Egy darabig még nem megyünk a Marsra: becsődölt a bolygóközi költöztető cég

0

A Mars One projekt ama szólammal látott napvilágot hat évvel ezelőtt, hogy az első telepeseket a rideg bolygóra majd ők maguk fogják szállítani. Az első önkéntes jelentkezők alakították volna ki az emberi élet feltételeit az egyébként e szempontból messze nem ideális planétán. Az úthoz nem járt volna retúrjegy. Aki első közben vállalja az utazást, ott is marad.

A szakmai elit kórusban röhögte ki az ötletet, gyorsan kipukkadó lufiként ábrázolva azt. Szerintük a roppant öntudatos kapitalisták még a legminimálisabb biológiai tényekkel sincsenek tisztában, miféle zord hatások érhetik a marsi infrastruktúra első kiépítőit. Maga az idea annyira nevetséges és abszurd, hogy a napsugárzás még megfelelően erős védőfelszerelések és radikális védelmet biztosító menedékek ellenére is alig több, mint 2 hónap alatt végezne az ott élő emberekkel. Eközben az utánpótlást és a túlélést biztosító eszközöket szállító űrhajók csupán 26 havonta fordulnának meg.

Hiába helyezkedik el a Mars a Földnél távolabb a Naptól, önmagában nem a Nap hője tenné múlt idővé a bolygójáró embereket. Nem véletlenül a Föld bolygó az egyetlen a teljes naprendszerben, mely alkalmas emberi életre. Legyen akármilyen hideg is a mars felszínén (a hőmérséklet általában valahol +20 és -140 fok között ingadozik), a káros ultraibolya-sugarakat megszűrő ózonréteg, illetve megfelelően sűrű légkör nélkül a Nap sugárzása annak hője nélkül is halálra kárhoztatja az embert. Márpedig a Mars légköre meglehetősen ritka, a földi nyomás kevesebb, mint egyszázad része.

Eme nem elhanyagolható tényezők figyelembe vétele nélkül operált mintegy 6 éven keresztül a Mars One Ventures AG. Azonban a lufi most kipukkant.

Pedig első körben igazi sikertörténetet láthattunk: mintegy 200.000 támogató mellett, akik adományokat is gazdagon juttattak a cég számára, rekord idő alatt telt be az első 100 telepes névsora is, a mindennemű potenciális veszélyek ellenére. Az üzleti modell szerint a további forrásokat exkluzív közvetítési jogok árulásával teremtették volna elő. Egy reality show-hoz hasonlóan teljesen bekamerázottan, élőben szemlélhettük volna a szépen épülő kolóniák készültét – vagy inkább a telepesek mostoha körülmények közötti kínhalálát.

Számítások szerint az első 4 fő Marsra szállítása mintegy 6 milliárd dollárba kerülne. A hatalmas adakozó kedv ellenére is eme összeg töredéke áll csak a cég részére, hosszú távon szabotálva az esélyt az utazásra.

Azért a fejesek még bíznak abban, hogy extra befektetők bevonása révén sikerül egyenesbe állítaniuk a projektet. Amennyiben ez megtörténik, az első utazók négyes csoportokban 2 évenként kerülnének kiküldésre, és összesen 24-en alkotnák az első tíz év pionírjainak listáját.

Ám egy, a cégbe korábban invesztáló újságíró szerint egyszerűen sem pénz, sem technológiai realitás nem áll a projekt mögött.