Világszerte milliók tüntetnek a fajirtó vakcinácizmus ellen, a tömeggyilkos média mindezt elhallgatja

0

Mint azt több helyütt említettem, a másfél éve dúló harmadik világháború az emberiség teste és lelke feletti végső uralom átvételéért zajlik. Ez az a frontvonal, melyet a világot uraló pszichopatáknak eleddig nem sikerült bevenniük, hiszen minden eddigi törekvés nyomán megszületett a hathatós ellenállás, mely a totalitárius diktatúrák uralmának csúnya véget vetett. Azon országok sem úszták meg a szembesülést, akik hagyták népirtóikat évtizedeken át pusztítani és tombolni. Az elsősorban kelet-ázsiai diktátorok halála nyomán tartós nihilizmus, bizonytalanság, identitásvesztés és mardosó bűntudat maradt hátra viszonzásul a lakosság elméjében.

Nem úgy a COVIDiktatúránál, mely a társadalmakat most első ízben belülről mardossa szét. Családok szakadnak sokfelé ama tényező mentén, hogy hajlandó-e a büdös kölök magába engedni ismeretlen eredetű és hatásfokú, igazoltan életveszélyes mellékhatásokat eredményező kemikáliákat, vagy pedig nagymamagyilkosként megbélyegezvén vetik őt a társadalom szemétdombjára.

A rabszolgák egyik fele készségesen feltűri ingujját a munkáltató ukáza nyomán, másik felük a várható veszteségekkel többé nem foglalkozva menekül fejvesztve az őket megölni szándékozó magándiktátor terrorja elől. Ahogy a nagykönyvben meg van írva: hárman támadnak kettő ellen, és kettő három ellen… az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.

Bár szép komótosan zajlik az apokalipszis, egyelőre még nem dőlt el végleg, meg lehet-e úszni az elfajzott világra váró csapásokat és átvezethető-e az emberiség a jézusi szellemben működő aranykorba, vagy pedig kénytelen lesz a jelenlegi rendszer a tetején trónoló pszichopatákkal együtt teljesen megsemmisülni, hogy átadhassa helyét egy élhetőbb világ részére.

satanic1

Amíg nem tudhatjuk száz százalék bizonysággal, mely forgatókönyv mentén zajlik az emberiség további sorsa, érdemes határozott és bátor kiállással a diktátorok tudomására hoznunk, hogy semmiféle erő, ütleg, bírság és végrehajtás nem tántorít el többé minket a zabolázatlan terrorral szemben való engedetlenségtől.

Ha ránk akarják nyitni a gázcsapot, nyissák. De ne kényszerítsék ki belőlünk, hogy önként vonuljunk a lágerba, csukjuk magunkra a gázkamra ajtaját és nyissuk magunkra a gázcsapot. Legyenek ők lépéskényszerben, hogy ne bújhassanak ama hitvány köpönyeg mögé, hogy a lakosság szabad akaratából, önként és dalolva vonult a vágóhídra, majd dörzsölte nyakát a böllérkés pengéjéhez, míg el nem gurult a feje.

Míg idehaza a poshadt állóvíz mételye bűzölög, addig nemzetközi szinten tüntetések ezrei zajlanak az elnyomó terror ellen. Az eggyel korábbi hétvégén például a világ szinte minden nagyvárosában felkelt a bátor embertömeg, akik a vérmes rettegtetők tudtára adták: nem félünk többé tőletek, és nincs az a hatalmi terror, melynek révén megakadályozhatjátok az emberiség nagy ébredését! Ha véghez akarjátok vinni gonosz tervetek, akkora összeomlást gerjesztünk, hogy a fal adja a másikat!

A folyamatosan zajló tüntetéshullámokról az Alcyon Plejádok spirituális csatorna szerkesztői készítettek igényes összefoglalót. Semmi sallang, pusztán megmutatják az egyre több helyütt cenzúrázott felvételeket a szabadságunkért való demonstrációk sokaságáról.

Az első rész a szeptember hónapban létrejött demonstrációkat szemlézi, ám azóta napvilágot látott egy októberi válogatás is:


Miközben milliók vonulnak az utcán, a féknyúzgyártó propagandamédia természetesen totális elfojtással reagál az eseményekre. Gyakorlatilag az orosz állami pénzeken tartott RT az egyetlen, amelynek operatőrei és riporterei hajlandók kivonulni a tüntetések helyszínére, és ott akár az egész demonstrációt közvetíteni a maga teljes hosszúságában.

Persze ha akarnák, sem nagyon nyithatnák ki a szájukat ezek a filantróp csecsen lógó förtelmes és gyilkos propagátumok, mivel teljes mértékben a gyógyszar -és vakcinamaffia zsebében vannak.

Példának okáért Amerikában a CBS kivételével minden tévécsatorna vezetőségének van olyan tagja, aki érdekelt legalább egy gyógyszeripari cégben is. E személyek szimplán besétálnak eligazításra a Merck vagy a Pfizer igazgatótanácsában, majd a friss instrukciókkal felvértezvén még aznap kiadják az ukázt mondjuk az NBC műsorszerkesztőinek, hogy miről legyen kötelező aznap szólnia a „hiteles és semleges” híradásoknak, hogy a következő hónapban is megérkezzen az utalás a tévétársaság számlájára.

Itt egy összeállítás arról, hogy egy rakás tévéműsort a Pfizer szponzorál, ez által lehetetlen például ama tény hiteles feltárása, hogy mennyire értelmetlenek és hatástalanok a kísérleti vakcinák, valamint az is elhallgathatóvá válik, hogy a közhiedelemmel ellentétben a Pfizer vakcinák továbbra sem kaptak hivatalos FDA engedélyt.

Az Alcyon Plejádok összeállítása mellett néhány konkrét tüntetést is bemutatnék.

Olaszországban vezették be először a világon a fenevad bélyegét a lakosság ellen. Aki nem oltatja magát a veszélyes kísérleti vakcinákkal, annak megakadályozzák a létezését, ugyanis e hónaptól kezdve már dolgozni sem járhat be az egészséges ember.

Egy normális világban önfeledten hurráznék meg éljeneznék az eseményre, hiszen végre felszabadult az emberiség a bérrabszolgaság mételyező béklyója alól. Ám egyelőre sajnos még kapitalizmusban élünk, ebből kifolyólag a rabszolgáskodás megszűnése szabad és örömteli alkotás-teremtés helyett az éhen halás meg a halálra fagyás korszakát hozza el tömegek részére.

Az életveszélyes fenyegetőzések hatására az olasz dokkmunkások szerte az országban, de kiváltképp Triesztben felfüggesztették a munkát, és kamionos barátaikkal egyetemben összeomlást idéztek elő az ellátási láncban. Persze azért folytatják a demonstrációkat is, hátha véletlen mégis megjön a retardált pártállami diktátorok esze.

New York-ban „az én testem, az én döntésem” mozgalom indított demonstrációt az emberek teste feletti uralmat átvenni kívánó pszichopaták ellen.

Az én testem, az én döntésem szlogen eredetileg a magzatok abortálásának jogáért küzdő feminista szervezetek választott szlogenje volt, ám ők hihetetlen köpönyegforgatással nem hogy kívánnivalót nem találnak a komplett emberi faj kísérleti laborpatkánnyá alakításában, de konkrétan kitaszították köreikből a kötelező vakcinamandátumok ellen küzdő civil polgárokat, majd vérmes gyűlöletkampányt is indítottak velük szemben.

Franciaországban régóta áll a bál, gyakorlatilag 2-3 éve az egész ország egyetlen összefüggő tüntetés. Franciaországban a liberálfasizmus uralkodik, hiszen Macron semmiféle polgári jogot csorbító mozzanatot nem lát a vakcinaútlevél kötelezővé tételében, melynek digitális mobilappjában összesen 8 COVID-vakcina részére van előre lefoglalt rubrika.

0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás