Mediátor szerep:
Egy másik, tőkés osztály részéről népszerű delúzió szerint az AI Közvetíteni fog a köznép és az elitek közt, természetesen az uralkodó osztály érdekeit elsődleges prioritásként kezelő módon. Az AI mediátor szerepének kibontakoztatásával örök időkre megszűnnek az osztályellentétek, így annyi évszázadon át oly hiábavalóan hajszolt törekvések hada után végre megszilárdulhat és megdönthetetlenné válhat az uralkodó osztály hegemóniája.
Yanis Varoufakis egykori görög pénzügyminiszter vezette be a köztudatba a technofeudalizmus fogalmát, aminek hála a globális (kiváltképp a dollármilliárdos) kapitalisták olyan központosított online piactereket építenek ki, amelyeken kizárólagos érvénnyel egy személyben diktálhatják a kereskedők tevékenységét, ideértve az árusítandó termékek fajtáját, mennyiségét és árszínvonalát.
A mesterséges intelligencia feladatává válhat továbbá az online fellelhető információk előszűrése.
Aki szüntelen igazságkeresés helyett az AI-algoritmus kontrolljára bízza a személyét érdeklő témakörökkel kapcsolatos információk feltárását és prezentálását, annak szemei elé a program egy, a központi gazdái igényeinek megfelelően szűrt fátylat helyez, hogy ne jelenhessenek meg képernyőjén az aktuális gondja-bajai helyes felismerésére, pláne azok gyógyítására szolgáló ismeretanyagok.
Az MI feladata ebben a kontextusban tehát megakadályozni a találás folyamatát.
Más kérdés, ez mennyire sikerül neki. Jelen helyzet szerint az MI inkább fiktív ostobaságok sorát fundálja ki (ezt nevezik a technikai szlengben hallucinációnak), nem képes azok böngészését megakadályozni, akik jól tudják, mit hol keressenek, továbbá a személyre szabott(nak ható) információk közlésével az emberek gondolkodását alaposan összezavarhatja, amikor egyazon kérdésre a felhasználók rendre mind eltérő válaszokat kapnak.
Hatalmi hierarchia megszilárdítása, gazdasági stabilitás:
Szorosan kapcsolódván a termékenység, hatékonyság, tőkefelhalmozás és mediátor szerep szabályozásához, az uralkodó elit víziója szerint a mesterséges intelligencia segít megteremteni az eleddig rendre minden érában hiábavalóan hajszolt tökéletes gazdasági equilibriumot, amelyben nem léteznek többé gazdasági összeomlások, politikai válságok és társadalmi viszályok.
Egy olyan rendszer jön tehát létre, ami a világirányításra bejelentkezett aktorok szerint örökkévaló, tökéletes és megmásíthatatlan. Az ő szemszögükből ez azt is jelenti, hogy az uralkodó osztály tagjai az idők végeztéig egymás közt örökítgetik hatalmukat, uradalmuk megdönthetetlenné válik, a globális népesség pedig lobotomizált elméjével mindent automatikusan és kérdezősködés nélkül végrehajt, amire a hatalom ukáza nyomán az életvitelüket szabályozgató géphang néni utasíthatja őket.
Tessék elképzelni egy Logan Futása mintájára berendezett világot, amelynek szabadulhatatlan kalitkájában a malthusianista eszményen alapuló természeti egyensúly érvényesül tökéletesen beszabályozott humán populációval, erőforrásokkal, központilag kontrollált emberi cselekedetekkel.
Eme igencsak aberrált és létfelszámoló vágykép moralista boncolgatása helyett inkább vizsgáljuk meg annak realitását.
„A diktátor dilemmája” c. esszémben már említettem a gépi algoritmusok igencsak heveny módon leplezett eredendő részrehajlásának tényét. Eszerint a múltbéli események betáplált adatai az algoritmusokat egész egyszerűen az ezen adatok hadából kihámozható statisztikai valószínűségek megerősítésére predesztinálják.
A cikkben taglalt példák szerint az eleve részrehajló adatok betáplálása a rendszerbe nemhogy felszámolná, de tovább amplifikálja a hamis feltételezések nagyságát. A rendőrök rendre mindig a szegények lakta és utcai bűnözés gócpontjaiként szolgáló negyedekben razziáznak legnagyobb erővel, hogy kábítószer-terjesztőket és fogyasztókat füleljenek le, de ez nem jelenti, hogy ténylegesen ezeken a helyeken történne a legtöbb bűncselekmény vagy itt élnének egymás hegyén-hátán a társadalom nyugalmát veszélyeztető drogosok.
