Azért persze vannak férfiak. Kizárólagos feladatuk a párzás. Ideiglenesen megtűrt egyedek, szükséges rossz. Ők a szárnyas hangyák, akik a szűz királynő megtermékenyítése után már nem kapnak enni, vagy egyenesen megölik őket. Jobb esetben elvándorolnak és úgy pusztulnak el.
Ugye a munka alapú társadalom csodás következménye a férfiak fölös szaporulatként való megbélyegzése, akik mamahoteles hikikomori incelekként csak élősködnek a társadalmon anyuci szoknyája mögött. Egyetlen kizárólagos értékük a két kezük által végzett erőkifejtésük lehet, mellette a szigorú monogám házasságban nyulak módjára végrehajtott párzás. Slussz passz.
Az emberi minőség lobotomizálása elérte célját, innentől a régi időkben alkotó-teremtőnek, szellemi teljesítményt felmutatónak, kalandornak, felfedezőnek, utazgatónak, az ösztönállati rabszolgamunkánál és párzásnál messze tovább látónak számító férfitársadalom semmiképp nem maradhat több a kolónia fenntartásának minimumát materialista alapon alanyi jogon biztosító gépezetnél.
Az emberiség hangyásításának célja tehát fajunk leredukálása a létezés abszolút minimumára. Legszívesebben a szexet is betiltaná a hatalom, de hát akkor meg már kihalna a kolónia. Majd talán a szűznemzés felfedezésével sikerül áthidalni eme problémát.
A lárvából azonban még bármi lehet, az eredmény a tápláléktól függ. Ha csökkentett fejadagokat kap, akkor kisebb lesz, nem fejlődik ki a petefészke és a szárnya, vagyis dolgozó lesz. A kolónia a pillanatnyi szükséglet szerint dönt a lárvák élelmezéséről.
Az intelligencia elhalása, alultápláltság, fizikai depriváció tökéletes apropót nyújt az ember számára, hogy dolgozóvá váljon, aki az uralkodó elithez vagy akár a basáskodó értelmiségiekhez képest csökkentett fejadagokat kap. Így tartósan fenntartható a depriváció, valamint az ebből adódó munkakényszer.
A hangyák szaporodása biológiailag éles ellentétben áll az emberekével, ezért azt átugorjuk.
A legfiatalabb dolgozók a fészekben tevékenykednek, a középkorúak a fészek környékén, az idős tapasztalt egyedek a felderítésben vesznek részt, és támadás esetén elsőként vonulnak harcba, ami egészen más mint ami az embernél tapasztalható, és sokkal logikusabb is. Az öregek halála a legkisebb veszteség a kolónia túlélése szempontjából.
Ez ugye nálunk fordítva van, a fronton rendre mindig a fiatalokat darálják le a vaskalapos vén f***fejek önkényének kielégítésére. Nálunk a haldoklók és halottak elképesztően kivételezett státusznak örvendnek, és a fiatalságnak élete feláldozása árán is kötelessége őket szolgálni. Ez nyilvánvalóan kizárólag a következő nemzedékek létszámának rovására mehet.
A dolgozók petefészket növesztve képesek királynővé átalakulni, és ezt többen meg is próbálják. Ilyen esetben a dolgozói rendészet tagjai addig verik a renitenst, amíg az a stressz következtében képtelen lesz a petefészkét kifejleszteni. Más demokratikusabb fajok hagyják a fejlődést a maga útján haladni, majd a lerakott petéket csemegeként elfogyasztják. Íme a természet példája arra, hogy a szigorú rendpártisággal szemben mennyivel hatékonyabb a demokrácia.
Embernél biológiailag lehetetlen az átváltozás, ugyanakkor a hatalom a XIX. századtól fogva férfiakkal-nőkkel szemben egyaránt állandó jelleggel megkísérelte a születésszámokat a maga kontrollja alá vonni – tragikus eredményekkel. Kínában 2015-ig, Indiában az 1990-es évekig gyakorolták az erőszakos sterilizációt a várandós asszonyokkal szemben, örök traumatizáltságra ítéltetvén őket. Pol Pot katonái százezerszám gyilkoltak csecsemőket. Az ukrán holodomor idején az anyák megenni kényszerültek saját gyermekeiket. Felsorolni is sok az élet mesterséges erőszak-kontrolljára irányuló törekvéseket.
