Elközelgett a kapitalizmus végórája. E tény valóságát már tényleg csak azok nem látják, akik kiszúrt szemmel szaladgálván a nagyvilágban kívánnak bennünket továbbra is az „örökkön örökké” regnáló szisztéma vég nélküli kiszolgálására erőszakolni.
Temérdek esszét írtam immár a kapitalizmus végső elhalálozásának kiváltó okairól, ám legtöbb esetben a rendszer agendája mögött megbúvó valós dinamikákra és szellemi folyamatokra helyeztem a hangsúlyt, ritkább esetben dobálóztam a kapitalizmus végső megsemmisülését indikáló konkrét mérőszámokkal.
Ted Reese marxista közgazdász fáradtságot nem kímélve gyűjtötte egybe ama tényanyagokat, melyek a kapitalizmus végstádiumú (tehát közvetlen halál előtti) állapotát igazolják.
Francis Fukuyama híres és jól fejre esett fiaskója volt a kapitalizmus történelem végeként való kikiáltása. Nézete szerint – melyet rendre kórusban huhogtak a kapitalista ideológusok – a szabad piac és liberális demokrácia kettőse elhozta szeretett bolygónkra az állapotot, melynél szebbet, jobbat, többet, de főképp mást el se tudnánk képzelni.
Nyilván az okkultista ráolvasás megtette a maga hatását, a legtöbb ember valóban előbb tudja elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmusét. Mindez azért van, mert a liberális közgazdászok által meghatározott keretek közt kénytelenek az emberek viselkedni és gondolkodni, ha szeretnének ebben a világban egyáltalán létezni. Hinniük kell a kereslet-kínálat szent dogmájában, be kell venniük a dajkamesét, hogy egy milliárdos nagyvállalat és egy kiszolgáltatott egyén hatalmi dinamikája két egyenlő fél kölcsönösen előnyös együttműködését jelképezi.
Az emberek inkább kapkodják marékszám a Xanaxot, tömik tele arcukat meg gyakorlatilag minden testnyílásukat vagonnyi kábítószerrel, csak nehogy véletlen fel kelljen nyitniuk a szemeiket a valóságra, neadjisten megkérdőjelezni a hivatalos hangok, miniszter uraságok, a tanár néni, a meritokratikus intézmények, a „felelős” szülők által elméjükbe plántált fantáziaképeket a szabad piac atyaúristenségéről. Különben még nem jut kenyér az asztalra, s a „soha nem látott jólét” árjában fuldokló jobbágy csakhamar az aluljáró padlóján találja magát.
A kapitalista eszménykép kikezdhetetlenségének bebiztosításában a baloldal ugyanúgy ludas, mint a jobb. A materialista világnézet feltétel nélkül való elfogadásának hála az emberiség fantáziáját és alkotószellemét egyaránt elpusztították a korabeli bolsevik mozgalmak. Az írmagját is kiirtották az ember fantáziájának, hogy valaha el tudjon képzelni jobb világot a totalitárius bér -és rabszolgaságon, vadidegeneknek végzett alantas munkákon felül.
Emellett minden baloldali közgazdász kizárólag arról értekezik, hogyan nyomorgatja az emberiséget a kapitalizmus, de arról nem, hogy mi a nyomorgatás szisztematikus oka, hogyan erodálódik és pusztul maga a rendszer. Pedig a rendszer emberiségellenes voltának igazolása önmagában véve nem elég. Ha választani kell, hogy totalitárius rabság, vagy éhhalál, a többség nyilván az előbbire fogja kényszerből adni a voksát. Annak bizonyítása is szükséges, hogy a kapitalizmus maga az emberiség hanyatlásának és pusztulásának záloga, a szisztéma erőszakos fenntartása az eleve halálra ítélt rendszer mellett magát az emberiséget is magával rángatja a sírba.
Lássuk csak tényezőkre bontva, miképp vergődik a kapitalizmus fatális szervi összeomlásban.
Hosszútávú indikátorok
Marx predikciójának megfelelően a globális profitráta immár hosszú ideje a nulla felé tendál. Az 1870-es években kelt becslések szerinti 43%-os szabvány profitráta 2010-es évekre 11%-ra zuhant.
Mivel a kapitalizmus egyetlen mozgatórugója és a tőkések kizárólagos motivációja a profit, kis túlzással önmagában véve e tényadat elégségesnek minősül a kapitalizmus fatális hanyatlása tényének visszaigazolására. De azért menjünk szépen tovább.
A jegybanki alapkamatok 7 évtizede szintén a zéró felé húznak. Itt az 1960-as évek átlaga még 6%-ot tett ki, a kétezres években ez visszazuhant kettőre. Első alkalommal a 2008-as válságot követően estek tartósan és globális mértékben abszolút nullára, azóta akadtak olyan országok – pl. a komplett eurózóna –, hol a negatív alapkamatot is kipróbálták a jegybankok, szinte nulla eredménnyel.
Ahogy a profitráta és jegybanki kamatok, úgy a GDP-emelkedés mértéke is kezd szép lassan a visszájára fordulni. Növekményt legtöbb esetben csak az infláció alapos felsrófolásával lehet elérni, az ennél jóval áldásosabb következményeket maga után vonó produktivitás-növekedés által viszont nem.
Ha már itt tartunk, a munkaerő produktivitása szintén hátraarcot vágott. Globális léptékben 2016 tekinthető a fordulópontnak, mikor a produktivitás növekedése megállt, 2021-től pedig csökkenésbe fogott.
1964 és 2014 között az S&P 500 vállalatok átlagos élettartama 60-ról 18 évre zuhant.
1977-2013 között felére csökkent Amerikában a startup vállalatok száma.
Szintén Amerikában a termelő munkakörökben dolgozók részaránya az 1970-es 26,4%-os szintről 8%-ra hanyatlott 2018-ban. A szolgáltató szektor immár Dél-Amerikában és a szub-szaharai Afrikában egyaránt a GDP oroszlánrészét állítja elő.
Míg a tőkés kaszt létszáma az elmúlt évtizedek alatt stagnált, a munkásosztályé megduplázódott. Ez azt is jelenti, hogy a társadalmi különbségek radikálisan felfokozódtak.
1700 körül még mintegy 750 pénznem létezett a világon, mára számuk 80%-kal kevesebb.
Az angol font 99,5%-át, az USA dollár 97%-át veszítette el eredeti értékének. Marx megjósolta, hogy a produktivitás-növekedés a pénz elértéktelenedését vonja magával. Mindez visszaigazolást is nyert: a pénzromás oroszlánrésze a második világháború vége és az 1980-as évek közt következett be, mikor valóságos produktivitás-bumm söpört át a komplett bolygó népességén.
A gyártási költségek és alapvető szükségletek árszínvonala a profitrátához és jegybanki kamatokhoz hasonlóan szintén a nulla felé tendál, habár a kapitalisták rendre igyekeznek a számukra áldatlan folyamat visszafordítására.
A legradikálisabb árzuhanásnak az informatikai termékek örvendhettek. 1975-ben a világ leggyorsabb szuperszámítógépe 2013-as szinten 32 millió dollárt kóstált. Egy 2010-es iPhone ugyanekkora számítási kapacitással 500 dollárba került. Egy gigabájt adat tárolása 1980-ban 193 ezer dollárt követelt, most 3 centet.
2000-ben egy kilogramm fehérje fermentációs előállításának költsége egymillió dollár volt, most 100 dollár. Amennyiben egy nagyvállalat, mint a Nestlé átáll e technika alkalmazására, nem marad olyan természetes paraszti gazdaság a világon, amely verseny -és profitképes maradhatna a szintetizált fehérjével szemben.
Mialatt a természetes energiahordozók (olaj, gáz szén) kitermelési költségei folyamatosan nőnek, az egyre mélyebben fekvő készletek kitermelése egyre fejlettebb technológiát és több emberi munkaerőt kíván. A fosszilis energia megtérülése az 1930-as 100:1-es szintről 2019-re 6:1-re zuhant. A megtérülési mutató azt jelzi, 1 egységnyi energiahordozó kitermelésével mennyi plusz energiát nyerünk.
