Bár roppant alacsony az önkritika mértéke a ránk váró bombabiztos jövőkép tekintetében, egyetlen apró függelékben mégis kifejtik, mi romolhat el a bevezetendő folyamatok gyakorlatban történő alkalmazása közben. Hát ezek inkább beváltak, mint a tizen oldalakon át részletezett mézes-mázas jóslatok.

capocalypse

Az USA és Kína közti feszültségek új hidegháborúba torkollnak – vagy akár egy harmadik világháborúba

Ez épp most van kibontakozóban – ahogy Tajvan bekebelezése is. Persze kellett hozzá némi ürügy (segítek: Wuhan), de összességében a folyamatok a válság eszkalálódása felé tartottak. Ennek oka, hogy napjainkra Kína lett a világ legnagyobb hitelezője, míg az USA a legnagyobb adós, a neoliberalizmusnak köszönhetően. Kína dolgozik, Amerika fogyaszt. 40 éven át volt tartható a szisztéma, és most szakad a kötél. A számla benyújtásra és behajtásra kerül.

Az új technológiák hasztalannak bizonyulnak, mivel nem hozzák magukkal azon produktivitás-növekedést vagy GDP-robbanást, melyet várnak tőle

Ez is igaz a legnagyobb részben, bár nem úgy, ahogy felvetik. A produktivitás-növekedés tényszerűen megtörtént – a legtöbb ország munkaereje jóval magasabb termelékenységet mutat fel, mint 40 évvel ezelőtt –, ám a termelékenység-növekedés ára nem került kifizetésre. Stagnáló reálbérek egyre magasabb teljesítmény mellett volt a neoliberális vadkapitalizmus „legragyogóbb” eredménye. A digitalizáció révén feleslegessé lett munkaerőt kirugdalták.

bajban_pszichopatak

Mivel egy automatizált rendszer jobbára ingyen vagy nagyon olcsón fenntartható, a GDP-robbanás valóban nem következett be. Nem a bevételeik növelése a cégek feltétlen elsődleges célja (az kockázatot jelent), hanem a költségcsökkentés. Ez bizony deflációs spirálba löki a gazdaságot. Közvetlen a 2008-as válság után éveken át zajlott a folyamat, mire egyértelművé vált, hogy a neoliberális megszorítások és állami költségvetés-lefaragások végérvényesen szakadékba kormányozták a világgazdaságot.

Meg aztán minek felesleges szarokat termelni heti 40 órában + 8 óra elvárt túlórában, ahelyett hogy pihennénk és lazulnánk végre, valamint volna alkalmunk önálló ötleteken és elképzeléseken gondolkozni? Még csak ez kéne a kapitalista burzsoáziának! Ha mindenki önállóan gondolkodó emberré válik, melyik ösztönállat marad az ültetvényen forgatni a mókuskereket? Azonnal koronavírust ide, hogy az ültetvényről elmenekültek részéről létrehozott kisvállalkozások tönkre menjenek!

Szakmát tanulni szintén teljesen felesleges, mert úgyis azt fogja óbégatni a kapitalista, mire az ember elvégez egy képzést, hogy az 3 évvel ezelőtt volt divatban, most már töröld ki a segged a papíroddal. Meg különben is a te hibád, hogy olyan területet „választottál”, amit mikor elkezdtél, még slágerszakma volt, most meg már hajléktalanként futhatsz csak be karriert vele. Ja és fizesd ki a diákhitelt a busás kamatokkal együtt a nem létező jövedelmedből, különben a fedélt is kirugdaljuk a fejed fölül. Tessék egy kis mulasztási bírság is ajándékba.

Oroszország a maffia által irányított kleptokráciává alakul át, vagy kvázi kommunista nacionalizmusba húzódik vissza, mely fenyegetést jelent Európára.

Egy szó: Putyin.

Európa integrációs törekvései megfeneklenek. Kelet -és Nyugat-Európa nem találja meg a közös hangot, végül az egész EU elhal.

