Jó ideje dörzsölgetik már a markukat a burzsujok, hogy lám, jön a válság, és a rabigázó biorobotoknak egyéb esélyük nem is nyílik majd a végtelen lehetőségek szabad piaci kapitalizmusában, mint térden állva csúszva visszakönyörögni magukat a dohos iroda falai közé.
Elhitték a cégvezetők a maguk által kifundált gyermekmesét, hogy egy gazdasági válság generálásával majd jól megzabolázzák a renitens, távmunkából irodába visszatérni többé nem kívánó munkaerőt. Másfél év elteltével bekövetkezett a nagy seggre huppanás, csakhogy nem a dolgozó jobbágyok, hanem a munkáltatók részéről.
Úgy kezdődött az egész visszacsalogatósdi, hogy a Deutsche Bank adót kívánt kivetni a home office-ban dolgozókra, mivel lecsökkent megélhetési költségeik, valamint a helyben való munkavégzésre kényszerülő munkások irigysége nyomán privilégizált helyzetbe kerültek a többiekkel szemben.
Eztán maguk a munkáltatók vették kézbe a válság kontrollját, s pontosan a jó előre borítékolható eredményre jutottak: az irodákba visszakényszerített tudásmunkások inkább felmondtak, csak ne kelljen többé minden egyes nap órákat ingázni, odabent egész idő alatt maszkot hordani, és még a barom főnök vernyákolását is elviselni.
Sokak részére nyújtottak segítő kezet döntéseik meghozatalában a vállalatvezetők, kik a munkaerőt billogozható sertésállománynak tekintvén kötelezték jobbágyaikat a kísérleti vakcinák beinjektálására.
A Basking.io adatelemző cég összesítette a home office-ból munkahelyre visszatérő dolgozók számát, s az eredmények siralmasnak bizonyultak – természetesen a burzsoázia szemszögéből nézve.
Azt ugyan sikerült elintézni, hogy pontosan 50% hajlandó legyen végre legalább heti egy napot az irodában tölteni, ám a kívánt öt napos bent tartózkodás aránya még az idei első negyedévhez képest is tovább hanyatlott a másodikban: télen még 21,5%-ot be lehetett könyörögni az épületekbe (nyilván az otthoni fűtésszámlával spórolandó), június végére viszont 14,8%-ra apadt a bejárni hajlandó személyzet aránya.
A Future Forum ennél is disztópikusabb képet festett a tudásmunkásokról: a kitöltött kérdőívek alapján tízből mindössze 2 mutatna bárminemű hajlandóságot arra, hogy visszatérjen a depresszív kis asztalkája mögé, a maradékot semminemű incentíva nem győzné meg.
Nehogy azt higgyük, hogy a senki földjén székelő sufni KFT-kről van szó: az Apple 2021 nyara óta igyekszik visszaédesgetni a munkaerőt az egyébként nem is rosszul kinéző Apple Park-ba, mindhiába. A Facebook-nál valóságos lázadás tört ki Zuckerberggel szemben, Elon Musk pedig türelmének fogytán nyíltan megfenyegette a Tesla alkalmazottakat, hogy akinek derogál bejárni, az keressen másik állást.
A kétségbeesett CEO-k azzal érvelnek, hogy az otthonról bedolgozó munkaerő hajlamosabb a pletykálkodásra, produktivitása pedig messze alatta marad irodabeli teljesítményének. A New York Federal Reserve felmérésében a cégek 30%-a látta úgy, hogy a munkaerő produktivitása lecsökkent, míg 50% nem tapasztalt lényegi változást. Ezzel szemben a munkások szinte kivétel nélkül teljesítménynövekedésről számoltak be.
Mivel több mint két éve zajlik a home office térhódítása, a beérkezett hiteles gazdasági adatok fényében kijelenthetjük, hogy a 30%-ba tartozó cégek vezetői hazudoznak, mivel a produktivitás tavalyi és tavalyelőtti mértéke egyaránt háromszoros emelkedést mutat a megelőző évtized átlagához képest!
Hangyányit változott a helyzet az idei évben, ám ennek oka továbbra sem a home office megléte, hanem a gazdaság szereplőinek szarkeverő magatartása.
Egyfelől úgy megnövelték az üzemanyagárakat, hogy immár egyenesen pénzesőt keletkeztet, ha valaki otthon marad és nem járogat be sok-sok kilométerekkel arrébb dolgozni. Másrészt akik az elmúlt két év során benne maradtak a rendszerben, továbbra is bejártak munkahelyeikre, ahol folyamatosan maszkot hordtak, majd be is oltatták magukat… az ő produktivitásuk orral előre fúródott bele a földbe az idei esztendőben.
A USA Today jelenti, hogy a „COVID-pandémia” idején frontvonalon szolgálatot teljesítő munkavállalók oly mértékben kiégetté váltak, hogy nem vállalnak többé önkéntes feladatot, túlórát, sőt mi több, ragaszkodnak a munkaszerződés szó szerinti követéséhez, és az abban szereplő vállalásoktól eltekintve egy centivel sem mozdulnak arrébb.
Korábban a munkaszerződés csak egy afféle ajánlott irányvonal volt, melyet a munkáltató ráerőszakolt a jobbágyra, hogy aztán rendre ne teljesüljenek a maga részéről annak feltételei. Nem volt persze kötelező a hetvenórázgatás, csak hát aki ezt nem vállalta, annak következő héttől már nem kellett többet bemenni. Az előírások kizárólag a munkavállalót korlátozták, a munkáltató úgy hágta át a megállapodást akár napi szinten, ahogy akarta.
Akik irodában dolgoznak, s a rezignáltan bejárogató 14,8% kötelékébe tartoznak, többé nem tepernek mindenféle nem létező karriercélok beteljesüléséért. Jól tudják immár, hogy a „játék” alaposan meg van bundázva, a serényen munkálkodó dolgozó nem előléptetést, hanem még több elnyomást és kötelezettséget kap a nyakába ugyanolyan javadalmazás mellett.
Ahogy azt már többször pedzegettem. az emberek nem akarnak többé a rendszertől semmit. Nem arról van szó, hogy ne félnének a munkanélküliségtől, hajléktalanságtól, végrehajtástól, hanem arról, hogy esélytelennek látják megfelelni a rendszer követelményeinek. Ha akarja, úgyis munkanélkülivé, hajléktalanná teszi a rendszer, vagy végrehajtás alá helyezi, s nem tehet ez ellen semmit. Ugatják a barmok, hogy tán be kéne tartani a törvényeket, csakhogy a törvényeket úgy alkotják meg, hogy eleve betarthatatlanok legyenek. Ha nőne a zsellér fizetése, a landlord rögvest emeli az albérlet díját, hogy esélye se legyen spórolni és lakásra félre tenni. Ugyanez a szitu az élelmiszerrel.
Minden emberi cselekedetet kizárólag a hit, alkalomadtán a kényszer ereje mozgat. Ám a kényszer csak jutalmazással együtt működik. Akinek nincsen többé hite a kapitalizmus istenségben, illetve abban, hogy az majd gondoskodik a szükségleteiről, igényeiről, valamint jólétéről, ahogy a rendszer hazudja, azt semmiféle fenyegetőzés, terror, büntetés, kényszer révén nem lehet rávenni többé a mókuskerék forgatására, hiszen nincs jutalom. Akkor jöjjön a hajléktalanság, ami amúgy is elkerülhetetlen.
Az emberek belefáradtak a napi szintű létbizonytalanságba, hogy mindig egyetlen befizetetlen csekk választja el őket a haláltól, hogy a tévé soha nem látott jólétet mormol a pofájába, miközben minden nevén lévő hulladék kizárólag az önmaga rabszolgaságának fenntartása érdekében létezik, s ha nem rabigáskodna, vagy esélye, vagy szüksége nem volna a megbéklyózó anyagi javak birtoklására. Amelyek elvételével napi szinten fenyegetik őt, amennyiben nem lesz jó kisfiú, és nem fizet uzsorakamatot az őt kifosztó rendszernek.
Aki nem lázad, zúgolódik, elégedetlenkedik, helyezkedik és ügyeskedik a rendszer nyújtotta kereteken belül, hanem passzívan feladja a mindennapi megélhetésért vívott küzdelmet, akörül szétbomlik az illúzió, s többé nincs mivel őt elnyomásban és fenyegetettségben tartani.
Aki még mindig rendszerrabszolga, s nem látja a kiutat, az a tanult tehetetlenség nihilizmusában talál menedéket a maga végső elmúlásáig. Esetleg próbálkozhat hosszú COVID-dal, hátha beválik.
