A kutya sem akar visszatérni az irodába a home office-ból, inkább felmondanak a szorgos peonok

0

Visszavárják a karám mögé az elkóborolt barikákat a munkáltatók. Ám hiába kolompolnak fejvesztve a szélrózsa minden irányába, a fránya munkaerő csak nem akar visszatalálni a kis fülkéje által árnyékolt íróasztal mögé.

A koronavírus-riogatással végre magukra nyitották Pandóra szelencéjét a kapitalisták. Sok helyütt a „járvány” elmúltáig nyitva hagyták az ól ajtaját a munkáltatók, hogy a szorgos munkaerő az otthon biztonságában fürdőzve kevésbé legyen kitéve a fertőzésnek.

Az immár lassan két éve zajló kéthetes karantén aztán nem várt átkokat hozott a dolgozóikat minden körülmények között póráztávolságon belül tudni kívánó munkáltató pszichopaták részére. A peonok most először az életben megtapasztalhatták a (legalább részleges) szabadság édes ízét. Mindezt olyan körülményrendszert követően, mely rendszer gyakorlatilag születéstől kezdve börtönfalak mögé erőszakolja a jobb sorsra érdemes szolgahadat, hogy a rabigaság korának eljövetelére már külön kérés és erőszak nélkül teljesüljön a fej lehajtásának mozzanata.

Sokan életükben először töltöttek el időt a láthatatlan cellákon kívül. Az idomítás művelete oly intenzíven zajlik, hogy legtöbbek az iskola első napjától kezdve nem tapasztaltak hasonló jelenséget, milyen is lehet a kevés számú hátráltató körülménytől eltekintve szabadon létezni. Szinte mindenki azt hitte, a börtöncella maga az élet, a cellafal tapétájának megválasztása pedig a szabadság. A röpke kitekintés, melyre a koronavírus-járvány megadta a lehetőséget (legalább lett némi haszna az egyébként értelmetlen riogatásnak), végre összehasonlítási alapot keletkeztetett a valóban szabad létezés, és a szabadságnak hazudott, valójában kényszerű és a lelki-mentális erőszak eszközeinek tucatjai révén fenntartott elnyomó szisztéma között.

busy-880800

A börtönből való részleges szabadulás egyik legáldásosabb hozama a bejárás követelményének felszámolása volt, melynek köszönhetően havi szinten több tíz óra munkaidőt nyertek vissza a home office-ból tevékenykedő dolgozók. Végre lehetőségük nyílt a házimunka nagyjának elvégzésére a mentális hullává tévő kötelező hétvégi műszak helyett, valamint elkezdhettek önfejleszteni, melyre az öncélú szolgaságba belezombult voltuknál fogva korábban képtelenek voltak időt szakítani.

Adódik hát a kérdés a rabigáztatók részéről, hogyan is lehetne visszacsábítani a bér -és adósrabszolgaságból kifelé kacsingató ábrándos zombikat a cella mögé, ha már nyílt hajtóvadászatot nem lehet indítani ellenük? Leginkább sehogy, ahogy az a Kastle Systems biztonságtechnológiai cég kutatásából kiderül. A tíz amerikai nagyvárosban végzett felmérésük szerint egy év elteltével a munkaerő alig 28%-a tért vissza az ültetvényre, és magasabb részvételre a közeljövőben sem számíthatnak a földesurak.

A szabvány irodistákhoz képest még magasabb produktivitást magukénak tudó tudásmunkások egyenesen hallani sem akarnak többé irodáról: 86%-uk inkább dolgozna be otthonról permanensen, semmint hogy értelmetlenül zombuljanak az irodában a tehetségtelen, ámde főnök kedvence középvezető fertelmes nyájaskodását hallgatván.

A szabadság fuvallata roppant mód megviseli a jobbára energiavámpír boomerekből álló munkáltatói generációt, hiszen ők évtizedek óta ahhoz vannak szokva, hogy mások sárga földig való degradálásából nyerik energiáikat. Ha elfogy a taposható áldozat, rögvest elkezdenek agonizálni.

obegato_fonok

A „munkaerőpiacot” jelenleg domináló Y és Z generációk viszont nem tágítanak: csaknem felük megfontolás nélkül mondana fel, amennyiben munkáltatójuk kötelező érvénnyel előírná a visszatérést az irodába. Persze nekik nincs mit veszteniük. Miután az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikájának köszönhetően egyszerre lehettek a legedukáltabb, ugyanakkor legszegényebb, legeladósodottabb, legjogfosztottabb generációk, az ültetvényen elpazarolt idejük alatt rádöbbenhettek arra, mekkora átverés a kemény munka doktrínája, mely kizárólag egy szűk milliárdos réteg feltétel nélküli kiszolgálásának céljából kerül érvényesítésre. Szó sincs viszont arról, hogy az évtizedes rabigáskodás majd jobb életminőséghez, nagyobb megbecsültséghez vezet. Épp ellenkezőleg.

Az sem segít a visszarabosítás folyamatában, hogy a totális kifosztottságuknak hála ezen generációk sikerrel kerülték el a zsarnoki fosztogatás megvalósulásához szükséges kötelezettségeket, mint gyerekvállalás, vagy lakásvásárlás, így végrehajtható vagyon híján nem is lehetnek korlátlan ideig és mértékig fenyegetettségben tartható rabszolgák. Közvetlen a válság kirobbanása előtt például tömegével menekültek Délkelet-Ázsiába az amerikai fiatalok angolt oktatni, miután egyértelművé vált részükre, hogy az uzsoradiákhitel révén biztosított diploma ótvar átverés, és aktuális lehetőségeik fényében soha a büdös életben nem fogják tudni azt törleszteni.

Arra jó persze a diákhitel, hogy jól felsrófolja a tandíjak mértékét arra a szintre, melyen már kizárólag a burzsoázia agyhalott fattyai képesek a túlárazott képzések elvégzésére, mesterségesen fenntartván ezzel az okafogyottá vált szélsőséges társadalmi különbségeket.

Ott van még extra bizonytalanító tényezőként a koronavírus mesterségesen felfújt problematikája. Míg a munkaerő egyik része attól fél, hogy elkaphatja a koronavírust egy oltatlan vakcinaszkeptikustól, addig másik felük a munkáltató által kötelezően előírt oltás veszélye végett nem tér vissza a halálos csapdába vergődni.

pexels-cottonbro-4880395

A mai fiatal munkaerő zseniálisan átlát a manipuláción, és mindennemű évtizedes agymosás ellenére pontosan tudja, hogy nem a szabad választása tartja őt ott az ültetvényen, hanem az elmeroggyant, hulladék, összeomlófélben lévő gazdasági rendszer diktálta adósrabszolgaság, bérrabszolgaság, bérletrabszolgaság, diákhitel, illetve az egyéb, röghöz kötő feudalista elemek.

Oly mértékben le van korlátozva az emberek léte, mindez a szabadság álságos álcája alatt, hogy a mostani rendszer elvesztette minden mozgásterét. Most már csak passzívan vergődve nézheti végig, ahogy a rabszolgák immár a veszteségekkel sem törődve menekülnek az omladozó, vergődő, döglődő pszichopata rendszerből. Inkább vesszen minden, de nem kell többé a totális kiszolgáltatottság, halálkultusz rendszer, a pszichopata munkakultúra.

Nem hat többé a fekete mágia, hogy szabadon választották sorsukat, hát most viseljék a következményt. Gyakorlatilag születésüktől fogva nem volt választásuk semmiben, és nem is ismerhettek meg alternatívát az elnyomó bérrabszolgaságon kívül. Vagy elfogadták passzívan a doktrinát, melyet kezdetben a szintén rab szüleik, majd a börtöniskola és a munkatábor erőszakoltak rájuk a mentális terror, fenyítés és manipuláció gazdag eszköztáraival, vagy jött az ellehetetlenítés, hajléktalanná tétel, öngyilkosságba vagy depresszióba kergetés. Szó sem lehet arról, hogy képességeik, ambíciójuk és életkedvük függvényében megválaszthassák a maguk részére legmegfelelőbb elfoglaltságot: vagy rabszolgamunka zombiasítással és kábítószerekkel, vagy halálra fagyás az aluljáró térkövén.

Végre elérkezett az ótvar rendszer haláltusája. Az otthonról bedolgozó munkaerő jelentős pénzt és időt spórol meg azzal, hogy nem kell bejárnia. Ha kedve van hozzá, figyelmét akár megoszthatja több munkáltató között, vagy végezhet hobbiprojectet az elvégzett feladatai után. Nincs többé kötelező, értelmetlen meeting, az életét tönkretevő és produktivitását földbe állító mikromenedzsment, a munkaviszonyt tekintve pedig megvalósul ama kölcsönösség, mellyel kapcsolatban eleddig álnok módon azt hazudozták a kapitalisták, hogy egy uzsorahitelekkel teletömködött rabszolga érdekérvényesítő képessége megegyezik egy tízezer főt rabigáztató, százmilliárdokat megforgató cégével.

0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás