Produktivitás:
Az első, s egyben tán legcsábítóbb ígéret szerint a mesterséges intelligencia szuperszonikus sebességre kapcsolja a dolgozó peon népség produktivitását, oly erőteljes teljesítményt kipréselvén magukból, amelynek hála a globális kapitalizmus (s benne kiváltképp az utóbbi évtizedekben elveszejtett vállalati profitabilitás) új aranykora köszönthet be.
E ígérvény szemlátomást igencsak stabil alapokon állott, hiszen rögtön három pillérre is támaszkodott. Az első maga az AI önmagában vett produktivitása, hogy néhány egyszerű szó vagy élőmondatos parancs betáplálásával képesek lehetünk kreatív tartalmak tömkelegének gyártására, vagy épp monoton adminisztrációs és statisztikus feladatok automatizációjára. A második szerint a felfokozott egyéni produktivitásnak hála, mivel két ember munkáját immár egyetlen alkalmazott is készséggel elvégzi, játszi könnyedséggel kirúgható a feleslegessé lett állomány, miközben az ültetvényen megragadt maradék jobbágyhad egzisztenciális fenyítékekkel tartható kordában, hogy a konstans létszámleépítés fenyegető terhe mellett is mesés teljesítményt sajtoljanak ki magukból gombokért cserébe. Végül az algoritmikus istenség hatalma az alkalmazotti állomány hathatós, akár másodperc és mikrofeladat alapú megfigyelése céljából is tökéletesen kiaknázható, amely lehetőségnek hála azok teljesítménye a legelemibb mozdulatok szintjén is tovább optimalizálható.
Lássuk a mesés vágyképek taglalását követően a valóságot. Akadt a mesterséges intelligencia beharangozása előtt egy igencsak heveny felfutásuk a főnök appoknak, melyeket a távmunkában dolgozó alkalmazottak gépeire telepítettek főnökeik.
Ezek az intruzív alkalmazások figyelik minden billentyűleütésünket, egérmozdulatunkat. A beépített webkamera és mikrofon felvételt készít tevékenységünkről, melyek aztán továbbítódnak főnökünk asztalára.
Ez a fajta újtaylorizmus igencsak földbe állította a munkaerő morálját. A vadkapitalista pszichopaták úgy képzelik, a konstans félelemben tartás még hevenyebb munkára serkenti a peonokat, a valóságban pedig épp ennek az ellenkezője teljesedik be.
Egy 2023-as Glassdoor felmérés szerint a munkaerő 41%-a érzi produktivitása erőteljes hanyatlását a megfigyelés hatására, míg az interjúalanyok 36%-a nem tudta megmondani, figyeli-e őt főnöke a laptopján keresztül vagy sem. Másik oldalról, a megkérdezett munkáltatók 96%-a ismerte be, hogy megfigyeli a home office-ból dolgozó alkalmazottjait, így e 36%-nyi bizonytalan is nyugodt szívvel nyugtázhatja a távkontroll tényét.
Ezek a távoli megfigyelő szolgáltatások kifejezetten alkalmasak az alkalmazottak kényes személyes adatainak kiszivárogtatására, így személyes jelszavaik és egyéb hozzáférési jogosultságaik lenyúlására, privát e-mailjeik elolvasására vagy akár annak kikémlelésére, miféle pajzán felvételeket nézegetnek éjszakánként a munkaidőn kívül eső idejük örömteli eltöltésére.
A Harvard egyetem zárt és kontrollált körülmények közt tartott egy kutatást, melynek célja a megfigyelés csalásokra tett hatásainak feltérképezése.
Ugye a „józan, racionális” elme feltételezné, hogy a heveny megfigyelés tudatában kevesebbet csalnak a munkavállalók például a szünetekkel, kevesebbet járnak vécére, nem rongálják a vállalati tulajdont és nem lopnak mondjuk tollakat az irodából.
Az eredmények a feltételezések ellenkezőjét igazolták vissza! Minél inkább rögzült az alkalmazottakban a megfigyelés ténye, azok amellett hogy egyre számosabb hibát vétettek munkájukban, gyakrabban álltak fel székükből úgymond jogosulatlanul, jobban meghosszabbították pihenőidejüket, sőt, többet loptak és több kárt tettek a vállalati tulajdonban, mint akiket békén hagytak.
A hihetetlen felfedezés olyannyira sokkolta a Harvard professzorait, hogy megismételték a kísérletet egy kontrollcsoporttal: a résztvevők egyik felének elmondták, hogy megfigyelik őket munkájuk közben, a másik felüknek nem. A megfigyelés tényét önmagukban tudatosító irodisták többet csaltak mind munkájukban, mind a részükre úgymond hivatalosan kiutalt szünetekkel.
A jelenség pszichológiai magyarázata nem egyszerű, mégis roppant logikus. A megfigyelt áldozatok a feladataikra való heveny koncentrálás helyett a megfigyelést végző személyek reakcióinak konstans fürkészésére vannak kárhoztatva. Annyira szorongva vizsgálják, melyik billentyűleütés miféle reakciót szül az érinthetetlen és megszólíthatatlan főnök istenség részéről, hogy végül tökéletesen elterelődik a figyelmük a feladat sikeres végrehajtásáról a szorongató kontroll kívánalmainak másodperc szintű fürkészése felé. Ez oly számos hibát és késlekedést szül, hogy végül a totalitárius kontroll alatt tartott áldozat kénytelen – megfigyelés ide vagy oda – úgymond sarkokat vágni a lemaradása behozatalához, s eme szorongó igyekezetében, ahol a megfigyelő gondolatának kitalálása előrébb való a feladat sikeres abszolválásánál, a prioritások kényszerű helytelen kezelése még az áldozat személyes erkölcsi és morális érzékét is kikapcsolja. Annyira kívülre helyezi figyelme központját, hogy megfeledkezik saját magáról.
Párosítsuk most ezt a debilizáló diktatúrát a mesterséges intelligenciával, s lássuk, mit kapunk.
Az MIT kutatása szerint az AI bevezetése óta eltelt három esztendőben a vállalatok 95%-a semminemű produktivitás-növekedést nem tapasztalt!
Az AI modellek eredendő hiányossága végett (nem rendelkeznek semmi munkamemóriával) tökéletes lehetetlenség egy generatív MI-vel konzisztens minőséget felvonultató médiatermékeket kreáltatni. Példának okáért egy gyermekeknek szóló képes könyvhöz generált Lackó Mackó képkollekció minden egyes tagja a medvét rendre kisebb-nagyobb mértékben más és más ábrázattal hozza létre.
2025 májusának végén a Chicago Sun-Times hírlap olyan 64 oldalas nyári melléklettel jelent meg, melynek szerkesztését egyetlen szabadúszó íróra bízták, ráadásul embertelenül szoros határidőt megszabván a kívánt terjedelmet megtöltő írások szállítására.
A megbízatást elnyert úriember így kényszerből több útmutatót és ajánlót is a mesterséges intelligenciával kreáltatott. A könyvajánló fejezet 15 tételéből 10 nem létező, kizárólag az MI által haluzott kiadványt sorol. Ez az aprócskának éppenséggel nem hívható baki bárminemű áttekintés nélkül csusszant át a szerző szövegszerkesztőjétől a hetilap szerkesztőségén át a kinyomtatott és terjesztésbe küldött sok tízezer példányig bezárólag.
Régebben ugyanezen melléklet elkészítését fejezetenként rendre három gyakornokra bízták. A tíz fejezet mindegyikének összeállítását egy professzionális újságíró és egy olvasószerkesztő koordinálta. E 30 gyakornokot, 10 kollégát és 10 szerkesztőt pótoltak egyetlen, lehetetlen határidőkkel agyonnyomott szabadúszóval. Dehát ugye a mesterséges intelligenciával ötvened akkora létszám mentén is teljesíthető ugyanazon feladat – csak éppen a végeredmény méregdrága díszes budipapírként való felhasználáson felül semmit nem ér.
