Abba a korba léptünk, amikor a rendszer, a hatalom, a megrögzött hagyományok, a szüleink és rokonaink által elménkbe plántált indoktrináció menthetetlenül és kártyavár-szerűen összeomlik.
Azt mondták nekünk, kizárólag jeles bizonyítvány abszolválásával, illedelmes köszönéssel és kifogástalan kommunikációval, a feljebbvalóinknak való feltétlen engedelmességgel és szüleink önkényes kívánságainak alanyi jogú kielégítésével válhatunk teljes értékű, felnőtt emberekké. Akik haláluk napjáig hétszentségelhetnek valami leépítő és lélekgyilkos munkahelyen, örökké tűrhetik a pipacsvörös fejjel vernyákoló vadbarom főnök önkényes terrorját, fizethetik az adót végső megrokkanásukig, ellhetik a következő nemzedékre való rabszolgahadat CSOK-ra és babahitelre, kiknek pontosan ugyanezen doktrínákat hagyományozzák tovább peckes orral és tökéletes önelégültséggel.
Ez a totálisan ember -és életellenes szisztéma mára tökéletesen összeomlott, ám egy kivénhedt, kapzsi, busás nyugellátásra és kivételezett királyi bánásmódra fogvicsorgatva áhítozó nemzedék továbbra is a szisztéma porladozó romjain csücsülvén erőszakkal kapkodja össze és veti rabigája alá ama fiatalságot, kiknek a megfizethetetlenségig felhajtott megélhetési, kiváltképp lakhatási költségei immár totálisan megakadályozzák a szisztéma hathatós kiszolgálását.
Mert a luxusnyugdíjakat fenn kell tartani. Mert ápolni kell az örök körforgás szisztémáját, mert el kell tartani a burzsuj oligarchiát a soha le nem járó fizetési kényszereinkkel. Mert a mi adónkból kell megvennie az államhatalomnak a gumibotot, amivel ütlegelhet miket, az arcfelismerő szoftvert, amellyel virtuális szociáliskredit-kartonjainkat rendezgeti.
Természetesen kimondhatjuk, hogy nem tetszik nekünk a rendszer, ekkor az abszolút választói többséget képező nyuggerhorda egy emberként veti magát a szemünk kivájására, kánonban óbégatják füleinkbe a van száz másik a helyedre meg a neisegyék kaliberű vernyákolásainkat, újabb magasságokba lökik az albérletárakat, s ahogy az Egyiptomból népét kimenekíteni igyekvő Mózes példázatán láthattunk, még jobban megnehezítik az erőszakkal ránk oktrojált munkáikat, hogy úgymond „ne hajoljunk a hazug szavakra”, azaz semmiképp ne hallhassuk meg a lelkiismeret hívogató szólamait.
Ez a trottyos nemzedék a miénkhez képest filléres lakhatási és létfenntartási költségeknek örvendhetett, cselekedeteiket soha nem korlátozta a józan ész és megfontolás, pláne nem bárminemű erkölcsi vagy morális aggályok. A mai öregek tanulatlanul, rongyos ruhákba bugyolálván, tirpák viselkedéssel és abszolúte zéró kommunikációs készségekkel is alanyi jogon megkapták a megélhetés jogát. Amit tőlünk nemhogy elvontak, de mostanra gyakorlatilag a megfelelés puszta esélyét sem abszolválhatjuk a megfelelő tekintélyszemélyek ismerete, kézcsókdosás, hajbókolás, seggnyaldosás művelése nélkül.
Mi elsajátítottuk a központi indoktrinációt, teljesítettük az egyre komplexebbé és érthetetlenebbé váló társadalmi elvárásokat. Csakúgy záporoztak az ötös érdemjegyek a bizonyítványainkba általános iskolában és gimnáziumban egyaránt. Ha nem így történt, példás büntetések mentén adták tudtunkra szüleink, hogy amíg „az ő kenyerüket” esszük, addig az lesz, amit ők mondanak. Bebifláztuk a kötelező hajbókolás, hajlongás és illem szabályait, hogy joviális alattvalókká görnyedjünk, akik mindennemű kudarcélmény esetén automatikusan leporolják magukat, alanyi jogon és feltétel nélkül kompenzálják a rájuk rótt büntetést, majd visszamennek hajlongani és munkáért könyörögni ugyanazon aktorokhoz, akik előzőleg arcon köpték, majd letaposták őket a sárga földig.
Feltétel nélkül engedelmeskedtünk hát a nálunk jobbantuggya erőszakolóinknak szülőktől a tanári karon át a karhatalmi csinovnyikokig bezárólag, s ennek hála tönkre ment az életünk.
Míg mi a kovalens kötés szavalásával meg a 350 tételes diszkrét matematika vizsga abszolválásával voltunk elfoglalva, azalatt ösztönállati gerontokrata uralkodóink tokkal-vonóval vitték fejünk fölül az országot, bátortalan vállalkozási kísérleteinket egyre ellehetetlenítőbb törvényekkel és jogszabályokkal sújtották, sorban vetették kukába lenyűgöző szakmai tapasztalatokkal tarkított életrajzainkat a 8 általánost (négy elsőt, négy másodikat) kijárt egykori olajszőkítő nagyfőnök HR-es Mancikái.
Mire elvégeztük az egyetemet – ha egyáltalán -, addigra a depresszió, nihilizmus, totális reménytelenség fojtó szorításában vergődtünk, mert a teljes fiatalságunk feláldozása és az elődeinkhez képest háromszoros erőfeszítés sem hozott semmi gyümölcsöt.
Érettséginket a hajunkra kenhettünk, nyelvvizsgánkkal az ingyen kifosztatásunk hathatósabb bebiztosításától eltekintve semmit nem nyertünk, diplománk kapcsán meg a képünkbe vágták, hogy a felvételink idején busás jövedelemmel és mesés karrierrel kecsegtető slágerszakmánk túltermelésnek örvend, ezért tessék szépen megkérdezni a kedves vendégtől, kíván-e a hamburger mellé sült krumplit is rendelni.
Mindezek mellett, miközben elmebeteg és teljesíthetetlen követelmények hadával erőszakoltak meg minket, számolták fel minden erőnket és életenergiánkat, vették el tőlünk egyetlen becses kincsünket, az időnket, a szakmunkás vagy 4 elemit végzett, funkcionális analfabéta nagyszüleink a pofánkba hörögték, hogy mi mind lusta disznók vagyunk, akiknek büdös a munka, akik nem akarnak tanulni, akik a mesés hálának még puszta jelét sem mutatják az általuk fiatalságra vert sorozatos megszégyenítgetésért, elnyomásért, lelki terrorért, életünk tönkretételéért, pedig hát annyi mindent megtettek (pl. igyekeztek öngyilkosságba kergetni minket), annyi áldozatot hoztak, s mégis ezt kapják vissza! Ezt az antiszociális, számítógépen pötyögő, életképtelen nemzedéket! Akik arra nem képesek, hogy derékroppanásig hajtsanak azon munkahelyeken, akik megtiltották a megélhetésüket a válaszra sem méltatott önéletrajzokkal, zuhanó reáljövedelmekkel, az egyre aberráltabb teljesítmény-elvárásokkal.
Bezzeg ők a bányában napi tíz óra kemény munkával vitték az országot a csődbe, iskolába telenként is mezítláb jártak a tíz kilométerrel arrébb lévő szomszéd faluba, mindkét irányban hegynek felfelé. Őket nem kellett kórházban megszülni, világra jövetelükhöz éppen elegendő volt egy véletlen arra tébláboló takaros kis szőlőbokor.
Odáig jutottunk hát, hogy generációsan az ostobább, tudatlanabb, ösztönállati, viszont rendkívül számos és politikailag aktív többség erőszakkal és vérmes követelőzéseivel ledominálja a zéró politikai érdekérvényesítő képességgel bíró, iskolai indoktrinációval és illemtani protokollok hadával (Szépen beszéjjé a főnökkel / szüleiddel / pártállami gyilkosaiddal, mert kapsz a szádra) megbéklyózott, a szavazóurnáknál kisebbséget képező fiatalságot.
