Amióta okostelefonok vannak a világon, az emberiség értelmi és mentális színvonala egyaránt a béka feneke alá süllyedt. Nem pusztán a három másodperc hosszúságú TikTok -és Instagram-örömök semmiféle valódi vágyat ki nem elégítő hatása a ludas, de még csak nem is a totálisan jelentéktelen értesítések bombatámadása idézte elő szeretett fajunk hanyatlását. Ezek mind csak tünetek.

Az okostelefonok néppusztító hatásának valódi gyökéroka, hogy ugyanazt teszi velünk, mint bármely, a múltban bevezetett kapitalista „innováció”. Kitalálói először behazudják nekünk, hogy az új termék mennyire megkönnyíti majd az életünket, és milyen rengeteg időt megspórolhatunk vele mindennapi életvitelünk során, mígnem kiderül, hogy a zsebünkbe csempészett ellenőrzőhálózat leginkább csak a szabadságunk felszámolására szolgál.

Amíg nem került a tarisznyánkba telefon, semelyik főnök nem engedhette meg magának a pofátlanságot, hogy a rabigázókat munkaidőn kívül zaklassa. A pártállami diktátoroknak közük nem volt ahhoz, épp merre tartózkodunk, de még kedélyes baráti beszélgetéseink hangulatát sem szakította meg az öt másodpercenkénti pittyegés.

Mint minden, a szabadságeszményre való hivatkozással bevezetett újdonság, úgy az okostelefonok is a rabszolgává tételünk hatékonyabb eszközét biztosítják az elnyomók részére, melyek által a totalitárius kontroll nyílt fizikai erőszak bevetésének szüksége nélkül is megvalósítható.

Jó néhányan már évek óta távol tartjuk magunkat a mobiltelefonok láthatatlan láncaitól, ugyanakkor legtöbben igencsak megkésve ocsúdnak fel a keserű valóságra, hogy a csilivili, mézes-mázas Instagram-filter mögött valójában ronda, gonosz, bibircsókos ördögi motivációk sokasága húzódik meg.

2020-ban a magyar mindenhatóságok karanténappot és nyomkövető szoftvert kényszerítettek az okostelefonok tulajdonosaira, melyet egy szégyentelen szociopata állat fejlesztett ki a jóságosság álságos indoka mentén.

Ez történik akkor, mikor a fényesre nyalt valagú mintadiák totálisan egyoldalú oktatást kap, és nem esik át a specializált tudás felszedése mellett embernek való erkölcsi és morális nevelésen. Ezek a gusztustalan IT-sok fogják előidézni az emberiség kihalását.

Más országokból kiszivárgott, hogy a pártállami bűnözők minden telefonbeszélgetést lehallgattak, illetve a polgárok mozgását is lekövették, teljesen titokban.

woman-410320_1920

Egy teljesen élhetetlen, elviselhetetlen világrendet hoztak létre, melyben igazából senki nem tudhatja, hol és mikor figyelik meg. Viszont fennáll a lehetőség, hogy ez bárhol és bármikor megtörténhessen.

Csakhogy az állandó totalitárius megfigyelés a pártállami pszichopata barmok elvárásaival ellentétben nem erkölcsös és szabálykövető társadalmat hoz létre, hanem paranoid skizofréneket. Ugyanis a megfigyelésekből következő adatgyűjtések, büntetgetések jellege és súlya nem az univerzális erkölcsi értékrendhez idomul, hanem a különféle viktatúrák totálisan szubjektív, abszurd, teljesíthetetlen és aberrált elvárásrendszeréhez. Aminek a lényege, hogy mi azt csinálunk veletek, amit akarunk, ostoba népség, és ha valamiért büntetgetni akarunk, hát fogunk is. Másnapra átírjuk az összes törvénykönyvet, ha mindez szükséges a kifosztásotokhoz és megnyomorításotokhoz.

Nem meglepő tendencia, sőt, már nagyon vártuk a lépést, hogy a békére áhítozó polgárok hada elkezdje jó messzire elhajítgatni az okostelefonját. Ugyan azok titkosítatlansága végett a beszélgetéseink és SMS-eink még mindig ebek harmincadjára juthatnak, de legalább karanténappot nem kényszeríthetnek ránk bármikor ezek a tömeggyilkos bűnözők. Hacsak ki nem találják, hogy akkor mindenki kapjon ingyen okostelefont, és a beszerzések költségét ötszörös árszínvonalon kifizeti az állam valamely stróman cégnek, a cehhet meg majd állják azok, akik még mindig olyannyira rendíthetetlenül hülyék, hogy adót fizetnek.

young-woman-using-her-white-smartphone-at-home-picjumbo-com

Persze az aberrált öregek még jól meg is tapsolják a kormányt ezért, hiszen soha nem látott fantomterroristák meg migráns-délibábok valóban nagyobb veszedelmet jelentenek a nemzetbiztonságra a tízmillió ember testének és elméjének elrablására igyekvő pszichopatáknál.

Érdekes módon a butafonokra való visszaállás divatja az USA-ból indult világhódító útjára. Elképzelni sem tudtuk volna, hogy pont a legtechnológia-őrültebb, rejtett kamerák és poloskák százait a házaikban tartó jenkik ébrednek rá elsőként levágandó háziállat voltukra.

A Light Phone, New York-i székhelyű társaság példának okáért bankot robbantott a „butafonok” visszahelyezésével a piaci térképre. Készülékeik egyes szolgáltatásokat megtartanak: lehet rajtuk zenét hallgatni, illetve bluetooth révén kapcsolódni más telefonokhoz és vezeték nélküli fejhallgatókhoz, viszont nem lehet rájuk a Tiktokhoz és Instagramhoz hasonló idő -és lélekrabló alkalmazásokat telepíteni.

A cég bevételei 2021-ben 150 százalékkal növekedtek meg az előző évhez képest. Felhasználóik első körben másodlagos telefonként szerezték be ezen eszközöket, ám a Light Phone alapítójának nyilatkozata alapján egyre több ügyfél választja a hajdanvolt okostelefonja végleges cseréjét az egyszerűség és lelki béke abszolválása érdekében.

telefon_forrodrot

Ami a legmeglepőbb, hogy nem is az öregek választják legnagyobb számban ezen retró hangulatú készülékeket: vásárlóik abszolút többsége 25-35 közötti fiatal felnőtt, kiknek elegük lett abból, hogy mindenféle antiszociális médiák diktálják részükre, hogyan legyen kötelező szociális életet élni. Persze tényezőként szerepet játszik még az állandó lekövetéstől való félelem (sajnos a butafonok nem orvosolják teljes mértékben ezt a problémát), valamint napjaink főnökeinek ama attitűdje, hogy munkaidőn kívül is jogosultságot éreznek az időnk és életenergiáink elrablására.

Angliában szintén hasonló jellegű tendencia figyelhető meg. A BBC jelentése szerint a globális butafon-eladások 2021-ben 1 milliárd példány fölé emelkedtek a két évvel korábban regisztrált 400 millióhoz képest. Bár még mindig az okostelefonok képezik a forgalom többségét, ezek értékesített mennyisége 2020 során 12,5%-os csökkenést szenvedett el, s jelenleg 1,4 milliárd eladott példánynál járnak a lélekpusztító kábítószerek.

Bár előnyeik leginkább az általuk abszolválható mentális nyugalom terén nyilvánulnak meg, a szakértők néhány gyakorlati érvet is megfogalmaznak az okostelefonok leváltására. A klasszikus butafonok nagy valószínűség szerint tartósabbnak és megbízhatóbbnak bizonyulnak az állandóan elromló, fizikai károsodást könnyedén elszenvedni képes okostelefonokkal szemben, emellett jóval hosszabb akkumulátor-üzemidővel bírnak.

phoning_girl1

A butafonok újdonsült szerencsés tulajdonosai természetesen újfajta kihívásokkal is kénytelenek szembenézni. Meg kell küzdeniük például barátaik és ismerőseik elvárásrendszerével, meg a hátuk mögött való susmorgás és gúnyolódás kockázatával. Egy Londonban élő fiatalember a szituációval kapcsolatosan megjegyezte:

Mindenki azt hiszi, ez amolyan ideiglenes hóbort. Mindig mondják nekem: „Szóval, mikor veszel egy okostelefont? Ugye a héten beruházol egyre?

Meglátjuk, újabb 1-2 elteltével kinek a mentális állapota lesz méltó a lenéző szánalomra.