökológiai válságát és a természet pusztulását.
A másik szerint egyáltalán nem az emberiség lélekszáma, hanem a fogyasztás szintje minősül fenntarthatatlannak a válság szempontjából. Nyilvánvaló módon e nézőpontot képviselik a földi népesség abszolút többségét képező, viszont gazdasági hatalommal nem bíró globális délen, amely gyűjtőnévvel újabban a harmadik világbeli országokat illetik.
Az összeegyeztethetetlen dichotómia tehát abban áll, hogy a szegény nemzetek eleddig rohamos népesség-növekedése, ám roppant csekély fogyasztási szintje szembehelyezkedett a gazdag országok lassacskán növekvő vagy egyenesen fogyatkozó népességének mindent letaroló gazdasági aktivitásával. Az egyik agenda szerint a szegény országok lakói ne gyarapodjanak, mert az veszélyezteti a gazdag népek politikai stabilitását (vö. migránsinvázió), a másik szerint a szaporulat nem számít, hanem a gazdag népek vegyenek szépen vissza a fogyasztásukból, vagy legalábbis vezessenek be radikális intézkedéseket a környezet védelmére és a kapitalizmus által generált elviselhetetlen szennyezés kontrolljára.
Nyilván már nem itt tartunk, hiszen időközben a fejlődő országok szaporulata is kezd bekúszni a populáció számának fenntartását szavatoló 2,1-es szint alá. A fenti bekezdések egy legalább százéves vita pontjait összegzik, mely idősávba belefoglaltatnak ama évtizedek is, amikor Kína az egykepolitika bevezetése előtt 7,5-ös (!) termékenységi mutatóval bírt, vagy mikor a mai kapitalista világ irigylésre méltó üstököseként számon tartott Dél-Korea a 2024-es adatok szerinti 0,65-ös termékenység helyett 6,3-as szaporulatot tudhatott magáénak.
Ahogy az lenni szokott, az ENSZ fejesei megpróbáltak kompromisszumot kötni a két véglet között, mely álláspontok végül a senki földjén futottak össze. A 60-as évek második felétől a már nevezett népesség-csökkentési programoknak hála a fejlődő országok abszurd szaporodási rátáját sikerült kezelhető szintre letornászni. Ez azonban temérdek országban, kiváltképp az iparosodás és kapitalizálódás útjára frissen rátért Kínában és Dél-Koreában alaposan túllőtt célokat eredményezett, és a már emlegetett traumatenger hatására a nők immár önhatalmúlag döntöttek a gyerekvállalás mellőzése vagy halasztása mellett, totálisan földbe állítván a születésszámokat.
Ráadásképp az ellenkező véglet, a vadkapitalista fogyasztói bonanza álláspontját (depopuláció a szegény országokban, mérsékelt növekedés a gazdagokban) képviselő neoliberális szekértábor semminemű intézkedést nem volt képes átütni a maga népességén.
Az egyre szaporább ütemben bevezetett piaci szabályozások, karboncsökkentés-agendák, zöld transzformációk, gazdasági megszorítások, adókivetések és egyéb népnyúzó intézkedések következményeképp a fejlett nyugat lakossága a jövő feláldozásának útját választotta, tehát a születésszámok álltak totálisan földbe a bolygópusztító fogyasztói bonanza életben tartása érdekében.
Végeredményben tehát a képlet első fele jobbára teljesült, a szegényebb népek a maradék kis földi örömüket is beáldozták az ENSZ-agenda oltárán, míg a másik felével totálisan felsültek. A fogyasztási szint visszanyesése és a gazdasági gyarmatosítás fékezése helyett azok még hevesebb fokozását sikerült abszolválni, miközben eltűntek a rendszerből az annak további működőképességét szavatolni képes utódok.
Innentől egy globalista világuralom perspektívájából nyilván semmi más esély nem marad az áldatlan állapotok visszafordítására, mint a kieső termelőképes utódokat a szegényebb országokból származtatott bevándorlókkal pótolni. Csakhogy az ő történelmük, kultúrájuk, kollektív gondolkodásuk, munkaszervezési elveik rendre radikális eltéréseket mutatnak fel a nyugati lakossághoz képest, és akkor még a jóval mélyebb, még hevesebb indulatokat gerjesztő és fasiszta-eugenicista húrokat pengető, gyakorta összebékíthetetlen vallási-etnikai különbségekről nem is beszéltünk.
Az agenda az volt – legalábbis retorika szintjén –, hogy a nyugat fogyasztási szintjének csendes és folyamatos lefaragását a szegény népek fogyasztói társadalomba való becsatlakozásának kell követnie, és e folyamat nyilván egyenlősítő effektust is von magával. Észrevettek ugyanis egy napjainkban mindenki részére (na jó, a libertárius szemforgatók kivételével) triviálisnak ható tényt, hogy a kapitalizmus a világ legjobb fogamzásgátlója. Kína és Dél-Korea mindennemű tervet messze felülteljesített populáció-csökkentés szempontjából, Japánt pedig csak azért nem említettem, mert ők a többiekhez képest roppant korán léptek a kapitalizálódás útjára, ennek megfelelően a második világháború óta nem is produkáltak 1-1 kivételesnek számító esztendőtől eltekintve 2,1 feletti termékenységi átlagot.
Minden visszafelé sült el: még a rendkívül keményen dolgozó kínai, koreai és japán társadalmak sem léptek a heveny fogyasztás útjára. A poszt-kommunista Kelet-Európa szintén nem alakult a szó nyugati értelmében vett fogyasztói blokká, ehelyett továbbra is kemény munka mantrájának mételyével fárasztják őket halálra. A poszt-apartheid Dél-Afrika heves kapitalizálódását a 2008-as válságot követően totális gazdasági összeomlás és polgárháborús gerjedelem követte, Brazília 2000-es évekbeli gazdasági csodája pedig rekord időn belül illant el a gazdasági válság után. Olyannyira, hogy még az annak kirobbanása előtt elnyert 2014-es foci VB, majd 2016-os olimpia majdhogynem csődbe vitte az országot.
Az újonnan kapitalizálódó nemzetek tehát nem váltak fogyasztói társadalmakká, ezzel párhuzamban a nyugat népe nemhogy erőszakosan ragaszkodik a halálra pörgetett fogyasztáshoz, de még inkább felfokozta azt a 2010-es években. A születésszámok pedig ennek megfelelően a béka feneke alá süllyedtek.