Az egykirálynős fajok esetében a királynő pusztulásakor kitör az anarchia, belső háborúk robbannak ki, és csak a legritkább esetben tudja átvenni a hatalmat egy új királynő, a kolónia rendszerint kihal. A többkirálynős fajok viszont folyamatosan életképesek. Ismét egy természeti példa a demokratikus társadalmak felsőbbrendűségére autoriter társaikkal szemben. Megfigyeltek már 80 évig működő bolyt is (erdei vöröshangya, Svájc). Az első kutatók, akik a kutatást elindították már rég meghaltak, ám a boly még mindig működött.
Ugye egy diktátor halála is legtöbb esetben káoszt, anarchiát hagy maga után hátra, de minimum az erőszakkal összetákolt rendszer / birodalom megsemmisülésével kell számolnunk. Egy demokratikus országban az állam folyamatosan működőképes marad. Ennél fogva az uralkodó valóban jelentős félelmet plántálhat alattvalói elméjébe, hogy amennyiben ő elhalálozik, vagy hatalmától megfosztatásra kerül, azonnali hatállyal a komplett nemzetnek is annyi.
A hangyák társadalmához hasonlóan tehát hierarchia ide vagy oda, nem kizárólag az uralkodónak fűződik személyes érdeke a hatalmaskodáshoz, de az alattvalóknak, pláne azok haszonélvező rétegeinek az uralkodó trónszéken tartásához.
A hagyományokat követő fajok minden betolakodó idegent megölnek. Ezért létszámuk, területük, és hatékonyságuk erősen korlátozott. Ezzel szemben a demokratikus fajok befogadóak, kolóniáik uniót alkotnak, ahol nincsenek belső határok, egymást befogadják fészkükbe, a vendégek ott tölthetik az éjszakát, és enni is kapnak. Az ilyen fajok fészkeit hívjuk szuperkolóniának.
A nemzeti-konzervatív hangyabolyok maradnak a falanszterben, folyamatos terület és létszám-zsugorodást elszenvedvén, míg az egymással való együttműködésre képes kolóniák (már megint az a fránya Brüsszel) szuperkolóniákká fejlődnek.
Egyes hangyafajok kifejezetten más hangyabolyok lerohanásával foglalkoznak.
Putyinista vöröshangyák.
Afrikában a termeszeket fogyasztó rablóhangyák tagjai között harctéri helyzetben a sérültek elszállítására szanitéc egységek állnak készenlétben. A fészekbe érve a betegek percekig tartó sebfertőtlenítésben részesülnek, majd pihenés és táppénz következik. Az emberen kívül ez az egyetlen földi élőlény, amely hosszú ideig tartó kezelésben részesíti fajtársait a sebfertőzés elkerülése érdekében.
Azért mindennek felszámolására a hatalom újabban egészen jelentős erőforrásokat megmozgat. Lassan a hangyák alá süllyedünk civilizáltság és empátia szintjében.
Létezik olyan hangyafaj, ahol rendszerint a bolyba egy külsős királynő hatol be, megöli az eredeti királynőt és elfoglalja a helyét…
Ennek filozófiája köré szerveződnek az emberiség világában a puccsok.
A hazánkban is honos hangyaboglárka lepke hernyója hangyának álcázva magát a bolyban nő fel. A holyvák viszont kábítószerrel etetik a hangyákat, és amíg azok bódult állapotban vannak, kirabolják a fészket. A hangyák oly mértékben függővé válhatnak a szertől, hogy az utódgondozással is felhagyhatnak.