Szintén egy aktívan zajló folyamat. Mint kiderült, a nyugat miránk csak mint leselejtezendő futószalagjaik ideiglenes raktára tekint, melyekből az olcsó munkaerő révén ki lehet még sajtolni néhány fillér profitot.

Koporsónkra a fedelet a terrorisztikus bérrabszolgaság elviselhetetlen mételyét karhatalmi terrorral érvényesítő orbáni viktatúra csukja rá, mely mindennemű alkotó szellemet kiirtott vagy elüldözött az országból. Ámbár élősködő, fröcsögő propagandistaként még van esély busás karriert befutni.

Egy jelentősebb ökológiai válság globális klímaváltozást idéz elő, amely többek között veszélyezteti az élelmiszer-ellátást. Helyi szintű éhínségek is keletkezhetnek, az élelem ára alaposan megdrágulhat.

cargo_ship_1

Teljesen igaz, de persze megint nem úgy, ahogy leírják. Egyrészt a klímaváltozás tekintetében továbbra sincs valódi konszenzus, hogy ténylegesen mi okozza, valamint hogyan volna lehetséges ellene küzdeni. Az élelemhiány a geomérnökségnek (chemtrail és társai) köszönhetően van terjedőben, mellyel megakadályozzák, hogy a lakosság a maga élelmiszerét legalább részben megtermelhesse. Totális kiszolgáltatottságba kell ugyanis taszítani a népességet, hogy minden akciója diktatórikusan tranzakcióhoz (pénzmozgás) kötött lehessen, hogy ez által lehessen őt a halálba adóztatni, a házát elvenni, valamint a város széli rabszolgalágerek örök igavonó barmává konvertálni.

A bűnözés és terrorizmus újbóli fellángolása visszarántja a világot a félelem bűvkörébe. Az emberek, kik attól rettegnek, hogy a nyílt utcán felrobbannak vagy kirabolják őket, bizony nem lesznek nyitottak az ismeretlenekkel való kommunikációra.

9/11-gyel új korszak kezdődött: a pártállamok elkezdték megtámadni saját lakosságukat, hogy az emberiséget a tartós rettegés és félelem mételyébe taszítsák. A fokozatosan eszkalálódó egzisztenciális, anyagi, valamint lelki terror tortácskájára a habot a koronavírus-riogatás révén fújták rá, mely az emberiség félelemkeltésre leginkább fogékony részét a totalitárius őrjöngés tébolyába juttatta.

Párhuzamosan mindezzel épül a lakosság totális megfigyelését biztosító digitális hálózat, mely a fenevad bélyegének rendszere képében nyeri el hamarosan végső formáját.

transzhuman_letforma

A környezetszennyezés felfutása a rákbetegség alapos növekedését vonja magával, melyre a mostohagyerekként kezelt egészségügyi rendszer nincs felkészülve.

Inkább a rendszer által az emberiségre erőszakolt gyilkos lelki terror, elmagányosodás, valamint a szétvert családmodell és szociális háló végett növekedik a rákbetegek száma.

Az energiaárak az egekbe szöknek. Egy közel-keleti válság megakaszthatja az olajellátást, és a zöld energiaellátás nem épül ki időben.

Roppant jogos a félelem. Ez az esemény ugyan egyelőre nem történt meg, de minden pillanatban ott lebeg Damoklész kardja a fejünk fölött. Azért emlékezzünk arra, hogy az Ukrajnán át hozzánk érkező orosz gázt már több ízben is elzárták korábban.

Megj.: ezt a cikket 2021 novemberében írtam, azóta ez is megtörtént.

Egy kontrollálhatatlan járvány – influenzához hasonló virulenciával – futótűzszerű terjedésbe kezd, és legalább 200 millió embert megöl.

covid_wave4

Járványt nem sikerült ugyan kirobbantani, de kaptunk helyette elmeprogramozást. A vérmes félelemkeltés révén sikerült beidomítani a lakosság egy részét, hogy zabolázatlan rettegésük következtében fejlesszenek ki magukban betegséget, és haljanak meg rémületükben.