Az amerikai Oakland városában egy prediktív bűnüldözési rendszer tanácsa szerint rendre koncentrált fogyasztói és terjesztői helyekként kikiáltott negyedekben razziáztak a rendőrök, ámde valójában városszerte füleltek le narkósokat véletlenszerű helyeken, s az egyetlen, valóban gócpontként értékelhető fogyasztási zóna a Berkeley egyetem diákvárosa volt.
Másik rákfenéje a mesterséges intelligenciának, hogy a statisztikai valószínűségek súlyozására és equilibriumra való törekvése által rendre igyekszik minden számításában egy bizonyos matematikai középpontot elérni. A mesterséges intelligencia nem tud tényszerűen kreatív lenni, sőt ha már itt tartunk, intelligens sem, mert nem képes elemi logikai összefüggések észlelésére és a kiköpködött anyagaiból semmi olyant nem tud szállítani, amit ne ezernyi, már meglévő szöveg, kép vagy hang elemeiből ollózott volna össze.
S ez még nem is a rosszabbik kifutása a mesterséges intelligencia regnumának, hanem ez: az MI generálta információszemét, miután milliárdszám kerül visszatáplálásra a következő modellek trenírozásául szolgáló alapanyagként, előbb vagy utóbb modell-összeomlást idéz elő. Minden egyes újonnan beszippantott, géppel generáltatott középszerű hulladék a modell generatív képességeit egyre inkább tologatja a nevezett equilibrium felé, amikor a végén már minden lekérésre kiköpködött output pontosan ugyanolyan statisztikai középpé válik, vagy egyenesen értelmezhetetlen szóömlennyé.
Mindezek mellett a mesterséges intelligencia rendkívül könnyen hackelhető a hatalmi aktorok ízlésének kedvező adatok prezentálására, társadalomirányító szerepének csúfos csődje pedig egyértelműen megmutatkozik ama kísérletek sorában, melyek kimutatják, hogy a modellek válsághelyzetben (amikor nem állnak rendelkezésre egy adott probléma sikeres megoldására elérhető kellően színvonalas információforrások) produkálják a leghasznavehetetlenebb eredményeket, mivel nincs emberrel összemérhető erejű intuíciójuk, és ócska determinisztikus matematikai képletekre alapozván nem is lehet.
A mesterséges intelligencia elkerülhetetlenségének és szükségszerűségének dajkameséje
A sorolt ötféle kudarctényező ellenére, melyek éppen a mesterséges intelligencia ígért globális gazdasági és társadalmi transzformációjának lehetetlenségét fejtik ki, kijelentik a létünk megváltására az életünk árán is bejelentkezni kívánó, vízió nélküli vizionáriusok az MI-transzformáció úgymond elkerülhetetlenségének és szükségszerű bekövetkeztének megmásíthatatlan(nak képzelt) tényét. Elemezzük hát, miért nem lesz az AI soha teljes értékű leváltója a humán intelligenciának és kreatív alkotókészségnek akkor sem, amennyiben ezen modellek képességeit és hatékonyságát valamely úton-módon a végtelenségig optimalizálják.
A karhatalmi fantáziátlanság alapelve szerint az emberi alkotóképesség minden elérhető és kiaknázható eleme ott nyugszik az elménkben, csak épp mi magunk nem tudjuk, miképp aknázhatnánk ki azokat a magunk (kiváltképp anyagi) gyarapítására, esetleg szánt szándékkal elzárjuk azt a kifosztatásunkra igyekvő uralkodóink elől, nehogy valamely ötletünket vagy találmányunkat ingyen magukhoz vegyék, neadjisten még pénzre is váltsák.
A munka alapú társadalom képzelőerő nélküli vágyképeivel meg elme hatalmának meséivel házalgató nagyuraink elképzelései szerint azért feneklett meg a világ fejlődése, vele a kapitalizmus vég nélküli tőkeakkumulációjának folyamata, mert a csúnya, rossz, gonosz egyének akár lustaságból, akár szabotázsból, akár valamely feltételezett önérdekük érvényesítése céljából nem hajlandóak ötleteiket vagy legalább munkaerejüket a magasságos istenember fáraóink birodalmának vég nélküli expanziójára alanyi jogon és feltétel nélkül beszolgáltatni.
A fantáziátlan karhatalmisták ezért olyan rendszert állítottak hadrendbe, melynek XXI. századbeli kudarca bár tökéletesen nyilvánvalóvá teszi, mennyire vakvágányon gurulnak az ő elképzeléseik az emberi természet mibenlétéről, mindezen tényt sem saját maguk, sem az általuk taposott köznép előtt nem ismerhetik el, különben megszűnnének magasságos istenember uralkodók lenni (hiszen egy isten a világról mindent tud, ami tudható).
Éppen ezért lassacskán bárminemű eredmény nélkül folytatják évezredeken át űzött aberrált és moslék viselkedésüket a folyamatos önkényes jutalmazó-büntető attitűdjükkel, mely akció megtérülése lassacskán a semminél is kevesebb eredménnyel kecsegtet.
A hatalom nagy búbánata, hogy semminemű önálló ötlettel és elképzeléssel nem rendelkezik a halálra ítélt rendszere megjobbítására, hiszen egyetlen, kizárólagos érvénnyel űzött akciója a lakosság szárazra facsarása, magyarán azok személyének elválasztatása az ötleteiktől, terveiktől, céljaiktól és vágyaiktól, hogy azokat totalitárius központi kontroll ernyője alá helyeztetvén a hatalmi gépezet fenntartását és megerősítését szolgáló, legprimitívebb dimenziójukra (munka) degradált tökéletesen ellenőrizhető, statisztikailag számszerűsíthető materiális cselekményekké vagdossák szét.
Ezen résztettekre aprított, majd mesterségesen újból összelegózott cselekmény-hálózatok a méhek és hangyák társadalmához hasonlóan kollektivizálják az egyéni tudatot, miközben azoktól eltérően az uralkodó osztály tagjai mindent leuraló és kontrolláló elmeprogramjaik által isteneknek állítják be magukat, amely képzelgéseik felhatalmazzák őket a globális emberiség élete feletti rendelkezésre, ideértve annak elvételét is akár milliárdos nagyságrendben. Egy valódi kaptárban a méhkirálynő, dolgozók, de még a herék szerepe is voltaképp véletlenszerűen kockadobással kerül meghatározásra, nem azok önjelöltsége és önfelhatalmazása okán.
Ráadásul az emberi agy nem a kaptárelme elvén működik, s kiváltképp nem lehetséges milliárdnyi elméből akár fizetéssel, akár bírsággal, akár lelki-mentális kínzással kicsikart ötlet-foszlányokból az univerzum teljes értékű megoldókulcsát összerakni.
A tudósok értelmesebb hányada az elmúlt évek során rájött, hogy az ún. konszenzusos valóságképként 8 milliárd emberrel elfogadtatni kívánt skizofrén hallucináció nem több ócska illúziónál, melyet kizárólag a központi propaganda és a kaptárelme oltalma alá rendezett emberek hite tart fenn. Amikor milliárdok hallucinálják egyszerre pontosan ugyanazon valóságot, az ugyan csaknem magának a megmásíthatatlan igazságnak tűnik – de csakis és kizárólag a szemfényvesztés szintjén.
A tényleges igazság szerint pedig valójában minden elme egy külön univerzum, amely ajándékot viszont a hatalom propagandáját és mézes-mázas szólamait feltétel nélkül befogadó agyhalott zombik elvetik maguktól. Akik elfogadják a konszenzusos valóságképet, nekik innentől fogva ama központi kaptárelme parancsol, valóság-percepcióikat ama előírások és pártállami ukázok határozzák meg, melyek tartalmát és filozófiáját a világtörténelemben alig néhány száz elmeprogramozó tudós, háttérhatalmi aktor és kapitalista mágnás állította össze a maguk pszichopata késztetései szerint.
A digitális uradalom alá rendeződő milliárdok csorgó nyállal imádják a miniszterelnök uraságokat, szorgosan munkálkodnak a tengerből kiemelkedő fenevad építésén, saját kezeik csinálmányát imádván a maguk kívánságai szerint keresnek tanítókat, s végérvényesen, úgymond egy tömbben, kollektívan merülnek el a tudattalan óceánjának feneketlen mélységében.
1998-ban Christof Koch matematikus idegtudós fogadást kötött David Chalmers filozófussal, hogy ő és a szakterületén tevékenykedő tudóstársai hada 25 év leforgásán belül tökéletesen megfejtik az emberi tudat működését.
A tudományos delúzió alapja az volt, hogy az akkoriban egyre sűrűbben alkalmazott elektromágneses szenzorokkal és az agyműködés matematikai kalkulációk milliárdjaival alátámasztott számítógépes modellezésével előbb-utóbb puszta számjegyekkel és képletekkel is feltérképezhetővé válik az emberi elme, minden titkát alanyi jogon átnyújtván az annak működését maguk kényük-kedvük szerint irányítani kívánó tudóshad kezeibe. Akik kizárólag matematikai formulák kitalálásával alkothatnak ún. determinisztikus, azaz ugyanazon bevitt adatok nyomán tökéletesen megegyező eredményeket produkáló rendszerszervező ideológiákat.
2023-ban Koch elvesztette a fogadást, mivel sem a milliószám végzett agyvizsgálatok, sem előre kiszámítható működési-reaktív minták kutatása, sem elektromágneses rezonancia-vizsgálatok nem juttatták közelebb az elme működésének matematikai alapú megfejtéséhez. Enélkül meg emberi lépték szerint nem reális annak megértése.
Tudósok egy másik csoportja időközben felfedezte, hogy mi mindannyian egy szimulációban élünk, amelyben az emberi agy egy rendkívül lassú kvantumszámítógép szerepét tölti be.
A kvantumszámítógépek működési elve alapjaiban tér el az ismert világképünktől. A modern tudomány a világ fejlődését-alakulását csakis és kizárólagos érvénnyel szigorú sorrendiségben (narratíva), linearitásban (idő), és formális gondolkodásban (lineáris logika, matematikai formulák, dátumok és statisztikai adatok) képes befogadni, értelmezni és tanítani.
A modern számítógép szintén ugyanezen elvekre fektetvén működik: egy adott órajelciklus (Hz) alatt egyetlen matematikai művelet végrehajtására képes, melyeket egymás után ciklikusan kalkulál az előző számítás eredményére alapozva, vagy új művelet kezdeményezésével.
Az idő és matematika linearitása determinálja, hogy akár a történelmi folyamatok, akár az úgymond emberi döntések mind előre, mind visszamenőleg visszacsinálhatatlanok és módosíthatatlanok legyenek. Magyarán egy-egy esemény bekövetkeztével egy örökkön örökké feljegyzett, megmásíthatatlan rekord keletkezik az adott eseményről. Ez a filozófiai alapja az életünket örökkön örökké elkísérni hivatott, szociális kreditrendszerbe torkolló dosszié-társadalomnak, amelyben a hatalom napról napra milliószám gyűjtögeti a mi költekezési, mozgási, testfunkció és biometrikus adatainkat, hogy ezek sorát algoritmikus megoldóképleteibe ágyazván időben előre megjósolja, manipulálja, befolyásolja, s ha másképp nem megy, hát erőszakkal módosítsa viselkedésünket, cselekedeteinket.
Amit az MI-huszárok észrevesznek, de az ilyen Csernus-kaliberű aljadék pszichologizáló sarlatánok nem, hogy ebben a tökéletesen determinisztikus viszonyrendszerben abszolút lehetetlenség az egyéni felelősségvállalás nevű szélhámos hazugság gyakorlása, mivel az ember minden létező, önálló döntésként beállított (valójában determinisztikus rendszerkényszerek diktálta) gondolatát és cselekményét a múltban egybegyűjtött és megmásíthatatlanként beállított információhalom nyomán, kizárólag az ezen körülményrendszerünket meghatározó tényezők alapján előre meghatározott ún. logikus-racionális, univerzális, lehetőleg minél nyilvánvalóbb módon matematikai képletekkel visszaigazolható végeredményt hajthatja végre önálló döntés címszó alatt.
Ezen matematikai determinációk az egyén által visszamenőleg módosíthatatlanok (nem fogalmazhat meg önálló narratívát a központilag diktált formulához képest), lineárisak (a múltban mért adatok sora tökéletesen meghatározza későbbi viselkedésünket anélkül, hogy bármikor képesnek bizonyulhatnánk annak módosítására), továbbá formalizáltak, tehát minden egyes levegővételünket, lépésünket, akár gondolatunkat matematikailag leírható képletek formájában rögzít, különben nem volnának elménk folyamatai géppel értelmezhetők, elemezhetők és időbeli linearitásukban előre meghatározhatók.
Magyarán az ember matematikai formulák hadába sűrített körülményrendszere teljes mértékben, egyértelműen és bárminemű tényleges önálló, szabad döntés puszta esélyét nélkülözvén meghatározza, az ember mikor mit fog lépni, s az ettől való eltérést a rendszer megakadályozza. Éppen ezért nincs, nem is létezhet egyéni felelősségvállalás, de ennél tovább mennék: múltbéli vétkeink, hibázásaink, mulasztásaink jóvá tételére sem létezik a rendszer nyújtotta keretek közt semmiféle út, mivel ezen gyarlóságainkat az algoritmikus diktatúra a maga kiértékelő képleteibe beépítve felhasználja ellenünk a mi zsarolásunkra, örök büntetgetésünkre és totális rabszolgasorban tartásunkra.
A rendszer célja ugyanis nem a bűneink elhordozhatatlan terhétől való megszabadításunk, hanem azok kiaknázása a mi korlátok nélküli gyötrésünkre és kínzásunkra.
Aki kíváncsi annak kifejtésére, miért lehetetlen önerőből szabadulnunk a bűn terhe alól, és miért lehetetlen egyéni felelősség gyakorlása ebben a kérdésben, az olvassa el a forradalmi evangélium sorozatban tartott értekezésemet az eredendő bűnről, amelyben kifejtem, hogy a bűn nem személyes akció, cselekvés következménye, hanem a bűn az emberen kívül van, amelybe való beleesést egy algoritmikus diktatúra egyenesen tökéletesen elkerülhetetlenné teszi, függetlenül attól, mi magunk milyen lépéseket teszünk a bűn terhének elkerülésére.
Mindezekkel szemben az Isten rendjében működő valóság nem ismer központi narratívát (ehelyett minden ember személyes élettörténete egyedi és megismételhetetlen), linearitást (az idő visszafordítható, sőt mi több, semmissé tehető, bűneink alól feloldozást nyerhetünk, rabszolgaságunk megszüntethető), determinizmust (semmilyen negatív viselkedés tanúsítása nem predesztinál bennünket ugyanannak az újbóli elkövetésére), kiváltképp matematikai képletekkel befogható gondolatok és kreatív késztetések hadát.
A kvantumszámítógép lineáris helyett párhuzamos számításokat használ, melyben egy adott szituációval szemben kapcsolatos döntésünk akár százféleképpen futhat ki, sőt mi több, a döntésünket kikényszerítő szituáció is felszámolható!
Lássunk nagyon gyorsan egy talán közérthető szemléltető példát.
Sokakat foglalkoztat akár szimpla hobbiból mindenféle gondolatkísérletek szintjén, vajon elkerülhető lett-e volna a két világháború kirobbanása, és ha igen, miféle módosított feltételrendszerek mentén. Valamely kulcsszereplő (pl. Hitler) idő előtti megölésével, a német reunifikáció megakadályozásával, a brit gyarmatbirodalom kiépülésének ellehetetlenítésével, vagy milyen módon?
A probléma, hogy lineáris elmével felfoghatatlan és feldolgozhatatlan mennyiségű matematikai-filozófiai információhoz jutunk. Sokan gondolják, hogy egyetlen kulcs-személy kiiktatásával a képből megoldhatóvá válik a probléma, de arra már nem képesek gondolni (mert ugye a determinisztikus gondolkodás delúziójában vergődnek), hogy pl. Hitler maga is csereszabatos tényezőnek számít ebben a képletben, és akár más diktátor vezényletével, akár Hitlerhez képest más filozófiai vagy vizionárius eszmény mellett, de ugyanúgy elkerülhetetlen, sőt mi több, az eredetinél akár még véresebb háború lehet a jussunk.
