Hírek Ázsiából
A bodóattilai ferde értékítélet szerint törvénytartó országok kezdik szép lassan kilehelni lelküket. Afganisztánban, Irakban és Iránban akkora szárazság tombol, hogy a föld alatti vízkészletek totális kimerülésével az elmenekülni képtelen lakosok nagy része szomjan halhat. Legpozitívabb forgatókönyv szerint is minimum Irán fővárosát, Teheránt el kéne mozdítani a helyéről a tengerpart közepébe, különben vagy a szomjhalál, vagy a nyilván pedáns és erélyes törvénytartásukból eredő nagy nyomorúság nyomán zabolázhatatlanul eszkalálódó lázongás és erőszak viszi el az országot a totális megsemmisülés irányába.
Irán 2008 óta az édesvíz-tartaléka 95 százalékát elvesztette, a víztározók üresen konganak, és a vallásos fundamentalista síita kormány egy karácsony óta folyamatosan eszkalálódó tömeges lázongás-hullám közepette kénytelen megszervezni 10 millió ember kitelepítését Teheránból – már ha azok szeretnének a továbbiakban is önfeledten hajlongani Allah előtt.
Kíváncsi vagyok, ha e törvénytartó országokat ily busás jólétben és örömben tartja az Isten, miféle szörnyű csapással sújthatja majd ama dekadens nemzetek népségét, amelyekben akkora a kicsapongás, hogy a globális HIV-fertőzöttségi statisztikában meg sem közelíthetik az előkelő 5. helyezést magáénak tudó, szintén példásan törvénytartó Oroszországot, a globális válási statisztikáik rangsorában irigykedve nézhetnek a lista legelső helyén büszkélkedő, muszlim vallású Maldív-szigetekre, 1 főre jutó szexpartnerek száma tekintetében pedig rendre fel-felgyúló szodomita késztetéseik szégyenkezve oldalognak el az e szempontból világbajnok Törökország mögött. Ami mellesleg szintén muszlim vallású, tehát törvénytartó ország.
Tudjátok egyébként, hogy a gomorai Magyarországon kisebb a válások aránya, mint Iránban? Meglepő, de így igaz.
Úgyhogy a szodomai lélekrothadás meg örök gyehenna tüze majd a bodó attila aberrált elméjét éri el hamarosan.
Folytassuk a hírcsokrot. A pedáns törvénytartás második bajnoka, Irak a heveny szárazság mellett megkapta a gazdasági és financiális sokk ajándékát is. Kritikák szerint az iraki kormány az amerikai megszállás óta kizárólag kozmetikai kezelést végzett az ország gazdaságán, magyarán a neoliberális vadkapitalizmus megkívánta fájó és radikális strukturális reformok nagyja elmaradt.
Immár bő 15 éve folyamatos hanyatlást mutat az oktatás és egészségügy színvonala, a vízhiány megoldhatatlan problémát jelent, a lakosság abszolút többsége az államra szorul ellátás és munkahely biztosítására, és a lakosság vállalkozó kedvű egyedei ki vannak zárva a gazdasági élet megszervezéséből.
Ami igazán durva, hogy az állami apanázstól való totális dependencia kombinálódik egy financializált angolszász világra jellemző bérlemény-gazdasággal, amelyben a lakosság a létfenntartási feltételeinek hónapról hónapra való megfizetését követően elveszti képességét a tényleges hasznot tán-talán hajtani képes produktív munkára.
Az Irak népére váró sokkterápia előrejelzések szerint hasonlatos lesz az orosz rendszerváltáshoz, és felmerül majd a kritikus hangok részéről a felülről vezényelt lakosság elleni háború rémképe.

Egy másik hithű muszlim ország, Pakisztán szintén humanitárius válságban szenved, itt az élelempiac összeomlása és krónikus liszthiány gerjeszt kezelhetetlennek látszó problémákat.
Az alapvető létszükségletek hiányának hála a liszt ára hiperinflációnak örvend, s az sem segít a lakosság helyzetén, hogy a tavalyi pahalgami terrortámadás retorziója gyanánt India eltérítette a Pakisztánba vezető folyói útját.
A közel-kelet is gazdagon részesül az Istennek kedves törvénytartó országok részére kijáró temérdek jóból. Említettem már korábban, hogy Libanon a 2020-as nitrát-robbanást követően gazdasági teljesítménye 50%-át elvesztette, de ennél is rosszabbul járt a Gázai övezet, melynek aktív izraeli etnikai tisztogatás és totális gazdasági embargó alatt álló területe 87%-os gazdasági összeomlást szenvedett el a 2023. október 7-ei Hamasz-terrortámadás óta.
Gáza gazdaságának totális megsemmisülése az ENSZ vizsgálata szerint több évtizednyi gazdasági fejlődést döntött romba alig néhány hó leforgása alatt, s a szervezet 2025 szeptemberétől népirtásnak nevezi az Izrael részéről tízezernyi civil, kiváltképp gyermek áldozatot megkövetelő brutális hadműveleteket, embargóval előidézett éhínségeket.
A távol-keleten Kína immár évek óta eszkalálódó válsága még tovább súlyosbodott. Immár nyilvánvalóan és cáfolhatatlanul deflációs összeomlásról beszélhetünk. hasonlóan az 1929-ben Amerikából kiinduló nagy gazdasági világválsághoz.

A defláció pusztító hatással bír egy Kínához hasonlóan végletekig eladósodott országra. Kínában a magánadósság szintje az idén meghaladja az éves GDP 200 százalékát.
A deflációs válság azt jelenti, hogy a vállalati bevételek, illetve a lakossági jövedelmek csökkennek, ebből kifolyólag a hitelek tehertétele a szerzett jövedelem arányában egyre csak nő.
A deflációs krízis strukturális munkanélküliség eszkalálódásához vezet, ahol a pályakezdő fiatalok és külföldről bevándorló munkások kerülnek első körben leselejtezésre. Ezek az emberek nem pörgethetik az eleve köhécselő helyi fogyasztást, hiteleik bedőlnek, és dolgozni sincs hova menniük, mert a busás állami szubvencióknak hála továbbra is nagyban pörgő autóipar már automatizált gyártósorokat használ. Ezek oly méregdrága berendezések, hogy a kínai autóipar komplett hitelállománya az egyre inkább szemmel láthatóan túlkapacitással küzdő, a bevezetett vámtarifáknak hála nagyban csökkenő nemzetközi keresletet felmutató, és a folyamatosan zselléresedő helyi lakosság részéről elegendő jövedelem hiányában nem felszívható elektromos transzformációba helyeződött, amely üzemekben nagyon kevés munkás dolgozik, ebből kifolyólag képtelenek fizetőképes keresletet gerjeszteni a vásárlói oldalon, hiszen a kirúgott munkásoknak nincsen miből beruházniuk új autókra.
Ahogy a kínai autópiac szépen lassan visszaszorul az anyaországba, úgy bontakozik ki az ingatlanszektort orkánként felszántó deflációs krízis a termelő munka világában, amelynek kizárólagosságára Hszi Csin-Ping hatalomátvétele óta a komplett kínai gazdaság épít.

A kínai lakásárak az elmúlt esztendő leforgása alatt 3,7%-ot zuhantak, és 2026-ra további áresést jósolnak a szakértők, bár nem akkorát, mint volt a megelőző évben.
Végül egy gyors hír Japánból: soha nem látott alacsony szintnek örvendtek tavaly a születésszámok. A világra hozott 670 ezer csecsemő messze alulmúlta a kormány becslését, s 1899, a központi születési statisztika bevezetése óta nem találkoztak ily tragikusan alacsony számokkal az állami bürokrata aktorok.
Hírek Európából
A hősies Z-generáció újabb korrupt népnyúzó kormányt kergetett világgá, ezúttal az öreg kontinensről.
December 11-én Rosen Zhelyazkov bolgár miniszterelnök lemondásra kényszerült, miután több héten át kitartó masszív tüntetéshullám és a gazdaság romba dőlését gerjesztő reformjai után a parlament bizalmatlansági indítványt terjesztett be személyével szemben. A nyilvánvalóan megalázó eredménnyel végződő szavazást nem várta meg, helyette néhány órával korábban önként bejelentette távoztát az ország éléről.
Szerbiában a bátor fiatalság immár egy egész éve megállíthatatlanul lázong ama korrupt Putyin-seggnyaló kormánnyal szemben, melynek hanyag vezetése közvetlen előidézte egy leszakadt buszmegálló nyomán 16 ártatlan várakozó személy halálát. A nyilvánvalóan busás kenőpénzek uralkodói zsebekbe csusszantását is magával vonó gondatlanság által előidézett tömeghalál a lakosságot legyilkoló hatalom szimbólumává vált a szerb fiatalság körében, melynek tagjai tettlegességbe menően törnek-zúznak az utcákon, s ami a lényeg: addig nem mennek haza, amíg a szerb kormány el nem takarodik a hatalomból.
Az egyesült Királyságot a totális gazdasági eljelentéktelenedés veszélye fenyegeti, amely folyamat az életgyűlölő szociopata nyugdíjas boomer nemzedék ármánykodásainak hála megállíthatatlannak látszik. Ezek a trottyos vén gazemberek a végletekig financializált bérlemény-kapitalizmusukkal a komplett produktív gazdaságot kivéreztetik, miközben az általuk átütött Brexitnek hála az Európai Unióban speciális privilégiumok és engedmények hadával alábástyázott előkelő kereskedelmi pozíciójuk és felszámolódott. A brit lakosság most olyan papírokat kényszerül felmutatni az EU-ba történő beutazásához és olyan vámtételeket elszenvedni export termékeire a közös piac protekcionista szerveiről, mintha valamiféle dél-amerikai banánköztársaságból kívánnának elszökdösni vagy megtermelt áruik részére piacokat keresni.
Anglia munka alapú társadalma a magyar, kínai, koreai és japán modellhez hasonlóan folyamatosan hanyatlik. Az országos munkaügyi hivatal statisztikája szerint rekord számú, mintegy 950 ezer 16-24 éves korú fiatal tengeti létét NEET-ként, azaz nem tanuló, nem dolgozó nihilistaként vagy hikikomoriként.
Csakhogy a hivatalos adatok kizárólag a rendszerbe bejelentkezettek statisztikáit mutatják, akik valamilyen segélyezési hálózatba bejelentkezvén szívják az állam erőforrásait, de hiányzik belőle mintegy 9 millió fő inaktív személy, akik sem foglalkoztatottként, sem munkanélküliként, tanulóként vagy egyéb elismert jogcímen nincsenek nyilvántartva.
A csaknem egymillió fő, nyilvántartás szerint is jól láthatóan passzív réteget olyan fiatalok képezik, akik átlagosan 150-200 hiábavalóan kiküldözgetett önéletrajz és a folyamatos monitorozgatást meg ellenőrizgetést az áldozatok totális mentális kimerüléséig hiábavalóan űző munkaügyi központok nyomán a munkaerőpiacból végleg kiábrándulnak, vagy mentális betegségben szenvednek a meddő és lélekgyilkos megpróbáltatások hadától. Semmit nem tudunk viszont azon milliókról, akik semmiféle interakciót nem folytatnak a rendszerrel, bizton tudván, hogy minden ez irányú törekvésük puszta hiábavaló szélkergetés vagy megszégyenítő akciók sokaságával tarkított végeláthatatlan tortúra.
A munka világának agóniája – s az idei évtől szívből remélten végső elhalálozása – nem kizárólag a fiatalság végelgyengülésében mutatkozik meg, de olyan katasztrofikus lemondásokban is, melyekhez hasonlót Európa utoljára a pestisjárvány idején élt meg.
Azt mondják az angol parasztgazdák, hogy a mezőgazdaság immár az évről évre egyre busásabb állami szubvenciók hadával megtámogatottan sem működtethető profitábilisan, magyarán nem éri meg élelmet termelni.