Továbbá kiváló a táptalaj betegségek kifejlesztéséhez az emberi szervezetben a mostanában felfutott hullámgenetika, valamint 5G tornyok hada.

Társadalmi vagy kulturális ellenforradalom vet véget a változásoknak. Az embereknek akarniuk kell a változást: de mi van, ha nem?

Igen, mi van, ha nem? Mint kiderült, a kapitalizmus zéró összegű játszma: ha felvesznek egy bevándorlót, akkor egy helyi lakost kirúgnak. A vérmes egymást taposás rendszerét hozta el a neoliberális vadkapitalizmus.

Továbbá a felépült rendszer elfogadásának szintjét a lakosság agymosottságának mértéke határozza meg. Az embereknek előbb magukévá kell tenniük a hazugságot, majd ennek megfelelően cselekedniük, hogy a hazug ideológia elfogadást nyerjen.

covid_vakcinautlevel

De mi van, ha tömegek estek bele a szakadékba az által, hogy pontosan megfeleltek a rendszer elvárásainak, és a részükre kijelölt utat követték? Nem egy mérges tömeg jön létre ez által? Hiába jól képzett valaki, ha az által veszik fel megfelelő pozícióba, hogy samesza-e a főnök valamely rokonának. A „trickle down economics” a világ legnagyobb közgazdasági átverése lett, a meggazdagodást pedig az dönti el, ki milyen távolságra van a pénzkibocsátás forrásától, és semmi egyéb. Még hogy szorgalom, meg tudás? Na húzd le magad, szerencsétlen lúzer.

Bár egyesek még mindig őrjöngve, egymást arcon verve vágtatnak a szakadék felé, hogy szétkenődhessenek annak alján, az emberiség értelmes, megfontolt, józan, életképes része elszivárog a rendszerből, és adósságtörlesztés, adófizetés, meg büntetések rendezése helyett a spirituális fejlődésben leli meg végső, melegséget adó otthonát.

Innen nincs visszaút a halálosztó tömeggyilkos rendszer bűvkörébe.

Még két apró témáról értekeznék így a végén. Az egyik a röhögőgörcsöt előidéző „25 éves bumm” ideája. Lássuk, mi minden történt a 25 éven át tartó bumm alatt, melynek időszaka ugye pont az idén jár le, sok meglepetést tehát már nem tartogat a korszak:

stocks_going_up

Hosszú bumm: több tucat lokális, és 3 globális válság.

Nagy válságok: Dotkomlufi kipukkanása (2000), nagy recesszió (2008), COVID-riogatás (2020) + minden buborék: 2022-ben pukk?

Kisebbek: Ázsiai kis tigrisek válsága (1997), 9/11 (2001), Enron csőd (2001), afganisztáni invázió (2001), argentin államcsőd (2001, 2014, 2020), Worldcom csalás (2002), iraki invázió (2003), AIG botrány (2005), Occupy mozgalom (2010), arab tavasz (2011), Detroit csődje (2013), Deflációs hullámok (2011-2015), krími válság (2014), Iszlám Állam terrorja (2015-17), görög államcsőd (2015), migránsválság (2015), venezuelai államcsőd (2017), libanoni államcsőd és nitrát-robbanás (2020-21), ukrán háború (2022), Sri Lanka csőd (2022)

Vírusriogatások: AIDS (2000-es évek elejére kifulladt), anthrax vagy lépfene (2001), SARS (2003), Marburg (2005), sertésinfluenza (2009), Ebola (2014), Zika vírus (2016), madárinfluenza (2017), COVID (2020-??) fekete himlő (2021), szupernátha (2021), majomhimlő (2022)

Pénzügyi, banki válságok és botrányok: 2008 előtt devizahitel-válság, 2008-ban bankcsődök tömkelege; aztán LIBOR botrány (2012); kiderül, hogy a bankok a levegőből teremtik a pénzt (2014), folyamatos mennyiségi könnyítés zéró eredménnyel (2010-2020), bail-in (kb. 2015-től), Deutsche Bank folyamatos válsága (kb. 2015-től), Quaestor-botrány (2015), Theranos botrány (2018), overnight repo (2019), Wirecard (2020), Gamestop botrány (2021), Blackrock botrány (2021).

Továbbá: folyamatos privatizációk, megszorítások, dereguláció. Folyamatos gazdaságpörgetés, csak hogy stagnálhassunk. Zéró jegybanki kamat politikája, mely kizárólag az eladósodást és a zombicégek fennmaradását szolgálta.

chipped_man

Másik, ide az alvégre betoldott témakör a fenevad bélyege, melynek témája meglepő módon megjelenik a magazin ugyanezen számában, egy biometrikáról szóló cikk keretében.

Az írás arról értekezik, hogy az emberi test, kiváltképp az írisz vagy az ujjlenyomat jelenti majd a jövő legbiztonságosabb jelszavát, mivel példának okáért az íriszmintája mindenkinek teljesen egyedi, és nem létezik belőle két ugyanolyan. Amennyiben sikerül technológiát kifejleszteni ezek megfelelő kiaknázására, úgy sutba dobhatjuk a személyi igazolványt meg gyakorlatilag minden létező, hamisítható papírunkat, mivel az íriszszkenner nem csapható be. Egyedi lenyomatunkhoz aztán hozzá csatolhatjuk minden ingóságunkat, majd helyettesíthetjük vele példának okáért a kocsikulcsot, valamint az asztali PC-t is kizárólag jogos tulajdonosa kapcsolhatja be.

Elhencegnek azzal, hogy bár a digitális korszakot mindezeknek köszönhetően sokan tartják dehumanizálónak, inkább csak röhögni érdemes eme sirámokon, hiszen a fejlődés feltartóztathatatlan és a digitális megbélyegzés korszaka ígyis-úgyis el fog jönni. Nehogy már a szabad és szuverén ember döntse el, milyen világban szeretne élni.

Itt a pucér példa: bizonyos elitista körök ránk erőltetik az ideológiájukat, ellentmondást nem tűrően. Szó sincs semmiféle demokráciáról vagy szabadságról, amit hazudnak. Tömény totalitárius diktatúra működik, a szabadság álságos gúnyájába bújtatva.

robotember

A fejlődésről való pökhendi nagyzolást aztán azzal folytatják, hogy egyes vallási körök nem nézik jó szemmel a „haladást”, hiszen a születendőben lévő új világ kísértetiesen hasonlatos a Bibliában megfogalmazott fenevad bélyegére, mely nélkül senki sem vehet, sem el nem adhat semmit. És valóban erről van szó, hiszen amennyiben az ember testét is birtokba veszi ez a hazug vágyálmokat pufogtató pszichopata elit, semmi nem állhatja útjukat a lakosság végső leigázása felé. Majd biztos nem fognak visszaélni az újonnan nyert karhatalmi mechanizmussal, hogy az elrabolt testű emberiséget örökös fenyegetettségben tartsák annak révén, hogy egyedi azonosítójuk bármikori törlésével a rendszerből ők kvázi megszűnnek létezni.

Még azzal is védekeznek ezek az ún. szakértők, hogy semmi értelme centralizált adatbázisokban gyűjteni az emberek adatait, tehát senkit nem lehet majd a puszta létezés jogából kizárni.

Tényleg nem?

A cikk és vele a teljes magazin szkennelt tartalma olvasható az archive.org weboldalán. A jövőről szóló értekezés valamilyen oknál fogva a 129. oldalon megszakad, majd a 174. oldalon folytatódik (micsoda értelmetlen megoldás). Katt ide az olvasáshoz!