Az alábbi híradás ugyan nem a legfrissebb, mégis megérdemel egy alaposabb elemzést, már csak a benne foglaltatott témakör és a szokásosan ostoba „szakértői” vélemény miatt.

Forradalmi hangulat tombol Szlovákiában. Hiába a Fico-féle nemzeti konzervatív kormányzás, az emberek nem hisznek többé a hatalom tudatbefolyásoló ármányainak, nem veszik be a dajkamesét, hogy a mindenkori kormányzat csakis és kizárólag az ő jólétük érdekében gyötri őket agyon az egyre fojtogatóbb diktatúrájával és egyre elviselhetetlenebb törvényeivel-jogszabályaival. Kezd lehullni a lepel, hogy a hatalom törekvéseinek egyetlen és kizárólagos célja az emberiség passzív vágóállatok hadává alakítása:

…Egyre több szlovák véli úgy, hogy a társadalmi problémák szokásos eszközökkel már nem oldhatók meg, szerintük csak egy forradalom hozhat valódi változást. A válaszadók több mint fele pedig azt hiszi, hogy a világ sorsát nem demokratikusan megválasztott vezetők, hanem titkos, háttérből irányító csoportok befolyásolják.

Az emberek kezéből kiveszett a saját életük rendezgetésének lehetősége feletti kontroll. Hiába az egyéni felelősségvállaláshoz hasonlatos elmeprogramozó mantrák hada, mindenki nagyon jól tudja immár, hogy létvitelünk minden egyes szóba jöhető tényezőjét, ideértve a személyes testi funkcióink működését is egy érinthetetlen és elszámoltathatatlan hatalom központilag kontrollálja, a puszta esélyét sem hagyván meg nekünk a túlélésre önerőből. Ha akarja, a hatalom egyetlen gombnyomással ítél bennünket halálra.

Total control

Immár a szlovák polgárok több mint 50 százalékának, tehát statisztikai többségének nyílt fel a szeme a rendszer keserű valóságára: hogy mindannyian magatehetetlen bábjai vagyunk a bennünket láthatatlan drótok sokaságán rángató körülmények hadának:

…A modern társadalom alapvető intézményeivel és értékeivel szemben is megkérdőjeleződik a bizalom… A polgárok több mint fele, 52, 5 százaléka meg van róla győződve, hogy a rendszer nem törődik az egyének jólétével, inkább szándékosan árt nekik. Az emberek egyre szkeptikusabbak azzal kapcsolatban, hogy a társadalmi problémákat meg lehet-e oldani a szokásos módon, azaz választásokkal vagy éppen a bíróságokon.

Az intézmények elvesztették legitimitásukat, hiszen azok pl. igazság szolgáltatása helyett a hatalmi pozíciót élvező tekintélyszemélyek kénye-kedvének kiterjesztéséért léteznek, hogy a bárminemű ellenállás puszta esélyétől mentesített központi karhatalmi erővel halálra gyötörhessenek minket.

A politikus gárda szintén nem az államot vezeti, hanem globális tőkés társaságok, NGO-k és sötétben bujkáló dollárbilliomos háttérhatalmi aktorok parancsait ütik át a népességen az állami berendezkedés kínálta törvényi szigor és karhatalmi erőszak minden szóba jöhető eszközével:

Ai kutya rendor

A szlovákok több mint 51 százaléka ugyanis úgy gondolja, hogy a világ nagy eseményeit nem választott politikusok, hanem titkos csoportok irányítják, amelyek totalitárius világkormány létrehozására törekszenek.

E tekintetben is többséget alkotnak a szemeiket immár felnyitva tartó polgárok.

Természetesen nem állhatta meg az egyik ilyen háttérhatalmi think thank-es álértelmiségi pszichiáter, hogy az emberiség megtévesztése és leigázása érdekében lefolytatott tanulmányait ne forgassa át valami okkult mese-mesketébe a tökéletesen nyilvánvaló indokkal kibontakozó össznépi elégedetlenség és forrongás magyarázatára. Hunčík Péter szerint ama hajdanvolt kommunista diktatúra tehet az össznépi bizalom tova illanásáról, amely időszakban a mostani lázongók jelentős többsége még tervbe sem volt véve, hiszen a legfiatalabb ilyen példány, kinek lehetett bármilyen viszonya a hajdanvolt káderállománnyal és pártállami diktatúrával, már bőven elmúlt 50 éves:

Nem értékeltük ki kellőképpen, hogy az állampolgárokra milyen emberellenes hatással volt az 1945-től 1989-ig tartó időszak, ez is közrejátszik abban, hogy nincs meg a bizalom.

Elvtarsak tanacskoznak

Az úriember ráadásul igazán kellemetlen ellentmondásba keveredik önmagával, hiszen néhány bekezdéssel feljebb meg olvashatjuk, hogy „a polgárok 65 százaléka pedig azt mondja, hogy a szocializmus alatt jobb volt az élet”. Dehát nyilván az elemi logika nem tartozik a szakértő úr fényesre pallérozott szellemi kompetenciái közé.

Nem véletlen, hogy a szakértelem kifejezést napjainkban már inkább fosztóképzőként használjuk.

Aztán kiderül róla, hogy pszichológia terén is hasonlóképp fogalmatlan, hiszen a következő nevetséges diagnózist nyújtja:

Ez hasonló jelenség, mint a féltékenység, ami azért alakul ki, mert elsősorban saját magunkkal nem vagyunk tisztában. Önmagunkról képzeljük azt, hogy bizonyos esetekben hogyan viselkednénk, aminek a végkicsengése az a fajta elfordulás az intézményektől, a politikusoktól és szinte mindentől, aminek a stabilitást kellene jelentenie az életünkben, de hiányzik belőlünk a belső biztonság.

Ez is az Ecserin vette a diplomáját, vagy tán tombolán nyerte.

Ai Politikus Posztliberalizmus Cover

Önmagunkról eleve nem képzelhetünk semmit, mert az emberiség abszolút többsége soha a büdös életben nem jut oda, hogy hatalmi pozíciót élvezhessen. Persze akadnak alkalmasint ilyen hülyék, akik Reddit meg Facebook kommentben odaböfögik, hogy ha én lennék a miniszterelnök, akkor így meg gyötörném agyon a népességet, de történelmileg az ilyesféle elemek kezelésére hathatós segítséget nyújtott egy éppen arrafelé kószáló jó vaskos lámpavas, attól rögvest el is hallgatnak.

Ha már hierarchiában vergődünk, a fejünk fölött pöffeszkedő pártállami csinovnyikoknak meg feudalista földesuraságoknak kellene olyan törvényeket hozniuk, olyan intézkedéseket foganatosítaniuk, amelyek célja nem a befizetendő csekkek végtelen árjában fuldokló meg törvényi paragrafusok életet ellehetetlenítő béklyójában vergődő lakosság halálra bántalmazása és lebénítása, hogy maguktól mozdulni se tudjanak, mert egyből röppen a büntetés meg a pártállami inkasszó.

Ez a „mi tettük ilyenné a világot” meg egyéni felelősségvállalás blabla egy ótvaros baromság. A mostani élhetetlen és elviselhetetlen rendszer minden eleme már születésünk pillanata előtt fennállt, apparátusa teljes körűen kiépült és az intézményekben pöffeszkedő káderek csereszabatossága végett a hatalom kívülről nem megdönthető és nem elszámoltatható. Sőt, legtöbb esetben meg se szólítható, mert a hatalom ebben a modern viszonylatban nem konkrétan megnevezhető személyek historikusan visszakövethető sorozatát jelenti, az nagyon XIX. század. Hanem egy olyan tökéletesen személytelen és absztrakt, kizárólag fogalmi keretbe ágyazható népgyötrés-hálózatot, amelyben megnevezhetetlen bürokraták papírra vagy képernyőre vésett bikfanyelvű okkultista varázsigék szerint (ezeket hívják jogszabályoknak) vetik az emberiségre a kiszámíthatatlan elnyomó és terrorisztikus intézkedéseiket.

Ai torveny justicia urno

És ha még mélyebben nyúlkálunk a nyúl üregébe, felfedezhetjük, hogy ezek az előírások, protokollok a kígyónyelvű politikusok hazudozásaival ellentétben nem semlegesek, pláne nem mindenkire egyenlően vonatkozók. Másképp büntetik és ítélik meg a gazdagokat, mint a szegényeket. Elviselhetetlen elnyomással sújtják a védekezni képtelen nincsteleneket, míg az elitek fattyai következmények nélkül megkerülhetik őket, vagy akár szellemi fegyverként forgathatják azokat az érdekérvényesítő erővel nem bírókkal szemben.

Az intézmények és politikusok a nép, kiváltképp az igazság ellen vannak, ezért hát nem véletlen a beléjük vetett bizalom összeomlása. Amivel nem számolnak a karhatalom pribékjei, hogy a bizalom visszaépítése jelentősen hosszasabb és keservesebb fáradozást követel a rombolásnál.

Miért hiszik hát az emberek, hogy a saját életük rendezgetése felett egyre inkább nem bírnak semmi beleszólással, hogy kapcarongyként rángatja őket a rendszer, hogy a véletlenszerűen rájuk rótt aberrált és lélekgyilkos karhatalmi játszmák sokaságának kezelésére azok passzív elfogadásán felül nincs semmi eszközük?

Vigyázat, a válasz egészen váratlan és ütős lesz:

Azért hiszi az emberiség egyre jelentékenyebb hányada, hogy jelen világunkat egy sötétben bujkáló globális háttérhatalom irányítja, mert jelen világunkat egy sötétben bujkáló globális háttérhatalom irányítja.

Digitalis Diktatura

Ez a komplett világot keresztbe-kasul szövő pénzügyi és uradalmi hálózat vegyesen tevődik össze megnevezhető tekintélyszemélyekből és hatalmi intézmények név szerint nem azonosítható exceltábla-tologatóiból. Vegyesen működtetői a globális háttérhatalomnak nemzetállami miniszterek, multinacionális tőkekonglomerátumok vezetői és névleg hivatalos titulussal nem bíró, ám annál tekintélyesebb befolyást gyakorló NGO-k és think tank-ek alapítói. A háttérhatalomban a nagytőke diktálja az államhatalmak részéről bevezetendő törvényeket és jogszabályokat, melyekben csakis és kizárólag a lakosság nyomorba taszítását és szabad akaratának leszerelését elősegítendő tételek kerülhetnek megfogalmazásra, hogy szabadon és önálló akaratukból válhassanak az éhhalál vagy halálra fagyás kevéssé preferált alternatívája ellenében a munkáltató réteg örökkön örökké mélyszegény deprivációban tartott, kizsákmányolt barmaivá.

Minden kapitalista utat követő államnak kötelessége a lakosságot örök életen át negatív bérért rabigáztatható áldozati ajándékként felajánlani a milliárdos tőkés elit oltárán. Az örök, totalitárius, soha véget nem érő és a belőle való szabadulást nem engedélyező bér -és adósrabszolgaság bebetonozására a negatív reáljövedelemért végzett munka fenntarthatóságát és egyben a dolgozó rabszolgahad láthatatlan féltonnás vasgolyó bokájára csatolásával garantált leláncolását foganatosító hitelkonstrukciókat vezetnek be az egymással parolázó pártállamok és banki intézetek, hogy az ember elszámolás szerint soha a büdös életben ne szabadulhasson az alanyi jogon újra meg újra megújított, újabb kötelezvényekkel, kamatokkal és büntetési tételekkel sújtott adósrabszolga sorsa alól.

Az okkult mese, hogy mi mind örök adósai vagyunk a rendszernek, amely minket éhbéren tartván szavatolja halálunk napjáig a negatív létszínvonalunkat, csakis és kizárólag ama alapon érvényesül, hogy a tökéletesen egyenlőtlen erőviszonyok végett a hatalmi aktorok kezében ott az ütleg, a pénzintézetek adatbázisában a nyilvántartás, s az állam tökéletesen egyoldalúan és egyirányúan úgy kontrollálja létünk akár legapróbb mozzanatait, hogy bárminemű tiltakozás, ellenállás, pláne lázadás lehetőségétől mentesítvén minket ró ránk elkerülhetetlen éhhalált gerjesztő büntetgetéseket.

