Ezt hamar kimaxoltuk: a nagy felmondást, csendes kilépést és halk vakációzást követően a nyugati fiatal munkaerő végképp feladta a munka világában való érvényesülése és elismerése kicsikarásának vágyát.
Immár arról értekezik a Fortune.com, hogy a csendes megtörésnek vagy csendes kiégésnek nevezett fenoména globálisan az elmúlt évben 438 milliárd dollár összértékű produktivitást emésztett fel.
A munkavilág agóniájának egyes számú kiváltó oka a karrier nevű hazugság lufijának kipukkanása, amelynek meséje szerint temérdek önszorgalommal és individuális felelősségünk felvállalásával szöcskék módjára ugrálhatunk felfelé az egyre mesésebb munkakörök és egyre busásabb jövedelmezések irányába.
Mivel kivétel nélkül minden dolgozó ember a rendszer kapcarongyként rángatott rabszolgája, a munkaerő ugyan nem engedheti meg magának a felmondást, ugyanakkor mentálisan vagy a munkájukból való örök kicsatlakozásról ábrándoznak, földbe fúrván saját maguk teljesítményét, vagy szép csendben agonizálgatván összeomlanak az egyre elviselhetetlenebb munkahelyi környezet gerjesztette elvárások súlya alatt. E folyamatból adódik a csendes megtöretés elnevezés.
Felmérések szerint temérdek más tényezővel harmóniát mutatván immár a globális munkaerő 54%-a, azaz többsége abszolút boldogtalan és kiégett a végzett munkájában. Ez a többség semmi motivációt nem mutat fel a minél keményebb munkavégzésre, a lelkesedés hiányáról meg aztán ne is beszéljünk.
Érdekesség, hogy a Kickresume felmérésének összegzése szerint a munkaerő motivációja folyamatosan és radikálisan romlik, viszont sohasem javul. A munkáltatók részéről bevezetett retorziók sora az egyre szorongatóbb monitorozástól fogva az irodába visszaparancsolgatáson át a mesterséges intelligenciával való fenyítgetésig bezárólag csak tovább erodálja a dolgozó peonok érzelmi viszonyulását a munka világához.
2025-re a vállalati alkalmazottak alig 21%-a nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten örömét leli munkájában.
Régebben a munkanélküliek érezték magukat elsősorban a rájuk oktrojált rendszerkényszerekből eredően haszontalanoknak, most már a dolgozó nép többsége látja úgy, hogy végzett munkájának abszolúte semmi értelme nincs.
A nagy felmondás időszakában, mely folyamatot javarészt a vakcináztatás munkáltatói részről bevezetett önkényes kötelezvénye gerjesztette, még bemesélhették maguknak a kisemmizett jobbágyok, hogy kizsákmányoló munkáltatójuktól való szabadulással joviálisabb feltételeket nyújtó munkahelyhez juthatnak, ám mostanra minden ilyen jellegű hamis remény szertefoszlott.
Függetlenül a munkavégzés helyétől és a főnök személyétől minden munka leépítő és kizsákmányoló tevékenység, nem létezik a rendszerben a protekciós csókosok kivételével elérhető emberséges munkahely, elviselhető körülményrendszer, tisztességes fizetés. A kapitalista versenyszellem jegyében minden munkakör az ingyen, vagy újabban negatív reálbérért végzendő nyakló nélküli rabigáztatás szintjére áll be. Amely munkakör ettől eltér, az vagy az igazgató úr kisfia-lánya részére van fenntartva, vagy csakhamar lezüllik a kapitalizmus által kötelezően megkövetelt szintre, vagy az emberséges munkahelyek elburjánzása csődbe taszítja a vállalatot, átnyújtván annak piaci részesedését az élő természet, emberi munkaerő, illetve vásárlók és ügyfelek kizsákmányolását gátlás nélkül foganatosító cégek kezébe.
Mivel fejétől bűzlik a hal, közvetlen a menedzsment általi negligáció gerjeszti a munkahelyi disszociáció oroszlánrészét. A megkérdezett munkaerő 47%-a gondolja úgy, hogy munkáltatójuk keresztül néz rajtuk, hogy elakadás vagy kétség esetén kérdést feltenni tilos, vagy hogy az adott vállalat kultúráján belül nem létezik a pufogtatott szlogeneken felül valóságos út a szakmai fejlődéshez, illetve a hierarchiában való feljebb lépésre.
A TalentLMS ügynöksége egyfelől, rövid távú megoldásként a munkaerő kételyeinek figyelmes meghallgatását javasolja a menedzsment részéről, hosszabb időintervallumban pedig a belső képzések szervezése kínálhat megoldást, mert a vállalati tréning lehetősége elől a hierarchia alacsonyabb fokain tevékenykedő munkaerő nagy része el van zárva. Az ingyenes tréningeket vállaló cégekben azonban az elidegenedés alacsonyabb szintjét detektálják a vezetők. Szerintük az is elképzelhető, hogy az alkalmazottak jelentős része rossz helyen, nem neki való pozícióban dolgozik. E válságra kapun belül a menedzsment mentorálása mellett végrehajtott szerepváltás lehet megoldás, azaz egy másik munkakör felajánlása.
Nem így vélekedik maga a munkaerő, kik nem veszik be többé a munkáltató kaszt dajkameséit a „mi egy család vagyunk” mantrájáról meg a csapatmunka hamis álszentségéről.
Bár a megélhetési válság végett, melyet igazodván a munkaerőpiaci folyamatokhoz az establishment-en kívül álló gazdasági szereplők találó módon csendes depressziónak kereszteltek el – merthogy egy bejelentetlen gazdasági összeomlásról van szó -, a totális egzisztenciális kiszolgáltatottságban tartott munkaerő nem mozdulhat el a részére kijelölt helyéről, a rabszolgaság ültetvényein belül úgy fogják vissza produktivitásukat, ahogy csak tudják. Szakértők szerint amennyiben ismét mozgásnak indul a munkaerőpiac, a vállalatok tömegével csődölnek majd be vagy veszítenek milliárdos nagyságrendű bevételt a milliószám menekülő munkaerőnek hála.
A nagy felmondás 2021-22-es esztendeiben százmillió amerikai munkás váltott munkahelyet, csak hogy cseberből vederbe essen. Nem létezik ugyanis a világon olyan munka, mely a szentimentális munkaapologéták dajkameséinek megfelelően büszkeséggel és emberhez méltó léttel ruházná fel a lakosságot, minden bérmunka alantas és alávaló. Az emberi bánásmódot nyújtó pozíciók kivétel nélkül mind a felső egy százaléknyi uralkodó elit képviselői részére vannak fenntartva.
Újabban viszont mindennemű fenyítő eszköz, például a burzsoázia által agyonajnározott mesterséges intelligenciával való fenyegetés ellenére a munkaerő morális állapota cseppet sem javul. Rég túl vannak már azon a ponton, amikor az uralkodó osztály az évszázadokon át bevett répa + bot kettősével helyükön tudta tartani a rabszolgákat.
A munkanimbusz romba dőlésének következményei sokrétűek, mindenesetre legtöbb esetben a totális kiégés, nihilizmus, vagy az újabban „gen Z stare” névre keresztelt jelenség kibontakozásában ölt testet. Utóbbi szleng ama jelenséget festi le, amikor a fiatal, elsősorban Z-generációs munkaerő képviselői fizikailag jelen vannak ugyan az ültetvényen, de fura nézésükkel és a vevőkkel, ügyfelekkel való kommunikáció kezdeményezésének nélkülözésével ama érzetet keltik, mintha lelkük és elméjük földrajzilag valami teljesen más helyen csatangolna. Ahogy három évvel ezelőtt egy, a munka világának véget értét taglaló cikkemben körülírtam: a munkaerő tán folytatja tovább a ládapakolgatást, egyébre lehetősége nem lévén, de a szíve és lelke már távol jár végzett tevékenységétől.
Az ültetvényen rekedt munkaerő valóságos kuktafazékként füstölög tovább a főnöki terror és a munkahelyi bullying végtelen árjában, de megélhetési válsága végett egyelőre nem merészeli megkísérelni a kitörést az örök bér -és adósrabszolgaság béklyójából. Elegendő viszont egyetlen aprócska szikra a komplett munkaerőpiac tektonikus átrendeződéséhez, s a következő nagy felmondási hullám elsöprő erővel sodorhatja el a lakosság anyagi kiszolgáltatottságát hathatós fegyverként forgató vállalatokat, kiváltképp azok vezetőségét. Ki tudja, nem-e fordulnak végül tettlegességbe az egyelőre felszín alatt fortyogó indulatok és csendesen gyülemlő traumák.
Ezt a feszültséget temérdek vállalatban érzékeli maga a menedzsment is, s érdekes módon sok helyütt az igazgatói székek is rendesen inognak. Már 2024-ben évszázados rekordot döntött az amerikai nagyvállalatok távozó CEO-inak száma, idén az előrejelzések szerint ezek aránya – az első félév összegzett adatai alapján – még a tavaly felállított abszolút csúcsot is 12%-kal meghaladja. Soha az amerikai kapitalizmus történetében nem távozott annyi vállalatigazgató a posztjáról, mint 2024-25 során.
Csakhogy hiába a vezetőváltások hada, a kapitalizmus rigid, diktatórikus és megreformálhatatlan volta végett a kádercserék végtelen árja mit sem javít a vállalati kultúrán, pláne nem rántja helyre a munkaerő morálját. Menedzserek sora adogathatja egymásnak a kilincset, de a hitvány, alsórendű, lélekgyilkos munka mindennemű önbecsapó hamis pozitivizmustól és individuális hozzáállástól függetlenül örökké csak hitvány, alsórendű, lélekgyilkos munka marad. E tényálláson nem javít az egzisztenciális kényszer, nem segít a személycsere, nem válik e depresszív igazság a munkaerő motivációjának hajtómotorjává.
