Az alábbi bekezdésekben arról mesélek, hogyan kontrollálja a rendszer és annak hatalomittas csinovnyikhordája az elménket, gyakorlatilag születésünktől fogva.
Ahogy semmi másban, úgy az iskolába járás kérdésében sem kérdeznek meg minket arról, preferáljuk-e a részünkre nyújtott oktatási módozatot. Pusztán bepréselnek minket egy padba, majd 10-20 éven át kényszerítenek bennünket a haldoklás követelményeinek feltétel nélkül való elsajátítására.
Az idomítás lefolytatása során egy totálisan absztrakt, önkényesen megválogatott tudás -és erkölcsbeli követelményhalmazt tolnak elénk, melyhez való viszonyulásunk egy túszejtő terrorista csoport igényeinek megfelelően kétféle irányt vehet: vagy alkalmazkodunk feltétel nélkül a tanári kar és az intézményrendszer elvárásaihoz, így jó diákok vagyunk, vagy pedig nem, s akkor csattan a Kalasnyikov a koponyacsontunkon.
Persze jön egyből a hárítás, hogy a gyerek nem tudhatja, mi neki a jó, ezért nem is kérdezzük őket, mit szeretnének. A szülő felelőssége a gyermek fejlődéséről való gondoskodás. Természetesen a szülőket sem kérdezzük meg, viszont jogukban áll feltétel nélkül bólogatni.
A kizárólag kényszerek mozgatta egyéneket, hihetetlen pálfordulásról tanúságot téve, a rendszer mint szabad, önálló döntésekkel bíró autonóm polgárokat könyveli el 18 éves korukra, kik maguk választják sorsukat. Bármit megtehetnek, ami a törvényi előírások szerint kötelező. Ha ennyi indoktrinációt követően sem tudják önállóan rendezgetni életüket a milliónyi véletlenszerűen felállított tilalomfa közt szlalomozva, hát vessenek magukra. Egyéni felelősségvállalás, szabad piac, demokrácia. Ő akarta már születésénél fogva, hogy a puszta létezése okán büntetgessék.
A diszfunkcionális polgárok, kikből eddigre a szabadság mindennemű igényét és lehetőségét kiirtották, annak fogalmát elméjükben észrevétlenül kicserélték a rabszolgaságéra, készen prezentált előírásokat, szerződéseket kapnak asztalukra, melyekkel szemben egyetlen szóba jöhető reakció a feltételek alanyi jogon való elfogadása, a papírok aláírása.
Ki kész kellemetlen kérdezősködést mellőzvén megfelelni a hatalmi gépezet totálisan absztrakt, önkényesen érvényesített követelményrendszerének, törvénytisztelő polgárként kerül elkönyvelésre a központi nyilvánításban. Aki minderre képtelen (pl. mert gondolatokkal, lelkiismerettel rendelkezik), neajdisten ellenállást merészel tanúsítani, annak csattan a Kalasnyikov a koponyacsontján.
Az érdemjegyek célja egy totálisan szubjektív értékítélet-rendszernek való megfelelés kikényszerítése, egyben szoktatás a jövőbeli elvárások kérdezősködés nélkül való teljesítésére, mint fizetetlen túlmunka, túlórázás, illetve a permanens külső kontroll elfogadása. A diktatúrát alkalmazó személyek szubjektív és gyakorta kizárólagosan szimpátiaalapú ítélkezését úgy a munkahelyen, mint az iskolában a diáknak és dolgozó embernek egyaránt úgy kötelező vennie, mintha egyenesen Isten dorgálná meg őket bűneikért, s a tökéletesen objektívnak beállított ítélethozatal száz százalékos leképezését biztosítaná az áldozat szorgalmának és teljesítményének.
Ha tehát rossz jegyet, teljesítményértékelést kapok, kötelességem magamba fordulván szigorú önkritikát gyakorolni. Akár pszichotikus rendellenesség vagy fatális szervi összeomlás beköszönte mellett is szavatolom a személyemben csalódott magasságos uraság részére, hogy igyekszem a jövőben jobban megfelelni a követeléseinek, nem vizsgálván, rendelkeznek-e azok bárminemű realitással vagy igazságtartalommal.
Az elnyomó uralkodók leggyakoribb dilemmája, hogy hogyan kényszeríthetnék alattvalóikat feltétlen behódolásra anélkül, hogy a lázadás kitörése és a nyílt színi erőszak bevetésének szüksége elkerülhetetlen legyen.
Amikor a terror a külvilágból származik, s megnevezhető személyek, vagy legalábbis körülhatárolható csoportok végzik el azt, nagyon hamar egyértelművé válik az elnyomás ténye. Ráadásul az ellenállásnak köszönhetően a hatalomnak fel kell őrölnie a maga erejét, hogy követelményeit átüsse a társadalmon. Az ilyen rendszerek, melyekben a hatalom nyílt színi totalitarizmus lefolytatására kényszerül, rendre megsemmisültek a történelem folyamán néhány éven-évtizeden át tartó regnumot követően.
Tökéletes, univerzális, minden körülmények közt szabadulhatatlan diktatúra kizárólag úgy jöhet létre, hogy az uralkodó osztály oly jellegű mércerendszert hoz létre, mely a külső retorziót szükségtelenné tévén elnyomottjait az önbüntetés és önmarcangolás feneketlen gödrébe taszítja.
Nem azért bűnhődik mérhetetlenül az áldozat, mert az őrjöngő diktátor célja az emberiség kiirtása, hanem mert ő maga saját indíttatásából súlyos mulasztást követett el a földi paradicsomban elérhető örömteli élet lehetősége ellen, amiért most – ahogy a földi istenek ítélete szerint illendő – bűnhődnie kell. Legközelebb majd figyel jobban, mikor a tanár néni vési fel a táblára az agymosás lefolytatásához szükséges ismeretanyagot.
A modern tanársereg feladata ennek a szisztémának a mihamarabbi elfogadtatása a karmaik közé szoruló lurkókkal, a társadalmi egyenlőtlenségek piramisának felállítása az engedelmesség és megfelelőség mértéke mentén, majd annak megszilárdítása. Mire érettségizett vagy diplomás polgár támolyog ki az oktatási intézmény kapuján, magától is tudnia illendő, hogyan tapossa ki saját belét a külső visszajelzés szüksége nélkül, s vésse be az elégtelent a maga bizonyítványába, amennyiben már megint nem a főnöknek tetsző módon végezte feladatát.
Az érdemjegyek kikövezte munkakultusz segít a jóság fogalmának átírásában erkölcsi tételből erőfeszítést jutalmazó intézménnyé. Akkor vagyok jó ember, ha szorgosan dolgozgatok, s mindent megcsinálok, amire feljebbvalóim utasítanak.
A kérdezősködés, a gondolkodás, az erkölcsi kételyek megfogalmazása automatikusan katapultál engem a bukott diákokat megillető munkanélküliség és az össztársadalmi leköpdösés gettójába. Szabad akaratom által véghez vitt önszolgásításom bebiztosítására szolgál a tanáraim és munkáltatóim által belém plántált pszichoterror: ügyelj, hogy viselkedsz, különben utcaseprő vagy hajléktalan lesz belőled, erről gondoskodunk.
Természetesen a komplett tanári kar, az egyetemi katedra professzorhada, a humánerőforrásmenedzsment-osztályok állománya mind azt állítja, hogy tökéletesen objektív, tudományosan megalapozott és minden körülmények közt igazságos osztályozási-értékelési rendszert tart működésben. Amennyiben ez így volna, teljességgel lehetetlen lenne az osztályozás rendszerét személyfüggővé tenni, és a piramis-szisztéma követeléseinek fentről lefelé való disztribúciója is megszűnne létezni.
Arról nem is beszélve, hogy egy szélesebb látókörrel felvértezett, kiváltképp gazdag történelmi ismereteket magáénak tudó egyén könnyedén lebuktathatja a szisztémát. Merthogy érdemjegyek nem kizárólag az iskolapadban kerülnek kiporciózásra, hanem az élet minden területén, láthatatlanul is.
Ha az osztályozás rendszere tökéletesen objektív és személytől független, kérdezzük meg mondjuk Adolf Hitlert, ő hogyan értékelte volna az uradalma alá tartozó csemetéit, tábornokait, katonáit? Pontosan úgy, ahogy az objektív nézőpont követelménye megkívánná?
Hitler nyilván valami ilyesféle elvárásrendszert állított volna: a zsidókat gázkamrába betuszkoló fanatikusok csillagos ötössel a kézben távoztak volna a tanórájáról. Az árja népfaj felsőrendűségéről értekező diplomamunkák alkotói babérkoszorúsként kerültek volna ki az egyetemről. Az SS és Wehrmacht hadosztályok vezetői jó tanuló, jó sportoló kitüntetéssel zárnák a szemesztert. A Volkssturm harmatgyenge nebulóit kegyelemkettessel illetné. A Berlin falaira náciellenes graffitikat festő ellenállókat megbuktatná, a rendszerellenes partizánokat pedig kirúgatná az intézményből.
Van–e köze Hitler osztályozásának bárminemű erkölcsi, morális, szorgalmi, illetve teljesítményalapú objektivitáshoz? Na és a mi tanárainknak, professzorainknak, főnökeinknek?