Előrejelzések szerint Szaúd-Arábia (jelenleg a világ legnagyobb olajkitermelő országa) állami vagyonának értéke a 2019-es 900 milliárd dollárról 2030-ra mínusz 2 billió (!) dollárra fog degradálódni. 2016-20 között az olaj hordónkénti ára 51 dolláros átlagot ért el, miközben még a nullszaldós értékesítéshez is 86 dollár árszínvonalra volna szükség.
2015-re az olajipar összadóssága 2,5 billió dollárra növekedett, ami 250%-kal magasabb a 2006-os szintnél.
A fosszilis üzemanyag-biznisz kizárólag az adósságok és állami szubvenciók parazitikus kiaknázása végett marad profitábilis, továbbá a mesterségesen visszafogott kitermelési tempó miatt, ami a piaci lehetőségekhez képest 70-80%-kal növeli meg az üzemanyagok fogyasztói árát.
Rövidtávú indikátorok
A kereskedelmi korlátozások már 2015-ben, Donald Trump hatalomba lépését és a Brexitet megelőzően rekord szinteket verdestek.
A FAANG részvények értéke (Facebook, Amazon, Apple, Netflix és Google), melyek az S&P 500 index értékének mintegy 20%-át reprezentálják, 2022-ben negatív növekedésbe fogott.
A 2022-es év bizonyult a részvények és kötvények szempontjából a világtörténelem egyik legrosszabb évének. Utoljára 1871-ben teljesítettek ennyire rosszul nevezett instrumentumok.
2000-2017 között az amerikai bankok 43%-a ment végképp csődbe vagy olvadt be egy nagyobb intézménybe. Amerikának mintegy 4000 bankja maradt csak talpon. Összehasonlításképp, 1921-ben még 30 ezer bank állt a fele akkora lélekszámmal bíró népesség rendelkezésére.
2022 harmadik negyedévében a bankszektor befektetési értékpapírjai 690 milliárd dollár veszteséget könyveltek el. 2008-ban, a globális recesszió idején a veszteség mértéke nem lépte túl a 100 milliárd dollárt.
A 2008-as válság óta lehetőségük van a bankoknak az inszolvencia állapotában is tovább folytatni működésüket. 2022 végén a derivatíváktól és kriptoügyletektől megtisztított banki kimutatások 400 milliárd dollár negatív likviditást (!) találtak a bankszektorban. Ez azt jelenti, hogy normál piaci elszámolás szerint a bankoknak legalább 400 milliárd dollár többlet-bevételhez kéne jutniuk ahhoz, hogy visszaállhassanak a szolvencia állapotába.
Két évtized leforgásán belül összesen három „egyszer egy évszázadban” jellegű gazdasági összeomlás döntötte romba a kapitalizmust. 2000-ben a dotkomlufi kipukkanása (minden idők legnagyobb tőzsdekrachja), a 2008-as válság (bankszektor totális csődje), illetve a 2020-as COVID-krízis, amikor le kellett állítani a világgazdaságot, hogy a csődbe jutott hajléktalan milliárdosokat visszatőkésítsék a központi jegybankok.
Amerika GDP-arányos államadóssága messze 100 százalék fölé röppent, miközben a rekord nagyságú globális adósságok visszafizethetetlenek a törlesztés esélyéhez nélkülözhetetlen relatív adóalapok zsugorodása végett.
A világ adóssága két és félszerese a forgalomban lévő globális pénzmennyiségnek.
A Federal Reserve nevén szereplő vagyon (a mennyiségi könnyítésnek köszönhetően) 9 billió dollárra nőtt a 2008-as 900 milliárdhoz képest. Akárhányszor igyekezett a FED leépíteni ezt a tetemes mérleg-főösszeget, gyakorlatilag azonnali hatállyal pénzügyi összeomlást generált vele (megpróbálta ezt 2015-ben, 2018-19-ben, majd 2022-ben is).
