Azt hihetnénk, a DJ-k életük minden egyes napját örömben és élvezetekben való dagonyázással töltik. A popularitásnak azonban óriási ára van, ahogy azt Dr. Peacock nemrégiben nyilvánosságra hozott Facebook bejegyzése is demonstrálja:
A DJ élete nem mindig könnyű. Kívülről persze nagyszerűnek látszik. Gyakran kapok kommentet efféle tartalommal: „Hát, elég szerencsés vagy, nemde?”, vagy „Szóval most hova mész megint nyaralni?”.
Néha elég nehéz újból meg újból elmagyarázni, hogy nem ez a helyzet. Egy pontnál már nem is beszéltem többet erről.
Az igazság, hogy népszerű DJ-ként elég nagy teher nehezedik a válladra. Az állandó nyomás, hogy mindig a legjobbat add. Újabb meg újabb slágerekkel kell előrukkolnod, hogy reveláns maradj. Mostanában még vállalkozóvá is kell képezned magad, hogy a DJ szakmát a legmagasabb szinten gyakorold. Az életritmus hiánya, alvás-depriváció, kőkemény adrenalinlöketek, és az elkerülhetetlen mélypontok, melyek ezekkel járnak. Minden nap dolgozni. Plusz még soha véget nem érőnek tűnő repülések minden héten. Kötelező fotózkodás, közben mindig vigyorogni. DJ-ként nem engedheted meg magadnak a rossz napokat, különben egyből arrogáns seggfejnek tartanak.
Az alkotók közti irigység, egymás hátba szúrása, egyes kollegák hatalmas, inflált egója, kik királynak képzelik magukat, a rólad terjengő hazugságok és pletykák, Monopoly játszmák a színfalak mögött, stb. Rosszul vagyok ezektől!
Sok DJ nem beszél ilyen nyíltan (ideértve magamat is), de jól tudom, hogy ez milyen nehéz egyeseknek. Nem azoknak való ez a meló, akik nem 1000 százalékos szenvedéllyel csinálják, vagy nem kifogástalan a munkaetikájuk.
Ezt elmondván, mindezek miatt igazán üdvözlöm a szépséges pillanatokat, a nagyszerű fellépéseket, a magasabb célok felé törekvést, a Peacock in Concert műsorokat, kis számú művész barátaim társaságát, kik mindig a legjobbat kívánják nekem. És persze a legnagyobb rajongóim észveszejtő reakcióit a közönségben! Mindez megfizethetetlen.
De milyen jó volna, ha az alkotók segítenének egymásnak? Netán felemelnének kisebb művészeket? Hogy egészségben tartanánk ezt a szcénát. Örülnénk egymás sikereinek, támogatnánk egymást. Szervezők, akik nem egymást gáncsolják, stb.
Túl jónak hangzik, hogy igaz legyen.
Mindegy is… jelenleg elmondhatom, hogy a pusztító életmódom ellenére azt csinálom, amit szeretek!
Zene = az én életem.
Peacock rant-je kikerült a Redditre is, hol nem más szólt hozzá a kis litániájához, mint a Dirty Workz csapata. Nem is pusztán reagáltak a bejegyzésre, hanem további kulisszatitkokat osztottak meg napjaink DJ-jeinek és labeljeinek működéséről:
Valójában az ügynökségek és labelek általában elegendő szabadságot nyújtanak az alkotóknak, hogy pihenjenek kicsit, vagy szüneteljenek, mikor nincsenek a legjobb passzban. Valójában a 24 órás életmód, ami útjában áll ennek – a világ sokkal kisebb lett, mióta a szociális média elrajtolt. Egész évben fesztiválok zajlanak, s az európai fesztiválszezon végeztével nincs is vége a hajtásnak (szóval egy csomó előadó eleve nem jár nyaralni). Relevánsnak maradni szintén több stresszel és intenzívebb munkával kecsegtet, mint régen. A figyelem ideje radikálisan lerövidült – ha két héten át nem csinálsz valami említésre méltót, már el is felejtenek. Persze akadnak kivételek a szabály alól, de a legtöbben állandó közdelemben vannak, hogy fejüket a víz fölött tartsák és ne süllyedjenek el a tömeg árjában. Legalábbis ez az érzet, hogy állandóan valami új alkotására vagy kárhoztatva (ami egyébként szinte teljesen lehetetlen), különben megkapod, hogy mindig ugyanazt a hangzást tolod. Mindezt a rajongók szociális média általi közelsége a művészekhez pörgeti legjobban, mintha azok benn ülnének velük a stúdióban. Senkit nem hibáztatunk, de nagyon nehéz így elevickélni (kiégés nélkül a szakmában).
Mindennek tetejébe a hardstyle általában véve rendkívüli színvonalat képviselő műfaj. A számok kifogástalan hangzással kell rendelkezzenek, tartalmi szempontból is magas nívót kell megütniük, a rendezvényeknek a legkiválóbbnak kell lenniük. Ez a műfaj rendkívül kényes a minőségre. Teljesen rendben vannak az igények, de iszonyúan embert próbáló mindezeknek megfelelni.
A közösségi média és a digitális kor beköszönte előtt a zenészek jóval kevesebb zenét jelentettek meg, mivel legtöbbször bakelitre nyomták őket (ami időigényes folyamat), vagy CD-re. Mindezekhez csak rendezvények alkalmával, koncerteken vagy lemezboltokban lehetett hozzájutni. A marketing is nagyban különbözött. Aztán jött a szociális média… először limitálva a Myspace-re és a Facebook-ra. Aztán kirobbant a káosz, s most már van Facebook (oldalak, csoportok, események, reelek, sztorik, Messenger…) Instagram (fotók, sztorik, reelek, direkt üzenetek), Snapchat (?), YouTube (hosszú és rövid videók), TikTok… tartani a tempót a kontenttel a zenélés és turnézás mellett remek apropónak bizonyul a kiégéshez.
Talán többet is lehetett volna értekezni erről, de alapvetően ebből áll a zenészek élete a modern korban. Mi soha nem erőltetjük senkinek, hogy folyton adjon ki új zenét, ha nem sikerül tartani a határidőket, pláne egy nagyobb projektnél, a megjelenések átcsoportosítása is külön feladatot jelent (szintén nem mindig könnyű).