Ai cyberpunk rendfenntarto lany

Az egyetlen szóba jöhető kerülőútja e totalitárius és univerzális rendszerterrornak, ha a szájbab***ott tömeggyilkos törvényeikkel mit sem törődvén minden olyan rendszerfüggőségtől, kötelezvénytől és halálcsapdától megszabadulunk, melyeket kiaknázván a hatalom markát dörzsölgetvén már csatolja is ránk az elhordozhatatlan vasgolyóját.

Ezek pedig a munka és adósságtörlesztés felszámolása, a rabszolgaság kötelezően ránk rótt eszközeitől való szabadulás (autó, lakás, család, gyerek), bírságok és büntetgetések fizetésének megtagadása, továbbá a földi törvények és jogszabályok kiiktatása személyes életvezetésünkből.

E húzással viszont az ember a tökéletes létbizonytalanság lebegő buborékjába kerül, amely állapotban a sziklaszilárd belső hit és remény nélkül vergődő (földhöz kötött) emberek sírva és az uralkodó elit lábszárát csókdosva rohannak vissza a vasjárom felvételére, csak nehogy véletlen felszabadulhassanak az örök ebsorsuk alól.

De a történet itt nem ér véget: régen, a kétoldalú viszonyrendszerek korában (példa: a Kádár-rendszerben közveszélyes munkakerülőként elhurcoltak, ha nem dolgoztál, ugyanakkor az állam köteles volt téged valamely vállalatánál elhelyezni, legalább a szűk létfenntartásodat hitel felvételének szüksége nélkül biztosítani, továbbá árkontrollal garantálni a létszükségletek megfizethetőségét) az ember még kevéske lelkiismeret-furdalás mentén bemesélhette magának, hogy öneláruló és megalkuvó viselkedése az egyetlen erélyes és szóba jöhető életvezetési mód a világon, hogy ő ezzel jól jár, és az uralkodó elit részére felépítendő, fenntartandó hierarchikus diktatúra egyben az ő jólétét és biztonságát garantálja.

Vr virtualis hadsereg

Napjainkban viszont a gazdaság és államigazgatás minden terén tökéletesen egyoldalú viszonyrendszer uralkodik, ahol a hatalom követel, te meg akkor is teljesítesz, amikor ennek feltételeit ugyanezen hatalom nem adja meg, vagy egyenesen ellehetetleníti az önerőből való abszolválásukat. A mai dolgozó ember negatív reáljövedelemért cserébe rabszolgáskodik, ahol minden egyes arrébb pakolt cementeszsákkal, körbemalterezett téglafallal, polcra felhelyezett mérgező szeméttel, kitöltött űrlappal, pedánsan teljesített normával egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed az örök adósrabszolgaság megerősítette mélynyomor fekete vermébe.

A háttérhatalom láthatatlan, mégis szabadulhatatlan kontrolljának következménye, hogy akkor is a hatalom parancsát hajtják végre milliók, ha annak tökéletesen kiszámítható következménye a biztos katasztrófa, milliárdos anyagi és erkölcsi kár, vagy tömeges elhalálozás.

A rendszer tele van pakolva személytelen összeesküvések hadával, melyek java része napjainkra egészen precízen feltérképezett, mégis konkrét módon megnevezhető felelősök nélkül áll: tervezett elavulás, financializáció, modern bankrendszer, az új világrend erőszak nélküli totalitárius diktatúrája. Eugenika, titkos társaságok, szociáldarwinizmus, mesterséges hiányok, malthusianizmus.

Természetesen egy-egy népességellenes, tömeggyilkos ideológia megnevezhető felelősöket is tudhat maga mögött: Edward Bernays (propaganda, PR. náci marketing), Bill Gates (modern vakcinafasizmus, eugenikai kutatások támogatása), Klaus Schwab (great reset, semmid nem lesz és boldog leszel), Malthus + Say (munka alapú társadalom, dologházak, népességcsökkentés), John D. Rockefeller (vagyoni alapú megistenülés, modern iskolarendszer megszervezése), Otto von Bismarck (szociális háló álcájába bújtatott totális népi konformitás). Hitler is egyfajta háttérhatalom volt: a náci állam felmentette a lakosságot az erkölcsi parancsolatok betartása alól, hogy helyükbe a fasiszta ideológia diktálta morális előírásokat plántálja.

Amerikai hadsereg tisztelges

Ezek jelentős része megválasztatlan, nagy nyilvánosság előtt szerepet nem vállaló, a legtöbb kortárs ember részéről ismeretlen szereplő, akik de jure hatalomnélküliségük ellenére jelentős befolyást gyakoroltak és gyakorolnak mind a mai napig az emberiség életére, és a földi uralkodók olykor népnyúzó akcióik inspirációiként citálják az ő személyüket.

Máskor zárt körűen működő, de leleplezett, vagy tevékenységüket nyíltan hirdető, viszont taglistájukat titokban tartó társaságok hada gyűlik össze az emberiség feje fölött meghatározni annak jövőjét. Szabadkőművesség, illuminátus rend, Koponyák és Csontok, Fábiánus Társaság, Világgazdasági Fórum.

Amerikai elnökök és neves értelmiségiek már az 1800-as évektől fogva figyelmeztettek mindannyiunkat a háttérben verbuválódó, láthatatlanul növekvő és életmódunkat a politika szokásos hatalmi és választási rendszerén kívülről irányító aktorok megjelenésére, akik beépülvén az intézményekbe és döntéshozó folyamatokba a lakosság akaratától eltérő rendelkezéseket vernek át a politikai rendszeren.

A hazai szocializmust egy egyetemi hallgatókból verbuvált titkos társaság számolta fel, akik Kéri László egykori bennfentes személyes élménybeszámolója szerint a hivatalos egyetemi oktatástól elszeparált titkos kollégiumi klubesteken a hatalom becsapásával 1979-től kikérhették és felderíthették az 1956-os forradalom pártállam által elzárt és szélesebb plebstől továbbra is elszeparált felvételeit meg tényanyagait.

Ai z generacio lazadas

Mintegy évtizedes értelmiségi szervezkedés és a kádárizmus vergődő válsága nyomán Németh Miklós miniszterelnök- szintén temérdek, párttársakat is megtévesztő háttérgesztus mentén – belülről számolta fel a pártállamot és irányította a nemzet sorsútját a rendszerváltás felé. Mire Orbán Viktor, Demszky Gábor, Fodor Gábor és Lezsák Sándor megérkeztek, addigra az MSZMP fiatal meritokratikus elitje már rég megpuccsolta a hiábavalóan vergődő öreg és rozoga pártkádereket. Mire Orbán Viktor elhíresült beszédjében „elkergette” a ruszkikat, Németh Miklós zárt ajtók mögött hónapokkal korábban megállapodott Gorbacsovval a ruszki katonák kivonásáról és a vasfüggöny lebontásáról.

Jiang Xueqin kínai professzor statisztikai adatokkal bebizonyította, hogy a modern világ pénzügyi és ideológiai irányítóinak több mint fele az Ivy ligából érkezett a hatalomba, azon belül is kiemelkedő a Harvardon végzettek számaránya. Ez azt jelenti, hogy voltaképp egyetlen intézmény diktálja globálisan a világ ideológiai folyásának irányát, miközben a Harvardon diplomázott világirányító személyek nincsenek is tudatában a ténynek, hogy ők világirányítók.

A modern hivatalos és nyilvános intézmények létünk nyomorba döntéséért vagy a háttérhatalmi érdekek szolgálatért működnek. Az örök rabszolgaság és megalázkodás kényszerét elméinkbe plántáló iskolarendszer, örök életre megnyomorító átverős egyetemi képzések és gyorstalpalók, kötelező rendőrségi behajtási kvóta, illegális NAV inkasszók, gurítások és végrehajtások. A személytelen hivatal, melynek aktorai tökéletesen értinthetetlenek és megszólíthatatlanok, kivéve mikor ők idéznek be minket a számon kérésünkre, és akik látatlanban is élet-halál urai velünk szemben.

Lassan a puszta életben maradásunk magasztos lehetőségének esélyéhez is sírva meg térdre rogyva szükséges könyörögnünk, hogy valaki tegyen már végre minket rabszolgájává. Abban a fene nagy népelnyomó szocializmusban nem kellett pincéket, kutakat meg nyílászáró-cserét engedélyeztetni. Sőt, vízdíj sem volt és munkanélkülieknek kötelezően fizetendő TB-ellátás sem. Most viszont az életben maradásunk egyre inkább ellehetetlenül a rendszer által.

Most olyan szabadságjogaink vannak, amelyekkel objektíve nem is élhetünk, mint szabad utazgatás, prémium, tehát nem egészségpusztító áruk választása, biztos éhen halást, halálra fagyást vagy munkakerülő élősködőként való megbélyegzést gerjesztő kreatív-alkotói, szólási és lelkiismereti szabadság. Akinek tevékenysége, véleménye, erkölcsi érzéke akár csak nüansznyit is eltér a hatalom megkövetelte sátáni doktrínáktól (munka alapú társadalom, akkunagyhatalom, keresztény-konzervatív pedofilhálózat istápolása), azokat sok szeretettel várja az aluljáró és a korai elmúlás.

Az életünket ellehetetlenítő jogi és hatalmi machinációk automatikusak, míg nekünk minden erőnket és életidőnket felemésztő erőfeszítéseket szükséges tennünk az igazságok érvényesítéséért. A dinamikus árazások, automatikus végrehajtások, jövedelem-diszkrimináció, szociális kreditrendszer és emberi beavatkozás szüksége nélkül kirótt bírságok egytől egyig ellehetetlenítik létezési szabadságunk lassacskán legapróbb mozzanatainak kibontakoztatását is.

A modern jogállam egy ócska hoax, amelyben semmilyen jogot nem gyakorolhatunk, amelynek végzéséhez nem bírunk hatalommal. Ha nincsenek milliónk ügyvédre, nem állnak rendelkezésre jogaink érvényesítésének pénzügyi és fizikai feltételei, akkor hiába minden törekvésünk, a nálunk erőszakosabb és hatalomittasabb aktorok (akár illegális) akarata fog felettünk érvényesülni.

Rendor gumibot

A közgazdasági equilibrium elmélete, ami napjaink neoliberális vadkapitalizmusának bombabiztosan bebetonozott szervezőelve, a szabad akarat, döntés és cselekvés tökéletes lehetetlenségét mondja ki. A komplett rendszer működése tökéletesen determinált, előre meghatározott, egyetlen pontban besűrűsödő végeredményeket von maga után, melyek összességének teljes körű (mozdíthatatlan, örök, emberi akció által módosíthatatlan) optimalizációja végül egyetlen lehetséges egyensúlyi állapotban összpontosul.

Legalább 5-féle világszere elhíresült kísérlet bizonyítja, hogy az egyének gondolkodási, döntési és cselekvési szabadsága felszámolódik a tömeges manipuláció és elnyomás közepette, s a kevéske épen maradó elméjű személy is idővel, az életben maradás jogának elnyerése vagy a totális megszégyenülés elkerülése érdekében kénytelen a tömeges rendszerkényszerek kénye-kedvéhez alkalmazkodni.

Aki úgymond merészelne saját magával (vagy a tényleges valósággal) tisztába kerülni, azt a rendszer kiveti magából, éhhalálra vagy hajléktalanságra ítéli, személyét pedig elrettentő példaként citálják a hipnózisban tartott népség előtt, hogy lám, itt a renitens viselkedés és a hatalom által elmétekbe plántált valóságkép megkérdőjelezésének logikus következménye.

Ezért az ember vagy elfogadja, hogy személyét, gondolkodását, cselekedeteit lassacskán másodperc alapon külső, idegen és nagyon gyakran megnevezhetetlen aktorok kontrollálják, vagy pedig maholnap éhen hal. A tökéletes és teljes körű személyi létfunkció-kontroll bevezetéséhez pedig az egyénnek fel kell adnia személyes individualitását, öntudatát, mindent, amit a pszichológia egyéni kognitív folyamatokként érzékel, holott rendszerszinten érvényesített és az elhajló nézetek megjelenését meg nem engedő totalitárius befolyásolási hálózatról beszélünk, ahol az egyén feltételezett mentális épségének vagy épp annak hiányának semminemű relevanciája nincsen.

Ai cyborg kez

A népnek tehát igaza van, mikor feltételezi, hogy léte minden mozzanata egy személytelen, mégis szabadulhatatlan és elviselhetetlen diktatúra fennhatósága alatt áll, mert tényszerűen ez a valóság.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás