Az időeltolódás törvénye – Miért nehéz a felnőtt férfiaknak bepótolni fiatalkori mulasztásaikat?

0

Temérdek webszájton kezdeményeztek már vitát a hölgy olvasók és szerkesztők arról, vajon milyennek látjuk mi férfiak az ideális nőt. Miközben a másik oldalról nézve az álomférfi leírása pofonegyszerű, hiszen a nők elvárásai velünk szemben egy egyértelműen körülírható tulajdonsághalmaz felé konvergálnak, úgy gondolom, a magunk szemszögéből körüljárva a témát mi férfiak bizonyosan nem fogunk egyetérteni egymással.

A férfiak genetikai és személyiségbeli változatossága sokkal magasabb, mint a nőké, ezért lehetetlen bármilyen kritériumban konszenzusra jutnunk. Az ideális nő leírása esetében is sokkal inkább preferenciahalmazokról beszélhetünk, semmint egyértelműen körülírható és minden nő számára követendő receptről. Paradoxonnak tűnik ez az állítás annak fényében, hogy köztudottan inkább a nők szeretnek homályos, általános jellegű, romantikus kifejezésekkel tarkított elvárásrendszereket kialakítani. De mint tudjuk, a világ legnagyobb igazságai paradoxonok.

Konformizmus és (ál)deviancia

A férfiaknál azt, hogy a nagyvilágban milyen gondolkodásmód vagy filozófia érvényesül, dominanciaharc dönti el olyan eszközök révén, mint a propaganda, vagy az önjelölt vezető személyes karizmája. Az egyén saját belső filozófiája viszont inkább annak a függvénye, hogy az illető mennyire konformista vagy éppen lázadó alkat. Ezért nem nagyon fogunk egyetlen világigazságot reprezentáló választ találni arra a kérdésre sem, hogy milyen fajta nő lenne az ideális társ az átlag férfi számára, mert nálunk ez személyes preferencia kérdése.

Akad azonban egy olyan tényező, mely nem a nőkkel szembeni elváráshalmazunkra hat. Hanem olyan pontok az életben, nevezhetjük akár sokkterápiának vagy életre nevelésnek, amikor végérvényesen eldől egy férfi viszonya a nőkhöz. Amikor belehelyezi a nőket egy megcímkézett dobozba, és azt mondja, hogy a nők mind ilyenek. Jómagam már sokat vitáztam mindenféle online közösségekben arról, hogy a fiatalkorban kimaradt állomásokat a férfivé válás útján vajon lehetséges-e egyáltalán bepótolni (egyéni vélemény: nagyon nehéz, de azért nem reménytelen).

Súlyosbító tényezőként hat, hogy a hagyományos családmodell felbomlása a gyereknevelés szempontjából a fiúkat sújtja leginkább. A férfivé érés nem következik be magától, hanem egy mérföldkövekkel tűzdelt, rituális folyamatról beszélünk. Ahol a szülők viszonya a gyerekhez határozza meg egyértelműen, az illető fiú milyen mértékben válik érett férfivé és hogyan viszonyul a felnőtt korban elé táruló, segítő kéz nélkül megoldandó nehézségekhez.

Mondanom sem kell, hogy ebbe a kegyetlen világba belehelyezve a mostani fiatal férfiakat azok nem képesek megállni a helyüket.

A felsorolható indokoknak csupán egyik – és azt kell mondjam, kevésbé jelentős – felét alkotják azok a megállapítások, miszerint a mai fiatal férfiak már nem is igazi férfiak, nem képesek valódi férfias energiákkal helytállni az életben, nem tudnának egy családot eltartani vagy az őket ért traumákat méltóságteljesen feldolgozni. Sokkal nagyobb, és sokkal rombolóbb tényezők azok az össztársadalmi változások, melyek a II. világháborút követően indultak el a nagyvilágban, és amelyeket már mindannyian jól ismerünk. A hagyományos családmodell felbomlasztásán – mely, ismételjük meg: a férfiakat károsította leginkább – és a konzervatív értékeken alapuló, ám azt meghaladó szociális jóléti állam szétverésén felül a feminizmus egy sokkalta magasabb rendű pusztító tevékenységet vitt véghez: a nők elidegenítését a teljes, komplett társadalomtól, az elmezavarodottságok – mint a pszichopátia vagy a nárciszizmus – piedesztálra emelését, valamint a nő, mint a társadalom legalapvetőbb szintjein működő sziklaszilárd összetartó erő ledegradálását és megsemmisítését.

A gyökérokok feltárását nem bízhatjuk kontárokra

Nyugodtan kimondhatjuk: a modern nők nagy többsége alkalmatlan arra, hogy a férfiak elvárásai akár kis részének megfeleljenek. Ami még ennél is tragikusabb tényező, hogy a promiszkuitást előtérbe helyező társadalompolitika erőltetése miatt a társadalmi viszonyok elkorcsosulását a két ellentétes nem között nem lehet pusztán statisztikák lobogtatásával, általánosító érvelésekkel megvizsgálni. Az egyedülálló anyák által nevelt gyermekek száma, a nők párkeresési esélyeinek rohamos zuhanása az összegyülemlett életévekkel párhuzamosan, a társadalomból kicsatlakozni szándékozó férfiak számának rohamos növekedése nem okai az össztársadalmi válságnak, hanem következményei. És ezt sokan nem képesek megérteni.

Személy szerint gyakran szuggerálom azt a nézőpontot, hogy a társadalom válságát megoldani vagy egyáltalán csillapítani képes megoldási javaslatok kidolgozását meg kell előzze egy olyan felmérés, amelyben empirikus úton, megfigyelő elmével vizsgálva az eseményeket ásunk le egészen a gyökérokokig. Ezért döntöttem úgy, hogy végre összeírom egy teljesen szabadon választott, egészséges lelkületű, ám jelentős frusztrációkkal megáldott (tehát egy normál, átlagos) férfi szempontjából, hogy hol kezdődnek a valódi problémák. Mi az a kiváltó ok, ami miatt a bizonyos ún. önfejlesztő módszertanok, mint a PUA iránti elutasítottság mértéke viszonylag magas?

Ez az írás mind terjedelmében, mind perspektívájában túlmutat a MGTOW cikkem mélységén, ugyanakkor érdemes a két írást egymás testvéreként kezelni. Míg a MGTOW-ról szóló értekezésem már a káros társadalmi folyamatok következményeit boncolgatja, itt magától a kályhától indulunk el. Megvizsgálom, hogyan változik a fentebb már említett egészséges, ámbár jelentős frusztrációkkal felvértezett fiatal a társadalomból kicsatlakozó, nőkkel elutasítóan viselkedő szellemlénnyé.

Minél magasabb az exek száma, annál megbízhatatlanabb partner a nő

A 67-es generáció felrúgta az évezredeken át érvényben lévő társadalmi szerződést, és a „szabad szerelem” mantrájával szabadították ki az állatias energiák szellemét a palackból. Persze a probléma önmagában nem ott van, hogy a nő esetleg szabados szexuális életet él, hanem az ezzel járó következményekkel.

Mielőtt ténylegesen fejest ugrunk a mély vízbe, elemezzünk egy rendkívül fontos statisztikát, melyre a későbbiekben többször is hivatkozni fogok.

A nők szexuális partnereinek számával egyenes arányban emelkedik a hűtlenségi faktor. Azaz, akinek már volt egy sikertelen házassága, az második alkalommal sokkal nagyobb valószínűséggel fog válni, mint az első házasok. Két vagy három rossz házasság után ez az arány még tovább növekszik. Ha egy nő nem képes megállapodni néhány próbálkozás után, akkor még inkább valószínű, hogy ez a későbbiekben sem jön össze neki.

Ez a 2-3 partner nyilvánvalóan nem egy abszolút mérce. Itt nem a számadat a lényeg, hanem egyszerűen csak a férfiak ebből következtetnek a nő minőségére. Hogy ez a következtetés milyen szempontok alapján történik, annak megértéséhez segítségül és későbbi állításaim alátámasztásául a következő diagramok megmutatják, hogy az 1 vagy 0 korábbi partnerrel rendelkező házasok házassága jó eséllyel stabil marad (80+%, ha a lány szűzen ment férjhez, 50+%, ha 1 partnere volt előtte). Ez az arány 5+ korábbi partner esetén 30% körülire apad. Azaz minél több szexpartnere volt korábban egy nőnek, annál kisebb az esély a sikeres házasságra.