A programkódokat fejlesztő AI-k eddigi tapasztalatok szerint mindössze 1,5-34%-ban képesek egy programozási feladat sikeres végrehajtására, mely programkódok debugolása aztán olykor hosszabb időbe kerül, mintha a kóder nulláról pötyögne be egy programot.
Egy University of Chicago papír szerint az AI-nak eleddig jobbára semennyi pozitív hatása nem mutatkozott a munkaórák számára és a bérek nagyságára. Egyes munkakörökben, hol az MI betanítása is az alkalmazotti állományra hárul, azok egyenesen túlórázni kénytelenek az AI hülyeségeinek kiigazítására.
Költséghatékonyság:
Ha nem sikerül többlet-produktivitást kicsikarni a mesterséges intelligenciából, legalább a munkahatékonyságot minden bizonnyal jelentősen megnöveli.
A koncepció egyszerű, mint a faék: legyen olcsóbb az MI kiépítése és használata, mint amennyibe a biorobotok alkalmazása kerül ugyanazon taszkok végrehajtására. A keletkezett értéktöbbletet aztán a felesleges munkásállomány elbocsájtásával az uralkodó oligarchia játszi könnyedséggel kisajátíthatja.
Az ígérvény szerint tehát vállalati MI-szolgáltatások megvásárlásával jelentős költségcsökkentést abszolválhatunk, továbbá tekintélyes számú fölös munkaerőtől szabadulhatunk. Mindez papíron igazán mesésen hangzik, milyen kár, hogy az a fránya, csúnya valóság már megint borsot tör az ábrándos kapitalisták orra alá.
Cory Doctorow kanadai techblogger megjegyzése szerint ugyan az AI munkaerő-megtakarítását egyetlen vállalatnak sem sikerült igazolnia sem a szolgáltatók, sem a megrendelők részéről, de legalább a vállalati CEO-k egy részét rá lehetett venni ezekre a hasznavehetetlen AI-csomagok vásárlására, vele a munkaerő igazán tehetséges és produktív hányadának kirúgására, hogy aztán az AI a rá testált feladatok abszolválásában csúfosan csődöt mondjon.
Minden egyes héten lenyűgöző sztorik futnak körbe a médiában a mesterséges intelligencia „munkaerő-redundanciát” leépítő csodájáról, ám valahogy hiányoznak a hiteles statisztikákkal alátámasztható eredmények.
Az egyetlen szektor, melyben az AI-nak sikerült némi felforgató tevékenységet eszközölnie a fordítóké, hol a jövedelmek enyhe regresszióba fogtak. Szintén veszélyben vannak a SEO szakértők és reklámszöveg-írók.
Minden más területen az AI „világrengető” hatása vagy nem mérhető, vagy legfeljebb statisztikai hibahatárnak megfeleltethető spórolást keletkeztetett a vállalati büdzsékben. A Stanford kutatása szerint az AI-t adoptáló vállalatok 49%-a tapasztalt 10%-ot nem meghaladó léptékű költségmegtakarítást.
Maguk az AI modellek azonban, vegyük akár fenntartási, akár betanítási díjaikat, kész csődök.
A mesterséges intelligencia ama roppant kevés újdonsült technológiák egyike, melyeknél hosszú évek óta nem sikerül komolyabb hatékonyság-növekedést elérni. Minden egyes frissített AI modell a régebbinél több áramot zabál, betanításuk nagyságrendekkel több pénzbe kerül, miközben képességeik egyáltalán nem fejlődnek együtt a maguk igencsak felfokozott pénz, energia és infrastruktúra-követelményeivel.
A ChatGPT 3-as modelljének betanítása még csak 50 millió dollárt vitt el, ám a 4-esé már 500 milliót, az igencsak lagymatag fogadtatásra lelt 5-ös verzióé pedig 5 milliárdot. Ezzel párhuzamban a számítási kapacitás igénye 20-szorosára nőtt.
Ennél is érdekesebb az AI finomhangolására és további optimalizálására szakosodott munkaerő sorsútja. Miközben a techvállalatok sorra bocsájtják el IT-alkalmazottaikat, az AI-ra specializálódott személyekre való kereslet oly mértékben megnőtt, hogy a Valenzuela és Pickle startup-vállalatok 500 ezer dolláros bérajánlatokkal keresik a jelentkezőket, kik hajlandók volnának heti 7 nap munkát beletenni a mesés AI-utópia valósággá formálásába.
Tőkegyarapítás:
Az újkori vadkapitalizmus legförtelmesebb hazugsága, hogy az emberek a saját létfenntartásukért és jólétükért dolgoznak látástól mikulásig, pihenést és munkavállalói jogokat nem ismervén.
Valójában pedig az emberek az életüket pokollá tevő hatalmi struktúra fenntartásáért áldozzák oda minden cseppnyi vérüket és verítéküket. A vadkapitalizmus kizsákmányoló gépezetének teljesítménymaximalizáló présgépe a lehető legnagyobb anyagi és pénzügyi hasznot facsarja ki a lakosságból. Ebből a keményen dolgozó kisemberek által megtermelt busás vagyonból aztán a kapitalisták épp annyit juttatnak vissza a népesség zsebébe, amennyiből azok éppen hogy nem döglenek éhen, továbbá a következő hónapban és azután is minden egyes héten, egészen az idők végeztéig (amely időpont ez esetben a végtelen munka árjában fuldokló jobbágy tragikus elhalálozásának napját jelképezi) az örök munka kényszerének fenntartására sarkallhatók.
Újabban az embereket már negatív reáljövedelmekért való rabigáskodásra kényszerítik, ami azt jelenti, hogy a kizárólag a munka -és teljesítőképességük fenntartására irányuló, egyébként egyre magasabb összegű kényszerű és megkerülhetetlen költségiek meghaladják a kézhez kapott jövedelmük összegét.
Közgazdász nyelvezetre lefordítva: az emberiség munkavégzése tartósan negatív megtérülést keletkeztető tevékenység. A globális lakosság örök életen át végzendő veszteséges munkára van kényszerítve.
A kapitalisták kitalálták, hogyan alakíthatnák a magántulajdont, mint autó, ház, munkaeszközök, illetve az emberiség természetes reproduktív tényezőit, mint családalapítás, gyereknemzés, utódnevelés a tőkés termelési logika végtelen vagyonextrakciót elősegítő instrumentumaivá.
Az emberek személyes vagyonának és használati tárgyainak használata tökéletesen elválasztódik a birtokló személyek szükségleteitől és igényeitől. Kizárólag annak lehet autója, az lakhat, az nem fagy halálra és döglik éhen, aki mindennemű tárgyi eszközét és összes családtagját feltétel nélkül a munka alapú társadalom szolgálatába állítja, azok használatát, illetve az élő utódok gondozását és nevelését kizárólag a tökéletesen rigid, speciális képességbeli és morális követelményeket rájuk erőltető munkáltatói és állami kontroll ernyője alá vonja.
Például kizárólag az az ember birtokolhat autót, akinek egyetlen és kizárólagos törekvése a vállalati ültetvényre való minél zavartalanabb eljutás. Az ember életideje 90%-ában a saját gondviselésére erőszakolt, adók sokaságának befizetését és folyamatos üzemanyag-ellátást megkövetelő járművét kizárólag úgy, akkor és arra a célra használhatja, amelyeket a munkáltatója és az államhatalom megszab számára. Aki nem kizárólag a munkába járás hathatós szavatolása érdekében veszi magára a totális eladósodás béklyóját, annak nem lehet autója. Vagy azért, mert eleve meg sem engedheti magának a fenntartását, vagy mert a pártállam elveszi tőle a járművét, leszerelteti a rendszámát.
Ha az ember megtankol, a tankolásra fordított összeget alanyi jogon kizárólag a munkahelyén való precíz megjelenésre vagy a csicskáztató pártállam hivatalainak látogatására fordíthatja. Másra az embernek nem marad szabadsága. Magyarán az embert nemhogy tárgyaival, családtagjaival való zsarolással (gyerekek elvétele, lélekgyilkos agypusztító iskolába kényszerítés stb.) veti a hatalom örök rabszolgaláncra, de a munkás osztály kényszerűen meg is finanszírozza, hogy az uralkodó réteg élete minden egyes percének tevékenységét totális kontroll alá vonó rabszolgaságban tartja.
A negatív jövedelmek bevezetésével a keményen dolgozó ember papíron örök adósa marad a rendszernek, hiszen a rá kényszerített, rabszolgasága többszörös bebiztosítását szolgáló vagyontárgyai voltaképp soha nem lesznek az övéi, ehelyett bérelnie szükséges azokat vagy az őt rabszolgáztató vállalattól, vagy egy bank részére törlesztendő, uzsorakamatokkal tupírozott hitel formájában.
A munkáltatók tűprecízen úgy állítják be jövedelmeiket, a pénzintézetek pedig a törlesztőösszegeket, hogy egyetlen kimaradt munkanap az ültetvényen vagy egyetlen elmulasztott törlesztőrészlet az örök bérrabszolga eleve nem létező életének azonnali biológiai alapú kimúlását keletkeztesse. Ám ekkor sincs vége az agóniának: nagy joviálisan felajánlja a hatalom, hogy bedőlt hiteleit tovább rendezhesse az ember, immár negatív jövedelmének puszta létfenntartást sem megengedő maradvány-összeget hagyván a jobbágy zsebében.
A mesterséges intelligencia pontosan ennek a folyamatnak a végletekig való eszkalálását hivatott szavatolni. Az egykori Netscape-igazgató mantrája szerint a mesterséges intelligencia csaknem nullára szorítja majd le a munkabéreket, miközben a „semmid nem lesz, és boldog leszel” mantra jegyében az emberek immár a puszta illúziók szintjén sem fognak rendelkezni saját használati eszközeik felett. Ahogy de facto most sem teszik, hiszen aki nem rabszolga, annak nem lehet tulajdona, a bérrabszolga pedig csakis és kizárólag a rendszer követelményeinek szolgálata érdekében nyer hónapról hónapra megújítandó engedélyt azok használatára. Még a gyerek is az uralkodó osztály magántulajdona, kinek létét a szüleik kizárólag annak örök rabszolgasorsának beteljesítésére (iskolával, képzésekkel, illemtannal, ideológiai agymosással, munkára szoktatással stb.) rendezgetheti és finanszírozhatja. Aki nem ezt teszi, attól elveszik a gyerekét.
Persze a gyerek ígyis-úgyis elvész, hiszen vagy joviálisan belerothadván a munka alapú társadalomba örökre elszakad a szüleitől, hogy lelke a vállalatot illethesse meg, vagy fellázadván a hatalmi terror ellen és meggyűlölvén a létét pokollá tevő szüleit többé nem látogatja azokat, csavargóvá, bűnözővé, hajléktalanná válik.
A kapitalizmus féltve őrzött titka a fentebb gazdagon sorolt tények tömkelegének fényében, hogy valójában semmi szüksége a rendszernek vásárlókra meg fogyasztókra. Kizárólag fenntartókra tart igényt, akik ezt a terrorszisztémát vasmarokkal összetartják, és a korlátlan vagyonextrakciót a negatív reáljövedelmekért való dolgozás kényszere mentén lefolytatják. Nem véletlen, hogy a két, kizárólagosan megbecsült kaszt ebben a szisztémában a kizsákmányoló tőkés meg a kifosztott áldozatokat nyakló nélkül végrehajtogató meg ellehetetlenítgető pártállami csinovnyikhad.
A kapitalisták nem kényszerülnek rá, hogy az emberek kegyeiért versengvén azoknak asztalára busás fogyasztói javakat juttassanak, kizárólag üres ígéretek mentén teszik mindezt. A fogyasztás dimenziója elég ha odáig terjed, hogy a munkavállaló deprivációja ne veszélyeztesse a rá testált beszűkült és primitív részfeladatok abszolválását. Az igazán vagyonos cégek tőkéletesen rendben elvannak, ha kizárólag más vállalatok kívánságait meg megrendeléseit teljesítik, amik aztán ismételten cégeknek szállítanak be. A beszállító cégek pedig további vállalati üzleti szolgáltatásokat vesznek igénybe a tevékenységeik optimalizálásához a többi céggel való kereskedelmükben.
A XXI. századi kapitalizmus ezért magasról tesz az emberi igényekre. Csakis és kizárólag az absztrakt (és fiktív) vállalatokat hajlandó élő és létező dologként aposztrofálni, míg a lélekkel rendelkező ember lefokozódik humán erőforrás szintre a végtelen vagyonextrakció táplálásához.
A mesterséges intelligencia irányító-menedzselő potenciálja a munkás osztály elméjét a korabeli taylorizmusnál is sokkalta hatékonyabban lobotomizálja. Régebben a szélsőséges specializáció (az általam gyakorta emlegetett imbecilis zsenik világa, akik egy extrém beszűkült részterületen versenysportolókat és IQ-bajnokokat megszégyenítő teljesítményt produkálnak, minden másban totálisan fogyatékosok) lehetővé tette a munkás osztály önelégültségének kibontakozását, amikor a funkcionális analfabétizmusából éppen csak kivakaródzó proletár máris valakinek képzelhette magát, akinek joga van a népét tönkre tevő pártot kétharmados teljhatalommal megszavazni, akinek jár élete áldozatos munkája után a busás nyugdíj-ellátás (mire föl?).
Az AI-nak hála tökéletes precizitással, másodperc alapon és gyakorlatilag milliárdnyi személy részére is személyre szabottan optimalizálható a tőke és erőforrások felhasználása. Az embernek immár a hamis felsőrendűség-tudatát felhizlaló speciális szaktudást sem szükséges magába szívnia, ehelyett elegendő, ha pontról pontra követi az algoritmus istenség utasításait, hogy éppen melyik gombot kell megnyomni, meg melyik csavart meghúzni a következő mozdulatával, illetve hogy merre nézzen, milyen gyakorisággal pislogjon.
A szaktudás nagy rákfenéje volt amellett, hogy totál hülyéket is zseniknek kijáró presztízzsel jutalmazott, hogy a szakmai önérzet felfutásával párhuzamban bár az emberiség mindennemű személyi autonómiája felszámolódott, legutolsó védbástyaként senki nem engedte a saját szakmai kompetenciájának megkérdőjelezését, azaz nem voltak hajlandók a szakemberek tevékenységüket másképp és más módszerekkel folytatni, mint ahogy azt megtanulták az iskolában vagy az OKJ-képzésen. Vagyis a szaktudás rigid és elavult dogmarendszere napjainkban igencsak hathatósan szabotálja a munkahatékonyságot.
Mindezen tényezőket ha összefésüljük, a mesterséges intelligencia elviekben amolyan mindent mosó mosóporként egyszerre tökéletesítené a munkafolyamatok optimalizációját (profitnövelés, kizsákmányolás fokozása) és vetné alá a munkás osztályt személyi autonómiája legutolsó morzsáinak beszolgáltatására a totális algoritmikus kontroll szisztémája alá (öntudat felszámolása, új világrend hajnala).
A valamit is magukra adó közgazdászok nagy készségesen elmondják, hogy az ember a vadkapitalizmus logikája szerint gazdasági értelemben már semmit nem számít. A végtelen tőkefelhalmozás működik nélkülük is.
A probléma ezzel a gondolatmenettel, hogy a pszichopata vadkapitalisták fantazmagóriáival ellentétben a korlátlan vagyonextrakció valós forrása nem az árucsere, az értéklánc, a tranzakciók hada vagy akár az automatizált árutermelés, hanem csakis és kizárólag az élő ember! Magyarán az emberiség kizsákmányolása és / vagy létszükségleteken felüli javakkal való ellátása elengedhetetlen feltétele a tőkés társadalom fenntartásának!
Mindennek igazságára személyesen maga Marx hívja fel a figyelmünket. Marx elmélete szerint a tőke organikus kompozíciója (amikor kizsákmányolt emberek helyett egyre több munkát gépek végeznek, akár emberi közreműködés szüksége nélkül) arányának folyamatos és megállíthatatlan növelése elkerülhetetlenül magával vonja a profitráták süllyedését, majd tökéletes tova illanását a rendszerből.
Az elmélet igazságának megértése egyszerű, mint a százas szög. Egy szabvány munkagépnek üzemanyagra van szüksége, esetleg néhány pótalkatrészre a meghibásodott elemek cseréjéhez. Egy AI adatközpont a temérdek nyersanyagot felemésztő építmény felhúzása után nem fogyaszt egyebet, mint elektromos áramot, meg ritkaföldfémeket, melyekből a GPU-k készülnek.
A gépek nem lépnek fel fogyasztókként ama javakkal szemben, melyeket a kapitalisták a vég nélküli profitextrakció érdekében a dolgozó proletariátussal előállíttatnak. Kizárólag az élő ember tud extra, úgymond nem létszükséglet kategóriát képező javakat és szolgáltatásokat a piacról felszívni. Semelyik gép, természeti entitás, de még állat vagy növény sem fogyaszt semmi egyebet, ami nem az ő létszükséglete. Egy óránként tíz litert fogyasztó benzinmotort nem lehetséges húsz liter vedelésére kényszeríteni, hogy a kitermelt többlet-üzemanyag gazdára leljen a piacon.
A tőke organikus kompozíciójának a növekedésével, mely folyamatot az egyre csak felfokozott gépesítés és automatizáció jelképezi, vagy meg kellene fizetni a munkaerőt a gépek használatából eredő többlet-teljesítményéért (ami nem történt meg, ehelyett a termékek árszínvonalában versenyeztek egymással a kapitalisták, melyek viszont soha nem olcsósodtak annyira, mint amennyivel kevesebbet fizettek a munkásnak egységnyi termék előállításáért), vagy pedig nem fognak azok tudni fogyasztókként fellépni a kapitalizmus megtermelte felesleges hulladékok felszippantására.
A gépesített gazdaságokat előbb-utóbb menthetetlenül leuraló tömegtermelési kényszernek hála az egységnyi termékre és szolgáltatásokra helyezhető profitráta (árrés és különféle extra díjtételek formájában) folyamatosan csökken, mígnem eléri a nullát, vagy akár negatívba fordul.
A mesterséges intelligencia a maga automatizált slop (alacsony minőségű, középszerű szövegek, képek és videók) tartalmainak milliárdos nagyságrendű tömeggyártásával nem hoz pénzt a konyhára. Meglehet, élő ember ezeket nem is fogyasztja, aki meg igen, az garantáltan ruppótlan, tehát nem lehetséges róla pénzt lehúzni.
Mindezekből kifolyólag a globális AI-transzformáció nem csak a munkabéreket (azokat is), de legfőképp a vállalati profitabilitást fogja földbe állítani.
Tökéletesen lehetetlen, hogy egy totális algoritmizált diktatúra bevezetésének lehetőségétől eltekintve a tőkehatalom bármit is nyerjen a folyamatból.
