Immár két évezrede várja hiábavalóan az emberiség – legalábbis annak magát keresztényinek képzelő hányada – a minden történelmi érát lezáró Antikrisztus érkeztét. Na de kicsoda ez a meghirdetett Antikrisztus? Tudunk róla bármit így látatlanban, hogy miféle formában érkezik közénk, hogy hívják ezt az illető személyt, és konkrétan miféle dolgokat fog cselekedni az emberiség megvezethető hányadának kárhozatba taszításáért? De még mennyire!
Mielőtt belevágnánk a lecsóba, elöljáróban leszögezném, hogy az Antikrisztusról beszélni háromféle módon is lehetséges. Magam most a szó lehető legkonkrétabb, legszűkebb értelmében fogok értekezni róla, tehát tényleg valamiféle és külső és viselkedési jegyek kombinációját felvett személyről, esetleg személyekről rántom le a leplet.
Az Antikrisztus személyi vonatkozásai mellett gyakorta beszélnek még róla egy, az emberiség történelmét végérvényesen lezáró korszakként (apokalipszis, vagy az újonnan népszerű buzzword-dé lett Kali-yuga), illetve azonosítják azt a modern civilizációként, amelynek minden lakója köteles feltétel nélkül és alanyi jogon alárendelni magát a sátáni hatalom akaratának.
Mivel az Antikrisztus fogalmi értelmezését többed alkalommal veséztem már s még fogom is, eme értekezés az ő személyének / személyeinek karakterleírását tartalmazza.
Az Antikrisztus érkezéséről legelső körben Dániel próféta könyvéből, majd Jézus Krisztus előadásaiból tudakozódunk. Ezt követően különféle fedőnevek alatt (pusztító, szégyentelen, veszedelem, fenevad, stb.) rendre minden kisebb könyvben és apostoli levélben előfordul, végül a Jelenésekben kapjuk meg az ő igencsak nehezen dekódolható szimbólumokba oltott részletes jellemleírását.
Ahhoz, hogy felfedjük az Antikrisztus kilétét, tanuljuk meg Jézus Krisztustól, hogy konkrétan milyen jelek fogják megelőzni az ő eljövetelét.
Jézus szerint konkrét, materialisták által is befogadható jóslatot nem lehetséges tenni az Antikrisztus érkeztéről, mert annak eljövetele egyáltalán nem valamiféle jól megfogható történelmi eseményhez kötött. Ehelyett az idők jeleiből kell olvasnunk, azaz elsőre meglehetősen paradoxnak hangzó módon a szellemi térből szükséges kisasolnunk a végidők megnyilvánuló jeleit, amelyekben a konkrét fizikai folyamatok már csupán kivetülései a szellemvilágban zajló folyamatoknak.
Jézus pedig a következő jelekkel támasztja alá a világvége eljövetelét:
Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De ez még nem a vég.
Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.
És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.
Ugye ezek jelenleg éppen zajlanak. Egyre több háború tör ki nemzet és nemzet között (e sorok írása alatt támadta meg Izrael Iránt), zajlanak a tömegbalesetek (szintén a napokban az indiai Boeing gép lezuhanása). Immár egyre több nemzetközi NGO riogat minket globális éhínségjárvánnyal. Egy portál híradása szerint az afganisztáni Kabul lehet az első nagyváros a modern világban, ahol teljesen kiszárad az összes ivóvízkút. Az emberek valóban egyre vérmesebbek gyűlölik (kiváltképp az igazmondókat) és vágják át egymást. De ezek a folyamatok mind kísérői, s nem kiváltói az Antikrisztus színre lépésének!
Viszont ahogy láthatjuk, semmi konkrét fizikai információt nem kapunk Jézustól az Antikrisztus kiléte kapcsán. Mond viszont még nekünk további jeleket:
Megjelenik a pusztító utálatosság ama szent helyen, melyről Dániel próféta is szólott. …Hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.
Hamis Krisztusból manapság annyi van, mint égen a madár, a hamis próféták kártevő ténykedését pedig szintúgy megtapasztalhatjuk az ilyen bodóattilák áskálódásain, aki a rendre állandó jelleggel csúfosan felsülő jóslataira akképp reagál, hogy az ő cifra fosásának hallgatói körében csodás gyógyulások és megmenekülések történtek.
Bodó attila igazán elmehetne sztereotipikus antikrisztusnak, de hála az égnek túl jelentéktelen és aberrált hozzá, hogy az egész világ megtévesztésére vállalkozzon, márpedig a valódi Antikrisztus ezt teszi majd.
Hogy konkrétan mikor jön el ennek órája, azt egyáltalán nem tudhatjuk. Sőt, maga Jézus sem tudja ezt:
Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.
Tehát akik ilyen bodóattilai meg esőnéi módon mindenféle 11-es erősségű földrengéseket, földrész-elsüllyedéseket, igencsak specifikus időbeli meg földrajzi tényezőkkel körülírt háborúkat meg tömeges elhalálozásokat vizionálnak, róluk bizton tudható, hogy a még porondra sem lépett Antikrisztus joviális és hithű alattvalói.
Az igazi Jézus Krisztus eljövetelének valójában semmiféle előzetes látható jele nem lesz. Jézus alaposan ledorgálja a farizeusokat, mondván ők az idők jeleit nem veszik észre (ehelyett mindenféle földi események meg csillagmozgások nyomán kívántak jósolni), leszerelésükre meg elmondja, hogy abszolúte semmilyen jel nem adatik ennek a nemzetségnek, hanem csak a Jónás prófétának jele.
És hozzá menvén a farizeusok és sadduczeusok, kisértvén, kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne.
Az antikrisztus színre lépését tehát csakis és kizárólag oly módon sejthetjük meg a lehető legprecízebben, hogy konkrét történések és fizikai jelenségek bámulása helyett megtanulunk olvasni az idők jeleiből. Szellemi szinten feldolgozzuk és megértjük, hogy mikor minek az ideje jött el.
Gyorsan tekintsük át, mik is ezek az időbeli jelek az Antikrisztus megjelenését előkészítendő.
Családok felbomlása
Három egy ellen támad, s kettő három ellen. A saját háza népe lesz az ember ellensége. Áldott lesz az az asszony, aki nem szül gyermeket erre a világra. Jaj a terhes és szoptató asszonyoknak, mert nagy nyomorúság köszönt erre a földre.
A fenevad leveti hátáról a parázna asszonyt
Fenevad = rendszer, hatalom; parázna asszony = vallás, egyház. A gyülekezetek hosszú idők óta a fenevad karmai közé terelik az embereket, joviális rendszerszolgálatra kényszerítik őket. Megparancsolják, hogy feljebbvalóinknak mindig és minden körülmények közt engedelmeskedjünk, még akkor is, ha istenellenes cselekedetekre akarnak bennünket kényszeríteni.
A mai lagymatag egyházról viszont lassan senki nem hiszi el, hogy Isten országáról prófétál, amikor földi uralkodóink rabságában akar bennünket tartani. Ürülnek a templomok padsorai, feleselnek az emberek az egyházi vezetőkkel, a gyermekek egyre ateistábbakká válnak. Szinte minden egyház állami csöcsön lógva várja a busás apanázst, mert a hívők ezeket a bűnbarlangokat többé nem tartják el.
A végidőkben a földi hatalom, miután már nem látja több hasznát a babiloni parázna egyház ténykedésének, előbb maga alá gyűrvén azt a krisztusi erkölcsöt tökéletesen felcseréli a maga szubjektív parancsolataival (lásd Donald Trump és az ő 2025 projektje), végül teljesen megsemmisítvén az egyházat kompletten átüti a maga újvilágrend-agendáját a komplett népességen.
Az emberek megszüntetik a mindennapi áldozatot, felteszik a pusztító utálatosságot.
A Dániel próféta könyvében szereplő rigmusok szerint úgy megrémülnek valamitől az emberek, hogy még a rájuk kényszerített mindennapi áldozat (=munka) űzésével is felhagynak. A pusztító utálatosság a szent helyen jelenik meg, amelynek mibenlétéről legfeljebb találgathatunk.
Jómagam e rigmusokkal azonosítom a COVID-karantént. Az emberek megszüntették a mindennapi áldozatot, majd feltették a pusztító utálatosságot (=maszkot).
Jelek és csodák az égen, mégsem adatik jel ennek a nemzetségnek
Szemlátomást önellentmondás a fenti sor, pedig egyáltalán nem. Jézus szerint ugye, mint azt már taglaltuk, semmiféle jel nem adatik ennek a nemzetségnek. Mégis azt olvashatjuk a Biblia több másik részében, hogy jelek lesznek az égen, a Napban, Holdban, csillagokban.
Megint bolondjukat járatják velünk a próféták? Dehogyis! A Jelenések temérdek jelet sorol az Antikrisztus érkeztének tiszteletére. De mik ezek a jelek? Ezek egyáltalán nem Istentől vagy bármiféle földöntúli csodától ihletettek lesznek: ehelyett a hatalom feltalálja a totális szemfényvesztést. Ahogy olvashatjuk: a fenevad jeleket és csodákat tesz az emberiség számára, hogy elhitesse, ha lehet még a választottakat is.
Aki tehát valódi isteni jeleket akar látni az idők végén, annak nem adatik semmi, kizárólag az itten sorolt idők jeleiből olvasván lesz módja tudakozódni az eseményekről. Akik viszont nem hagynak fel a csodák üldözésével, azok kapnak az égbolton lézershow-t, hologramos kivetítéseket, ufóinváziót, garnéla-Jézusokat, meg mindent, mi szem-szájnak ingere. Eme eljátszott jelek-csodák célja a nézősereg hipnózisban tartása, hogy térdre borulva imádják a köreikbe leszálló Antikrisztust. Lentebb még visszatérünk rá, mik lesznek az igaz Krisztus visszatértének kísérő motívumai.
Az emberek halálfélelemben vergődnek
Bár jelek nem adatnak ennek a nemzetségnek, s voltaképp elképzelhető, hogy az égvilágon semmi nem történik a Krisztus visszatérte előtt, az emberek egy jelentős hányada heveny halálfélelemben agonizálván elhull, annak várása miatt, amely sorscsapások az emberiségre következnek.
Nagy nyomorúság
Az emberek soha nem látott nyomorban tengődnek a végidők alatt. Ne tessék feltétlen fizikai nélkülözésre gondolni, bár annak bekövetkezte is valószínű. Az emberek lelki alapon fognak szenvedni, siránkozni és agonizálni. Nem véletlen, hogy soha ennyi depressziós, nihilista, mentális beteg fiatalunk nem volt még.
Nagy elhitetések
Mesterségesintelligencia-forradalom, PPH-aranykor, meghódítjuk a Marsot, semmid nem lesz, és boldog leszel. A vakcina a Krisztus vére. Önmegváltás, önmegvalósítás, egyéni felelősségvállalás doktrínája. Munka alapú társadalom, Magyarország nagy és gazdag lesz. Örök élet, ingyen sör, adócsökkentés.
Miután ezek mind megtörténtek, a bolygó nagy része sivatagos pusztulattá válik, majd hirtelen ideiglenes jólét köszönt az emberiségre. E rövidke béke -és prosperitás-időszakot követően jelenik meg végre az Antikrisztus, ahogy azt Illés apokalipszisében olvashatjuk: