Egyre több helyütt válik beszédtémává az immár jó néhány évtizede elhallgatott feszültségek eszkalálódása az életkezdésre képtelen fiatalság és a kapzsiságuk révén előbbiek létperspektíváit gyakorlatilag nullára redukáló öreg nemzedékek között.
A szociopata generáció, miközben a maga fiatal korában soha nem látott létszínvonal-növekménynek és önálló alkotói, vállalkozói elképzelései busás kielégítései lehetőségeinek örvendhetett, utódaik nemzedékének nemhogy nem kívánja ugyanezen lehetőségeket biztosítani, de létszámbeli fölényükből eredő politikai többségükkel rendre sikerrel eszközölik az ő felemelkedésüket elősegítő jóléti szolgáltatások felbontását, miközben hazájuk mellett gyermekeik és unokáik jövőjét egyaránt akciós áron áruba bocsájtván szavatolják saját maguk államcsődbe menően busás nyugdíjjuttatásaik és tőkemegtérüléseik kívánalmát.
Napjaink fiatalsága semmi másra esélyt nem nyer a rendszertől, mint hogy a privilegizálttá tett örök bér -és adósrabszolgaság világában felebarátait halálra taposván verseng a legnagyobb szélhámos svindler politikusokat és korrupt féldiktátorokat erőszakkal uradalomban tartó követelőző trottyosok kiszolgálási lehetőségének kegyéért.
Ezért verik őket rabláncra iskolai tanulóéveik alatt 12-20 esztendőkön át, ezért róják rájuk az örök életen át törlesztendő és szabadulást soha nem engedélyező diákhitel, CSOK, babahitel, otthon start konstrukciókat, hogy szabadulhatatlan rabszolgáikként a gerontokrata kaszt rémuradalmának csakis és kizárólag az ő kényük-kedvük szolgálatát választhassák koporsóba fekvésük jeles napjáig. Már amennyiben nem szeretnék ennek időpontját az ideálishoz mérten jó néhány évvel előrébb helyezni. Érdemes volna fontolóra venni, napjaink totál fasizált, alantas és aberrált munkavilága fényében miféle igencsak figyelemre méltó előnyökkel kecsegtet e földi siralomvölgyből való mielőbbi szabadulás perspektívája.
Nekünk már nincs megengedve az önálló kreatív elképzeléseink kibontakoztatása, saját innovatív vállalkozás, termékek és szolgáltatások tervezése, vagy akár a munka világából való ideiglenes vagy permanens kicsatlakozás, ahogy ezek lehetősége korábban megadatott a most asztalt verő agresszív nyuggereknek a maguk hippiútvonalaival, kommunáival, a többség égisze alatt végrehajtott radikális politikai reformjaival.
Akiknek egyetlen és kizárólagos perspektíváik, kreatív késztetéseik, gyerekkori vágyálmaik nem az örökkön örökké kizsákmányolt alkalmazottakként fantázia nélküli, agyhalott, de legalább pipacsvörös fejjel vernyákoló vadbarom főnökökkel gazdagon tarkított nagyvállalati ültetvények pedáns kiszolgálása körül forognak, bárminemű önálló alkotókészség tanúsításától mentesen, esetleg egyedi ötleteik ingyenes kisajátítási lehetőségének biztosításával a munkáltatók felé, azok játszi könnyedséggel lelhetnek kiaknázatlan és meg nem értett zsenijük miértjének boncolgatását empatikusan megértő közegre az egykori lakhelyükhöz legközelebb eső nyirkos aluljáróban.
Albert Edwards globálstratéga már rázogatja a vészharangot, hogy a boomerek gerjesztette gazdasági és költekezési bonanza a velük együtt bevezetett gazdasági és pénzügyi törvényhálózatok sokaságával tökéletesen ellehetetleníti a Z-generáció bárminemű életkezdésének puszta esélyét.
E folyamat rendkívül sok tényezőből áll össze, a miheztartás végett álljon itt néhány ezek közül. Bár a történelem legedukáltabb nemzedékéről beszélhetünk az Y és Z-generációk képében, a folyamatos reálbér-csökkentéseknek hála száz éve nem látott szegénység pusztít a köreikben. A Z-generáció például a boomerek roppant magas vásárlóerejének 86%-át elvesztette (!). Az örök, soha le nem járó, ráadásul a karhatalom által kedvezményesnek behazudott uzsorahitelek hadának hála ez a nemzedék bele sem foghat a vagyongyarapításba, ideértve oly egyszerű létszükségletek biztosítását, mint önálló lakás vagy jármű vásárlása.
Ezzel párhuzamban sokszorosára növekedett az úgymond foglalkoztathatóság elősegítése érdekében kötelező érvénnyel elvárt költések nagyságrendje, essen szó akár nyelvvizsgák és OKJ képzések hadának bezsebeléséről, depresszív állásinterjúk tucatjainak vállalásáról, minden körülmények közt kifogástalan mentális állapot prezentálásáról (ellentétben a munkahelyek kapuin betámolygó alkesz és láncdohányos boomerekkel ugye), a betöltendő állás „presztízséhez” méltó elegáns ruházat viseléséről, élethosszig tartó tanulásról, végtelen képzéseken és csapatépítő tréningeken való részvételről.
S ezen negatív reáljövedelmet keletkeztető „mesés lehetőségek” hadából kizárólag azok részesülhetnek, akiket egyáltalán engednek rabszolgákká válni, merthogy a soha le nem járó bér -és adósrabszolgaságot manapság nem akárkinek kijáró privilégiumként kezelik a munkáltatók, aminek jogáért keményen meg kell küzdeni.
Ha valaki véletlen beléptetést nyer az örök nincstelenként űzendő kőkemény munka világába, tapasztalhatja, hogy maradék kis semmi alamizsnáját a pártállam élősködő csinovnyikjai porszívózzák le kényszeredetten fenntartott folyószámlájáról az utolsó fillérig, mert az adók és járulékok formájában megnyilvánuló elvonások mértéke immár a puszta életben maradáshoz sem elegendő nyomorbért hagy meg a modern rabszolgák számára, hogy úgymond tanuljanak, fejlődjenek és rendezgessék Einsteineket leiskolázó kvalitások és olimpikonokat megszégyenítő teljesítmények mentén a busás vállalati profitok szavatolását.
Ez még hagyján: minden karhatalmi gazdasági döntés a boomerek bukszájának további hizlalására és az utánuk következő generációk létének tökéletes ellehetetlenítésére verekszi át magát a fiatalság feje fölött.
A fiatal munkaerőt oly mértékű adók és járulékok megfizetésére kötelezik, melyek vagy nem is léteztek az aktív korú boomerség idejében, vagy radikálisan kisebb kulccsal kellett adózniuk. Magyarországon 1992-ig bezárólag ingyen volt a vezetékes víz, 2006-ig pedig nem kötelezték TB megfizetésére a munkanélkülieket. A rendszerváltás előtt nem kellett busás pénzösszegek beszolgáltatását megkövetelő engedélyek hadát kisírni a tekintélyes hivataltól egy nyílászáró cseréjére, pince ásására vagy kémény építésére. 1987-ig nem volt ÁFA és személyi jövedelemadó.
A 2008-22 között a nagyvilág jegybankjai részéről űzött ún. mennyiségi könnyítés (QE) megfizethetetlenségig srófolta felfelé az albérleti díjakat és lakásárakat. A globális lakásvagyon immár gyakorlatilag 100%-át a 65 év felettiek kontrollálják. Egy 2020 környékén napvilágot látott sokkoló statisztika bizonyítja a karhatalmi döntések hadával megtámogatott vagyonfosztás tényét: a boomerek 35 éves korukra az elérhető vagyoneszközök (lakások, vállalkozások, értékpapírok stb.) 21%-át birtokolták az USA-ban. Ugyanezen életkorban az X-generáció tagjai már csak 9, az Y-osok pedig alig 3 százalék fölött rendelkeztek! A Z-generáció egyelőre túl fiatal a nyilvánvaló konklúzió megtételéhez, mindenesetre előrejelzések szerint 1%-nyi részesedés marad számukra a globális vagyonhalmozás tortájából, hacsak a boomerek nem kezdenek a 2030-40-es évtizedekben tömegesen kihalni, kikényszerítvén a jelenleg erőszakkal ellehetetlenített vagyondisztribúciót.
A boomer gazdagság megágyazójává a fillérekbe kerülő létszükségletek váltak, amelyeknek hála az emberek félre tudtak tenni, nem pedig halálos eladósítással késztették őket a semminél is kevesebb munkabérért való rabigáskodásra. Első körben a benzin vált méregdrága úri huncutsággá az 1970-es években, ezt követte a 80-as / 90-es évtizedek során a közszolgáltatások privatizációja és alapos megdrágítása. A 2000-es / 2010-es dekádokat a lakhatás ellehetetlenülése koronázta, végül a 2020-as években megérkeztünk az egyetlen kedvező árfekvésűként megmaradt termékkategória, az élelmiszerárak elviselhetetlen inflációjához.
A modern dolgozó ember tényszerűen is kevesebb jövedelmet visz haza kemény munkája jutalmaként, mint amiből a munkaerejét képes volna újratermelni. Ily mértékű kizsákmányolásra még a klasszikus rabszolgaság korában sem nyílt lehetőség, hiszen ott legfeljebb nulláig lehetett lemenni a keményen dolgozó alattvalók fizetsége terén, nem pedig mínuszba.
