Autoriter kapitalizmus
Orbán a 2000-es években kiábrándult a liberális kapitalizmusból, mivel az jelentős munkanélküliséget, stagnáló reálbéreket és egyre növekvő államadósságokat hagyott az országra. Ez abból következik, hogy a kapitalisták kizárólag azok részére ajánlanak fel megélhetést, akiket kedvük van foglalkoztatni. A többi szükségképpen állás nélkül marad (reserve army of labor).
Orbán úgy kívánta a nagy összegű befektetésektől vonakodó tőkések kegyeit megnyerni, hogy egyik oldalról az egész világ egyik legalacsonyabb társasági adójával csábította őket, másik oldalról szétverte a szakszervezeti mozgalmakat és a jóléti államot, hogy az emberek úgymond rákényszerüljenek az álláskeresésre. Orbán inverz szocializmusa tehát a tőkés hatalom megerősítését, mellé a munkás osztály kivéreztetését hozta magával, ahol kvázi bolsevista módszerekkel érvényesítette a piaci doktrínákat.
Mindezen fasisztoid gazdaságszervezés abból indul ki, hogy az emberek egyetlen és kizárólagos tevékenysége lehet a kemény munka akarása, amely létmódot egyúttal saját indíttatásból választják maguknak, nem pedig azért, mert kényszerítve vannak rá (dehogynem). Munka hiányában az ember kizárólagos foglalatossága a munkakeresés lehet, így nagy joviálisan elsiklunk ama tény felett, hogy a munkavállalói jogok fokozatos felszámolása a nagy tömegek munkahelyekre való beerőszakolását követően fatális létszínvonal-zuhanást és folyamatos reálbér-csökkenést von magával. Hiszen ha az ember egyetlen szóba jöhető tevékenysége a munka, akár a szükségleteinél kisebb jövedelem mellett, akkor megszűnik a munka megélhetést szavatoló hatása, hiszen az emberek nem követelhetnek többé emberibb bánásmódot és minimum inflációkövető jövedelmeket.
Mindezzel a hatalom szerint semmi baj nincs, hiszen jobboldali nézet szerint amolyan darwinista alapon maguktól kiszelektálódnak a társadalom irányítására termett (értsd: az uralkodó ideológiát legnagyobb lelkesedéssel szolgáló) új elitek, kik személyes akaratuk által jutnak őket megillető pozíciókhoz, nem pedig azért, mert valaki oda ültette őket (dehogynem). Tehát a létfenntartás szintjénél kisebb jövedelemért való dolgozás kényszere az egyén döntése, melyet személyes akarata által felülírhat.
Voluntarizmus
A voluntarizmus az akarat diadala a józan ész felett.
Alapja ama totálisan félreértelmezett bibliai frázis, mely szerint Istennek akarata irányítja ezt a világot, amely akaratnak aztán a bolygó minden élő és élettelen entitása alanyi jogon engedelmeskedik.
Isten esetében ez nyilván így van, ugyanakkor egy Napóleon-komplexusos diktátort nem feltétlen ildomos az ő pozíciójába pakolni.
Voluntarista ideológia szerint kizárólag a személyes akarat határozza meg, ki milyen tevékenységet végez, s mire viheti az életében. Legismertebb voluntarista társadalom a Harmadik Birodalom volt, ami politikai alapon hirdette az akarat diadalát.
Voluntarista felfogás szerint az egyén előtt tornyosuló kihívások – ide értve az esetleges ellenlábasok legyőzésének lehetőségét is – a személyes törtetés, az (akár intellektuális, morális) erőszak és a saját kvalitásokba vetett feltétlen hit bevetésével győzhetők le. Akié a nagyobb akarat, azé az uralom a népesség teste és elméje felett.
A voluntarista ideológia nagyszerűségét bizonyítja, hogy akárhányszor csúfosan megbukik és felsül, máris megjelenik valahol valamilyen új formában. Minden érában akadnak merész kedvű szociopaták, akik személyes követelményeik érvényesítését a másokon való átgázolás által szavatolják.
A voluntarista hatalomittasság elválaszthatatlan a poszt-liberalizmus, illiberalizmus és populizmus fogalmaitól, hiszen voltaképpen e három ideológia ragasztószalagjául szolgál. Ahhoz, hogy a rendszer betonstabilan álljon a lábán, szükséges egy személy, aki mindezen tákolmányt bivalyerős kézzel összetartja. Nem véletlen minden autoriter szisztémában az áhítozás az erős kezű vezetőre.
A vezérkultusz elve szerint egyetlen, Isten trónszékébe ültetett magánszemély tartja két markával össze a komplett társadalmat. Amennyiben az ő hatalma meginogna, az egyben a világ végét is jelképezi. Ez az uralkodó személye akár erőszak árán is élete végéig a trónon tartandó, ki bátran dacol a természet és fizika törvényeivel, visszafelé folyásra kényszeríti a folyókat. Bizonyos uralkodókat természetfeletti képességek garmadájával is felruháznak.
A voluntarizmus jegyében a karhatalmi aktorok roppant nagyvonalú autonómiát élvezhettek a XX. század végéig. Úgy értelmezhették a törvényeket, ahogy nekik tetszett, úgy végezték ki embertársaikat, ahogy akarták. Hitler nem is adott ki közvetlen parancsokat, a teljesítés módja a lakossági végrehajtókra volt bízva.
A modern voluntarizmus azt kívánja nekünk bemesélni, hogy személyes akaratunk által a komplett sorsunk megnyerhető, életvitelünket gátló nehézségek feloldhatók.
Sanyarú helyzetünket nem a gazdaságpolitika elbaltázott volta keletkezteti, hanem hogy egy rezsidémon járkál fel-alá az országban, amit kötelességünk minden erőnkkel leküzdeni. Ugyanígy, minden kihívás könnyedén térdre kényszeríthető pusztán a személyes akaratunk által. Visszaverjük a koronavírust, két vállra fektetjük az inflációt, égbe lövelljük a GDP-t. Addig faragjuk a számokat baltával, mígnem azok egyéb lehetőségük híján maguktól engedelmeskednek az uralkodó akaratának.
A „Make America great again” címzetű szlogen a voluntarizmus abszolút betetőződése, amelyben nem játszanak semminemű szerepet holmi gazdasági realitások, világpolitikai folyamatok, akár erkölcsi vagy ideológiai kényszerek. Amerika megint nagy lesz, s ha ehhez az kell, hogy bekebelezzük a Panama-csatornát, Grönlandot és Kanadát, ám legyen! Nevezett aktoroknak semmi beleszólásuk nem lesz a folyamatba.
Látható, hogy a voluntarista aktorok a szabad akarat jegyében a józan észen felül hadilábon állnak mindenki más hasonszőrű jogaival. Ezért aztán a voluntarista kormányok legtöbb vállalkozása rendre elbukik a valóság próbáján, tetemes gazdasági kárt és társadalmi ártalmat hagyván maga után hátra, de mindez mit sem számít! Már következő nap megjelenik az újabb legyőzendő áldozat akár infláció, akár gazdasági összeomlás, akár Magyar Péter képében, és a Sárkányölő Szent Viktor máris ragadja a kardot, hogy az ő hétágú fejét is levágja!
A voluntarizmus fő feladata tehát akár a legkezelhetetlenebb összeomlás és társadalmi válság közepette megerősíteni a vezérkultuszt, egyben tartani a szavazótábort, továbbá fenntartani az illúziót, hogy a magyar vagy amerikai nép újbóli felemelkedése kizárólag akarat által szavatolható.
Neofasizmus a globális rendszerválság elfedésére
Eme esszé túlzott hosszúsága végett, már csak roppant tömörséggel maradt arra idő, hogy megindokoljuk, miért szavazzák meg egyes rétegek ezt a karhatalmi blöfföt és ragaszkodnak hozzá akár életük árán is.
A fasizmus az akarat diadalát hirdetvén minden idők legsikeresebb populista törekvésének számított a maga idejében. Hitler Németországában az árja „faj” csaknem teljes körű szabadságot élvezett. Kivéve persze a dekadens elemeket, akikkel a hosszú kések éjszakáján leszámoltak, meg a zsidókat, akiket a legyőzendő ellenség pozíciójába préselt a Führer.
A mostani fasizmus kibontakozásának fő kiváltó oka a világszerte egyre elviselhetetlenebbé váló gazdasági különbségek. A fasizmus mainstreambe való visszaavászkodását az egykor békésen füvezgető boomer nemzedékek szítják, kik létszámukban, hatalomittasságukban és a részükre alanyi jogon kijáró életlehetőségek terén messze menőkig meghaladják az utánuk következő X, Y és Z-generációk érdekérvényesítő képességét.