A gazdaságban forgó USA-dollárok mennyisége 2009-ben 1,6 billió dollár volt, most 21 billió dollár, ami több mint tízszeres növekmény. Ennek ellenére a szegények folyamatosan szegényednek, míg a gazdagok abszurd mértékben gazdagodnak. Az összes készpénz 80%-a a COVID-karantén ideje alatt, 2020 márciusa és 2022 márciusa közt került kinyomtatásra.
A marxista gazdaságtan követői szerint a produktivitás újabb megduplázódása hiperinfláció áldozatává tenné az USA-dollárt.
Minden egyes alkalommal, amikor egy kisebb bank vagy vállalat csődbe menvén leírja a maga adósságait, a központi bank mérlege zsugorodik, s ezzel inverz módon nő a kamatok mértéke. Új adósság kibocsátása a régiek fedezésére tehát még megfizethetetlenebbé teszi a hitelezést, valamint a jegybankok és államok is megsínylik ezt a folyamatot.
2031-re várható az amerikai államadósság után fizetendő éves kamatok 910 milliárd dollárra növekedése, ami az állami költségvetés 7-12%-át teszi ki. 2050-re a kamattörlesztések az állami bevételek 45%-át elszipkázzák. Eleddig az abszolút rekordot a második világháború lezárultának éve jelképezte, amikor az állam a bevételei 19%-át fordította kamattörlesztésre.
A másodlagos pénzkínálat (készpénz plusz rövid lejáratú betétek) rátája a nagy gazdasági világválság óta nem tapasztalt módon csökkent. Utoljára 1932-ben fordult elő ugyanilyen fiaskó. Az M2 pénzkínálat szűkülése a defláció veszélyét jelzi előre: a termékek és szolgáltatások árszínvonala 1932-ben 10,5%-kal csökkent.
2022 októbere óta a FED veszteséggel üzemel. A 2023-as évet Amerika jegybankja 114 milliárd dollár veszteséggel zárta, ami egyben a valaha volt legrosszabb eredmény. A FED nyereségét alapjáraton az amerikai állami kincstár kapja meg, tehát a veszteség szűkíti az amerikai állam költségvetési kereteit.
Annak ellenére, hogy az 1981-es Volcker-sok keltette 19%-os jegybanki alapkamat-növekedés nem következett be, következmények szempontjából (figyelembe véve a lakosság és vállalatok eladósodottságát) 2023-ban egy 3%-os jegybanki alapkamat objektíve 14%-osnak felel meg.
Az államkötvények hozamgörbéje 2017 óta rendszeresen invertálódik (a hosszú távú kötvények kamatai magasabbak lesznek, mint a rövideké). Közgazdász-tapasztalat szerint a hozamgörbe invertálódása a legmegbízhatóbb indikátora a gazdasági válságoknak.
Ennél hihetetlenebb, hogy 2020 márciusában az amerikai államkötvények kamatai a tőzsde összeomlásával párhuzamban az egekbe lőttek. Hagyományosan a tőzsde válsága idején államkötvényekbe menekülnek a tőkések, amelyek – persze biztonságosabb módon tejelő – kamatainak így lefelé kéne tendálniuk. 2020 márciusában olyan gazdasági paradoxon következett be, amire ezerévenként mutatkozik reális esély.
2023 szeptemberében a hozamgörbe inverziója 212 napja jelez folyamatosan recessziót. Minél később következik be a recesszió a hozamgörbe inverziójához képest, annál súlyosabbnak ígérkezik a válság. Itt sem érnek véget az anomáliák: szeptember után a hozamgörbe elkezdett visszarendeződni – csakhogy egyáltalán nem úgy, ahogy azt kéne. Szokásosan a rövid lejáratú kötvények kamatzuhanásával indul a folyamat. Most azonban a rövid lejáratú kötvények kamatai tovább növekedvén zárkóztak fel a hosszú távúakhoz.
