Évekkel hosszabbítja meg az életet az omega-3 fogyasztása, a COVID ellen is hasznát vehetjük

0

Ahogy nagyjából a teljes étrendünket, úgy omega-3 fogyasztásunkat is alaposan felborította a modern nyugati étrend, melynek feltett szándéka minél nagyobb létszámú betegeskedő, halódó, döglődő emberiséget kreálni, akik alkalmassá válnak a rendszer haszonélvező parancsolgatóinak való engedelmességre. Az omega-3 zsírsavak szinte teljes mértékben kikerültek étrendünkből, miután a különféle feldolgozott transzzsírsavak, illetve az egyébként szintén hasznos, ám a szükségestől eltérő arányban fogyasztott, s így ártalmassá vált omega-6 vette át annak szerepét.

Az omega-3 zsírsavak legfőbb forrásai a különféle olajos halak, magvak (dió -és mogyorófélék), szójabab, illetve egyes növényi olajok. Pont ezek kerültek kigyomlálásra modern étrendünkből, vagy kényszerültünk fogyasztásuk alapos visszanyesésére az árszínvonaluk megfizethetetlenné válása révén.

Dönthetünk még az omega-3 étrend-kiegészítőként való magunkhoz vétele mellett is, mely talán a legbölcsebb húzás részünkről, ugyanis ár-érték arány tekintetében ez számít a legkedvezőbb opciónak.

A legtöbb zsírsavat szervezetünk át tudja konvertálni egy másikká, ám sajnos az omega-3 tekintetében nem érvényes a megállapítás, mivel az ember részére esszenciális zsírsavnak számít. Ez azt jelenti, hogy szervezetünk nem képes előállítani más zsírsavakból, magunknak kell bevinni azt egy megfelelő külső forrásból.

fish_products

Aki az omega-3 rendszeres fogyasztása mellett dönt, az olyan mértékű előnyökhöz jut saját egészsége tekintetében, mintha leszokna a dohányzásról. Az omega-3 önmagában véve 5 évet hozzáadhat az ember életéhez, hasonszőrű barátjával, a D-vitaminnal együtt alkalmazva pedig fejvesztve menekül előlünk világgá minden orvos és egyéb kuruzsló, akik megpróbálnák mérgező piruláikat belénk erőltetni.

Persze a természetes halállal szemben nem létezik örök vigasságot biztosító csodaszer, az effajta ábrándos utópiák kergetéséhez javaslom a transzhumanista világterv tanulmányozását. Viszont a kényszerű elmúlás pillanatáig egyáltalán nem mindegy, az ember kicsattanó egészségben, vidámságban tölti el a részére kirendelt időt, vagy évtizedeken át tartó szorongásban, depresszióban, alkoholizmusban, gyógyszerkapkodásban kénytelen számlálni a napokat a kaszás bácsi várva várt látogatásáig.

Bár önmagában véve is kiváló és hűséges barátunk az omega-3, annak előnyei a COVID gyógyításában szintén megmutatkoznak.

A LosAngeles-i székhelyű Fatty Acid Research Institute 100 kórházi kezelésre szoruló COVID-páciensről vett vérmintát, majd miután ezen betegeket gyógyultnak vagy halottnak nyilvánították, ellenőrizték a minták omega-3 (EPA + DHA) indexét.

pikwizard-5a6c27eb5e9cf04126566e8fecb7d587

A 14 elhunytból egyetlen olyant találtak, kinek omega-3 indexe 5,7% felett tartózkodott, a maradék 13 áldozat mind ez alatti értékeket tudhatott magáénak. Az adatok nemhez és korhoz való indexálását követően eredményül nyerték, hogy a relatíve magas omega-3 szint 75%-kal csökkenti a COVID-halálozás kockázatát.

A vizsgálat ugyan nem reprezentatív, ám ekkora különbséget a magas és alacsony omega-3 szinttel bíró páciensek között már nem igazán lehet átfordítani egy reprezentatív kutatás végrehajtása által sem ennek ellenkezőjére.

Az omega-3 nem csupán a koronavírus-halálozást, de a betegség súlyos lefolyását, illetve a hoszpitalizáció szükségét is alaposan lefékezi, mely szintén nagyon rossz hír a lakosság testét és elméjét karmai közé kaparintani kívánó orvostársadalom részére. Egyébként az elmeműködés fitten tartása tekintetében is csodákat művel az omega-3, mint ahogy értekeztem már a témáról korábban.

A nélkülözhetetlen zsírsav gyulladáscsökkentő tulajdonsága révén fogja vissza a koronavírus-megbetegedés hevességét. A rosszul működő immunrendszer ugyanis olyannyira hevesen indítja meg rohamát a vírussal szemben, hogy ún. citokinvihart keletkeztetvén a vírussal együtt magát a szervezetet is elpusztítja. Evégett huny el roppant heves láz, fulladás, vagy épp akut szív -és érrendszeri gyulladás kíséretében a betegek nagy része.