Csollány Szilveszter halálhírével leplezte le magát a rémhírterjesztő féknyúzsajtó

0

Minap a Telex lebukott ama mocsok húzásával, hogy a Csollány Szilveszter haláláról szóló hírt jó másfél hónappal előre beszerkesztették. Jól tudták, hogy meg kell neki halnia, hiszen vakcinaellenes szólamokat osztott meg a Facebook-on. Nehogymá’ akkor ne trónolhassunk a hullája felett Moloch módjára.

Az igazán gusztustalan propagandájukat ráadásul be is illesztették a nekrológjuk végére:

Csollány Szilveszter a Facebook-oldala szerint nem igazán hitt az oltásokban, az utóbbi hónapokban szinte kizárólag oltásellenes, járványszkeptikus tartalmakat osztott meg.

E mondattal mindössze az a bibi, hogy mint kiderült, hiába osztott meg oltásellenes, járványszkeptikus tartalmakat Csollány Szilveszter, attól független még utolérte a halálkultusz média, a gyilkos propaganda, a bullyingoló rokonok hada, és úgy, ahogy azt illendő, az öngyilkos szekta által megkövetelt módon magába engedte a Johnson & Johnson vérrögképző és szívgyulladást előidéző vakcináját. Történt mindez két héttel a kórházba utalása előtt. Meg is lett a következménye.

No de lássuk, mivel is indokolják annak létjogosultságát, hogy ismert személyek halálhírét előre meg kell írni:

pikwizard-5a6c27eb5e9cf04126566e8fecb7d587

A sajtó úgy működik, hogy ha egy híres emberről olyan rossz hírek érkeznek, hogy felmerül, esetleg nekrológra lesz szükség a közeljövőben, akkor valaki ott megír egy nekrológalapot az életrajzzal. Ha ez megvan, és beüt a gyászhír, csak két bekezdést kell elé írni, és kész a gyors, korrekt és méltó nekrológ. Ez kb. a print sajtó hajnala óta szokás, akkor ugye még nagyobb ciki volt, ha lapzárta körül érkezett egy halálhír, amit valahogy úgy kellett betenni a másnap megjelenő lapba, hogy vállalható megemlékezés legyen, ne csak a tény rögzítve két sorban.

De egy online propagandasajtónál nincs lapzárta. Akkor mégis minek tartanak fenn továbbra is egy ilyen értelmetlen, ótvar szokást?

De nemcsak halálhírekre szokás így felkészülni, hanem más olyan esetekre is, ahol a hír fontos, de rövid, és sok hátteret igényel. Karikó Katalin Nobel-díjára pl. tuti, hogy az összes komolyan vehető magyar lap előre megírta a cikkét (aztán nem kapta meg, talán majd jövőre). Vagy amikor Áder János kihirdette a választás időpontját. Vagy a járvány súlyosabb napjaiban, amikor bejelentették a fertőzöttek/halottak/beoltottak számait, a háttérinformációkkal előre készültek a lapok.

Tán azt is hónapokkal előre betárazzátok, hogy napokra bontva hány megbetegedést meg hullát kötelező legyártani a központi ukáz mentén, hogy a rettegtetés mértéke megfelelő lehessen az újabb meg újabb dózis kísérleti méreglöttyök felvételéhez. Vagy egy randomszám-generátor dobja fel a közlendő statisztikát?

riogato_statisztika

Ez így működik, így természetes. Senki nem gondolja, hogy ha egyszer majd meghal az angol királynő, a BBC-nél ezt úgy kezelik, hogy hirtelen improvizál valamit az ügyelet.

Muszáj megelőlegezni az okkultista ráolvasást, hogy az illető nem kívánt személy meghaljon, különben hogy teljesedne be a gyilkos fekete mágia?

A mai média a boszorkányság meg varázslás műveletét nyakló és szégyenérzet nélkül műveli.

Csollány Szilveszternek tehát azért kellett meghalnia, mert úgyis mindenki a halálát kívánja ebben a fertelmes világban. Kiváltképp a vakcinapropagandisták, akik elhitték többek közt az álhírterjesztő Telex hazudozásait, hogy ő oltatlan és nem hisz az oltásokban. Hát akkor minek küzdeni ezért az ótvar, hitvány életért? Újabb áldozatot talált magának a tömeggyilkos média, oda lehet pakolni őt is a többi negyvenezer mellé, akiket a vérmes rettegtetés, félelemkeltés, a mindmeghalunk sirámok tömkelege és a médiából, valamint rosszindulatú rokonoktól eredő okkultista ráolvasás pakoltatott tepsibe.