Hardstyle nóták zongorára, vonósnégyesre és nagyzenekarra

0

Újabban divatja lett a hardstyle dalok átültetésének komolyzenei alapokra. A trance stílus jeles képviselőit már korábban is érte afféle megtiszteltetés, hogy egyes, haladó szellemű intézmények műsorra tűzték az ismert muzsikák szimfonikus nagyzenekarra átültetett változatait. A brutális, komprommentes ütemeiről ismert hardstyle azonban szó szerint is kemény diónak bizonyul erre a feladatra. Mégis akadnak tehetséges próbálkozók, akik abszolút új színben tüntetik fel a stílust, hogy olykor rá sem ismerünk az eredeti darabokra.

Az új hullám egyik pionírjának Hardstyle Pianist számít, ki nem pusztán átülteti az ismert hardstyle slágereket zongorára vagy vonósnégyesre, de még saját szervezésű koncerteket is tart. Időnként a nagy hardstyle fesztiválok lineup-jában is felfedezhetjük a nevét.

Rajta kívül több előadó is készített saját bejáratú, orchestrára hangolt változatot saját zenéjéből. Az egyik legelső ismert átirat a JDX – Live The Moment című 2010-es szerzemény, melynek eredeti énekesével, Sarah Maria-val készült egy zongorára áthangolt változat is:

Ugyanebben az évben a Brennan Heart főszereplésével megrendezett Qlimax, a legnagyobb indoor fesztivál elhozta a színpadra a nagyzenekarra hangolt hardstyle himnuszok korszakát:

2017-től kezdve robbanásszerű megszaporodását láthattuk az orchestrára áthangszerelt hardstyle daraboknak, köszönhetően a már említett Hardstyle Pianist-nak, valamint Sefának és Dr. Peacock-nak, kik komplett koncerteket is tartanak a legbársonyosabb analóg, valamint a legbrutálisabb digitális hangzásvilág egészen merész összeházasítása révén. Természetesen külön, szóló előadóként is hakniznak, ilyenkor Sefa olykor zongorakoncerttel szakítja meg az általa egyébként játszott brutális ütemek zakatolását:

Hardstyle Pianist számos szerzemény átiratával szorgoskodott, sok esetben magát az eredeti előadót, illetve énekest is bevonván a buliba. A Bass Modulators – Imagine c. számát maga Hardstyle Pianist írta át zongoradarabbá az eredeti szám énekesnője, Elyn közreműködésével:

Coone a saját kisfia születésének tiszteletére írt egy szívhez szóló dalt, melyet aztán Hardstyle Pianist segítségével akusztikus hangszerekre is átszereltek, majd előadták élőben:

A Wildstylez – Encore c. instrumentális szerzeménye hegedűdarabként került a halhatatlan klasszikusok csarnokába.

Végül a Psyko Punkz végletekig dallamos és igényes szerzeményei sem maradhattak ki a feldolgozás-áradatból. Szintén Hardstyle Pianist révén egy próbateremben került felvételre az operaházi darabnak is beillő mű.