A csendes megtöretésnek hála amolyan kapun belüli munkanélküliséghez hasonló szituáció teremtődött, ahol a munkások ugyan becsekkolnak az ültetvényre, de haldokló lelkük és lobotomizált elméjük vagy rég máshol jár már, vagy a fatális leépülés korai jeleit mutatja.
A Z-generáció fejükből kifelé bámuló tagjai már inkább TikTok videók lövésével szórakoztatják magukat munkaidőben – olykor ez által véletlen felfedvén néhány kínos vállalati titkot. Ezeken vérmérsékletüktől függően bemutatják a nagyvilágnak végzett tevékenységüket, üresjárataikban táncikálnak a pult mögött vagy az alkalmazotti pihenőben, siránkoznak munkakörülményeikről, illetve panaszkodnak munkáltatóikra.
Az ilyesféle akcióikat olykor kirúgás követi, ám mindezen tényt heveny vállrándítással rendezik a Z-generáció fiataljai, hiszen se kutyájuk, se macskájuk, akiket el kéne tartaniuk, jövedelmüket és munkakörülményeiket nem maguk határozzák meg, hanem a létfenntartás kényszere rángatja őket az ültetvényre, a „karrier” nevű lefordíthatatlan szójáték hallatán meg csak legyintve kacagnak.
Mintha pályakezdő kis mitugrászokként már eleve tudnák, mire megy ki a játék a munkáltatók belengette marharépákkal, s nem volna szükséges nekik, mint minden rendes embernek minimum 20-25 éveket lehúzni kemény munkával az ültetvényen, szakmailag demenciába menően fejlődni, gerincfájdalmak, lumbágók és sérvek sokaságát Pokémon-kártyák módjára gyűjtögetni a lényeg megértéséhez. Eleve biztosra tudják már 1-2 hó lehúzott meló után, hogy itt a munka világában soha a büdös életben nem találják meg számításaikat, s lelki szemeikkel inkább a következő feltérképezendő dungeon vagy meghódítandó sárkánysziget felé orientálódnak.
Időben megtanulják a leckét, mielőtt a tananyag maradéktalan elsajátítását kikényszerítő idegösszeroppanás vagy fatális szervi katasztrófa rájuk köszöntene. Ez aztán a blaszfémia!
És ha már így vannak, hát miért ne cserélnék le eleve a senki földjére vezető karrierútjaikat örök TikTok-táncikálásra, kontentgyártásra, szabadúszó tevékenységre?
A Glassdoor-Harris 2024-ben készült felmérése szerint immár a Z-generációs munkaerő 57%-a keres pénzt teljes munkaidős állása mellett vagy helyett ún. mellékes tevékenységekkel (side hustle), melyek végzése nem keletkeztet maga után biztos és kiszámítható megélhetést, nyugdíjat, gyakran TB-ellátást sem. Teljesen elképzelhetetlen, hogy bárki felelős családos ember ilyesféle tevékenységre vetemedjen korai nyugdíjazását kikényszerítő rokkantságba vagy gyermekei és unokái felismerését ellehetetlenítő demenciába vezető tisztességes és társadalmilag megbecsült álláslehetőség felkutatása helyett.
Persze a Z-generációnak könnyű a dolga: no család, no ház, no problemo!
A munkahelyen bepöccintett TikTok-csatorna, már amennyiben sikerül annak tartalmait legalább százezres nagyságrendű nézettséget abszolváló klipekké konvertálni, csakhamar szponzorációs ajánlatok sokaságát vonja maga után, melyekkel az ifjú influencerek posztonként átlagosan 2700 dollárt, azaz csaknem egymillió forintot kereshetnek. Nyilván Amerikában, idehaza a szokványos ráta kb. ötöde a nyugatiaknak.
Kinek sikerül magát TikTok-profiljával a makroinfluencerek elit klubjába orientálni, ami 500 ezer – 1 millió közti feliratkozószámot jelent, az akár 10.000 dollárt is megkereshet egyetlen nyúlfarknyi reklámklip közlésével.
Mivel a folyamatosan erodálódó bérek ténye a komplett munkaerőpiacot alaposan megneveli, a tiktokker tevékenységével befutni nem képes munkaerő sem mutat szemernyivel sem magasabb fokú elköteleződést munkáltatói irányába. A Z-generáció inkább igyekszik elkerülni a karrierlétra puszta környékét is, nehogy véletlen ott találják magukat alulról köpködött, felülről taposott műszakvezetőkként a dupla munkateherért cserébe kijáró tíz százalékos bérnövekedés szabadulhatatlan poklában.
A fiatal nemzedék által divatba hozott karrier-minimalizmus keretében a munkaerő az ültetvényen a kirúgásának elkerülését éppen hogy szavatoló teljesítmény minimumát nyújtja, így megspórolt energiáit pedig az online tevékenységeibe önti.
A fiatal dolgozók elidegenedése a bérmunka világától így folyamatosan eszkalálódik. Meglehet, hogy csakhamar ők fogják nevelgetni munkáltatóikat, kik pezsgős-kaviáros vacsorákat rendeznek azok tiszteletére, kik egyáltalán méltóztatnak majd egyáltalán bejárni dolgozni.