Az angol farmok pénzügyi mutatói már 2023-24 fordulója során mínuszba fordultak, amikor az átlagos farm immár a földművelő család létfenntartási költségeit sem volt képes többé kitermelni. Ebben az évben a farmerek költségek levonását és támogatások felmarkolását követően abszolvált mediánjövedelme farmonként 34 500 angol fontot tett ki, amely összeg éppen hogy megfelel az angol létminimum szintjének.
Az angol farmerek immár azzal fenyegetőznek, hogy jövőre be sem vetik földjeiket. Annyira megviseli őket a hiábavaló, meddő és terméketlen munkavégzés követelménye, hogy inkább az éhínséget is megkockáztatják, csak ne kelljen többé a semmiért még kőkeményen és bárminemű elismerést mellőző áldozatok sokaságát meghozván dolgozni is.
A munka társadalma odáig épült le, hogy immár a nélkülözés is megfontolandó alternatívaként merül fel tömegek elméjében, a leépítő, meddő, lélekgyilkos, folyamatosan negatív megtérülést generáló és örök életen át totális egzisztenciális kiszolgáltatottságban tartó munkavégzés ellenében. Legyünk reálisak: ha a munkanélküli mélyszegénység pártállamok által vehemensen tolt egyetlen és kizárólagos alternatívája a dolgozói mélyszegénység, akkor ép elméjű ember nem tartja józan opciónak az utóbbi választását. A lustaságból, dologtalanságból eredő nyomornál csak egy rosszabb, ha ugyanezen nyomorért még keményen meg is kell szenvedni.
Ugyanakkor az élelmünk megtermelésével megbízatott parasztgazdák ily heveny nihilizmusa nem sok jót vetít nekünk előre. Utoljára, mikor írásos emlékek hadával igazoltan az emberek nem látták többé értelmét a termőföldjük bevetésének és a következő évre elegendő élelmiszer megtermelésének, éppen az Európa lakosságának 50%-os megritkítása zajlott a tomboló pestisjárványnak hála. Olyannyira megrémültek az emberek, hogy halálfélelmük túllendítette őket az élelembiztonságért való aggodalmuk állapotán, mondván úgysem érik meg a következő évet. Ezért tömegek elhullását végül az gerjesztette, hogy jövőképet nem látván maguk előtt a jobbágyok jelentős része egyszerűen nem vetette be többé földjét, mondván meg sem érik majd a következő aratást. És tényleg ez történt, ám javarészt nem pestisnek, hanem az éhhalálnak hála.

Sok mindent elmond korunk vadkapitalizmussal megtámogatott munka alapú társadalmáról, hogy az emberek egy pestisjárvány pusztításához fogható reakciót tanúsítanak a rendszer egyre elviselhetetlenebb és hihető létperspektívát immár a kósza ígérvények szintjén is szállítani képtelen működésével szemben.
Közben az öreg kontinens egybegyógyult szárazföldi részén, a gonosz EU territóriumában egy 1930-as évek óta nem látott szociális ellenforradalom démonától rettegnek a döntéshozó értelmiségiek.
Érdekes módon most nem a tömegek lázadása gerjeszti a Hitlerhez hasonló tekintélyszemélyek felemelkedését és rémuralmát, ehelyett az eszüket vesztő központi államok és brüsszeli bürokraták igyekeznek a komplett unió iparát háborús gazdasággá formálni, mielőtt annak komplett reálgazdaságát menthetetlenül magával ragadná a sírba Kína globális deflációs krízist gerjesztő magatartása és a kontinens őslakosságát egyre elviselhetetlenebbül mardosó megélhetési válság.
A francia Renault egyik üzemét például máris átállították harckocsik gyártásának szolgálatára, a német Rheinmetall az unió komplett területén, köztük Magyarországon is heveny terjeszkedésbe fogott, a svéd SAAB-csoport pedig tűkön ülve várja, hogy a korábban visszafogott keresletnek örvendő Gripen harci repülőikre ismét vásárlók hada cuppanjon.
Németországban az ipari termelés továbbra is rendíthetetlenül hanyatlik lefele, s igazán csodába illő módon még a hadigazdaság szinte régi pompájában tündöklése sem téríti le a német gazdaságot a recesszió útjáról.

A fokozott hadiipari eszkaláció érdekes módon a többi EU-s nemzet ipari gazdaságának helyzetén sem javított. A nyugat-európai sajtó egyenesen munkahelyi mészárlásnak nevezi a folyamatot, amelynek keretében az ipari üzemek továbbra is sorban építik lefelé munkásaikat. A német ipari termelés az ötödik éve folyamatosan zakatoló lejtmenete után tavaly decemberben újabb 1,9 százalékkal zsugorodott a megelőző év azonos időszakához képest.
A Volkswagen csoport iszonytató hanyatlásról számolt be: 2025 III. negyedévében 1 milliárd eurót kitevő veszteséget szenvedett el, miközben 2024 ugyanezen időszakában még 1,5 milliárdos pluszban voltak.
A német iparban csak az elmúlt 12 hónapban 160 ezer álláshely szűnt meg végleg. A szektor szokványos 2,5 millió főnyi foglalkoztatottjával összehasonlítván ez 6,5 százalékos leépítést jelent. Ily mértékű elbocsájtás-hullám ennyire rövid időtávlatban csak nagy gazdasági válságok ideje alatt szokott bekövetkezni.
A német jóléti állam felszámolásának szükségét, vele a termelékenység fölös red tape-ektől mentesített felfutásának biztosítását a Financial Times egy igencsak paradox állítással hangsúlyozza: jóléti állam nem létezhet magas produktivitás mellett. Ennek ugye eleddig az ellenkezőjét hallgathattuk, hogy a munka alapú társadalom tartja fenn a szociális ellátórendszert, erre fel most meg kiderül, hogy a munka és a jólét homlokegyenest ellentétben állnak egymással. Minél több a munka, annál nagyobb a szegénység, nyomor és létbizonytalanság, illetve minél kiterjedtebb ellátórendszernek örvendenek a polgárok, annál kevésbé kell értékes idejüket és életerejüket a gyilkos munka kierőszakolt szentségének oltárán feláldozni.
A munka folyamatos elburjánzásával tehát a német társadalomban, mely folyamat 1995 óta aktívan zajlik, a hatalom nincstelen földönfutók hadává tette a lakosságot, akik immár bárminemű juttatás nélküli pedáns teljesítésre lesznek kényszerítve. Így jár kivétel nélkül mindenki, aki árgus szemekkel lesi a hatalom mindennemű kívánságát, issza feltétel nélkül annak propagandáját.
Persze talán még mindig jobban járnak szegény németek holland társaiknál, kiknek háztartásaikban nem merik felkapcsolni a legnagyobb téli zimankó közepette sem a fűtést, nehogy elszálljon a rezsiszámlájuk.
A sorolt hírek a kapitalizmus strukturális, tehát rendszerből eredő válságára világítanak rá. A kapitalizmus csődbe ment. Ez megtörtént már 2019 szeptemberében, amikor az amerikai nagybankokat egy hirtelen támadt repo-válságuk alkalmával a 2008-as válsághoz képest hatszor több pénzen tőkésítették vissza, ám ennek valóságát sikerrel fedte el a hatalom, majd vetette be a lakosság figyelme elterelésére a COVID-ármányt.
Ugyanilyen körülmények közepette az 1930-as években fasiszta és kommunista diktatúrák sora formálódott, s most sem néz ki másképp a világ. Amerika egyértelműen fasizálódik, a globális kereskedelmi háború eszkalálódik, Németország pedig ha nem is eleveníti fel tökéletesen hithűen a nácizmus hagyományait, az AfD képében egy fékezett habzású nosztalgikus autokrata mozgalmat azért láthatunk kibontakozni.



















