Az utóbbi években folyamatosan pusztul és épül lefelé a sarlatán tévtanítók mentális állapota, kik a COVID-terrort megelőzően viszonylag stabilnak mondható rajongótáboruk és személyüket hitelesnek vélő nézőik-rajongóik jelentős részét elvesztették.
Köszönhető mindez annak, hogy bár kivétel nélkül mindegyikük önjelöltségi alapon kiáltja ki magát az univerzális igazság hirdetésének egyetlen és kizárólagos érvénnyel szóba jöhető főpapjaként, hárman négyféle módon látják a mindenki részére oly nyilvánvaló objektív valóságot, szánalmas jóslataik a világ folyamatainak irányára vonatkozóan rendre kivétel nélkül mind dugába dőlnek, az igazsággal ápolt viszonyuk kísérletesen emlékeztet minket egy hitelét vesztett népsanyargató politikai mozgalom programjára, s utóbb immár egyikük sem képes igazán elhallgatni, miféle sötét és gonosz erők szolgálatára szegődtek az értelmes tevékenység nélküli megélhetésük szavatolására.
Tavaly nyárra e förtelmes tévtanító sarlatánok kivétel nélkül mind totálisan megőrültek, s az általuk oly megfellebbezhetetlennek mondott objektív valósággal teljes egészében felszámolódott a viszonyuk.
Olyannyira vált feltűnővé ezeknek az okkultista szerencsétleneknek az elmebomlása, hogy komplett válogatásba foglaltam a 2024 közepe során szinte tökéletes szinkronban előadott skizofrén hallucinációikat.
Természetesen az eltelt időszakban sem állt helyre e leépült szanatórium-kezeltek állapota, de nyilván a magam szellemi feladata nem az ezek ócska előadmányainak folyamatos monitorozása és kritizálása, hanem azok érvényét felszámoló igazságok megfogalmazása, leírása és beszerkesztése, hogy akik kiszáradás szélén agonizáló rendszeráldozatokként vagy ezen sarlatánok nagy bajba jutott elmeprogramozott bábjaiként az én kis oázisomban kívánnának megpihenni, azok részesüljenek végre ama elhallgatott és olykor akár erőszakkal elfojtott igazságokban, melyek magukba szívása által megszabadulhatnak a gyilkos rendszernek és annak ördögi fenntartóinak béklyóitól, továbbá ellentétben ezekkel a mások nyomorán meggazdagodni szándékozó haszonlesőkkel szállítsam az állításaim helyességét visszaigazoló s az olykor magam által is tett jóslatok érvényét megmutató valóságot.
Tehát ezeknek az okkult tévtanítóknak a folyamatos leleplezése nem tartozik kifejezetten a hatáskörömbe. Mégis fontosnak tartom – miután ők maguk nyilván nem fognak változni, hiszen az életben maradásuk függ az általuk elméiken át leláncolt hallgatóságaik lelki erejének elszipkázásától -, hogy ezek áldozatai legalább a lehetőséget megkapják az igazság szavának megismerése által a halálos függőségeiktől való szabadulásra, hogy mindenféle ostoba bolygómágiázgató meg önkényes elmefundálmányokat gyártogató kifosztóik uralma alól kicsusszanhassanak.
Törekvésem tehát elsősorban nem a hazug tévtanítók viselkedésének megváltoztatására irányul, hanem szerencsétlen foglyaik visszavezetésére az élet dúsgazdag forrása felé a fejükbe plántált elmeprogramjaik feloszlatásával.
Ez önmagában szabadulást nem fog adni, pusztán az igazság megismerését teszi lehetővé. A tényleges szabadsághoz szükséges a Revolife további írásainak – spirituális szempontból kiváltképp a forradalmi evangéliumok és a Théleszma rovat további anyagainak – tanulmányozása.
Mindenesetre ezen írások, mint a mostani témához apropót nyújtó személy leleplezése is a szabadság első mérföldkövét jelképezik egy igazán dicsőséges és minden, sarlatán alakok által gondosan elénk pakolt akadályok, aknamezők garmadájától mentesített spirituális úton, amelyen nem ferdíthetik tovább diktatórikus önkényükkel Jézus Krisztus és a Biblia szólamait, nem taszíthatnak minket mindenféle bolygómozgásokra hivatkozással az örök félelem feneketlen vermébe, amelyből véleményük szerint csakis és kizárólag a minket láncra verő és lelkünket önkényesen elsorvasztó karhatalmi tekintélyekre tett szavazataink vezethetnek ki minket. Ugyanazok, akik félelmünket és nyomorunkat előidézték, majd végletekig fokozták.
A pozitív gondolkodás, mint a modern kapitalizmus egyik elsődleges védbástyájává avanzsált fekete mágia lényege, hogy individualizálja a rendszer aberrált, férges működéséből eredendően elburjánzó tömeges mélynyomort. Ezt elsősorban lelki alapon teszi, mert anyagi értelemben a pénzuralom és a szabad piac közgazdasági ideológiája veti önerőből szabadulhatatlan rácsok mögé elménk tartalmát.
A modern vadkapitalizmus lényege a nyereségek privatizálása és a veszteségek, károk társadalomra oktrojálása. Minden vagyon és előny felfelé áramlik, minden felelősség és béklyó pedig lefelé. Egy nyolc általánost végzett szakmunkásnak szélesebb pénzügyi ismeretekkel szükséges bírnia és jobban tisztába kerülnie a pénzügyi kockázatokkal, mint egy bankhálózat fejeseinek. Ez volt ugye a 2008-as sevizahitel-átverés központi ideológiai doktrínája, és ez mind a mai napig a globális pénzügyi rendszer lényege: központilag kifundált kártékony átverésekkel ellehetetleníteni a lakosság talpra állását.
Aki nem hajlandó vagy képes fejetlen csirke módjára beleszaladni a rendszer részéről gondosan felállított és automatikus kudarcunkat menthetetlenül garantáló halálos vesszőfutásba, hanem a rajtvonalnál vesztegel, neadjisten visszafordulna, azt a rendszer incelként, hikikomoriként, NEET-ként, mamahotelesként, társadalmi parazitaként gúnyolván egész egyszerűen kiiktatja az életben maradás jogából.
Mivel a nagybetűs életnek hazudott halálmenet mindenképp a kimúlásunkat garantálja, alternatív választási opció pedig nincs, a körülményeket figyelembe véve az egyetlen és kizárólagos józan döntés még mindig a rendszer akarata alá rendelődés megtagadása marad. Így bár a hatalom éhen dögleszt minket, nem szükséges ugyanezen törvény betűje, karhatalmi ukázok hada, pártállami csinovnyikhordák folytatólagos életlehetetlenítgető tevékenysége végett elkerülhetetlen sorsút beteljesüléséért még keményen meg is dolgozni.
Igen ám, de a rendszer által erőszakkal ránk oktrojált örök mélyszegénység és nyomorúság így vagy úgy elkerülhetetlenül beteljesülő sorsútja országszerte milliókat, globális szinten milliárdokat taszít olyan, elsősorban lelki szinten megnyilvánuló, ezért anyagi ösztönzőkkel és büntetgetésekkel kezelhetetlen betegségekbe, mentális problémákba, személyiségzavarokba, melyek nem hagyják az egyéni felelősségvállalás báránybőr-gúnyájába bújtatott szisztematikus terror-farkast nyugodtan aludni és szabadon lakmározni az önmagukat alanyi jogon és feltétel nélkül az uraságok asztalára kínálók húsából és életenergiájából.
A rendszeráldozatok haldokló lelkének utolsó segélykiáltásait jelképezik az élhetetlen, elviselhetetlen, gyilkos világgal szemben óhatatlanul fel-feltörő pánikreakciók, mentális köddel átitatott ösztöncselekmények hada, melyek művelésében a magatehetetlen passzivitásukban jajveszékelő rendszeráldozatok hada semmiféle gondolati, lelkiismereti vagy akár önfegyelmező-önfenyítő akciót nem képes többé foganatosítani.
Így alakul ki a különféle kényszerbetegségek garmadája, mint skizofrénia, obszesszív-kompulzív cselekedetek, pánikbetegség és fóbiák, hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, vagy borderline személyiségzavar.
Az egyéni felelősségvállalás diktátuma a tömeges megőrülésbe taszigálja az emberiséget erőszakkal, amikor a rendszerben olyan körülményrendszer alanyi jogú és feltétel nélküli elfogadására kényszeríti őket, kompenzációképp az életben maradás jogának ködös és voltaképp soha ténylegesen be nem teljesülő ígérvényét lobogtatván a fejük fölött, amely szisztémában úgy kénytelenek elviselni a jogi paragrafusok százaival körülbástyázott hatáskörű hatalmi aktorok rablógyilkos, szadista, embereket megalázó, átverő és ellehetetlenítgető ütlegeit, hogy ők maguk ténylegesen az égvilágon semmi eszközzel nem rendelkeznek e követelmények teljesítésére vagy megtagadására, pláne az automatikusan végrehajtott büntetgetések, illegális inkasszók, egzisztenciánkat romba döntő bírságok és tömeggyilkos, mételyező pártállami ukázok negatív következményeinek elkerülésére.
A modern rendszer egy olyan soha le nem járó, az idők végeztéig bennünket bántalmazó és sanyargató terrorszisztéma, melyben a megaláztatások és traumák végtelen árjával való csapkodásunk lehetősége kivétel nélkül külső aktorok privilégiuma, viszont a ténykedésük következményeként bekövetkező rendszerválságok, gazdasági összeomlások, megélhetési krízisek, személyes sorstragédiák, lecsúszások, hajléktalanság, depresszió, öngyilkosság mind a milliárdos létszámban a hatalom lángoló oltárán feláldozható egyének statisztikai számjelekké degradált árját sújtják, végtelen számban és korlátlan ideig.
Az egyéni felelősség tömeggyilkos diktátumával megtámasztott rendszerterrorban az uralkodó osztály stabilitását veszélyeztető mindennemű rendszertényező erőszakkal kiexportálásra kerül a népre, az azokból kizsákmányoló mechanizmusok sokasága által kisajtolható elit vagyonhalmozás és időmegtakarítás pedig kivétel nélkül mind a piramis csúcsán kulminálódik, akik így a feláldozott hústömegek vérén és verejtékén felépíttethetik, majd örökre megszilárdíthatják istenemberi hatalmukat. Sőt, a hipnózisban tartott, és uradalmi terrorjukat két kezükkel felépítő rendszeráldozatoknak még azt is nyugodt szívvel előadhatja, hogy mindezen mesés birodalmat ő maga hívta létre a semmiből (kvázi teremtette, mint egy isten), tehát most hódoljunk előtte térdre rogyva és lába szárát csókolgatván, nehogy a következő hónapban negatív létszínvonalat garantáló munkabér hiányában maradjunk.
Ahogy mondtam, ez a fajta gyilkos és sátáni önelárulás – tökmindegy, hogy azt a rendszerkényszerek kikerülhetetlen és szabadulhatatlan terrorja eszkalálja – a totális önelveszejtés peremére sodorja az emberiséget, amely senkiföldjén fennáll a veszélye, hogy az ember immár a várható veszteségekkel – amely ez esetben az örök negatív bérezés mentén és rablóuzsora hitelek sokaságával bebiztosított rabszolgaságot jelenti, hasonlóan a gulágok és koncentrációs táborok világához – mit sem törődvén. vagy épp az által, hogy a sátán rendszere kiköpi őket magából, egész egyszerűen kizuhannak a rendszerből.
Ebben az állapotban temérdek dolog történhet velük, az éhen halástól a megfagyáson át az öngyilkosságig. Ám a rendszer nem számol egy általa mereven elhallgatott, vagy minimum választhatatlan opcióként megjelölt eshetőséggel, hogy a részéről dögrovásra ítélt áldozataik nem éhen döglenek, hanem megkapaszkodván az általuk frissen felfedezett isteni útmutatásba úgy élnek túl, hogy közben elkezdenek veszélyt, kockázatot tanúsítani magára a rendszer működésére.
Nem fizetnek többé adót, nem járnak dolgozni, mégis nagyobb jómódban élnek, mint a negatív reálbéren tartott örök rabszolgák, akik lélek nélküli zombikként lassan önmaguk testét is totálisan felemésztik. Mivel a rendszer megakadályozza részükre, ezért nem vesznek házat, autót, nem alapítanak családot és nem vállalnak gyermeket. Boldog-boldogtalan részére átjáróházként üzemelő bankszámláról visszatérnek a biztonságos és anonim készpénzhez.
Mivel a rendszer egyben az általa támasztott követelmények teljesítését is automatikusan ellehetetleníti, nyilvánvaló, hogy ezek az emberek soha többé a büdös életben nem fognak visszatérni a rendszer tömeggyilkos kontrollja alá, mivel ellentétben a hatalom förtelmes hazudozásaival sorsukat nem maguk választották és nem egyéni döntés kérdése, miképp rángatja őket kapcarongyként a hatalom.
S ez a legféltettebb titok, amit a rendszer igyekezik a végletekig elleplezni alázatos és hithű szolgái elől: hogy egyéni felelősségvállalás nem létezik. Amennyiben mindennemű körülményeinket, választási opciónkat valaki más határozza meg és tárja elénk, onnantól semmi beleszólással nem bírunk, egyáltalán bizonyul-e módunk bármilyen választásra a követelmények teljesítésében, a büntetések és ellehetetlenítgetések elkerülésében. A rendszer kondicionál minket immár születésünknél fogva, határozza meg a felénk intézett mindennemű követelményét és az életben maradásunk feltételeit, mondja ki felettünk a maga halálos ítéleteit, miközben az általa pokollá tett létű emberiség problémái megoldásának gondját az egyénekre hárítja.
Amíg alig néhány százaléknyi vesztese és kitaszítottja létezett a rendszernek, még fenn lehetett tartani az individuális felelősség illúzióját, de abban a világban, amikor az emberek 92%-a nem tudja megvalósítani az életcéljait és az abszolút többség a rendszer veszteseként értékelhető akár anyagi, akár mentális értelemben, akár mindkettőben egyszerre, a rendszer okkultista varázsigéi kezdik felmondani a szolgálatot. Kezd a rendszer aberrált működéséből eredő mindennemű negatív és összeomlás veszélyét magában hordozó következmény visszakanyarodni annak kifundálója, azaz a karhatalmi tekintélyek és a hatalmi piramis csúcsa felé.
Az ember a rendszerben csakis és kizárólag passzív báb (kvázi láncon tartott kutya), áldozat (hajléktalanná tett vagy öngyilkosságba taszított személy, akikre mutogatván lehet visszaigazolni a feltétlen alkalmazkodás és megfelelés elmulasztásának fatális következményeit), vagy forradalmár lehet (ez esetben szembesülnie kell a rendszer haragjával és megtorlásával). Bármely más opció választása a végtelen lehetőségek liberális demokráciájában és szabad piaci kapitalizmusában kizárt.
Igen ám, de ha a rendszeren belül csakis és kizárólag soha véget nem érő elnyomás, nyomor, gyász, hierarchikus terror lehetősége választható, az emberek rendszer élősködését tápláló képessége a testük és elméjük erejének, képességeinek beszolgáltatásával nagyban erodálódik.
A rendszer függőségben tartott alattvalóinak mentális állapota haláluk napjáig folyamatosan hanyatlik, s akár kora huszonévesen is eljuthatnak oda, hogy mélydepresszióban agonizálván a nagy tömegek feletti élősködésre berendezkedett rendszer nem tud immár elegendő energiát csapolni belőlük legitimitása megerősítéséhez, illetve kellő számú munkaerőt kifosztani a népsanyargató birodalom felépítéséhez és annak apparátusa ellátásához. A rendszer magába roskad, a pártállami csinovnyikok éhen halnak, a milliárdos tőkések utolsó fillérnyi összeharácsolt vagyonkájukat is elvesztik, vagy lámpavason végzik.
Mit lehet tenni? Aldous Huxley hosszas vitákat folytatott le George Orwell-lel a rendszer örök és halhatatlan diktatúráját megteremtő végső forradalomról. Huxley nem egy kontinensekre bontott, globális léptékű totalitárius diktatúra bebetonzásában látta a földi hatalom végső stációját, mint Orwell, mert az ilyen rendszerben előbb-utóbb elfogy az azt feltartani képes életerő, ahogy láthattuk azt a Szovjetunió összeomlásának példáján.
Huxley tovább megy: a jövő rendszere egy olyan univerzális, a nyílt színi erőszak és testi kényszerítés látható eszközeitől mentesített diktatúra lesz, amelyben az emberek akár bazári látványosságok végtelen árjával, akár gyógyszerészeti kemikáliák sokaságával boldogságra lesznek kényszerítve. Amely világban az ellenállás vagy forradalom kósza gondolata sem vetődik fel bennük többé, hiszen kierőszakolt műörömeikkel nem tudnak többé különbséget tenni a beígért mennyek országa és a kábítószerek indukálta kémiai balanszváltozás közt az elméjükben.
Ez a totális megtévesztés a külső fenyítés és behódolásra kényszerítés helyett belül helyezi el az emberben az univerzális diktatúra kívánalmainak való makulátlan megfelelés morális és cselekedeti követelményeit egyaránt. Immár mit sem számít, hogy totalitárius rabságban tengődünk, hiszen a boldogságunk és elégedettségünk mindennemű feltételei belülre kerültek, megerősítvén a kémiailag örökre elalukáltatott lelkiismerettel és a zárt, absztrakt rendszeren kívüli világ megismerésének ellehetetlenítésével.
Az univerzális diktatúra működési lényege, hogy az általa rendszeren kívülre száműzötteket nem tömegesen megsemmisíteni igyekezik, vagy ahogy napjainkban zajlik, az életben maradás jogának megvonása révén dögrovásra juttatni őket, hanem kivétel nélkül a föld minden embere, állata, izgő-mozgó élőlénye a rendszer közvetlen, másodperc alapú és tökéletesen szabadulhatatlan kontrollja alatt áll. Magyarán a rendszeren kívülieket nem szükséges üldöztetni és kiirtani, mert a rendszer hatalma odáig terjed, hogy nincs világ a rendszeren túl.
Ha szellemi értelemben rendszeren kívülivé is válnánk, annak terrorhatalma nem szűnik meg a fejünk fölött. Immár akár hajléktalanokként, munkanélküliekként, a világ másik végére űzött emigránsokként is utolér minket a rendszer mocskos, nyálkás mancsa. Alanyi jogon kivetett és automatikus végrehajtás alá helyezett bírságaival, büntetgetéseivel, különadóival, elvonásaival (mint amilyen a bankok „bail in” mechanizmusa) a rendszer a maga önkénye és érdekei szerint korlátlan mértékben, ideig és alkalommal tarthat minket módszeres mélynyomorban. A totális megfigyelés és pontozás eszközei immár ott figyelnek minden utcasarkon, hivatalban, felebarátaink kezében és fején (kamerás telefonok és arcfelismerő VR sisakok képében), sőt még a saját zsebünkben is.
Kivehetjük magunkat a rendszerből, de a rendszer nem veszi ki magát belőlünk. Ez valóban a legvégső forradalom, amelynek vége az emberiség magántulajdonná tétele az uralkodó istenemberek általi korlátok nélküli rendelkezéshez.
Igen ám, de jelen állapotban a rendszer még egyetlen alkalommal sem volt képes szállítani ama kémiai megoldást, amely által lelkünk elkábításával elhiteti velünk, hogy tényleg a földi mennyországban élünk, Viktor látnok, Trump próféta és Putyin cár személyes közreműködésének hála.
Folyamatosan érezzük, hogy valami nem stimmel, méla kábaságából alkalmasint fel-feléledő lelkiismeretünk figyelmeztet minket akár konkrét testi tüneteken keresztül, mennyire rossz lóra teszünk a nyakló nélkül végzett rendszerszolgálattal. A hazug boldogságunk kikényszerítésére kifundált módszertanok mindegyike, propagandától a marketingen át az antidepresszánsok kapkodásáig bezárólag csúfos csődöt mondott.
Itt áll az emberiség a maga lelki mezítelenségében, és nyomorog. Nyomorával egyre számosabb arányban tudatosan szembesül. Jól tudja immár, hogy keserves kínjait az erőfeszítéseit negatív reáljövedelemmel honoráló rendszer gerjeszti, de képtelen bármit is tenni, mert az univerzális diktatúra egy konkrét fizikai formában meg nem nyilvánuló, láthatatlan, érinthetetlen, megszólíthatatlan és elszámoltathatatlan istenségként kontrollálja testi funkcióit és életben maradása feltételeit.
A hazug boldogság eszményében vergődő jobbágyhadak nem vidáman dalolászó rendszerszolgákká avanzsálódnak, hanem agyilag és mentálisan halott zombikká, akik rendszerkényszerből végzett tevékenységükben kizárólag mint madzagon rángatott bábfigurák vannak jelen. Ugyanakkor képzeletben, a hatalom által beláthatatlan és érinthetetlen tartományokban immár tömegével csekkolnak ki a rendszer fojtó béklyója alól, hogy álmodozzanak egy eljövendő szebb világról, amely a hatalom selejtes boldogság-erőszakoló terrorhálózatával ellentétben tényleg igazi, s hamarosan akár hús-vér valósággá is válhat.
Az emberiség mentális kicsatlakozásának következménye, hogy a dolgozó emberek rabszolgatartóik részére végzett munkájuk minőségére immár mit sem ügyelnek. A rendszer által megkövetelt részképességeik folyamatosan sorvadoznak elfelé, kommunikációs skilljeik lassacskán a neandervölgyi előemberét is alulmúlják. Mikor vásárló érkezik a boltba, vagy vendég a fogadóba, úgy el vannak foglalva a maguk belső világának rendezgetésével, hogy észre sem veszik a személyükkel szóba elegyedni kívánó NPC-k hadát.
Ne feledjük, hogy folytatólagos jelleggel a kizsákmányoló rabszolgatartó kaszt követelte meg tőlünk, hogy rendre mindig csakis és kizárólag befelé figyeljünk, hogy amit az ő viselkedésükben és életellenes rendszerükben elviselhetetlennek látunk, azt találjuk meg önmagunkban.
És lám, rá is találtunk az IGAZ ÖRÖM bejárati kapujának kulcsára ott legbelül. Ehhez mindössze az kellett, hogy levessük magunkról az egyéni felelősség mételyező vemhét, a gyerekkorunktól elkerülhetetlenül belénk plántált hamis információk és semmirevaló baromságok magunkba fogadását, hogy elengedjünk fülünk mellett a pártállami ukázt, hogy ne törődjünk többé a gyilkos fenyítéseikkel, a belengetett bírságok és büntetgetések hadával, hanem odabent az eltagadott lelkünk csendes és meleg kuckójában befészkelvén magunkat képzelegjünk egy csodásabb világról.
A probléma mindezen üdvösséget kiváltó mentalitással a hatalom képviselőinek szemszögéből, hogy milliárdok lelki alapú kicsatlakozásával megsemmisül az emberiség fölött azt élősködőzve élősködő babiloni bábeltorony szisztéma.
Legutolsó mentsvárként, ha már a rendszer igaz boldogságot nem képes adni, találta ki az ideológus kaszt a pozitív gondolkodás tanát, amely szerint önbecsapással és a hatalom részéről kívülről érkező ukázok belső kényszerekké alakítgatásával abszolválható a lakosság örök mókuskerékben tartása.
Eme ócska pszichológiai trükk közel ugyanazon elven működik, mint a szerencsejáték-függőség. Habár a rendszer folyamatosan egyre élhetetlenebb körülményekkel honorál minket, pusztulásának és embertelenségének jeleit pedig bőrünkön érezzük, győzzük meg magunkat arról, hogy mindezen oktalan sanyargatás, büntetgetés, lelki terror csakis és kizárólag a mi érdekünkben zajlik, a javunkat szolgálja, lelki fejlődésünket segíti elő, sőt, ami a legalja: magunk váltjuk ki a káros és negatív gondolati-mentális sémáinkkal a bennünket egyoldalúan és egy irányból érő, személyes közreműködésünket egyáltalán nem kívánó nyomorúságaink hadát.
Ha tehát a rendszer mindennemű leigázásunkra, tönkre tételünkre, ellehetetlenítésünkre, végül elpusztításunkra igyekvő akciójában meglátjuk a jóságot, azt visszaforgatjuk a magunk elméjében arra, hogy mindezt mi állítottuk elő magunknak, akkor ugyan boldogságot nem nyerhetünk, de legalább megszűnik a rendszer gyilkos behatásaival szemben úgy-ahogy funkcionáló természetes ellenállási képességünk. E folyamat testi analógiájaként az immunrendszer maga ellen támad, az áldozat elkezdi saját magát emészteni a kívülről érkező hatások eredményeiért, és eme önsorsrontó gondolati séma elburjánzásával kialakul a rettegett rákbetegség.