Eleddig lehetett az egyéni felelősségvállalás mantrájával halálra mételyezni a demoralizált fiatalságot, mostanra azonban mindennemű hasonszőrű bullying-mechanizmus alól kifogyott a kakaó. Az életet ellehetetlenítő gazdaságpolitikai terrorakcióknak hála a fiatalság nem szaporodik, s keserű ébredésük nyomán szerzett tapasztalataik lassacskán a munkavégzés szükségének eleddig megkérdőjelezhetetlennek hitt dogmája kapcsán is alapos elgondolkodásra készteti őket. Hiszen negatív megtérülésért minek dolgozni? Egyetlen vadkapitalista sem vállalja a profit nélküli kizsákmányolást, miért tenné hát ugyanezt a kiszipolyozott munkás az életben maradás jogának biztonsága nélkül?
Miközben a pártállamok újabb meg újabb mesés nyugdíjemeléseket ígérgetnek a lelküket a sátánnak önfeledten beszolgáltató boomereknek, addig az ezen aberrált ígérvények betartásának szavatolására erőszakkal kényszerített fiatalság csakhamar eljut oda, hogy az örök körforgás rendszerének tovább örökítéséről való gondoskodás elmulasztása mellett dolgozni sem jár majd.
Ennél gyötrelmesebb önelárulást el sem képzelhetnénk, mint hogy azok luxusának biztosítására áldozzuk minden csepp verejtékünket, akik negatív jövedelmekkel mételyeznek minket, akik a hozzájuk képest hatszoros termelékenységet (= munkateljesítményt) felmutató fiatalságot pocskondiázzák, élősködőzik, munkakerülőzik, akik rendre újból meg újból megszavazzák maguknak az országot csődbe vivő, utódnemzedékeket külföldre üldöző, azok kevéske otthon maradó tagjait terrorisztikus büntetgetések, életet ellehetetlenítő törvények és agyat szétrohasztó propagandaszólamok hadával bombázgató állampárt kétharmados teljhatalmú uradalmát.
Természetesen a boomer terror és intenzív jövőfelélés nem hazai specifikum: becslés szerint a Brexitet 9 évvel ezelőtt megszavazó idős nemzedék 3-4 millió tagja halt ki az eltelt évek során, miközben mostanra már erőteljes kisebbségbe szorult a Brexitet támogató 60+-os korcsoport létszáma. A fiatalság kétharmados többsége pedig kapaszkodna vissza az EU-ba.
Franciaországban a nyugdíjak reálértéke 2025-re utolérte (!) a bérből és fizetésből élők jövedelmét, azaz a halottakat és haldoklókat immár többre tartja a rendszer, mint a sárga csekkek, csecsemősírások, követelőző mogorva öregek terrorjának végeláthatatlan árjában fuldokló aktívakat.
Dél-Koreában minden felmarkolható ingatlanvagyon automatikusan az öregeké, köszönhetően a dolgozó fiatalság nincstelenségének és a nemzetközi viszonylatban is igencsak aberráltnak számító albérleti szisztémának, ahol a rabszolgának szükséges feltőkésítenie az ő kifosztóját, hogy előbbi egyáltalán valamilyen színvonalú fedélhez juthasson az idő előtti elhalálozás kívánalmát gyakorlatilag tökéletes tévedhetetlenséggel garantáló hetvenórázós munkahelye kiszolgálásához. Szintén ugyanitt az idős szülők beperelhetik és pénzbírság megfizetésére kötelezhetik gyermekeiket, akik nem látogatják őket az elvárt rendszerességgel, hogy harakiribe vezető ócska pletykák és mételyező ostobaságok sokaságával mételyezhessék agyon az ő elméiket.
2025-ben visszatért a rég elfeledettnek hitt stagfláció korszaka a világgazdaság színterére, amikor az alapvető szükségletek elviselhetetlen drágulása találkozik stagnáló bérszínvonallal és növekvő munkanélküliséggel. Magyarán a fiatalság anyagi helyzete egyre kétségbeejtőbb mértékben hanyatlik, amely folyamatnak hála egyre többen esnek ki a munkaerőpiacról, alakulnak csatornalakó influencerekké (elsősorban Kínában), vagy kényszerülnek hajléktalanokként is további kőkemény munkavégzésre, miközben a létfenntartás esélyének puszta reménye is szertefoszlik részükre.
Mindez azért is groteszk fejlemény, mert közben a jegybanki alapkamatok immár harmadik éve elképesztő magasságokat ostromolnak, aminek hála a törlesztőrészletek egyre többek részére tökéletesen megfizethetetlenek. Mondani sem kell, hogy a kierőszakolt adósságok helyett vagyonokat halmozó boomer szociopaták szinte semmit nem érzékelnek a fiatalságot elsüllyesztő pénzügyi nehézségekből, sokkal inkább önfeledt haszonélvezői a folyamatnak.
A nyugdíjasok inflációkövető nyugdíjemelést, év közbeni nyugdíjkorrekciót és viselkedésüket kárhozatig megkorrumpáló 13., vagy akár 14. havi juttatást kapnak, amelynek hála újabb évtizedekre önfeledten biztosítják a fiatalság totális reménytelenségét. Már amennyiben nem jut idő előtt csődbe a világgazdaság a mínusz létszínvonalat generáló munka alapú társadalom végett.
A munka aberrált szisztémájának hála egyre felfokozódó reményvesztettségbe és alapvető létszükségletei teljesülésének hiányába egyre több természetszerűleg és papírforma szerint egyaránt ereje teljében lévő, 30-50 közti korú, elsősorban férfi rendszeráldozat válik hajléktalanná, drogfüggővé, követ el öngyilkosságot vagy hal bele a rendszer gerjesztette totális reménytelenségbe. Ezeknél is számosabb mértékben eszkalálódik a rendszer elleni megmozdulásait immár véres tettlegességig vivő Z-generáció lázadása a hatalom tömeggyilkos szisztémájával szemben, vagy (elsősorban nyugaton) fordulnak a szélsőséges megoldásokat felkínáló politikai mozgalmak felé.
Az Apollo Global Management vagyonkezelő vállalat fejese, Torsten Sløk szerint a kapitalizmus halálát szemlélhetjük valós időben, ahol a korábban diktatórikusan érvényesített fiktív szabad piaci hittételek mindegyike csődöt mondott.
A munkavégzés éhen halasztja a dolgozót, megélhetési s kiváltképp felemelkedési lehetőségek nincsenek a rendszerben, az egyéni ötletek és innovációk elhalnak, mert kapitalista körökben a kutya sem kíváncsi holmi kis mitugrász bérrabszolga alattvalók vízióira, amennyiben azok nem a dekadens és fantáziátlan uralkodó elit köreiből érkeznek. A kapitalizmus bukásának legnyilvánvalóbb jele a 2022-23-as inflációs hullám, melyet nem holmi külső tényezők gerjesztettek, hanem a kapitalista vállalatok profitmaximalizáló törekvései. Ha ily vehemenciával lehetséges tökéletesen egyoldalúan diktálni a termékek és szolgáltatások árszínvonalát, akkor a kereslet és kínálat megdönthetetlennek képzelt dogmája nem több szimpla mese-mese mesketénél, melyet az uralkodó osztály erőszakol alattvalóira az emberek életének tökéletes szorongató kontroll alatt tartására.
A nyuggerek nem kizárólag nyakló nélkül fosztogatják a fiatalságot a maguk kapzsiságának erőszakos szolgálatára, de egyenesen felemésztenék őket háborúkban, kényszerítenék őket a végtelen gondoskodásra, aminek kötelező előfeltétele, hogy az utódok mindig lábnál legyenek, és ne menekülhessenek el a szülői otthon komfortosan berendezett gulágjáról. Szinte kívánatos folyamat a fiatalság önálló lakhatásának tökéletes ellehetetlenítése és a megbukott hagyományos családmodell nimbuszának visszaállítása, hogy a kisemmizett utódok ne pusztán az uralkodó burzsoázia örök bér -és adósrabszolgáivá, de a matuzsálem szociopata követelőzők bármikor lábhoz parancsolható kiskutyáivá váljanak. Mégha e két kívánalom abszolválásának útja totál ellentétes is egymással.
Milyen kár, hogy a soha véget nem érő bántalmazás, követelőzés és mamahotelesként gúnyolás önellentmondásos skizofrén terrorjának hála a fiatalság nem pedánsan teljesíti az erőszakkal megkövetelt elvárásokat, hanem lelkileg és mentálisan összeomlik.
A halottak és haldoklók támogatására, továbbá félelmeik csillapítására a fiataloknak kötelességük a burzsoázia rémuralma és összeharácsolt vagyona védelmében katonának vonulniuk. Az örök élet elixírjét kétségbeesetten kutatgató gerontokrata uralkodók, kiket a föld is kivet magából, gyermekek és serdülők elrablásával, vérük leszívásával, illetve életerejük szertartásos pedofilorgiákon való feláldozásával kívánják üdvösségüket megváltani. Ám dicsőséges. halhatatlan test felvételének lehetősége helyett zombisorsot nyernek a maguk részére ezek a szájuk szélét kéjesen nyalogató vén kecskék.
A generációs III. világháborúban az ember halálos ellensége a saját háza népe lesz. Az uralkodóink és szüleink ukázainak való feltétlen engedelmességünk egyenesen a halálba visz minket. Perverz skizofréniájukban nem veszik észre, hogy azokat tetetik el láb alól, kiktől egyébként a saját eltartásukat követelik.
