Nem mindennapi turistalátványossággá változott egy New York-i gyorsétterem: az elsősorban fűszeres sültcsirkefalatok árusításával foglalkozó egység új kasszása egyenesen a Fülöp-Szigetekről rendezgeti az amerikai álom hajszolásában megfáradt vendégek rendeléseit.
Hogyan is teszi? A 33 éves alkalmazott egy monitoron keresztül szól az ügyfelekhez, melyet a Zoom videóplatformon át csatlakoztatott az étterem tulajdonosa a távmunkában dolgozó asszonyhoz. A nő a New York-tól 14 ezer kilométerre fekvő Subic városában lévő lakásából jelentkezik be naponta a szokásos műszakjához.
A meglehetősen groteszk látvány és szituáció kettőse elemzői számítások szerint roppant költséghatékonynak bizonyul: míg New York minimálbére 16 dollár óránként, addig a Fülöp-Szigeteken 3,75 dollárt ér el egy dolgozó átlagos jövedelme. Ezt duplájára srófolván még mindig csak a helyi minimálbér felénél járunk.
Persze nem tudni, ténylegesen mekkora díjazást kap a hölgyemény a munkájáért. Lehet, hogy szemernyivel sem többet a filippínó átlagjövedelemnél. Mindenesetre főnökének roppant megéri őt foglalkoztatni, hiszen máris látogatók és újságírók hada sereglett a csirkeshopba megcsodálni a nem mindennapi látványosságot.
@mbdailyshow Using virtual cashiers just feels dystopian… #businessnews #technews #nyc ♬ original sound – mbdailyshow
A New York Post zsurnalisztájának kérdésére elmondta, hogy kiutalt jövedelme mellett azért néha borravalót is szokott kapni a vendégektől, illetve hogy nagyon élvezi a munkáját. Merészelne mást mondani.
A vonatkozó linken megcsodálható az attrakció azoknak, kiknek nem telik repülőjegyre New York-ba. Ne add fel a reményt, hátha téged is boldogan állományba vesz egy hasonló jellegű kioszk, hogy cirkuszi bohócot faragjon belőled. Természetesen nem jár érte plusz pénz!
Az apologéták gyakorta hangoztatják, hogy a technológia majd jól leváltja az értelmetlen emberi munkát. Erre fel nem először derül ki, hogy a munka leváltásának meséje mögött valójában a munkások megélhetésétől való megfosztásának nyilvánvaló célja áll (s így a dolgozó had megnevelésének vágya), vagy pedig ugyanazt a munkát elvégeztetik olcsóbban idegen országból származó alkalmazottakkal.
Egyre gyakrabban harsan fel belsős viccként a tech-munkások körében, hogy a mesterséges intelligencia rövidítéséül szolgáló MI valójában Messzi Indiaiakat jelent, akik úgy igazgatják a távolból a kapitalisták infrastruktúráját, hogy közben azok a gépeket algoritmus vezérelte alkalmatosságoknak állítják be.
Példának okáért megfenyegették a taxisokat és kamionosokat, hogy jól ki lesznek rúgva, mert jönnek az önvezető autók. Miután a technológia 100 milliárd dollár elherdálását követően sem tartott sehova, kiderült ezekről a roppant kifinomult eszközökről, hogy annak árán sikerült abszolválni a sofőrök leselejtezését, hogy minden egyes rosszul fizetett taxis és kamionos helyébe másfél magas jövedelmű operátort kellett állítani. Különben a járművek rendre megszegték a forgalmi szabályokat és sorra tarolták le a zebrákon átigyekvő járókelőket.
Elon Musk egy olyan robot-prototípust mutatott be, melyet egy ember vezérel. Az 1939-es New York-i világkiállítás csodáját, az Elektro robotot nem kellett embernek irányítani, és a robot testébe sem költözött be egy azt mozgató személy.
Az Amazon “csak sétálj ki” shopjaiban a megvásárolt termékeket nem mesterséges intelligencia rendezgette a vásárlók számláihoz, hanem minden egyes akciójukat felügyelő indiai távmunkások.
Ugyanígy, az “egyre követelőzőbb”, 25 dolláros minimálbérért ácsingózó mekis alkalmazottakat sem intelligens felszolgálórobotok váltják, hanem olyanok, melyeket harmadik világbeli országokban élő munkások mozgatnak a helyi minimálbér töredékéért.
A technológia tehát nem leváltja a munkát, hanem inkább láthatatlanná és értéktelenné teszi azt. A munkás osztály mindennemű gürcölése, szenvedése, napi szintű sírógörcsei kikerülnek a kapitalisták és vásárlók látószögéből, így nem kell többé empátiát tanúsítani feléjük, amikor azok emberségesebb bánásmódért vagy megfizethető lakhatásért könyörögnek.
