Hivatalosan is bejelentették: véget ért a COVID járvány

0

Így volt, nem így volt… égből pottyant mese volt.

Mihelyt erejét vesztette a központilag indukált rettegés, az okkultista varázsige ereje is azonnali hatállyal szertefoszlott.

Ugyan az érdeklődés megszűnte végett már egy hónapja nincs COVID-járvány, mostanra politikusaink is keresztet vetettek a totalitárius rémuralmat biztosító mestertervük hamvaira, utólagos visszaigazolást nyújtván a nyilvánvaló valóságra.

Gulyás Gergely elhintette a kormányinfón, hogy túl vagyunk a koronavíruson, Joe Biden pedig egy tévéműsorban jelentette be, hogy a COVID-járvány immár a múlté.

Arra persze nem adnak választ, hogy mi lesz a megmérgeztetett emberek milliárdjaival, kiknek vérereibe a rendszer indukálta félelmeik révén 2-3-4 dózis életveszélyes vegyszert pumpáltak.

mit_adtal_be

Sokak szerint bújik meg valami szélhámosság a háttérben. A hatalom nem szokta csak úgy feladni a hadállásait, miután billió dollárokat invesztált mestertervébe, mely kiadások most kormányváltások, államcsődök, tömeges nyomorúságok sokaságát vonják maguk után.

Valószínű, hogy kivárják, amíg dolgozik a vakcina, s kifejlődik az emberekben a totális rendszerdependencia kibontakozását elősegítő krónikus és autoimmun betegségek hada.

A magam részéről mindenesetre nem szeretnék többet foglalkozni a COVID-dal – amennyiben újból behoznák a köztudatba a holokausztot, rendelkezésre áll mindenki részére egy komplett, immár kétszáznál több cikket számláló tudástár. Ennek alapján eldöntheti, kíván-e tovább hódolni a kovidista okkult egyház előtt térdre rogyva, vagy inkább észt növeszt végre és leszokik a moslékzabáló létről.

Ez azt jelenti, hogy a jobbára kéthetenként jelentkező COVID hírek sem lesz többet. Az utóbbi időben nem volt említésre méltó hírmennyiség, a legtöbbük korábban taglalt témákat melegített fel és közölt újra.

Vidám hír így a végére, hogy a legtotalitáriusabb vakcináci terrort alkalmazó Ausztráliában és Kanadában egyaránt az oltottak köréből kerül ki a halálos áldozatok 90%-a. Messze nem ők az elsők, ám a bennük lezajlott diktatúrának köszönhetően eddig nem igazán kaptunk kézhez hiteles adatokat.

nsw_oltott_halalozasok

Azért ne csodálkozzatok, ha még kerül ki 1-2 COVID cikk, ugyanis még mindig nem értem a korábban befejezett, ám eleddig beszerkesztetlen és publikálatlan tartalék írások végére.