Virális hírré vált anno egy irodai dolgozó példája, aki úgy végezte el munkáját, hogy teljes mértékben automatizálta azt. Miután kiderült, hogy a férfi a munkaszerződésében foglalt módon kifogástalanul végrehajtotta feladatát, szépen kirúgták. Az objektív teljesítményértékelés tényezői közé nyilván nem fér be, hogy az ember elvégzi a főnöke által részére kiutalt feladatot.
Miért buktatták meg a renitens diákot, aki – feljebbvalói értékítélete szerint is – ötösre végezte el feladatát? Mindig megjelent munkahelyén, ahogy kell, nem volt lógós, teljesítménye tökéletesen megfelelt az elvárásoknak, viszont egy szkripttel helyettesítette a saját erőkifejtését.
Az osztályozás esszenciája, melyet minden tanár és főnök váltig tagad, hogy szó nincs valós teljesítményértékelésről. Egyetlen főnöknek és tanárnak sem az számít, elvégzed-e a részedre kijelölt feladatot, hanem hogy tökéletesen és pontosan az általuk megadott utasítások nyomán cselekszel-e – akkor is, ha baromságokat akarnak lenyomni a torkodon, vagy ha rálelsz a kiszabott feladat elvégzésének egyszerűbb és gyorsabb módjára.
Az osztályozás legfőbb funkciója a konformizmus és a hatalomnak való feltétlen engedelmesség kisajtolása. Soha nem az a lényeg, hogy jól teljesíts, vagy a társadalmat előre vidd. A követelmény veled szemben, hogy kiszolgáltatott és jól kontrollálható alattvalója légy a téged uraló erőknek, egyúttal amennyiben autonómiára törekednél, automatikusan és azonnali hatállyal elbukj, s a társadalom szégyenpadjára kerülj.
“A legrosszabb következménye a szolgalétnek és a kényszerből végzett dolgoknak, hogy amikor már többé nincs ki parancsoljon neked, teljesen elveszted az erőt az önuralomhoz.” – C.S. Lewis
Egyetemen tapasztalhattuk, az előtte állók pedig meg fogják látni, hogy kiváltképp természettudományos szakokon semminemű normális oktatás nem folyik. Amit végeztetnek a diákokkal, az sok száz érthetetlen tétel és definíció bemagoltatása. Ugyanígy a gyakorlati feladatokat is eme definíciók alkalmazása mentén kötelező megoldani, nem pedig valamely rendelkezésre álló egyszerűbb módszertannal.
Vizsga alkalmával a megjegyezhetetlen mennyiségű tétel és bizonyítás számon kérése alkalmával egyáltalán nem érdekli a tanárt, érted-e, tudod-e a tananyagot. Kizárólag azt kéri számon, hogy betűről betűre az általa preferáld tankönyvben olvasható betűömlenyt böfögöd-e vissza – ügyelve a pontos szórendre is!
A módszertan nyomán – ahogy Allan Savory megfogalmazza – az emberek bekerülnek a felsőoktatásba érdeklődő fiatalokként, és kisétálnak agyhalottakként, mindennemű kapcsolatot elvesztvén még a tapasztalható hús-vér valósággal is. Aki hajlandó ennek a roppant radikális agypusztításnak alávetni magát, cum laude diplomával távozhat az intézményből. A többiek, kik inkább tanulni szerettek volna valami értelmeset, ám helyette átverést és megnyomorítást kaptak, vagy kirúgásra kerülnek, vagy éveken át agonizálnak a diákságot minél tovább az intézmény falain belül tartani szándékozó bolognai rendszer fertőjében.
Az oktatási rendszer érdemjegyei semminemű viszonyt nem ápolnak a diákok egyéni képességeivel és szorgalmával. Ehelyett egy feldolgozóüzem működtetése zajlik, hol a betuszkolt gyerekek darab-darab alapon kezelt nyersanyagokként kerülnek felhasználásra a futószalagon gyártandó végtermékek szállításához. A szisztéma egy identitásától tökéletesen megfosztott és mindennemű hatalmi értékítélet következményeinek közvetlen módon kitett, ide-oda dobálgatható termékpalettát hajít évről évre a piacra.
Nem véletlen, hogy már serdülő korban megindul az alapjában véve aberrált, elviselhetetlen, tömeggyilkos elvárásoknak kitett fiatalság erkölcsi és mentális hanyatlása, depresszív és szuicid hajlamának kibontakozása. Mindebben a szisztéma egyáltalán nem lát semmi problémát. Majd viteti a fogyatékos szülő a gyermekét terápiára, íratja fel súlyos vagyonokért az ADHD medikációját, meg különben is, a „tökéletességre optimalizált” rendszerben mindenkinek egyéni felelőssége autista droidként agonizálni. Választhat más utat is az engedetlen fiatal, legfeljebb majd kukás vagy hajléktalan lesz belőle.