Lásd napi szükséges kábítószer-fejadagjainkat szállító szociális médiát működtető autistáink és szociopatáink, kik földi isteneknek, vagy legalábbis különálló fajoknak képzelik magukat, kikre nem vonatkoznak az emberi minőség megkövetelt fokmércéi.
Az afrikai vándorhangya 50 milliós csapata mindent letarol, ami az útjába kerül, de nem kell tartani tőle, hiszen a hangyafolyam óránként alig 10 métert halad előre. A helyiek egyszerűen kiköltöznek házaikból arra az időre, amíg a hangyák átvonulnak, sőt örülnek, mert minden élősködőt kipusztítanak lakásaiból.
Ha hagytuk volna a törököt átvonulni az országon Bécs felé, talán még most is megvolna az a nagy-Magyarország.
A hangyák egyébként is tisztaságmániások, így más emberi lakhelyeken élő rovarokkal szemben nem terjesztenek betegségeket. Fertőtlenítő hatású váladékkal tisztítják fészkeiket az esetleges járványok megelőzése céljából.
Ezzel szemben nálunk a „járványok megelőzése érdekében” tett intézkedések gerjesztik a betegségeket.
Na, eddig tartott az esszé szövegezése. A legvégén a szerző a rovarevést forszírozza, amiből köszönöm szépen, nem kérek.
Ily terebélyes és alapos biológiai-ideológiai megalapozás után tárjuk fel, miért is kifejezett törekvése a hatalomnak a humán rovartársadalom kialakítása, miért szeretne bennünket rendre hangyákká, méhekké, darazsakká, egyéb csúszómászókká formálni?
Akár hiszitek, akár nem, visszajutottunk Hamvas Bélához, kinek egészen kiváló megfejtése vonatkozik e kényes kérdésre.
Az emberiség rovarosítására irányuló törekvések spirituális értelemben vett célja az emberi tettek szellemi-lelki alapjaitól való elválasztás, majd azok deprivált cselekvésekké konvertálása. Az általunk végzett cselekedetek feltétlen meg kell feleljenek a hatalom igényeinek: hogy soha, semmilyen körülmények közt ne kérdezzünk rá azok értelmére, miértjére, céljára. Kizárólag lobotomizált aggyal (a rovaroknak ugye nincs agyuk) hajtsuk végre minden parancsukat.
Nem véletlen, hogy a jövőbeli létünk rendezgetésére kijelölt mesterséges intelligencia döntéshozó tevékenységét kaptárelmeként definiálja a technikai szleng, amely mindennemű egyéni kezdeményezéstől és személyi autonómiától megfosztatott, személytelen rendezőelv szerinti cselekvési-viselkedési sémahálózatot jelent.
Az új világrend működését irányító algoritmusok nem az egyén személyes döntéseihez és lelkiismereti szabadságához illeszkednek, épp fordítva: az emberek milliárdjai, mégpedig egyénenként engedelmeskedni kötelesek az MI-rendszeroptimalizáció kalkulálta „racionális” utasításoknak. Nyíltan és profánul a szabad akarat felszámolása a háttérhatalmi aktorok kifejezett célja.
Eme tudományos társadalomirányítás azonban a méhek és hangyák világától eltérően abszolúte nem semleges és személytelen vezérlőelvet jelöl, hiszen az ember rendjében azt a befogadott vagy eltagadott Isten hivatott betölteni. A kaptárelme vágyképe az egy százaléknyi uralkodó elit érinthetetlenségét és örök uradalmát hivatott szimbolizálni, kik földre szállt isteneinkként uralkodnának felettünk.
Az ember nem más emberek, hanem Isten követésére hivatott, máskülönben úgy járunk majd, mint az egymás segge után körbe-körbe rohangászó hangyák, akik aztán végkimerültségükben elhaláloznak.
Rovarosításunk célja, hogy a hatalom új erkölcsi kódexet plántáljon elménkbe, melynek tartalmát ő maga fogalmazza. Ennek praktikus alapja az immár hosszú évezredek óta zajló erkölcs-hamisítás, elsősorban az egyházak és a folyton-folyvást Istenre hivatkozgató földi hatalmak részéről.
Így összegzi Hamvas a felszámolt univerzális (isteni) erkölcs helyébe ültetendő új méh és hangyaetika lényegét, aminek kifejezett ideológiai magva az emberiséget gonoszságba és tévelygésbe taszító kikövetelt áldozatkultusz:
…A klérus nemcsak azt érte el, hogy az embert tudattalanságban tartotta, hanem hogy döntő élettényekben, mint amilyen a tett valódi értelme (ergon – pragma), félrevezette. Mert az ember azt, ami van, személyes cselekedetével érti meg… valamit teljesen megérteni annyi, mint azt megtenni. A klérusnak a hatalmi kérdést sikerült megoldania. A klérussal szemben tanúsított ellenállás kockázata túl nagy lett, a megijesztett ember jótetteket kényszerült mutatni. A jótettvallás mindig kifejleszti a képmutatást, a stréberséget, az alkalmazkodást, a hazudozást.
A Biblia szerint a pogányok a végítélet idején cselekedeteik szerint ítéltetnek meg, nem gondolataik és érzéseik alapján. Ugyanígy viseltetik irányunkba a karhatalom, vagyis cselekedeteink mentén ítélkezik velünk szemben. Egyetlen nüansznyi különbség, hogy míg Isten a szívek és vesék vizsgálója, addig a hatalom képtelen teljes körűen akár megfejteni, akár leuralni gondolatainkat. Épp ezért részéről kifejezett követelmény a cselekvés kizárólagossága, míg isteni szempontból a cselekvés pusztán a bennünk lakozó és hatásukat kifejtő rejtett gondolatok, képzeletek, érzetek leképeződése a fizikai térbe (lásd: a szív teljességéből szól a száj).
A hatalom a fizikai világban nem megnyilvánuló gondolatainkat nem képes befogni, ezért mindenképp tetteket fog követelni tőlünk, melyeket bárminemű meggondolás nélkül végre kell hajtanunk. Ez a kaptárelme spirituális értelme. Megfosztani minket gondolati és érzelmi szabadságunktól, eltávolítani egyéni lelkiismeretünket és szabad akaratunkat, hogy minden egyes rész-cselekményünket kizárólag a felülről érkező utasítások mentén hajthassunk végre, a hatalom által nekünk rendelt funkciónk szerint.
Mindennek tökéletes filozófiai leképződése a méhek és hangyák társadalma.
Végső soron ez a világrend a tökéletes erkölcsi romlás állapotába taszítja a társadalmat, ugyanis az ember az erkölcsi előírásoknak megfelelő szabadság gyakorlására hivatott. Ez pedig tökéletes ellentéte mindennemű parancsuradalmi rendszernek, ahol az utasítás önkényesen felülbírálja a szívünkbe vésett krisztusi parancsolatokat.
A hatalom, amelynek lelkiismerete rossz, a leleplezéstől fél, ezért az értelem világosságát tiltja, és aktusokat követel, mert ezeket hűségnyilatkozatnak fogja fel, és mert az embert gondolatában nem, csak tetteiben tudja megfogni. Ez a farizeizmus bázisa, a bűn a tettben van. Nem lehet olyan megrettenést elképzelni, mint amilyen a farizeusoké volt, amikor Jézus tanítása felől tudomást szereztek: a romlás nem a tettekben van, hanem abban, hogy ki milyen életet él, a létrontást vagy a tisztult (tesuvah) életet.
A rossz és a tisztátalanság (asma) nem a gondolatban és nem a tettben van, hanem a megrontott létben. A bűnös nem az, aki egyszer rosszat követett el, hanem aki folyamatosan a rosszban él, mert észre sem veszi, mit és hogyan él, ezerszer rossz, aki ezt a rosszban való folyamatos életet nemcsak helyénvalónak, hanem mint mondják, reálisnak tartja, és még százezerszer rossz, aki ezt a tisztátalan életet mint helyeset tanítja és mástól követeli.
