Elon Musk nemrég bejelentette, hogy a Tesla járművek AI megoldásainak (amelyeknek hála a járművek kizárják tulajdonosaikat, visszavezetik magukat a szalonokba, szabálysértés esetén feljelentik gazdájukat) további istápolása egy kezdetben 500 MW kapacitású adatcenter felhúzását követelné, aminek teljesítményét a későbbi évek során 1000 MW-ra növelnék.
A Microsoft az idén egyetlen negyedév alatt 20 milliárd dollárt áldozott az AI szolgáltatásai fejlesztésére, a Facebook-ot és Instagramot birtokló Meta pedig 40 milliárd dollárt szándékozik elverni december 31-éig – miközben 80 milliárdot már eltapsoltak a bukott és kutyát sem érdeklő Metaverzumra. Az Amazon 75 milliárd dollárt költ a biorobot jobbágyainak további totalitárius kontrolljára. A Google nem közölt konkrét adatokat, mindenesetre a szakértői becslések 75-90 milliárd dollár közé teszik az ez év végéig elköltendő pénz mennyiségét.
A kaliforniai AI-láz felfutása végett a Szilícium-völgy környékén immár szinte minden startup vállalkozás milliárd dolláros valuációt nyer, amelyek bemutatkozó Powerpoint prezentációi magukban foglalják az invesztorok füleit kéjesen csiklandozó varázsszavakat: AI szolgáltatás, AI megoldások, beépített AI, AI-alapú, AI-startup, AI infrastruktúra, AI konzultáció, AI konferencia, AI robot, AI hátvakaró.
Ahogy a kaliforniai aranyláz idején is kizárólag az ásókereskedők gazdagodtak meg, úgy valószínűleg az AI lufi kizárólagos nyertesévé is egyedül az Nvidia válik, mert ők legalább kézzel fogható termékeket szállítanak az asztalra.
A nagyvállalatok és újdonsült unikornis státuszt nyerő startupok úgy képesek fenntartani a hanyatló lakossági létszínvonal és reáljövedelmek ellenére a fogyasztói bonanzát, hogy voltaképp minden likviddé tehető pénzkészletüket, befektetői vagyonukat, kötvény-kibocsájtási kapacitásukat és jelzálog-fedezet formájában pénzzé tehető vállalati eszközállományukat ebbe a puszta ígérvények és mendemondák képében megnyilvánuló technológiai transzformációba öntik, mondván ha mi nem tesszük, majd mások aratják le a babérokat a korai befektetéseiken, amikor majd dől a lé az AI-nak köszönhető soha nem látott módon mesés gazdasági növekedéstől.
Azt még egyetlen gazdasági szakértő vagy befektetési guru nem volt képes elmagyarázni, hogyan valósul meg a soha nem látott bőség és gazdagság szabad piaci Kánaánja, amikor ugyanezen nagyurak szerint az AI-transzformáció célja nulla közelébe redukálni a dolgozói béreket, megtizedelni a dolgozó állomány létszámát, illetve felszámolni a lakosság jövedelmén és adóin fenntartott szociális és állami adminisztrációs rendszert.
A dotkomlufi-láz idején a reálgazdaság is szélsebes virágzásnak indult, mert az amerikai tech-startupokhoz csalogatott nemzetközi tudásmunkás réteg a helyi éttermek, szolgáltatók és kulturális intézmények életét és pénzügyi mutatóit egyaránt alaposan felpezsdítette. Most viszont, amikor a San Franciscó-i irodahelyiségek mintegy fele üresen pang, az emberek kijárás helyett házhoz rendelik a kaját, az analóg kultúra hanyatlik, miközben az AI slop elárasztja a teljes internetet, a reálgazdaságnak még közvetve sem származik semmi haszna ebből a négyzetre emelt intenzitású és pusztítású dotkomlufiból.
Médiatermékek és befektetők hada zengi gregorián-énekeit az AI mesébe illő képességeiről, ami – ellentétben a buta, csúnya, gonosz, tanulni és dolgozni nem akaró munkaerővel ugye – végtelen fejlődési potenciált tudván magáénak az emberiség mindennemű gondját-baját orvosolja. Persze csak amennyiben időközben nem megy rá a bolygó a folyamatra.
A modellek gyártói nem engedélyezik a csakhamar beköszöntő globális AI-transzformációba való pénzügyi beszállás megfontolását, hiszen itt és most aki nem lép egyszerre, az nem kap rétest estére, végérvényesen lemarad a piaci versenyben. PR és üzleti részlegeik sorozatban gyártják a földöntúli ígérvények hadával átitatott brosúrák sokaságát, melyek tartalmával személyesen telefonálgatnak és kilincselgetnek az összes számottevő gazdasági erőt prezentáló vállalat portáján, itt és most soha vissza nem térő ajánlat befogadására késztetvén őket.
Ígérvényekből pedig nincs hiány: autonóm AI-ügynökök, kik a hús-vér munkaerőhöz képest töredék áron végzik a képzett menedzserek és irodisták munkáját. Teljes körűen automatizált gyártósorok és ipari robotok, melyek immár a legfinomabb kézmozdulatokat igénylő összeszerelő munkát is hibátlanul elvégzik, termékfrissítés esetén pedig másodpercek leforgásán belül programozzák át magukat az új alkalmatosság összerakására.
Az AI cégek marketinges beszélő fejei szerint a transzformáció tökéletesen elkerülhetetlen és megállíthatatlan, ezért a biztos csődöt elkerülni igyekvő vállalatok egyebet nem is tehetnek, mint hogy önfeledten firkantják alá a minden egyes évben sokmillió vagy akár százmillió dollár pénzmagot alanyi jogon az AI-ügynökök asztalára pakoló szerződéseiket az adatcenter-tulajdonosokkal.
Ugyan a világgazdaságot egyelőre nem sikerült az AI-nak teljes mértékben felforgatnia – annál inkább vágta tropára az autonóm virtuális ügynökök és vibe kóderek gondjaira bízott szolgáltatásokat -, már most félbillió dollár tőkemag vándorolt az AI vállalatok konyhájára, miközben e cégek a 2025-ös év során várhatóan 45 és 55 milliárd közti bevétellel zárják majd az évet. Nem egyenként, hanem összesen!
Jelenleg egyetlen AI startup sem közöl konkrét bevételi adatokat, így azok legfeljebb becsülhetők. Kizárólag a Microsoft jelentette be, hogy 2025 januárjáig bezárólag 13 milliárd dollár forgalmat generáltak az AI szolgáltatásaikból. Azóta a Microsoft sem közölt frissített eredményeket. A Microsoft össz-bevétele 2024-ben 245 milliárd dollárt tett ki, ehhez képest szinte kerekítési hibának fogható fel a két esztendő alatt abszolvált eredményük az AI-előfizetéseiknek.
Az OpenAI, mivel saját forrásai nem elegendőek az akcióra, papíron a Microsofttól bérel darabonként és óránként 1,3 dollárért A100-as GPU-kat, melyek szintén óradíj/darab alapon 2,2 dollár veszteséget keletkeztetnek a vállalatnak.
Jelenleg, 2025 októberéig bezárólag minden ismert AI vállalat masszívan veszteséges, de oly mértékben, hogy bevételeik a kiadásaik jobbára alig egyharmadát fedezik. E tágas különbség kiküszöböléséhez a lakossági előfizetési díjaiknak és vállalati szerződéseik összegének minimum megtriplázására volna szükség, amely áron viszont már a lakossági és KKV-s szereplők kiárazódnának a megfizethetőség vagy az AI-ügynökök kínálta gazdaságosság lehetőségéből, és nagy valószínűséggel felmondanák előfizetéseiket.
Még az AI kiaknázására építő startupok sem képesek hosszú távú működésüket biztosító jövedelemhez jutni. E vállalatok közül, kik eleve kiépített OpenAI, Gemini, Copilot vagy kép, hang, szöveggeneráló MI-ken alapszanak, tehát önálló adatközpontot nem hoznak létre, mindössze két cég létezik, kiknek havi bevételei meghaladják a 10 millió dollárt. Ezek pedig a Perplexity kereső és a Replit kódíró alkalmazások.
A Perplexity a bevételei 164%-át fordítja Amazon szerverfarmok bérlésére az AWS-en keresztül, a Replit pedig, bár adatokat megint csak nem közöl, hozzáértők becslései szerint a kiadásai 23%-át nyeri vissza fizető ügyfelei által. Ebben az arányban benne sincsenek az ingyenes vagy próbafelhasználók, kik nyilván semmi érdemi bevételt nem generálnak a cégnek, ám a villanyórák az ő lekéréseik nyomán is folyamatosan pörögnek.
Amennyiben a temérdek soha meg nem térülő kiadás láttán a befektetők tömegével vonnák vissza a támogatásaikat, vagy követelnék a behelyezett pénzmag kivételét, az AI szektor ugyanúgy kártyavárként omolna össze, ahogy az történt a dotkomlufi cégeivel 2000 márciusát követően. Annyi különbséggel, hogy most az AI-tőzsdebuborék mérete tizenhétszerese a korabeli historikus összeomlásénak.
A „magnificent seven” tagjai immár olyan egymással kötött szerződések tényét igyekeznek rendre hatalmas csinnadrattával bejelenteni, melyek nem minősülnek hivatalosan szerződéseknek. Ezek helyett ugyanis valójában semminemű elköteleződést nem követelő és jogi következményeket maguk után nem vonó szándéknyilatkozatokat írogatnak alá egymásnak. Ilyesféle ügyletet szignózott idén egymással a Microsoft és az OpenAI, miközben konkrét befektetésre és pénzmozgatásra vonatkozó kitételek nem foglaltattak benne a megállapodásban.
E húzás már az egyébként garantált pénzügyi csőd befektetések mekkájaként elhíresült Softbank fejeseit is heveny reakcióra ingerelte. Így megfenyegették az OpenAI-t, hogy amennyiben az 2025 végéig nem konvertálja magát profitábilis vállalkozássá – amely akció voltaképp lehetetlen –, úgy 20 milliárd dollár pénzügyi injekciónak inthetnek könnybe lábadt szemekkel pápát.
Amennyiben az OpenAI egyéb forrásokból – más befektetési bankok, hedge fund-ok, részvénypiacok és kötvénykibocsájtások – sem jut a puszta fenntartásához elengedhetetlenül szükséges, tehát minden belé helyezett tőkét felemésztő pénzmaghoz, úgy a vállalat csődje legkésőbb 2027 nyarán elkerülhetetlenné válik. Az OpenAI IPO-ja (tőzsdére bevezetés) egyelőre függőben van, valószínűleg 2026-ra halasztódik ennek folyamata, miközben az óra folyamatosan ketyeg.
Az OpenAI olyan nevetséges ígérettel bombázza a befektetőket, hogy 2029 végéig 200 milliárd dollár éves bevételt gyűjt össze, holott jelenleg a komplett AI szektor összjövedelme nem lépi túl e szint negyedét.
Az AI-lufi végső kipukkanásának elkerülhetetlenségét egy igazán kellemetlen tény szavatolja. Bár a dotkomlufi startupjai, illetve a szociálismédia-vállalatai nagyja hosszú éveken át üzemelt veszteséggel, mire sikerült rálelniük a fenntarthatóságukat szavatoló üzleti modellre, a mesterséges intelligencia szolgáltatásokban semmi olyan elem nincs, amely mondjuk a felhasználók számának folyamatos és radikális növelésével meghozhatná a várva várt pozitív pénzügyi mérleget.
Lehet számítani rá, hogy a kívánt médiaanyagok legenerálásához szükséges számítási kapacitás egyre olcsósodik – bár egyelőre csak drágulást kaptunk az Nvidia GPU-k és memóriaárak terén -, arra viszont már nem, hogy a feladatok volumene számának növelésével majd a bevétel is egyenes arányban növekszik.
A felhasználók a számítási kapacitás további felfutásával egyre minőségibb képeket, hangokat, szövegeket, videókat fognak igényelni, ami lenullázza a pénzügyi megtakarítás előnyeit. A népesség anyagi helyzetének romlásával azok az egyre több legenerált virtuális médiáért nem fognak tudni egyre többet fizetni, mert az étel és fedél biztosítása messze legyőzi prioritásban a nem létszükséglet kategóriába tartozó digitális előfizetéseket.
Az AI-ok betanításának költsége eleddig minden iterációval meredeken nőtt. E ténynek hála a generatív AI voltaképp minden egyes felhasználói lekéréssel pénzt veszít. Nem segít a hagyományos piaci trükk, hogy majd behozzuk volumenben az elégtelen bevételt.
Az épülő adatcenterek financializációja totálisan abszurd. Fedezetként ama Nvidia GPU-kat jelölik meg a befektetők, melyek értéke hónapok leforgásán belül tendál a nulla felé. Az OpenAI úgy bérel számítási kapacitást a Microsofttól, hogy a Microsoft beinvesztálja az OpenAI-ba ugyanazon összeget, melyet az OpenAI aztán bérleti díjként visszafizet a Microsoftnak. Tehát jár a pénz egy kört, papíron a gazdaság pörög, miközben semmi jövedelem, pláne használható termék nem áramlik ki ebből a rendkívül szűk és zárt ouroboros-szisztémából a tágabb gazdaság felé. Viszont a zéró gazdasági hasznot a Microsoft elkönyvelheti 10 milliárd dollár bevételként!
Ugyanezt játssza az Nvidia az adatcenterek építési vállalkozóival: beinvesztálnak az ingatlancégekbe pénzt, akik ebből a jövedelemből megvásárolják az Nvidia GPU-kat. Tiszta haszon!
Miért kell megsemmisüljön a világgazdaság?
A dotkomlufi kipukkanása még nem volt jelentős hatással a reálgazdaságra. A sevizaválság már igen. Az AI-lufi kipukkanása úgy fog összeomlást hozni a globális gazdaságra, hogy vele semmi hasznos, kézzel fogható, vagy akár csak kulturálisan vagy a civilizáció fejlődése szempontjából szignifikáns emléket hagyna hátra.
Az 1840-es évek brit vasútmániája az akkoriban elérhető tőkeforrások mintegy felét emésztette fel, de a dugába dőlt vasúttársaságok nyomában kifejlődhetett ama vasúthálózat, melyet a mai napig az Egyesült Királyság vonatközlekedése használ.
A dotkomlufi leeresztése után fillérekért voltak felmarkolhatók ama irodaházak, szerver-infrastruktúrák és üvegszálas optikai kábelhálózatok, melyek felhasználásával aztán a pénzügyi rentabilitásra jobban odafigyelő technológiai startupok garmadája lovagolhatta meg a digitális bummot. Még a lakosság is profitált valamit a folyamatból: a bedőlő, ám kábeleiket már lefektető internetszolgáltatók nyomán pöröghetett fel a 2000-es években a széles sávú internet forradalma.
Az AI-lufi semmi egyebet nem hagy maga után, mint feneketlen fekete lyukba öntött dollárbilliókat.
Az AI-transzformáció mögött álló egyetlen konkrét biztosíték egy üres ígérvény, hogy majd jól megnevelhető lesz a munkaerő a negatív reáljövedelem és örök rabszolgaság elfogadtatására.
A gazdasági AIpokalipszis már az ajtónkon dörömböl. Nem fognak a tőkések az idők végeztéig várni a pénzügyi megtérülésre, kifejezetten nem erről híresek.
A legszörnyűbb, hogy az idióta pártállamok is becsatlakoztak a folyamatba a maguk digitális állampolgárságaival meg központi mesterségesintelligencia-kutatóhálózataikkal, hogy a nép totális kontrolljának újabb és újabb módozatai után kutakodjanak. Mindennek forrását a kevéske megmaradt jóléti juttatások megvonásával és piaci kamatozású hitelekkel fedezik.
Egy pukkanó lufiból legfeljebb újabbak fújásába lehet menekülni a tőkeeszközök totális megsemmisülése nélkül. Ez történt a takarék -és hitelszövetkezetek 1980-as és 90-es években végbement csődhulláma után a hulladék-kötvények válságával, amelyből ingatlanlufi-fújásba menekültek a befektetők, onnan offshore-ozásba, majd privát tőkébe (mint a Blackrock vagy Vanguard).
Ugyanígy, a dotkomlufi leeresztését (2001) a sevizahitelek elburjánzása követte (2002-2008), majd a pénzügyi spekulációkat követően a svájci frank és jen árfolyamának elszállása (2008-2010), vele az eurózóna válsága. Innen a tőke az internetes startupokba menekült: előbb a szociális médiába, aztán gig economy-ba (Uber, Doordash és társaik), majd kriptókba, VR-ba, NFT-kbe és Metaverzumba. A mesterséges intelligencia egyben a végállomást jelenti.
2022-ben a SaaS vállalatok (szoftverelőfizetés-szolgáltatók) tragikus bevételi adatokról számoltak be, az S&P 500 index pedig 1970 óta nem látott zuhanást szenvedett el. Mielőtt minden tőkés kapitalista kardjába dőlt volna, pont a legutolsó pillanatban érkezett a megmentő messiás mesterséges intelligencia. Azóta ennek terhét nyögjük.
Mint azt Marx óta nagyon jól tudjuk, a kapitalizmus permanensen válságról válságra bukdácsol, amíg végérvényesen meg nem semmisül. A szocialistának hazudott, valójában államkapitalista szovjet blokknak azért kellett összeomolnia, mert az nem engedett teret a lakosságot kivéreztető pénzügyi buborékok fújását megkövetelő fiktív tőkének.
A kapitalizmusban mindegyik buborék kipukkanása egyre absztraktabb térbe űzte a tőkét. Eljutottunk a földtől (tulipánmánia) a vason és acélon át (vasút -és közútépítés, vállalati felhőkarcolók felhúzása) a virtuális és reális gazdaság határpereméig (biztosítások, dotkomlufi, digitális infrastruktúra, internetkábelek). Innen átléptünk a tökéletesen illuzórikus, kizárólag projektált vágyképek, okkultista mantrák és mesebeszédek szintjén megnyilvánuló fiktív tőkeakkumulációba, amikor az ábrándos milliárdosok szerint a semmiből majd végtelen busás gazdagság sarjad. Ígérvényeik szerint persze a komplett emberiség részére, de nyilván a maguk szempontjából elegendő, ha csak nekik, a népességet meg nyugodtan le lehet selejtezni.
Napjainkban a legtöbb munkakörben – s ezért elkerülhetetlen a munka alapú társadalom halála – az embert nem az erőkifejtéséért vagy akár szellemi kapacitásáért fizetik, az ugyanis egyre inkább értéktelen. Meg lehet látni, hogy ilyen összeszerelő rabszolgaüzemekben, oktatási létesítményekben meg egészségügyi intézményekben hogyan fizetik meg az embert, miközben az ezekben végzendő munka a legmegterhelőbb és legdebilizálóbb tevékenység az egész világon.
A munka funkciója napjainkban az ember idejének, lelkének, identitásának kisajátítása, majd magántulajdonba helyezése. Azért fizet a tőkés, hogy a dolgozó jobbágy a tőkeakkumuláció folyamatát elősegítő módon áldozza fel az életét.
Az összeszerelő bütykölgetés értéktelen tevékenység, mert a legtöbb ilyen bizbasz eleve az elszegényített és legatyásított lakosság ellátására készül használati eszközként. Ezek gyártásában nincs profit, a munkafolyamat nem igényel szellemi teljesítményt, nem állít elő számottevő pénzügyi értéket. A munka művelőit a Pokémon-kártyák módjára gyűjtögethető lumbágók meg sérvek sokasága kivételével pláne nem segítik hozzá a rabszolgatartó pártállami brosúrákban megénekelt fejlődéshez és nemesedéshez.
A totális összeomlás elodázására, melyet a munka alapú társadalom elhalálozása kísér, egyre szűkebb mozgásteret nyújtó és egyre bizonytalanabb hazárdjátékokba menekülhetnek csak a tőkések. S még ezen kevéske tőkeakkumuláció-források számát is tovább tizedeli derült égből villámcsapásként köreinkbe érkező váratlan (fekete hattyú) események sokasága.
Napjainkban az ipar romokban, mezőgazdaság csődben, a lakossági megtakarítások elpárologtak, lakhatásából a népesség kiárazódott, a COVID-riogatásnak és az azt követő inflációs sokkhullámnak hála bedőlt a nemzetközi szórakoztatóipar és turizmus.
Ebben az egyre terebélyesebb és egyre szorosabb összefüggéseket felmutató globális gazdasági polikrízisben az uralkodó elitek egyre magabiztosabban pöffeszkedvén demózzák kompetenciájuk és istenember mivoltuk ócska illúzióját, közben pedig az általuk dédelgetett neoliberális vadkapitalizmus elsüllyeszthetetlenként aposztrofált Titanicján már szorgosan hangolnak a muzsikusok és eresztgetik vízre félig megtöltött mentőcsónakjaikat a fulladásos halál minden bizonnyal nem mindennapinak mondható élményéből részesülni nem kívánó polgárok. Kriptó, aranytartalék-halmozás, extrém minimalizmus, túlélési praktikák hajszolása, házasság és gyerekvállalás elutasítása, totális mentális kicsekkolás, kivándorlás… bármi jöhet, ami túlélési esélyünket az elkövetkező válság mindent elsöprő orkánjában akár csak jottányit is megnöveli.
Az AI válságot a tévedhetetlen istenekként tisztelt és imádott vállalati CEO-k, iparmágnások és milliárdos tőkések morális korrupciója, illetve mentális retardációja hívja létre.
Az üzleti idióták érájában (az 1980-as évektől napjainkig) olyan szisztéma jött létre, melyben a komplett üzletágakat leuraló nagyvállalatok fejesei semmiféle probléma megoldására nem képesek, képviselt szektoruk gazdasági körülményeivel, kiváltképp vállalataik hierarchiában alattuk tartózkodó emberi hústömegeivel semminemű viszonyt nem ápolnak. A mocskos, alsórendű büdös nép kötelessége csakis és kizárólag a dolgozás, az ő feladatuk pedig a folyamatos és végeláthatatlan profit szavatolása, mely tevékenységük egyedüli látható eredménye a mindenféle Excel-táblákba rótt, majd Powerpoint prezentációk sokasága által vizualizált fiktív adathalmokban mutatkozik meg.
Egy szabvány szabadpiac-imádó szociopata napjainkban már nem is tudja, igazgatott vállalata miképp jut pénzhez, mely munkafolyamatok és üzleti tényezők kombinációja vezet a kívánt output kiköpködéséhez.
Az üzleti idióták csakis és kizárólag utóbbival, azaz a kimenetek számszerűsített redukciójával törődnek. Növekvő grafikon jó, zuhanó rossz.
Az ember ebben a viszonylatban nem a kívánt számú és minőségű termék kibocsájtását szavatoló érték (a napjaink kapitalista üzletigazgatásában jellemző költség helyett befektetés, ha már mindenképp számjegyekké kívánjuk degradálni őket), hanem puszta gép, amely minden körülmények között konstans outputot köpköd ki magából. A programozó nem egy adott üzleti vagy felhasználói probléma kezelésére képes megoldást szállít, hanem kódsorokat pötyög be. Az író nem bizonyos, racionális vagy érzelmi húrokat pengetni képes üzeneteket, híreket közvetít, vagy irodalmi műveket hoz létre, hanem betűk véletlenszerű sorát fűzi egymás után. A fodrász nem a helyi lakosság szocializációjának egyik ismert és elismert találkozóhelye, vagy tehetségétől függően amatőr-félprofi divatszakértő, hanem csakis és kizárólag hajat nyír.
De a kóder nem kizárólag sorokat pötyög. Konkrét probléma lehető legelegánsabb megoldását várja a maga programjától, miközben magasabb szinteken már optimalizációs, esztétikai és kompatibilitási tényezők sokaságát is szükséges részéről figyelembe venni – mely megfontolások hosszú napokon, heteken át nem vezetnek szigorúan monoton outputhoz. Az írónak üzenete van az olvasói felé, esetleg a véleményüket, látásmódjukat kívánja az általa vágyott irányba befolyásolni, nem pedig véletlenszerű szavakat firkálgat egymás után összefüggés nélkül, mint valami skizofrén. Fodrászhoz azok járnak leggyakrabban, akik értesülni kívánnak a legfrissebb pletykákról, vagy odahaza túlontúl magányosak, nem pedig akik kizárólag hajat akarnak vágatni.
A tehetséges programozó alapos elemzést követően nagy eséllyel mások által írt kódsorokat is képes értelmezni, illetve felhasználni a maga projektjében. Ugyanerre egy gyorstalpalót végzett kódmaki képtelen.
Az üzleti idióták regnumának és elitek inkompetenciájának hála azok úgy parancsolgatnak, hogy voltaképp nem is tudják, ukázaik miképp, miféle feltételek fennállása és cselekvések leművelése által teljesíthetők. Ennek hála árazódnak túl sokszoros mértékben a projektek, keletkezik égető munkaerőhiány az önrendelkezési joguktól erőszakkal megfosztatott, viszont hatékony kizsákmányolhatóságukat fogyatékosságuk által elszabotáló főnökség ízlésének tetsző jobbágyhadak körében.
A Harvard felmérése szerint egy szabvány CEO napirendje a következőképp alakul: munkaidejének 25%-a megy „emberek és kapcsolatok ápolására”, szintén 25% az üzleti funkciók és részlegek áttekintésére, 16% organizációra és kultúrára, 21% stratégia-alkotásra. A maradék néhány százalék a rejtélyes szakmai fejlődés szavatolására szolgál.
Egy jónéhány éve napvilágot látott kutatásban úgy sikerült igazolni a felsővezető és igazgató kaszt heti 80-90 órás munkaidejének tényét, hogy hivatalos munkaidejükbe foglalták a dolgozó jobbágyaik számára ugyanezen kategóriába befogadást és fizetséget nem nyerő ebédidőt, autóval ingázást, napközbeni fitneszt (!), délutáni sziesztát, valamint üzleti meeting-nek álcázott családi és haveri kapcsolatok ápolását. Ezeket kiszedvén a képből kiderült, hogy az üzleti menedzser kaszt tényleges munkaideje ugyanazon fokmérce szerint, amely alapján jobbágyaikat megfizetik, nagyjából 30-32 órát tesz ki hetenként. Kevesebbet, mint a munkaerő országtól és szabályozásoktól függően 38-44 órát felmutató átlaga, amelybe nem foglaltatik bele az oda-vissza akár két-három órát elrabolgató ingázás, a fizetetlen ebédidő, fitneszelni vagy jógázni meg járjon a hülyéje esténként holtfáradtan, esetleg egy haszontalan és leépítő vállalati tréning keretében.
A vállalatvezetők ténykedése tehát olyasféle dolgokra terjed ki, mint „statisztikák bámulása”, „emberekkel beszélgetés”, „gondolkodás a következő lépésről”. Ezek kiáltják ki magukat kreatív és tévedhetetlen géniuszoknak, miközben alkalmazottaikat kimeneti tényezőkké degradálják, kiknek munkáját automatizálni ildomos.
Ezen fajta részére persze egy nagy nyelvi modell teljesítménye felér egy földöntúli csodával. Hiszen az oly sebességgel köpködi kifelé az értelmetlen szövegeket, amely teljesítményre élő ember valóban nem képes.
Viszont az AI egyetlen ténylegesen isteni tulajdonsága a köré kerített mítoszok sokasága. Megnyilvánul a beszélő fej CEO-k szájából, hogy az AI a jövő, mely elkerülhetetlenül közeleg felénk, hogy a transzformáció magától értetődő, hogy az AI lesz a messiás, amely majd uralkodni fog rajtunk. Csupa üres blabla. Aki mindezt beveszi, annak úgy kell.