Az értelmet és intelligenciát felülírja a maréknyi krumpli és száraztészta, a tudást a nem létező élettapasztalatokra való hivatkozás, az egyes pártok választásának előnyeit és hátrányait mérlegelő megfontoltságot az ösztönállati hörgés, követelőzés és erőszak a csordákba verődött nyuggerhadak részéről.
Mit érdekli őket holmi kis mitugrász iskolajárók véleménye, hol számít nekik a belénk erőszakkal vert racionalitás és logika? A lényeg, hogy növekedjen a nyugdíj, s ennek elhordozhatatlan terhét az utódnemzedékek legyenek kénytelenek alanyi jogon vállukra venni! Ha nem, akkor röppen a példás büntetés, elüldözzük őket külföldre, ellehetetlenítjük létezésüket, kitagadjuk őket a családból. Ők a hazaárulók, a magyarellenesek.
Megláthatod, ahogy a végletekig szelídnek, mosolygósnak képzelt nagymamád hogyan vedlik át őrjöngő-tomboló szörnyeteggé, amint a politikára terelődik a szó, vagy tudtára adod, hogy a kormány áldásos intézkedéseinek hála mostanában nem fog jönni az unoka.
Felmerülhet hát a kérdés: mit lehet ez ellen tenni? Nyilvánvalóan csődöt mondott a józan ész. A mi tudásunk nem hatalom, ahogy a csernusi sarlatán pszichiáterek pofátlanul hazudozzák, hanem nyomor, teher, mentális börtön. Minden egyes bemagolt kovalens kötés, kívülről fújt Anyám tyúkja, elsajátított illemtani protokoll, kiküldött önéletrajz, magunkra erőszakolt öltöny-ing-nyakkendő a szabadulhatatlan és elviselhetetlen elnyomatásunk egy-egy puzzle-darabkáját illesztette a helyére, hogy láthatatlan falú cellánk lépésről lépésre, tégláról téglára nyerje el végső formáját, miközben mi az öregek bölcsességének és az idősek élettapasztalatának meséin kábulunk, mint a leglecsúszottabb heroinisták.
De a kérdésre a helyes válasz benne foglaltatik a fenti mondatokban. Ha ez a rendszer nemhogy nem hasznosítja a maga által ránk erőszakolt indoktrinációját, hanem a leigázásunkra és megsemmisítésünkre használja ki azt, ha mit sem számít az értelem, intelligencia és tudás az ösztönállati módon tomboló és követelőző ostoba tömegekkel szemben, ha a kötelezően követendő etikai protokollok kizárólag a mi mentális megsemmisítésünket és gyilkos hierarchiába való betörésünket szolgálják, ha udvariasságunk és illedelmességünk csakis a ledominálásunknak kedvez, ha hosszú évek keserves lemondása nyomán nyert diplománkat hajunkra kenhetjük, ha a fiatalságunkat felemésztő nyelvvizsgánk értéktelen, mindezen követelményekkel szemben csak egyet tehetünk: elkezdjük levetni magunkról a férgesült civilizáció eme haszontalan, gyilkos és emberiségellenes terheit.
Ideje visszafordulnunk az eredendő belső működésünk, a lélek hangja felé, ami már akkor is igyekezett volna idilli mederbe terelni életünket, amikor a tanár bácsi épp a körmöst osztogatta, mert már megint nem tudtuk hibátlanul elmormolni a periódusos rendszer elemeit. Velünk volt és vigasztalt minket, mikor anyánk a rossz „érdemjegyeinkért” példás büntetéssel illetett minket, amikor sarokba állított bennünket az óvó néni, mert nem kezicsókolommal köszöntünk a csoportunkba betoppanó vadidegennek.
Ha önéletrajz-írási készségünk a gúnyos megvetésünket idézi elő, ha abszolvált szakmánk kizárólag az örök befizetési kötelezettségeket keletkeztető bér -és adósrabszolgaságunk bebetonozását keletkezteti, ha az illedelmes hajbókolásunkat követően még nagyobbat rúgnak belénk feletteseink, mindezen lélekgyilkos terror alól kizárólag úgy szabadulhatunk, hogy messzire elhajítjuk magunktól e rabszolgásító és keserves létünknek idő előtt véget vető instrumentumokat.
Sutba vetjük az erőszakkal belénk plántált indoktrinációt, és visszatérünk az eredeti állapotunkba.
Nem is maradt egyébre lehetőségünk, mint visszatérni a születésünk óta bennünk lakozó önvalónkhoz. Ekkor még nem tudtuk, hol a helyünk, nem tiszteltük kellően az időseket, lázadoztunk a központi betöretésünk és a szülői elnyomás ellen, elvetettük magunktól a tudásnak hazudott mételyező tömeggyilkos indoktrinációt. Dugjátok fel az illemtant, az elvárásokat a valagatokba.
A saját háza népe az ember ellensége. Anyád mindig is gyűlölt téged, rokonaid drukkoltak az elbukásodért. Tanáraid perverz élvezettel figyelték heveny izzadásod, amikor nyelved harapdálván nyelted magadba a visszaszólás egyre sürgető csábítását, csakhogy bevésődjön az a fránya jeles a bizonyítványba. És örvendjen apuka-anyuka, mert az irányodba hintett önelégült vigyoruk mögött pontosan tudják, hogy a betörés sikerült, te is ugyanolyan lobotomizált agyú idomított barommá lettél, mint ők maguk.
Innentől nyílegyenes út vezet a temetőbe. Persze mielőtt becsuknád magad a részedre kijelölt koporsóba, neked is maradhat egy pár jó éved, amikor tökéletes önelégültséggel bezzegazénidőmbenezhetsz a fajtád taposta fiatalság felé. Hiszen a tökéletes körforgás nem állhat le, a gyűlöletláncnak mindenképp tovább kell fonódnia.
Kerüld hát a kísértést, hogy feltétel nélkül alárendeld magad a gyilkosaid akaratának. Szórj homokot a gépezetbe, ahol és amikor csak lehet. Művelődj önállóan az iskolai indoktrináció helyett. Téged hálátlanozó szüleidet szereld le azzal, hogy nem te követelted tőlük a világra szarásodat, hanem két önző és kapzsi állat viselkedésének gyümölcsét láthatják élőben felnövekedni.
Ha mindennemű beléd plántált félelem és egzisztenciális kiszolgáltatottság ellenére némi bátorsággal vértezett fel téged a sors, nyugodtan vesd tűzbe okleveleidet, iskolai bizonyítványaidat, mert mindezek az örök rabszolgaságod felbonthatatlan lepecsételésére szolgálnak. Dobáld be melléjük öltönyöd, nyakkendőd, tankönyveidet és minden olyan gyilkos instrumentumot az önéletrajzoktól az erkölcsi bizonyítványon át a szakmai ajánlásokig bezárólag, melyek a te lelki megsemmisítésedet szolgálják.
Többé nem hathatnak ránk a népirtó fenyegetések, büntetgetések. Jogosultak vagyunk a következmények nélküli elsétálásra. Ha ez sem elég a megnevelésetekre, akkor a bírságok és adók fizetésének egyaránt végső pápát intünk.
Kerüljön tízszer annyiba a végrehajtásotok, mint amennyit el tudtok tőlünk venni. Ha egymillió forintot akartok rabolni, legyetek kénytelenek tízmilliót költeni ennek megszerzésére. Ha tízmillióval büntetgettek, százmilliót veszítsetek a terrorakciótokon!
Kivezetjük magunkat a civilizáció lélekgyilkos börtönéből, mely rendszer nyomorékokká, életképtelenekké, nyakló nélkül taposott szolgákká tett minket, kiknek nyomorúságos vegetálása a hörgő ösztönállati követelőzők igényeinek kielégítésétől függ.
