A provokatív cím egy újabb tematikus hírcsokrot takar, ezúttal elsősorban a fiatalság foglalkoztatási és munkaerőpiaci beilleszkedési válsága témaköréből válogatván a beérkezett anyagokat. Természetesen nem kizárólag a puszta híradások jutnak szemlézésre, hanem az elemzésük nyomán feltárható szellemi-spirituális tanulságok hada is ismertetésre kerül.
Úgy nő az amerikai GDP, hogy közben a munkanélküliség is emelkedik
Igazán fura paradoxon kezd kibontakozni az amerikai munkaerőpiacon. Miközben egyre többen esnek ki belőle, vagy hagyják el azt maguktól a létfenntartás esélyét többé nem szavatoló jövedelmek és munkakörülmények végett, a tömeges kivonulást nem követi az ilyen esetekben szokásosan bekövetkező recesszió. Ellenkezőleg: miközben egyre terebélyesebb – elsősorban fiatal – tömegek válnak NEET-ekké vagy hikikomorikká, a GDP továbbra is egészen meggyőző növekedésnek örvend, a tőzsde meg szinte szárnyal.
Mi állhat a roppant egyedi anomália hátterében? A rosszmájú dolgozó pribékek szerint nyilván a fiatalság lustasága és nemlétező munkateljesítménye, amelynek hiányában meg sem rezzennek a GDP mutatók. Másik magyarázat szerint, melyet jobbára én szoktam hangoztatni, a munkavégzés értelmetlensége és eredendően kártékony volta végett nyilván nem fog néhány tízmillió, amerikai rabszolgatársadalomból kizuhant jobbágy léket vágni a mesés gazdasági mutatókba, hiszen a munkáltatók felkínálta állások lassacskán abszolút többségét ún. bullshit jobok alkotják, melyek végzése negatív reáljövedelemmel és sárga föld alá süllyedő önbizalommal jutalmazza meg ezen munkák szorgos művelőit. Nemhogy nemesítené meg büszkévé tenné őket a semmire nem való lóf*** munka, de a semminél is kevesebbet érő munkavégzés egyenesen leépíti testüket, elméjüket és lelküket.
Valójában ebben az esetben egy harmadik opció valósága teljesül. Ama mérőszámok szerint, melyek elválasztják egymástól a termelő-kereskedő, illetve fogyasztó-pénzügyi szektorok teljesítmény-értékelését, a gazdaság ún. reál része, ahol keményen dolgozni kell a betevő falatért termékek gyártásával és szolgáltatások nyújtásával, 2023 második fele óta gazdasági depresszióban szenved, míg a fiktív tőke uralta financiális, pénzügyi szolgáltató, biztosítási, illetve befektetői területek (ideértve a tőzsdét is) teljesítménye magasan repked.
Ez persze mégis csak bizonyítja állításom helyességét, hogy a munka az emberiség végső elszegényítésén és leépítésén felül semmit nem ér, mert a fiktív tőke az ún. vagyonextrakcióban vagy járadékvadászatban (angolul: rent seeking) érdekelt, ahol az ember nem dolgozik, hanem dolgoztat, s ellentétben az alsórendű hitvány munkával, tevékenységét valóban pénzeső kíséri.
A fiktív tőke dominanciája a reálgazdaság fölött bizonyítja az igazságot, hogy a kemény munka végérvényesen megszűnt elismert és magasan értékelt tevékenység lenni, helyette a semmiből korlátlan mennyiségben életre hívott pénzzel végzett, kizárólagosan tranzakciós (előállított termék, szolgáltatás nélküli) műveletek számítanak bárminemű értékeknek a kapitalizmus szemszögéből.
Ez a rendszer az emberi munka gyümölcsének parazitikus elszívója, és nem is maradhat többé életben, aki nem parazita módon foszt meg másokat a létfenntartásától. Nem a munkanélküliek az élősködők ebben a szisztémában, hanem a dolgozók, kiknek kizárólagos tevékenységük az automatikus tranzakciók és végrehajtások hadával érvényesített pénzleszívás. Aminek mellesleg korlátlan bőségét hozhatják létre a semmiből, ellentétben a nyomorbéren és mínusz létszínvonalon tartott termelő zsellérekkel, akiket negatív reálbéren tartván fosztanak meg személyi egzisztenciájuk maradék kis morzsáitól.
Közben teljesen be is állt az amerikai munkaerőpiac. A Goldman Sachs elemzői alacsony felvétel, alacsony kirúgás szisztémájának keresztelték el a mostani állapotot, amelyben gyakorlatilag lehetetlenné vált új állásokra felvételt nyerni, ugyanakkor a már meglévő állomány elbocsájtása sem jellemző.
