A 2024-es év tekinthető a globális klímapolitika végső lezárásának, amikor az államok uralkodó osztályai sorra kezdték visszavonni az immár 30-40 éve megfogalmazott, a 2015-ös párizsi klímaegyezménnyel alaposan megerősített és felfuttatott klímavédelmi intézkedéseiket.
Mindezek okai nagyon sokrétűek, kifejezetten és speciálisan viszont a bukott és szélsőséges klímaprogramokkal (great reset, 15 perces városok, negyedik ipari forradalom, kukacok és bogarak fogyasztására kényszerítés, húsmentes hús) kísért COVID-kultusz és a tőkés osztály reakciós ellenforradalmi lázongása okolható a lefektetett klímacélok abszolválásának kudarcáért, nem kifelejtvén a képből az elhamarkodottan piacra dobott pénztárcafosztó és végletekig megbízhatatlan technológiák hadát, mint szélerőművek, elektromos autók és hőpumpák.
A mesterséges intelligenciával a Föld bolygó megmentésének legutolsó megmaradt morzsányi reményei is szertefoszlottak, mivel az AI-adatcenterek zavartalan kiszolgálására a libertárius techmágusok szeretnék megduplázni az áramtermelést. Ha ez nem volna elég, az igencsak fokozottan eszkalálódó háborús uszítás fenntartása és hadi gazdaság felfuttatása szintén igencsak joviális bolygóméretű áldozathozatalt kíván a Föld lakosságától, élővilágától és élettelen nyersanyag-forrásaitól egyaránt.
Az elmúlt esztendő legmeglepőbb fejleménye, hogy soha nem látott vehemenciával kezd visszatérni a fosszilis üzemanyagok imádata a köztudatba, melyeket rendre egyes számú kiváltóiként citáltak a a tudósok a globális klímakatasztrófák eszkalálódásának:
A kínai kereslet gyengesége miatt október eleje óta 11 százalékkal csökkent a nyersolaj világpiaci ára. Mindezt annak ellenére, hogy Izrael és Irán között egyre feszültebb a viszony, márpedig ez hagyományosan az olajárak emelkedését folyamatos szokta eredményezni. Ennek legutóbbi hatása azonban elmaradt… A piaci szereplők… úgy látják, a globális gazdaság 2025-ben igencsak jól el lesz látva az energiahordozóból…
A globális olajfogyasztás az idén napi 920 ezer hordóval – a 2023-as ütem kevesebb mint felével – napi 102,8 millió hordóra emelkedik átlagosan. Jövőre napi 990 ezer hordóval nő a kereslet…
…Az Egyesült Államok, Brazília, Kanada és Guyana kínálata idén és jövőre napi 1,5 millió hordóval emelkedhet. Emiatt még akkor is túlkínálatos lesz a piac, ha az OPEC+ mégsem dönt a kitermelés növeléséről.
Az olajkitermelés úgymond megszokott kerékvágásba való visszaállítása nyilván magával vonja a felmelegedés ütemének fokozódását néhány esztendőnyi meghitt stagnálást követően.
Az ENSZ 2024. november 13-ai konferenciáján megállapított konszenzus szerint olyan rekordot döntött meg a globális CO2-kibocsájtás 2024-ben, amely nem képez abszolút csúcsot, vagyis a következő évek során újból meg újból megdőlhetnek ezen eleve mindennemű historikus rekordot megdöntő referencia-értékek.
A nevetséges bohózattá fajult 28. és 29. COP konferenciákon (amelyet a világ legszennyezőbb vállalata, a Coca-Cola szponzorál és amelyre magánrepülőkkel járnak a milliárdos burzsuj elitek) mindennemű oktalan klímaoptimizmus ellenére szintén a globális károsanyag-kibocsájtás további növekményét prognosztizálták a világirányító guruk, miközben az immár történelem szemétdombjára vetettnek hitt szénerőművek újranyitásának szükségével is számolnak a fokozott energiaigény kielégítésére. Előrejelzésük szerint 2025 végéig újabb 0,8%-kal nőhet a globális károsanyag-kibocsájtás.
A Global Carbon Project tudományos szervezet szerint ez a mennyiség 330 millió tonnával jelent magasabb értéket a megelőző évnél. A növekmény oroszlánrészét immár olyan feltörekvő, éppen csak iparosodó országok gerjesztik, mint India, Banglades vagy Vietnám. Mivel ezen országok a globális kapitalizmus újonnan sztárokká avanzsált feltörekvő csillagai (értsd: itt a legolcsóbb a kizsákmányolható munkaerő), ezen nemzetek iparának felfutása konkrétan megakadályozza bárminemű klímavédelmi cél abszolválását a párizsi klímaegyezményhez makacsul ragaszkodó EU-ban és az abból kezdetben szép lassacskán, majd Trump visszatérésével az ovális irodába rekord sebességgel kifaroló Amerikában.
Trump az első ciklusában, 2020 novemberében már kiléptette országát a párizsi egyezményből, ám Biden megválasztásával rögtön vissza is iratkoztak. Most azonban nincs pardon, Trump rögtön 2025 januárjában ismét bejelentette a párizsi szerződés érvényének végét az USA-ra nézvést, s ezen döntése, ha minden igaz, 2026 januárjában élesedik. A fosszilis energia dicsőséges visszatérte mellett Trump az elektromos autók támogatását és megújuló forrásokat kiaknázó (szél, víz, nap, geotermikus) erőművek építését is felfüggeszti.
Amerika mellett Európa sem áll fényesen a zöld célok abszolválásával. Az Európai Parlamentben parázs viták nyomán halasztották el az erdőirtások visszaszorítását irányzó regulációs csomag ratifikálását. A 2022-ben megszavazott törvény hatályba lépésével nem válhatna EU-importőrré semelyik vállalat, amely a bolygó akármely szegletén fakitermelést folytat. Nem kizárólag a végrehajtást elszabotáló tagállamok ludasak a kudarcban: az Európai Bizottság a bírságolás megkezdését szimbolizáló 2024. december 31-ével sem szállította a törvényi megfelelés digitális eszközcsomagját, mellyel a vállalatok könnyebben megfelelhettek volna a szabályozásoknak.
Az Accenture nevű, ír székhelyű IT-szolgáltató vállalat a maga házon belüli kutatásában megállapította, hogy az ukázba adott európai klímacélok abszolválásában az EU-s vállalatok részéről regresszió figyelhető meg. Míg 2023-ban a cégek siralmas 18%-a állította, hogy készen áll a net zero célok elérésére 2050-ig bezárólag, addig egy évvel később ennél is kevesebben, 16%-nyian nyilatkoztak ugyanígy.
A net zero csomag része egy olyan szövevényes intézkedés-háló, amellyel az EU-n kívülről érkező (import) áruk előállítóinak ellenőrzése foganatosítható, hogy betartják-e a Brüsszel által felállított klímacélokat és munkásjóléti ajánlatokat.
Például Elefántcsontpart minden kávéültetvényét teleplántálták tökéletes lekövetést lehetővé tevő chipek hadával, melyekkel közvetlen Brüsszelből kontrollálható a helyi munkások termesztette kakaóbab és kávé útja, ahogy az is, részt vesznek-e feketemunkások vagy akár gyerekrabszolgák a betakarításban. Ghánában immár a legutolsó kávészem útja is nyomon követhető ily módon.
Igen ám, de az ezen országok egyoldalúan megkövetelt digitális transzformációját nem követte Brüsszel részéről egy átlátható és a döntéshozó körökkel közvetlen kommunikáció lehetőségét megnyitó beszállítói ellenőrző rendszer kiépítése, így a hiábavalóan agyonchipelt ültetvények és kiállított elektronikus engedélyek legfeljebb a kakaó -és kávéárak égbe szalajtására bizonyultak képeseknek, a gyerekrabszolgaság visszaszorítására bizonyosan nem, hiszen fogadói oldalon nem működik a regulációs megfelelést ellenőrző digitális jogosultságkezelési rendszer.
A net zero EU-s agendája végül a nemzetközi bankárvilágtól is fatális sebet kapott: 2025 januárjáig 6 amerikai nagybank léptette ki magát a net zero szövetségből, magukkal rángatván a jobbára csak negatív megtérülést gerjesztő ESG-befektetéseket is a sírba.
Természetesen nem maradnak ezen pénzügyi hiénák busás megtérülésekkel kecsegtető befektetési lehetőség nélkül, hiszen tárt karokkal várja őket – és kiváltképp kihelyezendő dollárbillióikat – vissza az ismét régi fényében tündöklő olajipar.
A zöld törekvések visszaszorulásának tanulságos története van.
Az environmentalista mozgalom az 1970-es években szökkent igazán szárba, közvetlen az 1973-as olajársokk következményeként. Ekkoriban nyilvánvalóvá vált, hogy a „peak oil” jegyében az olajkitermelés tempója lassacskán eléri maximális határait, így a jövő kapitalizmusa újfajta kiaknázható energiaforrások után kiált.
A zöld mozgalmak első körben ama természetvédelmi körzetek és parkok tavainak tisztítását eszközölték javarészt önszorgalomból szerveződő hálózataikkal, melyek látványos javulását biztosították az ember lakta környezetnek és azok környékének, viszont a kapitalisták nem akartak foglalkozni e profitlehetőségekkel nem kecsegtető feladatokkal.
Miután a látványos környezetjavító intézkedések lezajlottak, egyre absztraktabb térben kerültek (volna) bevezetésre az újabb meg újabb zöld intézkedések, melyek egyre láthatatlanabb és szcientifikusabb módon késztették az emberiséget elsősorban egyéni környezettudatos praktikák alkalmazására, melyeket a csak szemeik érzékelte valóságképben hívő prolik nem képesek bolygómentő akciókként értékelni, annál inkább értékelik ezeket személyes létminőségüket rontó tényezőkként.
Mivel az environmentalizmus mindenféle globális NGO-k fogalmazta agendák ellenére egyéni cselekvések és kezdeményezések sokaságát követeli meg, a mozgalom a 2010-es évekre szép lassan szétsorvadt. Az önkorlátozás – mint azt a neve is mutatja – annak alkalmazóját korlátozza, de nem az előírásokkal mit sem törődő szemetelőket, dollármilliárdosok utazgatásait privát jeteken, az olajcégek óceánszennyezését vagy a szegény afrikai országok szeméttel elárasztását. Az egyéni cselekmények hada mit sem javít a globális környezet állapotán.
Így azonban nemhogy az egyéni kezdeményezések hálózata szakadt szét, de előbb-utóbb a legkörnyezettudatosabb személyek is kezdtek frusztrálódni törekvéseik hiábavalóságán.
A legtragikusabb fejlemény, hogy a zöld politika nem vált a globális munkásosztály dárdaélre tűzött ügyévé, ehelyett elsősorban városi bölcsészek gründolta liberális pártok vergődtek parlamenti küszöb környékén, a legnépszerűbb (tehát legminimálisabb hatást keltő) intézkedéseket meg egész egyszerűen átvették programjaikba a nagy pártok demagóg politikusai.
A zöld politika ügyébe végül a COVID-karantén döfte bele halálos tőrét, miután gyakorlatilag mindenki szembesülhetett az efféle intézkedések gerjesztette kasztrendszer valóságával, ahol a gazdagok magángépekkel furikáztak a golfpályákkal körített szigeteikre, a szegények pedig heringek módjára préselődtek egymásnak a patkánylyuk-albérletekben.
Ezekhez társult félig valódi, félig konteós kreálmányként az új világrend, a semmid nem lesz, és boldog leszel, a globális digitális ellenőrzési hálózat és a 15 perces városok ideája, melyek voltaképp erőszakos kitörésre késztették a szélesebb plebset ennek a szorongató és életet elvonó zöld agendának a béklyójából.
Így ért dicstelen véget 2023-ra az environmentalizmus, megtámogatván a profit fialására alkalmatlan ESG befektetések dugába dőltével és az elektromos autózás kudarcával.
De legalább az üdítős kupakok nem szennyezik többé a környezetet.