A boomerek immár csaknem 50 éves többségi regnuma alatt Amerika a maga szociális hálóját teljes mértékben felszámolta (a közhiedelemmel ellentétben az egészségügy sem volt Reagan idejéig fizetős). Az utánuk következő generációknak úgy kellett felnőniük, mégpedig tripla gazdasági válság közepette, hogy a felemelésük lehetőségét biztosító, vagy legalább a lecsúszástól megóvó szociális intézmények mindegyikét kirúgták a talpuk alól. A boomerek gyerekei ezért sikertelenek lettek, akik a lefelé csúszás szégyene mellett veszteséges munkaszolgálatra vannak kényszerítve az elviselhetetlen lakásár-inflációnak és a jövedelmükre vetett temérdek végrehajtható adósságnak hála.
A boomerek akár empátiát is tanúsíthatnának e nemzedék felé, vagy forszírozhatnák, hogy a körülmények ellenére ebből az áldatlan helyzetből hozzuk ki a legjobbat. Mégsem ezt teszik: a boomerek generációja a legelső, akik ateista-materialista voltuk ellenére viszonylag széles körű jólétnek örvendhettek, legalábbis a nyugati országokban mindenképp.
A boomerek az általuk gerjesztett folyamatok egy részének következményét is megtapasztalták. Bár a történelem legnépesebb nemzedékéről van szó, ők maguk már nem szültek elég utódot az időskori csendes magány elkerülésére és a nyugellátásuk szavatolására. A 401(k) konstrukciónak köszönhetően, mely a nyugdíjak mértékét értékpapírok teljesítményéhez kötötte, a legtöbben nem nyertek elegendő bevételt, hogy idős korukra teljes jövedelemmel vonulhassanak vissza.
A posztliberalizmus, bár szemlátomást erkölcsi-morális alapokon álló filozófia, valójában a közelgő haláltól rettegő boomerek erőszak-reakciója a közeljövőbeli történésekkel szemben, amikor a nihilistává és önfeladóvá lett fiatalság nem forgatja többé alanyi jogon a mókuskereket az ő további materiális jólétük biztosítására.
Most már ott tartunk, hogy Amerikában a legtöbb dolgozó fiatal albérleti díjat fizet a saját szüleinek (és ők még a szerencsésebbek: a többieket 18 évesen kilökik a házból), miközben önálló lakhatáshoz jutni gyakorlatilag lehetetlen. A mai öregek csak használati tárgynak szülték meg a gyerekeiket, kikre rárótták az ő beteljesítetlen gyerekkori álmaik abszolválásának feladatát, melyekkel ők maguk felsültek. A fiatalság kizárólagos kötelessége a halottak és haldoklók feltétel nélküli istápolása és ellátása, miközben a kapitalizmus ideológiája alapvetően ellentétes ezzel a felfogással.
A szocipata generáció most oly heveny egzisztenciális félelemben vergődik, hogy mindent, ideértve utódai nemzedékét is, a maga nyugellátásának biztosításáért áldoz fel. Mindezen törekvés négyzetre emelvén eszkalálódik, miután sorozatban érkeznek az éterbe a hírek az egyre fatálisabb gazdasági összeomlásokról, háborús uszításokról, és akkor a boomer azt látja, hogy unokái nemzedéke a mókuskerék hevesebb hajtása helyett TikTokozik meg lila hajjal ordibál.
A fiatalság feláldozása az idősek táplálásáért persze inkább a fogyasztói társadalmak sajátja. Oroszországban például egészen más virtus uralkodik, mert ott a hosszú évtizedek óta pusztuló gazdaság tényének fényében nem beszélhetünk mesés létszínvonalról és materialista alapú létféltésről a boomerek kapcsán.
Sztálin idejében azért lehetett 20 millió fiatalt ledarálni a fronton, mert a nők átlagosan 5-6 gyereket szültek. Ha abból meghal 4, azért még mindig marad kettő, aki őt élete alkonyán gondozza.
Most, amikor az orosz anyák termékenysége az 1,4-es szintet üti meg, még egy Putyin sem meri a fél ország férfijait feláldoztatni a maga háborújában, ehelyett szelektálnia kell azok közül, amely családokban legalább 3 gyermek jött világra. S ilyenből nem sok akad manapság.
A komplett világ tehát egy roppant transzcendens, úgymond megfoghatatlan és kontrollálhatatlan kényszerpályán vergődik. Egész elképesztő, hogy az ostoba tömegeket még ilyenkor is meg lehet etetni az akarat diadalának meséivel.
Meglátjuk, hogyan fog működni a posztliberalista szemlélet a valóságban, szerintem semennyire. Egy istentelen generáció ne akarjon már hivatkozgatni mindenféle kézzel szelektált erkölcsi kódexekre meg a Bibliára, amikor az ótvar gazságai végrehajtásához keres hamis morális visszaigazolást.