Ez azt jelenti, hogy tökéletesen hiábavaló akció a munkáltató kaszt kegyeinek elnyeréséért teperni, mert krónikus fáradtságon, klinikai depresszión és a kétségbeesett próbálkozásaink elhordozhatatlan pénzügyi terhéből eredő aluljárói fagyoskodáson felül garantáltan semmire nem jutunk.
Okolják még a válság okaként az uralkodó elitek Trump tarifáit meg a mesterséges intelligencia térhódítását, de a valós, mindent magyarázó ok, hogy a munka értéke a semminél is kevesebbé vált.
A csekélyke növekményt, mely az amerikai gazdaságot éppenhogy mesterséges lélegeztetésen tartja, az Ún. Magnificent 7 (Apple, Microsoft, Amazon, Alphabet (Google), Meta (Facebook), Nvidia és Tesla) részvényeinek szárnyalása adja, az S&P500 többi vállalata ugyanis a reálgazdasághoz hasonlóan szintén nem muzsikál túl meggyőzően.
Ez azt jelenti, figyelembe véve, hogy az amerikai részvénytőzsdék generálják a globális tőzsdei forgalom 60%-át, hogy jelen pillanatban a komplett világ tőkepiacát csakis és kizárólag a mesterséges intelligenciába vetített messiási transzformáció naiv és gyermeki hite tartja mozgásban. Amennyiben ennek lufija kipukkan, szinte elkerülhetetlenné válik egy 1929-es nagy gazdasági világválság horderejét is messze túlszárnyaló tőzsdekrach és recessziós hullám bekövetkezte.
Közben a Z-generáció reménytelen álláskeresésben és zombiasító munka mételyében vergődő tagjai egyaránt tömegével hajtják végre végleges mentális kicsekkolásukat a rendszerből, vagy válnak totális bér -és adósrabszolgaságuk tudatában vergődő szorongó zombikká, kik többé saját testi funkcióik kontrollja terén sem bírnak autonómiával.
Az értelmetlen, felesleges, hulladék, sőt mi több, pusztító és leépítő munka végett milliószám szenvednek Amerika fiataljai pánikbetegségben és éjszakai alvási zavarokban, melyek áldatlan hatásait aztán örökre elveszejtett életörömük tudatában TikTok klipek hadának bámulásával és hosszas ágyban fekvéssel kompenzálják.
Az Amerisleep matracokat forgalmazó vállalat felmérésében a Z-generáció 70%-a vallotta be, hogy gyakorta riad fel az éjszaka kellős közepén a pénzügyeiért való aggodalma végett. Kiváltképp a bérleti díj kipengetése és a munkahelyi kirúgás napi szinten Damoklész kardjaként lebegő veszélye készíti ki a legtöbbek idegrendszerét.
A Z-generáció hála az égnek nem kíváncsi többé az ilyen súlyos százezrekért osztogatott agyhalott pénzügyi tippekre, mint személyes költések listájának vezetése vagy vésztartalék képzése, hiszen semmi pénzük ilyen úri huncutságokat megfizetni. Egyetlen, másodpercnyi szavatosságú örömfalatkákat nyújtani képes vigaszuk az okostelefonjuk képernyője marad.
Említettem egy korábbi cikkben, hogy a legtöbbet és legkeményebben dolgozók merülnek el legönfeledtebben a trash tartalmak fogyasztásában, hathatós cáfolatát nyújtván a „túl sok a szabadidejük” színvonalú imbecilis kapitalista mantrák érvényének.
Az ostoba pszichomókusok is önfeledten csatlakoznak be a fiatalság moráljának pusztításába. Egyik javaslatuk szerint különítsük el magunknak naponta egy ún. aggodalmaskodásra fenntartott időkeretet, amikor adunk magunknak 15-20 percnyi szünetet a kételyeink-félelmeink papírra vetésére és az ezek megoldásához szóba jöhető módszerek sorolására.
Azért nem működik ez a vérmes baromság, mert a sokkdoktrína jegyében az ember mentális stabilitásának ellehetetlenítése kifejezett törekvése a rendszernek, mondván a konstans egzisztenciális rettegésben tartott munkaerő engedelmesebb és keményebben dolgozik (de még mennyire hogy nem), továbbá a rendszer generálta örök létbizonytalanság nem időleges és megoldható, hanem konstans és kezelhetetlen állapot. A hatalom aberrált törvénykezése, a fizetnivalók fojtón hömpölygő árja, a szoros határidők, az uralkodó osztály részéről bármikor egyoldalúan megváltoztatható életben maradási feltételek permanens ide-oda tologatása tökéletesen lehetetlenné teszi, hogy magunk akár csak egyetlen biztos pontra leljünk az életben, amikor legalább az illúziók terén urai maradunk a magunk cselekedeteinek, időbeosztásának, pénzügyi tudatosságának és gondolataink áramlásának.
A rendszer napi szinten, másodperc alapon generálja a totális egzisztenciális kiszolgáltatottságot, melynek keretében a körülményeket, létfeltételeket, pénzügyi és munkakövetelményeket a maga szubjektív tetszése szerint rendszeresen változtatja. Tökéletesen felesleges hát listát vezetni a költéseinkről, meg néhány száz forintokat kuporgatni, mert a rendszer ígyis-úgyis felrúgja és totálisan lenullázza a pénzügyi tervezgetéseinket.
Egy Reddit-kommentelő találta el igazán ennek eme végletekig disztópikus újvilágrend-propaganda eredeti címe mögött meghúzódó valódi lényeget:
A Z-generáció (mentálisan) leválasztódik a pénzbeosztás helyett, mert nem tudod kipénzügyitudatoskodni magad a rendszercsődből.
Több mint megduplázódott a fiatal amerikai lányok antidepresszáns-fogyasztása, miközben a fiúké lehanyatlott
2020-22 között a 12-17 éves lányok antidepresszáns-fogyasztása csaknem két és félszeresére ugrott a karantén bevezetését megelőző évhez képest. Érdekes módon ezzel párhuzamban ugyanezen korosztály serdülő fiúi körében 7,1%-kal csökkent a felírt gyógyszerek mennyisége.
Mindkét csoport ugyanazon traumákat élhette meg ebben az időszakban, hiszen kivétel nélkül mindenki karanténban sínylődött. Mégis egészen radikális különbségek mutatkoznak meg a két nem reakciója között a körülmények hatására.
Az okok mibenlétét feltáró kutatók szerint a lányokat újabban igencsak radikálisan presszionálják elszenvedett sérelmeik internalizációjára, ennek hála játszi könnyedséggel tehetők szorongókká és depressziósokká. A fiúk, bár velük szintén bepróbálkoznak ugyanezzel, igencsak vehemensen védvén saját mentális integritásukat és lelki állapotukat, a vissza a feladónak elvet érvényesítvén a külvilág erőszakos viselkedéséből eredő nyomoruk okát visszaprojektálták a külső tényezőkre.
Azaz ha a rendszer, a hatalom, a világ, a tekintélyszemélyek erőszakterrorja mételyezi őket, magukba szállás és szigorú önkritika valamely jól bejáratott tudatmódosító szer fogyasztásának kíséretében végzett gyakorlása helyett inkább bárminemű önkorrumpálást mellőzvén azokat fogják hibáztatni, akik tényszerűen felelősek az ő nyomorúságos helyzetük előidézéséért.
A lányok több más téren aláhanyatlottak a fiúknak mentális egészség terén, így a karantén alatt 22%-kal többen szorultak sürgősségi ellátásra súlyos mentális összeomlás okán, miközben a fiúknál semmi növekményt nem lehetett mérni.
Már egy szabvány pszichoterápia során eredendően részrehajló módon értékelik a pszichomókusok nőnemű áldozataik lelki állóképességét. Mivel kifejezetten szeretik belső érzéseiket kifecsegni, nem is sejtvén, mit szabadítanak ezzel magukra, a legprimitívebb bullshit-generátoraival házaló agyturkász is játszi könnyedséggel helyezi személyüket, így testüket és lelküket egy tökéletesen szabadulhatatlan külső kontroll-hálózatot generáló mentálbetegség-diagnózis alá.
Miközben éppen a legmélyebb érzéseiket tárják a doktor urak elé, azok gondolatban már tenyerüket dörzsölik a spontán kitárulkozások hallatán, hiszen tökéletesen biztosra vehetik, hogy idén is megvan a keret a thaiföldi utazásra, akár családtagjaik, akár szeretőik kedélyes társaságában.
Az SSRI-ket (szerotoninvisszavétel-gátlók) immár terhes kismamáknak is önfeledten írogatják felfelé a pszichiáterek, amiket aztán cukorkák módjára kapkodnak befelé a bizonytalan és szorongó kislányok. Elég egy-két rossz időben kiejtett varázsszó egy privát beszélgetés alkalmával, és máris újabb betegség-diagnózis születik.
Eközben a kamasz fiúk önfeledten élik ki tesztoszteronszintjük korukhoz mérten abszolúte természetes tombolását, és röhögik ki a felvetést, hogy nekik mentális problémáik lennének. Ha időnként el is jut egy-egy ilyen renitens lurkó a központilag legitimált drogdíler kanapéjáig, ott semminemű beismerésre emlékeztető szóömleny kiköpdösésére nem lehetséges késztetni őket. A terápiákon hallgatnak, mint a tök, s ezen viselkedésük szó szerint az életüket menti meg. Az ilyen „nem tudom”, vagy „tökmindegy” színvonalú válaszaik nem sok apropót kínálnak a heveny gyógyszerezéssel megtámogatott, élethosszig kitartó terápiára.
A lányok viszont olykor nem csak beszélnek, de naplót vezetnek belső és roppant intim megfigyeléseikről. Nem csoda, ha ily részletes bizonyító erejű vádirattal a kezeikben játszi könnyedséggel diagnosztizálhatók akár egyetlen óra leforgásán belül.
Persze a fiúknak sem fenékig tejfel az élet. Ahol a lányok érzéseiket részletező elbeszélgetésbe bonyolódhatnak egy „szakemberrel”, ugyanezen körülmények közt a fiúkat megfenyítik, viselkedészavarosként bélyegzik, majd önfegyelemre szoktatják. A lányok félelme és boldogtalansága mentálegészség-krízis, a fiúké nevelési és kondicionálási kérdés.
A lányokat tehát megtanítják önfeljelentést tenni és önbüntetést szavatolni, a fiúkat pedig külső kényszerítő eszközökkel kondícionálják az engedelmességre.
Mennyiben nevezhető tudománynak egy olyan szélhámosság, amely ily eltérő mértékben válogat a hímnemű és nőnemű áldozatai közt? A szótár ugyanaz, a körülmények ugyanazok, az elszenvedett sérelmek és traumák jobbára megegyeznek, mégis radikális különbség lép fel a nemek terápiája között attól függően, azok milyen szavakat ejtenek ki szájukon vagy épp hallgatják el azok kimondását.
Amikor az élet kihívásait gyógyszerezéssel szankcionálják, előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik az átverés ténye. Az ember kiszolgáltatott lelki, mentális, vagy akár éppen anyagi állapota busásan jövedelmező és örök időkre szabadulhatatlan rendszerfüggőséggé válik. Tökéletes harmónia formálódik egy munka alapú társadalom kívánalmaival, ahol a „mentális betegségben szenvedő” áldozatok folyamatos központilag irányított pénzvesztési kényszere megerősíti a függőség hatalmát, egyszersmind ellehetetleníti, hogy a külvilágtól elszenvedett problémáink valaha is megoldást nyerhessenek. Ily körülmények közepette vagyunk kénytelenek halálunk napjáig keményen hajtani a mókuskereket, hogy elmebetegségünk ténye patikai nyugtákkal megtámogatott cáfolhatatlan örök valóság legyen. És amíg a rendszerfüggőségünk állapota kitart, addig lehetetlenség önerőből szabadulnunk a folytatólagos mentális leépülésünk béklyójából.
A nyakló nélküli antidepresszáns-kapkodás viszont roppant súlyos következményeket mér a hatalom által oly favorizált fajfenntartási ösztönök kiélésére. Ha egy nő végletekig engedelmes, együttműködő, érzéseit megtanulja felcserélni a szakember által fejébe plántált valóságképpel, az ő megérző-képessége tökéletesen felszámolódik, amikor egy vagy több gyermek nemzésére és felnevelésére alkalmas partner keresése volna az elvárandó cél, amikor ezen gyermekek igényei kielégítését végezné (pl. egy nő képes megkülönböztetni egy csecsemő szükségleteit pusztán a sírása tónusa alapján), vagy mikor a terapeutája szólamai helyett inkább szeretett házastársa személyéhez volna ildomos hűségesnek lennie.
Egyes kutatások szerint az SSRI antidepresszánsok, illetve a szintén súlyos önbizalomhiány okán nagyüzemben alkalmazott Ozempic képesek leszámolni az emberi libidóval, szexuális teljesítőképességgel, de a puszta örömérzettel is, melyek mindegyike elengedhetetlen előfeltétel egy egészséges és boldog babák kihordását vállalni akaró és képes nő „termékenységi magatartása” kiteljesedéséhez,
Ha meg van győzve arról, hogy ő selejtes, ugyan hogyan vállalhatna és nevelhetne gyermeket tökéletes bizalommal?