Mindezeket nem tudhatjuk. Ahhoz, hogy a világháborúk elkerüléséhez garantáltan elegendő információk birtokába jussunk, szükséges volna minden, a háborúban legalább részben érintett személy, de még talán földrajzi körülmény vagy természeti tényező minden ismert adatát szimulációs környezetbe táplálván az összes létező, egyes személyek és azok összes kombinációjának kivételével lefuttatott programok hadát indítanunk. Lineárisan indítván e programokat, figyelembe véve, hogy legredukáltabb formájukban is millió környéki számú személy befolyásolja az események kimenetelét, a mozgósítást, a háború ideológiai megalapozását, a haditechnológia előállítását, egy millió a milliomodik hatványon összetettségű képletnek megfelelően volna szükséges e szimulációkat lefolytatni, melyek végére a Föld Napba zuhanásának feltételezett napjáig sem érnénk el.
Ehhez kapcsolódó vicces információ: Róna Péter közgazdász említette, hogy lefolytattak egy kalkulációt, a közgazdász szakma által oly hiábavalóan üldözött equilibrium állapota mikor köszönhet végre a bolygó népességére. Azt az eredmény kapták, hogy a tökéletes equilibrium beálltához kb. 6 milliárd éven át volna szükséges pörgetni a kapitalizmust. Persze ebből 250 év már letelt, mekkora könnyebbség ez nekünk. 😀
A kvantumszámítógép a párhuzamos számítások végzésének lehetősége végett a képlet bonyolultságát képes leredukálni olyan szintre, melyen egy hagyományos számítógéppel évtizedeken át futtatott képlet végeredménye néhány perc leforgásán belül megszületik. Ez avégett van, hogy a kvantumszámítógépbe táplált adatok nem lineáris, hanem mátrix-szerű (egyszerre két dimenzióban mozgó) feldolgozás alá helyezhetők.
Hatalmi szemszögből nézvést, egy totalitárius digitális diktatúra kiépítése hagyományos informatikai eszközökkel még mindig túlzott kompexitású, hatalmas energiaigényű, a kudarc esélyét elég magas százalékos érték mentén belövő informatikai rendszert hív létre, amely egyelőre nem képes sokmilliárdnyi ember viselkedését, gondolatait és cselekedeteit egyazon időben tökéletes precizitás mentén kontrollálni. Ezért a hatalom csemegézik a megvalósítandó diktatúra tényezőinek listájából a mi személyes adataink, szociálismédia-posztjaink és biometrikus azonosítóink gondos válogatásával, miközben a hagyományos büntetgetés struktúráit is helyükön tartja, hogy ezekkel mérjen csapást a személyi autonómiánk maradék kis morzsáira.
Ám a végső cél egy kvantumszámítógépek hadával körülbástyázott, minden élő és mozgó lényre kiterjedő tökéletes kontrollhálózat megvalósítása, amelyben a hatalomnak nem szükséges minket büntetgetnie a kívánt eredmény eléréséhez, hanem mindennemű kívánságát és kérését automatikusan, alanyi jogon és feltétel nélkül teljesítjük. Pénzügyi tranzakcióinkat tökéletesen automatizálja a rendszer, hogy soha többé ne menekülhessünk a kirótt bírságok, kötelező költések és bárminemű ellenvetés nélkül vásárolandó termékek árának kipengetése alól. Beköszönhet az oly hiábavalóan hajszolt tökéletes equilibrium, a kapitalizmus úgymond paradicsomi állapota, amelyben az ember többé soha nem tarthatja vissza munkaerejét, szorgalmát, értékes ötleteit és gondolatait az önkényesen büntetgető és terrorizálgató hatalom-istenség mindent látó szeme és mindent halló füle elől.
A fenti ismeretek fényében, bár az egyszerűbb elmék számára tán felfoghatatlan információk hangoztak el, levonhatjuk egy fejünk fölé bevezetett, társadalomirányító szereppel haptákba állított MI-szuperszámítógép következményeit az emberiségre nézvést.
Ezek tömören: végtelen szenvedés és gyötrelem, melyeket kémiai stimulációk hadával igyekezik csillapítani a rendszer; végül kihalás. Nem véletlen, hogy a szorongató algoritmikus kontroll kísérleteiben az emberek rendre egyre több vétséget követtek el, egyre feszültebbekké váltak, egyre többet szenvedtek, s végül kikívánkoztak ebből az emberiségellenes viszonyrendszerből.
Amennyiben az MI-diktatúrát szabadulhatatlanná teszik, úgy az emberiség egyéb másra esélyt nem látván kihal. Mindenki, aki az új világrend oltárán kínálja fel elméje tartalmát és teste erejét, azt igyekszik szolgálni, ellentmondván lelkiismeretének és személyes vágyainak, meg fog halni.
A híres-hírhedt egérutópia kísérlet mutatja, hogyan pusztul ki az emberiség úgy, hogy a Földön elérhető élettér egyharmadát sem tölti ki. Az elit uralkodó osztály a fontosabb közterek és erőforrás-lelőhelyek útját elállván megakadályozzák azok hozzáférését a szegényebbek számára, miközben a maguk önkénye szerint rendezgetik az elérhető létszükségletek és építmények mellett a nőstényekhez való hozzáférés jogát.
A panoptikon-ideológia szerint a megfigyelés egyirányú és egyoldalú, azaz az elit bárminemű társadalmi kontroll nélkül merülhet el a dekadenciában és morális züllésben (lásd karhatalmi pedofilhálózatok, homokos keresztény-konzervatív politikusok, 650 milliárdnyi elsíbolt MNB pénz, stb.), miközben a szélesebb népet totális bizonytalanságot gerjesztő közvetlen kontroll alatt tarthatja, akik létük egyetlen pillanatában sem tudhatják, éppen figyeli-e valaki őket a központi irányítóteremből vagy sem.
Viszont az AI, bár totalitárius diktatúra alá erőszakolhatja a köznépet, nem akadályozza meg, hogy az uralkodó elit maga züllessze szét és pusztítsa el a rendszert a gátlástalan, züllött, pszichopatikus viselkedésével.
Az erőszakos pszichopata uralkodók a kulcsfontosságú mozgási pontokat, lakhatást, élelemláncot és szaporodási lehetőségeket leuralván saját maguk végtelen tivornyázásokba fognak, míg a 99%-ba tartozó passzív ás magatehetetlen áldozataik vagy a kis patkánylyuk-albérleteikben meghúzván magukat várják az elkerülhetetlen véget (á la mamahotel, hikikomori), a nőstények az anyagi javak hozzáférésének lehetőségéért cserébe szexuális szolgáltatásokat nyújtanak a pszichopatáknak (ám eszük ágában sincs azok magzatait kihordani, ehelyett elkapartatják őket), végül a komplett populáció a totalitárius központi erőszak-kontroll, a helyzet megváltoztatásának tökéletes reménytelensége, a bebetonozott hierarchia és a tökéletesen leuralt mozgástér végett csakhamar kihal.
Ezt az egérutópia-kísérletet több alkalommal lefuttatták az 1970-es években, a végkimenetele kisebb-nagyobb időbeli módosulások mentén minden alkalommal ugyanaz lett: a korlátlan anyagi bőség ILLÚZIÓJA ellenére, melyben a berendezett élettér kb. 6 ezer egérpéldány befogadására lett volna alkalmas, a populáció 2 ezer főt kitevő csúcsát követően az csakhamar összeomlott, végül teljesen kihalt!
Ugyanezen elkerülhetetlen sorsút vár az emberiségre, amennyiben továbbra is hagyja a szűk pszichopata elitet a feje fölött hierarchikus alapon regnálni.
Az MI-regnum elkerülhetetlensége és szükségszerűsége tehát egy vérmes karhatalmi elmeprogramozó mantra, aminek célja egybegyűjteni, s végül egyetlen összefüggő tömbben megsemmisítésre kijelölni az emberiség azon részét, kik úgymond nincsenek beleírva a bárány könyvébe, az MI-transzformációba behaluzott földi Paradicsomot nem örökölhetik. Akik ugyanis a mennyek országának örökösei, azok nem szerveződnek kaptárelmébe, nem az uralkodó osztály parancsolatjait követik az Isten ellenében és nem tekintik a világot előre determinált, statikus, egyetlen végkifejletben kulminálni képes matematikai képletként. A múlt nem határozza meg elkerülhetetlenül a jövőt.
Néhány további, kevéssé elvont faktora is létezik az MI-transzformáció menetrendszerű kudarcának.
