A mesterségesen generált válság célja az emberiség végleges beerőszakolása egy új totalitárius rabszolgaságba

0

A 2020 elején kitört harmadik világháború az emberiség testének és elméjének a birtokba vételéért zajlik.

A veszélyes vakcinák bevezetése messze nem az egyetlen törekvését jelentette a hatalomnak a céljai véghez vételében. Talonban van már a kötelező mestertrükk, a központi bankok által ellenőrzött digitális pénzek képében. Ezek egyetlen tulajdonságukban különböznek a divattá lett kriptovalutáktól: decentralizált szisztéma helyett totalitárius központi kontroll alatt tartott pénzrendszert kapunk.

Ezeket a digitális pénzeket tulajdonosaik szabadon beprogramozhatják olyan feltételek mentén, hogy pl. bizonyos határidő lejártáig kénytelenek legyünk azt elkölteni, különben a számlánkon lévő utolsó megmaradt peták is köddé válik. A bírságok fizetése automatikus tranzakcióvá alakítható, a CBDC-k mellé pedig könnyedén bevezethető a szociális kreditrendszer intézménye, amikor ama kritériumok mentén szállhatunk például repülőre, hogy mindenben a hatalom követelményei mentén cselekszünk.

Az új világrend bevezetését elősegítendő és a lakosság ellenállását megpuhítandó a hatalom gigantikus munkanélküliséget, inflációt, mesterséges áru -és élelemhiányt gerjeszt részünkre, hogy az éhező polgárok objektíve ne is rendelkezzenek más lehetőséggel, mint a testük és elméjük birtokba adásával a hatalom közvetlen kontrollja alá. Aki jó kisfiú módjára viselkedik, s feltétel nélkül engedelmeskedik a hatalom ukázainak, akár még ízletes bogárcsemegéket is ropogtathat jutalmul. Az engedetlenek majd szépen éhen halnak.

insect_food

A monopolista médiacégek közvetítette propaganda híradásaiban elmondottak tűpontos ellentétei a valóságnak, s nincs az a statisztika, melyet napjainkban meg ne hamisítanának, kezdve a foglalkoztatással, folytatva az inflációval és a gazdasági mutatókkal.

Az eleddig véghez vitt gyilkos rombolások is segítenek a hatalom terveinek megvalósulásában.

Az éveken át tartó bezártságnak, depriváltságnak, élelemhiánynak, inflációnak és válságnak hála egyre több fiatal követ el öngyilkosságot, vagy erőszakos bűncselekményeket. Nagy számban hullnak el 25-45 év közti felnőttek szívgyulladásban, idegrendszeri bénultságban, melyek a korábban erőszakkal bevezetett kísérleti vakcinaprogram egyenes ági következményei.

A folyamatok nem kulminálhatnak másképp, mint a rendszer végső, totális összeomlásában.

Az Alcyon Plejádok sorozat újabb epizódjából a ránk erőszakolt válságállapot miértjéról és következményeiről hull le a lepel.

FIGYELEM: Az Alcyon Plejádok elmúlt időszakban készült epizódjai a YouTube-ról való kitiltásuk végett kizárólag a Bitchute-on érhetők el, ami egy roppant lassú, megbízhatatlan és technikai problémák sokaságával mételyezett platform. Ha nem megy a lejátszás, ne erőltesd, helyette próbálkozz később. Legnagyobb esély a sikeres lejátszásra a délelőtti és kora délutáni órákban mutatkozik, mikor a tengerentúlon éjszaka van.

Az emberiség történelmének legrosszabb időszakát éljük, a sátáni elit szellemi háborújában elmerülve, amely azon túl, hogy hamis világjárványt hoz létre, mindent megtesz azért, hogy egy mérgező vakcinát vezessen be, amely megváltoztatja az eredeti DNS-t és elveszi az emberi lény legnagyobb értékét, egy úgynevezett vakcinát, amellyel emberek milliói haltak meg, és amelynek szörnyű káros hatásai vannak a beoltottak életére nézve, emellett súlyos gazdasági válságot is előidéztek, amely megállíthatatlanul növekszik világszerte.

Gazdasági válság a Nagy Új Világrend újraindításának részeként, amelynek célja, hogy mindenhol munkanélküliséget és szegénységet teremtsen, a világgazdaság recessziójával, monetáris összeomlással, tömeges elbocsátásokkal, vállalati csődökkel, a nemzetgazdaságok tönkretételével, kíméletlen áremelkedéssel, gazdasági csőddel, ami az emberiség nyomorához és éhínségéhez vezet.

Mindez a gyógyszerhiánnyal, a megnövekedett bűnözéssel, a rablásokkal, a lopásokkal, az igazságszolgáltatás korrupciójával stb. együtt, és ha mindehhez hozzávesszük a digitális valutát a QR-kódjával, hogy irányítson minket, és elvezessen minket a társadalmi jópontrendszerhez, hogy elvegye a szabadságunkat, és teljes rabszolgaságban hagyjon minket.

Ez mind része annak a képnek, amit már ma is látunk, és ez csak rosszabb lesz, ha az emberiség nem változtat a közelgő sorsán, és nem aktiválja a tiltakozást az elit 1%-a ellen, akik a világot irányítják, amíg el nem távolítják őket a kormányból, mielőtt túl késő lenne.